:

Idén is zajozunk

:

Megérkeztek az első a nevek az ez évi Fekete Zaj fesztiválra

A 2023-as év sem múlik el rockzenés nyári rendezvények nélkül, a Kifi újságírói pedig idén is ott próbálnak lenni mindenhol. A Fekete Zaj rendezvény évek óta kiemelt helyet foglal el újságírói/szerkesztői berkeinkben, emiatt igen esélyes, hogy idén sem úszhatják meg a kedves olvasók a fesztivált bemutató több oldalas, olykor már szinte unalomba fulladó élménybeszámoló nélkül.

A zenekarok jelentkezése lezárult, és ezzel párhuzamosan bejelentették az első neveket is.

Számunkra mindig nagy izgalommal jár az a pillanat, amikor a hónapokon át tartó szervezési folyamat eredményét megoszthatjuk veletek. Bár legszívesebben már legalább húsz nevet ömlesztenénk rátok első körben, maradjunk most ennél a nyolc nevet tartalmazó, műfaj és színpad szempontjából is nagyon sok réteget lefedő listánál – áll a rendezvény egyik korábbi Facebook-közleményében.

A bejelentett fellépők hűen tükrözik a rendezvény egyre sokszínűbb hangulatát. Akit minden bizonnyal már láthatunk idén, az a németországi post-rock The Ocean Collective, a metál logóval habkönnyű synth-pop muzsikát játszó szintén germán Zanias, az őserőket mozgató VHK, a női vokállal erősített doom metal Messa. Április tizedikén a fellépők sora újabb nevekkel gazdagodott. Többek között a Tudósok, az Agregator és a Thy Catafalque fellépését is kilátásba helyezték.

A fesztiválra idén is a Mátrában található Sástó-kempingben kerül sor, ezúttal augusztus 16-a és 19-e között! A korai elővételes jegyek már elfogytak, az egész hétre szóló belépők jelenleg 34 990 forintba kerülnek.

Ilyen volt a tavalyi Fekete Zaj: https://www.youtube.com/watch?v=5JJ74AmxQFg

Fekete Zaj a facebookon

A fesztivál instagram oldala

 

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: pixabay.com
Belül csak Talán a tavaszi fáradtság, talán a nemet mondás képességének hiánya teszi, de az utóbbi időben mi...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Horváth Ákos
A hivatás mindig megtalálja az embert „Lelkipásztorként a lelküket kísérhetem, azonban úgy érzem, hogy több szakmai tudásra van szükség...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: pixabay.com
Szörfözz csökkentett veszéllyel Nem győzünk eleget beszélni arról, hogy a mai világban milyen fontos az online térben való bizton...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kiss Noémi
„Bízom benne, hogy a jövőben is megtalálom a helyem” Kiss Noémi vagyok, egy 21 éves szenttamási lány, aki a gimnáziumot a szülővárosában fejezte.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: pixabay.com
A zújvidéki lány esete Pesten AZ ÚJVIDÉKI ESET

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Sporhetsztori 125. 125. rész – HozmitHoz

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Idén is zajozunk Megérkeztek az első a nevek az ez évi Fekete Zaj fesztiválra

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Halálbrigád felhozatal

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gömöri Eszter (fo: Kiss Dániel)
Aki választ: Gömöri Eszter Gömöri Eszter vagyok 5 mondatban.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: 2080: első, második, harmadik… (fo: Lukács Melinda)
A negyedikre várva Hogyan készül egy eredeti vajdasági képregény?

0 Hozzászólás | Bővebben +