A zenei újságírásnak nagy hagyománya volt Jugoszláviában, és a vajdasági magyar média történetében sem idegen ez a jelenség

A közelmúltban Heavy metal újságírás és magazinok a kezdetektől napjainkig Jugoszláviában és Szerbiában (Heavy metal novinarstvo i magazini u Srbiji i Jugoslaviji, od početka do danas) címmel tartottak előadást az újvidéki SKCNS Fabrika épületében. A diskurzus résztvevői a régió zenei újságírásának veteránjai voltak. A beszélgetést Obrad Boba Škrbić vezette, ő az Újvidéki Egyetemista Kultúrközpont (SKCNS) igazgatója, emellett jelenleg is vezet rockműsort az RTV frekvenciáján. A meghívottak között ott volt Branimir Lokner, a Rock és Metal Express egykori főszerkesztője, Konstantin Polzović, a Hard Metal főszerkesztője, valamint Jadranka Janković-Nešić, akit minden túlzás nélkül nevezhetünk a rockzenei újságírás hazai királynőjének.

KIBŐL LESZ ROCKZENEI ÚJSÁGÍRÓ?

A meghívott vendégeknek a kultúrához való hozzájárulásuk túlmutat azon, mint ahogy én behatároltam őket. Professzionális újságírókról, televíziós személyekről, szervezőkről, a kulturális élet megmondó embereiről van szó, akiket a zenerajongás, a közös szakma, a barátság mellett még egy fontos dolog összetartott: mind a négyen részesei voltak az Újvidéken 1991–1992 közötti időszakban megjelenő, összesen hat számot megélt Hard Metal magazinnak.

Kiből és miért lesz rockzenei újságíró? – tette fel a kérdést Boba. Hát a zenefanatikusból. Csakis olyan személyek foglalkoznak ezzel a témával, akik szenvedélyes zenehallgatók – értettek egyet a meghívottak. Mint megtudtuk, az emberek az 1970-es évektől leginkább külföldi lapokból értesültek a zenei újdonságokról, de persze léteztek a Jugoszláviban zenei szaklapok, mint a Džuboks.

– Mi annak idején pionír munkát végeztünk. Sokszor mi sem tudtuk, mit és hogyan kell csinálni. A külföldi zenei lapokból tájékozódtunk, mint például a Kerrang, de amikor volt rá lehetőség, megvívtuk a csatákat, hogy beszélgethessünk külföldi muzsikussokkal. Akkoriban nagy felelősség terhelte az újságírót. A tájékoztatásnak pontosnak kellett lennie, egyébként hiteltelennek tekintettek, ezzel együtt munkád sem volt – osztotta meg tapasztalatait a hallgatókkal Lokner.

A mai álhírekkel telített világgal szemben más idők voltak azok. A vendégek arról is meséltek, olykor több országot szeltek át 1-1 beszélgetés kedvéért. Egy jó interjú vége gyakran az lett, hogy barátság szövődött az újságíró és alanya között, aminek köszönhetően megnyíltak az ajtók más külföldi előadók, illetve promóciós házak előtt is.

KELLENE EGY MAGAZIN!

A Hard Metal magazin első számának megjelenéséhez érdekes véletleneken keresztül vezetett az út. Erről Konstantin Polzović mesélt. Elmondása szerint éppen elhagyta a sereget valamikor 1990 folyamán, és vonattal tartott Splitből Újvidékre. Az utazás lassú volt és fáradságos. A kabinon ketten osztoztak. A vele szemben ülő férfi az akkoriban útjára indult Vreme magazint böngészte. Konstantin úgy gondolta, az nem lehet rossz arc, aki a miloševići rezsimet ostorozó értelmiség lapját olvassa. Hogy gyorsabban múljon az idő, leszólította a férfit, akivel beszélgetésbe elegyedett. Hamar kiderült, ő az újvidéki Dnevnik napilap igazgató- helyettese, és lát fantáziát egy zenei szaklap elindításában.

– Néhány hét múlva már azon kaptam magam, hogy a szerkesztőségben ülök és tervezzük az első Jugoszláv heavy metal magazin megjelenését. Ez hamar megvalósult, és 1991 májusában meg is jelent az első szám csaknem 40 ezres példányszámban, és nem várt sikert aratott. Ez és az ezt követő hat szám közül soha egyet sem küldtek vissza a szerkesztőségbe mint felesleg. A magazinról csakhamar kiderült, hogy sok helyen hiánycikk, emiatt folyamatosan növeltük a példányszámokat. Az utolsó számból már 70 ezer darab készült, ám az sem volt elegendő – mesélte Polzović.

A Hard Metal tele volt minőségi, exkluzív interjúkkal nemzetközi sztárokkal (Slayer, Skid Row, W.A.S.P., Almighty, Metallica, Bathory). A lap nyomtatása meghaladta az akkori Jugoszláv átlagot, a grafikai tervezés és tördelés pedig újszerű, ugyanakkor világszínvonalú volt.

A nagy siker ellenére miért is lett vége mégis igen hamar a Hard Metal történetének? Erről mint megtudtuk, kizárólag az akkori destruktív politikai események tehetnek. Jugoszlávia szétesése miatt a piac beszűkült, de valójában ez volt a kisebb baj. A nagyobb gondot az jelentette, hogy a jugó pénznem teljesen elértéktelenedett, és csődbe ment a lap – az egész országgal együtt.

Az újságírói munka ettől függetlenül tovább folyt, és ezekben az időkben a jugó firkászok egy része abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy láthatták a kontrasztot a világ normális része és a totális őrület között. Jadranka erről így mesélt:

– 1992-ben Budapestre utaztam a Guns N’ Roses koncertjére, és a meglévő kapcsolatok miatt interjút is sikerült lebeszélnem velük. Hihetetlen volt átélni azt a törést, hogy az egyik órában még a világ legnépszerűbb zenekarával beszélgetek egy budapesti hotelben, a következőben pedig Belgrádban vagyok, ahol az emberek a háború ellen tüntetnek az utcákon. Miután beértem a lakásomba, ahol mivel áram nem volt, gyertyát gyújtottam és leültem begépelni az anyagot – anekdotázott Jadranka.

A Hard Metal magazin igen gyorsan földbe állt a háborús állapotok miatt, de a szerkesztők nem adták fel. A Dnevnik jóvoltából a magazinnak fizetett hirdetése volt az akkor még létező újvidéki Treći kanal csatornán, ahol egy műsort is vezetett Kole, Jadranka és Boba. Ez megszűnt a Hard Metal újsággal együtt, ám csakhamar egy érdekes felkérést kapott a társaság.

– Amikor már nem volt Hard Metal, felhívott ifj. Boros Kuki István (a jelenleg Kanadában élő neves újvidéki újságíró, muzsikus, dalíró), az akkori NS plus televíziós csatorna szerkesztője, és felajánlotta, hogy készítsünk egy zenés műsort. Ebből lett a Hard Metal televíziós változata, ami ezt követően hosszú évekig működött. A műsorszórásnak tragikus események vetettek véget, egész pontosan az 1999-es bombázások. Ekkor végzetes rakétatámadás érte az adót és halálos áldozatai is voltak az esetnek.

MAXIMUM ROCK AND ROLL

A rockzenei újságírásnak a vajdasági magyarok körében is volt hagyománya. Szubkulturális utalásokban az Új Symposion irodalmi folyóirat is bővelkedett, de a Képes Ifjúság lapjain is rendszeresen születtek írások Dormán Lászlónak, illetve más újságíróknak köszönhetően. Az 1980-as évektől egyre több ilyen tartalom jelent meg a lapban. Ez jelentős mértékben köszönhető Fenyvesi Ottó (ma már Veszprémben élő író, költő, szerkesztő, képzőművész) által vezetett Maximum Rock and Roll rovatnak. A lapban olyan írások, poszterek jelentek meg ekkoriban, hogy előszeretettel forgatták az anyaországi magyarok is, aminek következtében sok érdekes kapcsolati háló alakult ki a két ország között.

Ezzel szinte párhuzamosan, de talán kissé később több magyar nyelvű, zenei témákkal foglakozó fanzine is létrejött Vajdaság területén. A szerkesztők többnyire maguk is írtak valamelyik életszakaszukban a Kifi lapjaira, mint például Ferenci Attila, aki a torontálvásárhelyi, illetve debelyacsai Cruel Cross című punk muzsikára szakosodott szamizdatot szerkesztette.

A csókai Öröm fanzine egy számot élt meg 1987-ben, ennek szerkesztője Csipak Csipcsi József volt. Részben ennek folytatásának tekinthető a négy évvel később megjelent két számot megélt Légyló Mindigáig, amely 1991–1992 között jelent meg. Ennek szerkesztői között szintén jelen volt Csipcsi, továbbá Rakk László (aki később a magyarországi Rockinform szaklapban is dolgozott), valamint Weiss Rudolf.

Topolya sokáig igen hangos volt a punk zenétől, emiatt nem meglepő, hogy több fanzine is született a városkában. Ezek egyike volt a hat számot megélt Kétballábas bakancs, aminek szerkesztésében szintén részt vett Rakk László, akárcsak Topolya későbbi polgármestere, Bábi Attila is. Valamivel később Vilt Arnold is indított fanzine-t Címtelen néven, amelyben punk- és metalzene egyaránt képviselte magát az 1990-es évek derekától.

MI VAN AZZAL A LEMMYS KÉPPEL?

Amennyiben hihetünk Jadrankának, egy alkalommal, mikor Lemmynél járt, valóban látta azt a bizonyos fotót Lemmyről és a Titoról. Lemmy egyik korai együttese a The Rockin Vickers elsőként zenélhetett nyugati előadóként a szocialista blokkban. Lemmy elmondása szerint nagy barátkozás Titoval nem volt, de elfogyasztottak egy vacsorát közösen, és készült egy fotó, amit Jadranka látott. Ez a történet egyébként nem az eseményen hangzott el…

Akit érdekel az igen érdekes, több mint kétórás előadásról készül felvétel, az visszakeresheti a YouTube-on. Természetesen sok más érdekes dologról is szó esett a Hard Metalon kívül. A felszólalók érintettek más lapokat is, mint a Ćao magazint, amelyben bőven volt rockzene, valamint az 1990-es években megjelenő Rock Exprest, az ezredforduló utáni Explosive magazint vagy Metal Hammert.

Képgaléria: