: Kratofil Zsóka
Kratofil Zsóka

„Általános iskolás korom óta rajongok a kémiáért”

: Kratofil Zsóka
Kratofil Zsóka

Kratofil Zsóka vagyok, Bácskertesről származom. Az általános iskola befejezése után a szabadkai Vegyészeti-Technológiai Középiskolába iratkoztam. Jelenleg az Újvidéki Egyetem Technológiai Karának másodéves hallgatója vagyok, élelmiszeripari biotechnika szakon tanulok.

Miért esett a választásod erre az egyetemre?

– Általános iskolás korom óta rajongok a kémiáért. Nagyon jó tanárnőm volt, aki megszerettette velem ezt a tantárgyat. Onnantól kezdve tudtam, hogy kémiával szeretnék foglalkozni. Megfordult a fejemben az is, hogy Magyarországon tanuljak tovább. Szegeden egy nyílt napra el is látogattam a Gazdaságtudományi Karon. Szintén az élelmiszeripari mérnöki szakot néztem ki magamnak, de valamiért nem fogott meg sem az egyetem, sem az a légkör, ami ott volt. A másik ok, amiért az itthon maradás mellett döntöttem, azok az ösztöndíjprogramok voltak. Miután befejezem az egyetemet, mindenképpen a szakmában szeretnék elhelyezkedni, de konkrét elképzeléseim még nincsenek ezzel kapcsolatban.

Hogy tetszik Újvidék? Amikor ide jöttél, nehéz volt megszokni az új környezetet?

– Kupuszina egy nagyon kis falucska. Én az ott tapasztalható nyugalmat szoktam meg, valószínűleg ezért sem szeretem a nagyobb városokat. Szabadkát is nagyon nehezen szoktam meg, de Újvidékkel még több időbe telt megbarátkoznom. Az elején semmi nem tetszett. Bajom volt a közlekedéssel, a tömeggel és a zajjal. Aztán viszont hozzászoktam ahhoz, hogy itt mindig történik valami. A szerb nyelv ment, vagyis a mindennapi életben meg tudtam értetni magam, valamint megértettem mindent, viszont, ami a szakszavakat illeti, azokat egyáltalán nem ismertem. Ezt az egyetemen tanultam és jelenleg is tanulom. Amikor beiratkoztam, tartottam tőle, hogy a tanárok másként néznek majd rám, de rájöttem, hogy egyáltalán nem kell ettől félni. Eddig még semmilyen hátrányom nem származott abból, hogy magyar vagyok, vagy nem úgy fejezem ki magam, ahogy helyes, esetleg akcentussal beszélem a nyelvet.

Az Európa Kollégium lakója vagy. Mi az, ami tetszik itt?

– Szabadkán is diákotthonban laktam, így nem volt kérdés, hogy Újvidéken is a kollégiumot választom. Nagyon szeretem az itteni életet. Jó közegben vagyunk, és rengeteg új barátot szereztem, hisz itt könnyű barátkozni, mindenkinek ugyanazok a problémái, így tudunk egymásnak segíteni. Az Európa Kollégium esetében egy teljesen új épületről van szó, ami rendkívül jól felszerelt, tiszta, rendezett és mindenféle szempontból megfelelő. Különféle szakkörök vannak, ami szintén nagyon jó, hiszen mindenki találhat az érdeklődésének megfelelőt. Különböző közéleti estekre, színházakba, kiállításokra is szerveznek látogatásokat, ezért a tanulás mellett van lehetőségünk művelődni is. Ezek nagyon jó programok szoktak lenni. Ilyenkor egy kicsit kiszakadunk a szürke hétköznapokból.

Mivel töltöd a szabadidőd?

– Az egyetemista élet sok áldozattal jár, tehát nagyon sok mindent félre kell tenni, hogy olyan eredményt érjünk el, amilyet szeretnénk. A tanulás ezért rengeteg időt elvesz. Próbálom beosztani az időmet. Nagyon szeretek röplabdázni, általában ezzel kapcsolódom ki, vagy megnézek egy filmet, sorozatot. A hétvégén találkozom a barátaimmal. Emellett tagja vagyok a VaMaDiSznek, ami szintén sok időmet elveszi, de élvezem és szeretem csinálni. Nagyon jó dolognak tartom, hogy van egy ilyen szervezet, ami egybefogja az egyetemistákat, segít a beilleszkedésben, útba igazítást ad, valamint különböző programokat szervez.

Mit tanácsolnál azoknak, akik szintén Újvidéken szeretnének továbbtanulni?

– Én csak biztatni tudom őket. Nyilván a sok nehézség mellett van egy csomó jó dolog is. Rengeteg új barátot lehet találni, az ösztöndíjprogramok is adottak, és itt a kollégium is. A szerb nyelvtől pedig nem kell félni, mert mindenki bele fog jönni.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Topolya a részletekben lakozik – Maja Radovanović
Hátsó oldal: bbc.com
Túladagolni az utazást Fontos, hogy ismerjük a hazánkat, az otthonunkat, a környezetünket, de hogy teljes életet élhessü...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Cvitkó Beatrix tetoválóművész
Aki megtalálta álmai hivatását Cvitkó Beatrix fiatal tetoválóművész két és fél éve nyitotta meg szalonját Csantavéren

0 Hozzászólás | Bővebben +
: pixabay.com
Repüljek, vagy ismerjem meg önmagam? Gyermekkorunkban, és talán később is, mindannyian álmodozunk néha arról, hogy milyen lenne, ha re...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kratofil Zsóka
„Általános iskolás korom óta rajongok a kémiáért” Kratofil Zsóka vagyok, Bácskertesről származom.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: mapio.net
A zújvidéki lány esete Pesten A NYELVI GONDOK MEG AZ INTEGRITÁSOM

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az első hivatalos kiadvány 1991-ben jelent meg.
Fulladás a Szabadság-szobor árnyékában A Brutal Assault fesztiválon beszélgettünk a Suffocation zenekar gitárosával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Bíró Timi
Zsákutcával teli világ Ha régen voltál elszállva könyvtől, akkor azt tanácsolom, hogy sétálj be a szabadkai, a zentai, v...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mutasd meg, mit olvasol! Az Újvidéki Egyetem BTK, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének pályázata középiskolásoknak

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Süket leopárdot vezet Amerikából egy zűrös banda Végre mehetünk Budapesten Mötley Crüe és Def Leppard koncertre.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Raffai Telečki Ágnes (fotó: Szabó Róbert (Papírlap))
Aki választ: Raffai Telečki Ágnes Ha épp egy helyben, akkor is mozgásban. A fejemben állandóan áll a bál. Milyen zene szól?

0 Hozzászólás | Bővebben +