VÁLASZTÁSI BULI NO. 2.

Na ez volt a Bálna. Mint később kiderült, a Bálna egy kereskedelmi, kultúrális, szórakoztató és vendéglátó centrum, emellett az épület olyan bálna formájú. Ott tartották meg az eredményváróként meghirdetett ünneplést, mert ugye egy percig sem volt kérdéses, hogy ki kerül majd a trónra. De azért adták a hülyét, én pedig megindultam, ha kereskedni nem is, de kulturálódni és szórakozni. Találkozni akartam a lehetőségeimet megtestesítő emberkékkel, akik nem paraszt funkcióban lépegetnek az élet sakktábláján.

Csinos, de hivatalos ruhában indultam útnak. Az általam addig nem viselt ruhának csak két szépséghibája volt. Egy, nem volt narancssárga. Azt csak később rótták fel nekem, hogy nem a párt színeiben jelentem meg. Bocs, ez még csak eszembe se jutott. Máskor szóljatok! És kettő, a testhezálló ruhámnak volt egy olyan rossz tulajdonsága, hogy felcsúszott menet közben. A ruha végét állandóan felfelé huzigálni nem túl szexi, így mire összefutottam a barátnőmmel a metróállomáson, addigra az a darab textil, ami nem is olyan rég még a térdem is elfedte, nem is ruhára, hanem csak egy felsőre hasonlított. Könyörögtem, hogy előbb mosdóba menjünk, és csak utána adjuk le a kabátot, ami azért mentette a menthetetlent. Mégsem akartam Orbán előtt villantani. Ja, még egy apróság, Orbán is ott volt a Bálnában. Megesik az olyan, hogy az ember együtt bulizik a miniszterelnökkel. Csakhogy ez nem buli volt, hanem eredményváró. De fordítsuk ezt le magyarra.

Egy halom politikus a pártból, na meg egy tucat szponzorált híresség libbent be aktuális partnerével, illetve családjával a centrumba. A VIP-részlegben persze ingyen lehetett enni meg inni, de oda a hozzám hasonló pórnépet nem engedték be. Sőt mi több, engem rögtön azzal vádoltak, hogy bizonyára kém vagyok, hiszen nem vagyok párttag. Aranyom, ha még azt is tudtad volna, hogy nem szavaztam, mert későn dolgozták fel a kérelmem… Ihaj, csuhaj! Mondjuk, nincs az ellen sem kifogásom, ha valaki a KGB ügynökének tart. Csak megköszönni tudom az elismerést.

Ez viszont egy tökéletes alkalom volt arra, hogy megigyak egy pár más által fizetett rosét, valamint, hogy rájöjjek arra, hogy a drága ismerőseim még a pontos nevem sem tudják. Ami pedig az italvásárlást illeti… Figyelembe véve, hogy ki fizette azt az italt, nyugodtan mondhatom, hogy én fizettem azt az italt.

Aztán meg jött az ismeretlen ismerősök hada. Győzike, Hajdú Péter, Nagy Feró, Mága Zoltán, Varga Judit, Dömötör Csaba… Nagy volt a felhozatal. Aztán jött egy csávó, és mindenki vele akart fényképezkedni. Elképzelésem sem volt arról, hogy ki lehet az, de ha már mindenki lekezelt vele, és mindenkinek van vele képe, akkor kellett nekem is egy. Egy percre én is el tudtam játszani, hogy nagy rajongója vagyok, és életem minden vágya volt az, hogy vele találkozhassam. Kezdtem ebbe belejönni. Mint később kiderült, az volt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Helló, aranyom!

Egy kép itt, egy kép ott, egy fotó ezzel, rövid csevegés azzal. Még csak a kisujjamat sem kellett mozdítanom ahhoz, hogy a krémek krémjével „bulizzak”, vagy hogy az első sorban állva élvezhessem Orbán Viktor győzelmi beszédét. Élveztem, há’… Legalább adhatott volna egy ingyen pohár pezsgőt. Emiatt hatalmasat csalódtam. Még ingyen piára sem telt, hogy úgy becsületesen leihassa magát az ember. Valahogy így eshetett meg, hogy a nagy józanságban véletlenül nálam maradt az a trófea – egy borospohár, ami számomra ismeretlen módon került a táskámba, aztán egy másik buliba a város másik felén, végül pedig, valóban trófeaként a polc tetejére, ahol mindenki megcsodálhatja. Ha valaki kérdezi, én mindent tagadok.

A ROSSZ VILLAMOS

Éjfél előtt úgy döntöttünk, hogy vár minket a Millenáris meg az after. Fél óránk volt eljutni Pestről Budára. Még csak tömegközlekedési eszközt sem kellett váltanunk ahhoz, hogy eljussunk a másik helyre. Isten áldja a négyes-hatost¹.

A híd lábánál állva vártuk, hogy jöjjön a villamos, ami hamar fel is bukkant a híd túloldalán, ahova tartottuk. A barátnőm szerint erre kellett felszállnunk. Szóval azt állította, hogy ahhoz, hogy eljussunk Pestről Budára, fel kell szállnunk a pesti oldalon arra a villamosra, ami a Duna túloldaláról, Budáról érkezett Pestre. Azzal próbáltam érvelni, hogy a pesti oldalon vagyunk, és ha Budára akarunk menni, akkor egy olyan villamosra kéne felszállni, ami Pestről megy Budára, nem pedig fordítva, de hát hallgattam rá, mert ő a pesti, ő mindig is itt élt, én viszont csak pár hónapja, emellett meg a tájékozódási képességem is sz*r… na meg az életére esküdözött (aznap már harmadszor, de ki számolja?), hogy arra kell felszállni. Hát nem, de legyen!

Ó, hogy költöztem volna inkább Boszniába… Három megállóval később elkezdtek forogni a fogaskerekei, és megjelent a feje felett egy felfedezést jelző égő. Bevillant neki, hogy rossz irányba tartunk. Semmi nagyzolás, de én megmondtam. Ugye a Budáról érkező villamosok egyike sem visz minket el Budára, vagy legalábbis annak a jó kerületébe, szóval a semmi közepén, éjfélkor vártuk vissza villamost, ami csak nem akart jönni. Taxi nem volt. Csak az járt a fejemben, hogy ha Boszniába költözöm, akkor ez nem történik meg velem.

Támogattam az ittas barátnőm, aki ahhoz képes, hogy mennyit ivott, túl részeg volt. Ezt onnan tudom, hogy én is ugyanannyit ittam. Sőt, az ő korában, talán háromszor ennyit, és nem kerültem ilyen állapotba. Akkor egy random csávó úgy döntött, hogy ő is várja a taxit velünk. Közben majdnem elüttette magát. Csak később derült ki, hogy azért állt le velünk buszt/taxit várni, mert unatkozott. Szóval ő elment, mi pedig felhívtunk valami képviselőt, hogy gyorsan csináljon valamit. A csaj tárcsázott, én pedig voltam a józan hang, aki beszélt. Azért mindenesetre elkértem a csaj címét, hogy a „nap” végén mégsem az én kanapémon kelljen aludnia a kutya mellett.

VÁLASZTÁSI BULI NO.3

Az afterre villamos helyett taxival érkeztem a barátnőmmel, valami képviselővel, valamint az arcomon eluralkodott felháborodással. Egy órát veszítettünk, szétfagytunk. És ez mind nem történt volna meg, ha a fejem után megyek ahelyett, hogy másra hallgatok.

A kabátommal együtt a telefonomat is leadtam. Megint merülni kezdett, nekem pedig eszem ágában sem volt még egyszer eljátszani azt az éjszakai kalandozást, amiben akkor volt részem, amikor legelőször látogattam el erre a helyre. Én nem Google Maps nélkül akartam nekivágni a „hazaútnak”. Szerencsére akadt ott pár töltő, úgyhogy önfeledten „álltam neki a bulizásnak”. Először is lerajzoltuk a pincérnek, hogy kérnénk két hideg hamburgert sült krumplival. Nem direkt kértünk hideget, csak azt kaptunk. Nagyjából két perccel később kihozták a frissen sült töpörtyűs pogácsát, ami nemcsak, hogy ingyen volt, de hozzá képest a hamburger meg sem állta a helyét. Fel sem tűnt, hogy milyen éhesek vagyunk. Ilyen alkalmakkor becsületesen meg tud éhezni az ember. Kulturáltan faltuk a pogácsákat meg az egyre csak szétesni akaró hamburgert, hogy egy kicsit erőre kapjunk az előbbi kalandozásunk után. Az én tervem legalábbis ez volt.

Egy újabb gyomorszájon vágás, itt sincs ingyen a pia. Azt hiszem, hangosan is szidtam a Fideszt, amiért győztes és vezető pártként még egy ingyen piás bulit sem volt képes összehozni. Na pont ezért nem szavaztam rájuk. Vagy bárki másra. Elméletileg. Nem láttam konkrét listát arról, hogy ki szavazott rájuk. De az sem lepne meg, ha az elhunyt üköregapám aranyhala is rajta lenne. Ahogy az nálunk is szokás.

Az este, vagyis az éjszaka folyamán egymást érték a kellemetlen meglepetések, én pedig csak fintorogni tudtam. Még az a szerencse, hogy nem készült annyi kép. Először is, az akkori barátnőm naivan vett nekünk egy Tubi 60-at. Ő nem tudta mi az, én viszont nem álltam készen arra, hogy igyak akár egy kortyot is abból a löttyből, amit likőr, pálinka és citrom összekeverésével készítenek. Kezdek megöregedni.

Emellett, azt hiszem, hogy egy életre szóló traumát szenvedtem pusztán amiatt, hogy Fásy Ádám szórakoztatta a kedves egybegyűlteket. Nagymama show-nak jó az, amit csinál, dukál a vasárnapi ebéd mellé, amikor összeül a család, és valójában nem is lehet hallani a háttérben szóló tévét.

Tudjuk azt a dalt, hogy Piros lett a paradicsom nem sárga, elhagyott a feleségem a Sára…? Hát, itt egy kicsit másképp éneklik ezt. Ez a dal vált a Fidesz himnuszává, csak persze kicsit módosítva. Piros lett a paradicsom nem sárga, Magyarország előre megy, nem hátra. És akkor képzeljük el azt, amikor ezt Fásy Ádám énekli, ezt a kerek egy mondatot újra és újra, perceken át, de még a ritmust sem tudja eltalálni annak ellenére, hogy a teremben vele együtt mindenki énekel, illetve kántál, és az ő hangját is lehet a playbacken hallani. Ezt követte a Nézését meg a járását, meg a DJ által biztosított zenei kavalkád, ami minden volt, csak nem egy jó válogatás. Inkább olyan volt, mintha valaki kapcsolgatta volna a rádióállomásokat, és egymástól élesen eltérő dalokra akadt volna, amik nemcsak stílusban, nyelvben, ritmusban, hanem még hangerőben is eltérnek.

Emellett, merem állítani, hogy nem mindenki korlátozta a fogyasztását alkoholra. Amikor teljesen beállva odajött hozzám valami miniszternek a kabinetfőnöke táncolni annak ellenére, hogy még soha az életben nem találkoztunk, legszívesebben csak annyit mondtam volna neki, hogy nem tudtom mit vettél be, de nekem is kéne.

Ha tudom, hogy így alakul az este, nem hogy a Bálnába nem indulok meg, hanem maradok inkább a lakásban tejberizst főzni, minden szemet egyenként, puhára. Másnap pedig dolgozni kellett, mintha hajnalban semmi sem történt volna.