Új kezdet a télben. Beköszöntött az új év, és hipp-hopp, már itt is vagyunk január közepén, az év egy huszonnegyede már el is szaladt, vagyis bőven túl vagyunk már azon, hogy a kezdetről beszéljünk, de mégis… A kezdet is annyira szubjektív, nem? Ha valaki téli álmot alszik, hiába mondod neki, hogy itt az új év, új kezdet, új lehetőségek, új esélyek, ő majd csak tavasszal nyitja ki a szemét, csak tavasszal lép ki a jó meleg ágyból, hogy akkor hol is az az új év, új kezdet, új lehetőségek, új esélyek – a többiek ekkorra már árkon, bokron túl, bőven benne az évben, túl a sokadik kezdeten, kimerített lehetőségekkel, elszalasztott esélyekkel. Szóval ő majd akkor vesz lendületet, viszont nekünk ezt már most meg kell tennünk, hogy azután jó sokáig lendületben is legyünk, és sokáig imitálni tudjuk a lendületet, úgy tegyünk, mintha még mindig pörgetne bennünket valami, pedig már rég csak a centrifugális erőnek engedelmeskedve haladunk körbe-körbe egyre távolodva a céltól, igaz, ekkorra már a rajt pontjától is eltávolodtunk, vagyis a haladás kétségbe vonhatatlan és szemmel látható, viszont kérdés, hogy van-e értelme mindennek – VAN, egyértelműen van, minden mozgásnak van értelme, a mozdulatlanságnak viszont nincs, soha, vagy csak különleges esetekben különleges emberek esetében. Szóval kezdetben vala a kezdet, azután jöve a haladás, és utána jönnie kellene a célnak, a kitűzött vagy véletlenszerű célnak, valahol- valamikor, egy bizonyos intervallumon belül, vagy azon kívül valahol a homályban, esetleg a vakító fényben, vagy éppen a sötétségben.

Január elseje egy jó kiinduló pont, hagyományosan ekkor kell elkezdeni a fogadalmak megvalósítását – amit nem szabad halogatni, már elsején bele kell vágni, csapni, amíg az a bizonyos lendület megvan, amíg az a bizonyos lendület valódi. Január közepén mondjuk, hogy január elsején vágjátok bele fejszéteket abba a bizonyos nagy fába… Bátrak vagyunk, igaz? Utólag… Nem, nem mi leszünk a lendület, mi csak azok leszünk, akik út közben biztatunk benneteket, az út mellett állunk és szorítunk nektek, szurkolunk és fogjuk a csipiszt. Haladjatok, menjetek előre, valósítsátok meg álmaitokat, tartsátok be a fogadalmaitokat, mi meg majd szorítunk értetek. Így január közepén is, meg azután februárban, tavasszal, nyáron és majd az új tanévben is. Még ha nem is érzitek, ha nem is halljátok, mi ott leszünk… Majd a hátatokban érzitek. Azt a kis bökést éppen most… Na, azt is mi adtuk. Ennyi… Észre sem vettétek, igaz? De ugye, hogy már ugrottatok is egyet előre? Nem is keveset, talán volt az tíz centi is… Na ugye… Nincs mit! Csak így tovább. Előre… Előre!

Képgaléria: