Irodalmi fesztiválon beszélgettünk Kátai Tamással, a Thy Catafalque zenekar vezetőjével

Kevés magyar metál zenekar mondhat magának nemzetközi sikereket, ám a Makón alapított Thy Catafalque ezek közé tartozik. A kétszemélyes black metál projektként induló formáció idővel túlnőtt a fekete fém igen szűk korlátain, kettészakadt, majd az elmúlt években zenekarrá nőtt. A Thy Catafalque avantgárd metál zenekar egyik alapítója, dalszerzője, szövegírója, gitárosa, bassszusgitárosa és kreatív vezetője utoljára 2020-ban nyilatkozott a Képes Ifjúságnak, ez a folytatás legzavartalanabb módon az idén júliusban, a kishegyesi Dombos Festen valósulhatott meg. Ott és akkor, Kátai Tamás irodalmárként volt a Dombos Remix vendége, ahol, a fesztivál programjának részeként, Fodor Andrásnak jutott a szerep, hogy faggathassa őt a lassú naplementében. Ezt a programot megelőzően, ezen a meleg, poros alföldi napon munkatársaink készítettek vele interjút az irodalmi szekciónak helyet adó Wine Club magaslati löszteraszán – a nyári aktualitásokról, a legfrissebb lemezről, irodalomról és sok egyébről...

AZ ALFÖLD „CSÚCSÁRÓL" AZ ALFÖLDRŐL

Hogy érzed magad az utolsó lemezed, az Alföld megjelenése után? Néztem 1-2 netes kritikát… Nagyjából pozitív minden visszajelzés.

– Általában 8-10 között vannak a pontok. Nyilván ez jó. Én szeretem a lemezt. Azt vártam, hogy megosztóbb lesz, de annyira nem lett.

Ezt miért feltételezted?

– Azért, mert nem ez volt a várható irány a Vadak lemez után. Sokan egy még dallamosabb anyagot vártak volna, de amikor írtam a lemezt, másfelé jártam. Sokan vannak, akik a Naiv és Vadak lemezekkel szerették meg a Thy Catafalque-ot, ők pedig nem a durva oldalát ismerik a zenekarnak. De hát ez benne van a pakliban mindig: nem lehet mindenkinek a kedvében járni, és így az a megoldás, hogy nem is kell. Ez így a legegyszerűbb és a legtisztább.

Vezérel téged valamilyen szinten, hogy senkinek sem akarsz megfelelni, mikor egy új lemez készül?

– Az a lényege a lemezkészítésnek, hogy legalább saját magadnak szerezz vele örömöt. Legalábbis mindig így voltam vele. Az elsődleges, hogy én magam elégedett legyek, és a saját gondolataim öltsenek formát. Mindig ez a cél és minden egyéb, ami ennek az eredménye, az csak bónusz hozzá.

Az Alföldön szereplő dalok, vagyis inkább az utóbbi lemezek ismét Magyarországon születtek. Valamit ez változtatott az elkészülés hangulatában, folyamatában?

– Ugyanazzal a módszerrel csinálok mindent mint eddig, tehát ilyen szinten nem. Nyilván az élmények, amik értek, azok mások és annyiban lehet különbség. A technikai rész egyáltalán nem változott.

Érhetnek még olyan újabb hatások, amik teljesen megváltoztathatják utolsó pillanatban még a lemez irányvonalát?

– Azért olyan radikálisan új hatások talán nincsenek, amik akkora erejűek lehetnének. Ez a mostani lemez is leginkább a kilencvenes évek death metáljának égisze alatt készült. Annyira nem új dolog ez az úgynevezett munkásságomat illetően sem, hiszen korábbi lemezeken is bőven előfordultak már ilyen hatások, csak talán nem ennyire tömören.

Úgy élem meg ezt az albumot, mint az utolsó Tool lemezt, mintha feldolgoztad volna saját magad. Néha egy-két dalban visszaköszön néhány korábban előfordult struktúra vagy dallam és akkor szinte azt hiszem, hogy egy korábbi dalt hallgatok, ami mégis kicsit más.

– Szoktam ilyet csinálni szándékosan. Korábban már használt témákat ismét előveszek, nem hasonlót, hanem konkrétan ugyanazt. Én szeretem ezeket az áthallásokat. Kiveszek egy riffet egy régi dalból és beteszem más környezetbe. Az is előfordul, hogy van egy riff a dal elején és később visszajön ugyanaz a téma, de teljesen más zenei háttér áll mögötte. Elkezdek egy vezérdallamot és az folyik szinte végig úgy, hogy minden változik körülötte. Néha játszom ilyesmivel.

Érdekes, hogy én a Naiv és nem a Vadak után, sokkal inkább egy olyan lemezre számítottam, mint amilyen az Alföld lett, nem tudom miért….

– De az a jó. Ez az érdekes, hogy akármit lehet csinálni és nem lehet kiszámítani előre. A következő lemez megint másmilyen lesz. Az Alföld a riffről szól, az volt a fő motívum, az volt az eszköz. Az új majd másról szól.

Elmondhatjuk, hogy a kiszámíthatatlanság a vezérelved, amikor lemezt készítesz?

– Szeretek ilyesmit csinálni, mert az a lényeg, hogy nekem is izgalmas legyen a készítési folyamat. Az Alföld a tizenegyedik lemezem, a következő lesz a tizenkettedik, ami már komoly szám. Fontos, hogy ne fásuljon be az ember alkotóként, hogy saját maga számára is próbáljon izgalmas maradni. Szerencsére nekem ez eddig mindig sikerült, valószínűleg azért, mert megengedek magamnak olyan dolgokat is, amelyek esetleg nem kézenfekvőek ebben a zenei közegben. Nem próbálom megfejteni, hogy mitől jó a dal, mi a tökéletes struktúra, mi mitől működik, és pont emiatt még mindig tudok felfedezni dolgokat. Ha lenne egy matematikailag bizonyított, minden esetben működő képletem, akkor ez az egész folyamat rutinszerű műveletté válna, ami ugye nem lenne jó senkinek.

Meg tudod lepni még néha saját magadat is?

– Inkább csak hagyom, hogy folyjanak a gondolataim. Ha van valami ötlet, akkor nem mondok nemet, inkább kipróbálom. Valamikor jó az ötlet, valamikor nem, de mindent kipróbálok. Ámbátor most már legtöbbször zsákutcába futok.

És ilyenkor már megvan benned a következő lemez?

– Már megvan a következő is, és a keverésnél tart. Csak két éneksáv hiányzik, ami elvileg a jövő héten meglesz. Nagy csúszások vannak a lemezkiadásban, mert a feldolgozási idő eltolódhat akár másfél évig is. Pontosabban a gyártási idő maga normalizálódott, maximum 3-4 hónapot vesz igénybe, viszont a Season Of Mist nagy kiadó, sok megjelenéssel, jó előre be vannak táblázva. Az Alföldet például 2021 novemberében adtam le és most jött ki 2023 júniusában.

Ez több mint másfél év. Már nem is érzed magadat a lemezben?

– Már szinte el is felejtettem az egészet, annyira másban vagyok már, hogy beszélni is alig tudok róla. Az új lemez körül forognak a gondolataim, arról meg ugye nem lehet mit mondani egyelőre, mert senki nem hallotta.

Nagyon tetszik egyébként lemezborító…

– … véletlen szülte.

Ezt épp akartam kérdezni. Amikor megláttam a képet, felötlött bennem, hogy vártátok-e a pusztában, hogy egy kutya elmenjen előtettek?

– Ez egy tanyán történt Makó mellett, pontosabban Bogárzón. A kutyus ott volt, a tanyához tartozott. Egy nagyon fiatal, barátságos kis mudiról van szó, aki nagyon izgatott és érdeklődő volt a jelenlétünk miatt, mert ugye nem olyan sokan járnak arra. Szinte minden második képbe beleszaladt. Amikor megláttam azt a fotót, nekem nagyon megtetszett és azt választottam ki a lemezborítóra, pedig nem volt olyan terv, hogy én legyek a fronton.

Nem tudtam eldönteni, az árnyék miatt, hogy napkelte vagy napnyugta körül készült-e a kép.

– Késő délután volt ősszel, sietni kellett, mert ment le a nap, ez látszik az árnyékon.

A MEZOLITRÓL ÉS A KONCERTEZŐ THY CATAFALQUE-RÓL

Amikor legutóbb beszéltünk, sőt azelőtt is többször hangoztattad, hogy soha nem viszed színpadra a Thy Catafalque-ot, azóta viszont rengeteg víz lefolyt mindenfelé. Az akkori beszélgetésünket is úgy fejezted, hogy lehet, történhet még valami ezen a téren. Pont akkor jött a vírus, tehát ez 2020 februárja lehetett.

– Húszban már itthon voltam Magyarországon, s igen, akkor volt már egy ilyenről szó. Skóciában ez nem jött volna össze. Fizikailag sem volt lehetséges, mert egyszerűen nem ismertem annyi embert és nem foglalkoztam vele. Ráadásul Edinburgh-ben nem igazán van metál színtér. Skóciában Glasgow az, ahol van ilyen élet. Amikor visszakerültem Magyarországra, akkor kiderült, hogy zenészek is érdeklődnek és felmerült, hogy ezt tényleg meg lehetne oldani valahogy. Meg is kerestem az embereket, hogy beszéljünk róla. Budapesten kellett volna összefutnunk, de aznap érkezett a hír, hogy bezárnak minden közintézményt a koronavírus-járvány miatt. Nem tudtunk találkozni, és el is engedtük az egészet, mert úgy tűnt, hogy jó ideig még az utcára sem lehet majd kimenni, ami így is lett. Azután jött Adorján Balázs, hogy a Mezolitot csináljuk meg a Fekete Zajra, de ez már egy évvel később volt.

És milyen volt a Fekete Zajos Mezolit élmény számodra?

– Az nyilván nagyon nagy dolog volt. Úgy láttam, hogy a közönségnek még többet jelentett mint nekem, mert részünkről az egész egy kötéltáncra hasonlított. Nagyon kérdéses volt, meg tudjuk-e csinálni vagy sem. Végül szerencsére sikerült teljesíteni úgy-ahogy. Ott és akkor nagyon sok tényező ingoványos talajon állt és egyszerűen nem volt agyam arra, hogy átéljem a közönséggel. Amikor felmentem, az oké volt, azt nagyon élveztem. Három dalt játszottam, ami 10 percig vagy még addig sem tartott. Menet közben éreztem, hogy hát azért ez lehetett volna kicsit hosszabb is. Három dalonként tök új zenekarok mentek fel a színpadra azon az estén. Utólag belegondolva nem is tudom, hogy mertük megcsinálni, mivel most, az állandó zenekarral is tudunk szenvedni a beállással. Ott pedig konkrétan öt felállás ment le 70 perc alatt, helyenként döcögősen.

Most ismét aktívan zenélsz, ami azért nem egyszerű elfoglaltság Magyarországon. Zenekarként hogyan működtök? Mennyire élvezitek?

– Élvezzük, különben nem működne. Nekem eleve ez volt a célom, hogy úgy kell dolgozni ezzel, ha jó móka az egész. Ezt nem munkaként vagy nem karrier szempontjából csináljuk, hanem, hogy jó élmény legyen. Ez meg is valósult ezzel a felállással.

Mennyivel nehezedik rátok, vagy rád több nyomás az állandó zenekari felállás és az elvárások teljesítése miatt?

– Hát rám elég nagy nyomás nehezedik, mert kreatív szempontból végülis nekem kell összerakni. Az én dolgom a dalok összeállítása, mit játsszunk, hogy játsszunk. Most is volt olyan dal, amit nem tettünk be, mert nem akarta a zenekar, mert valakinek nem tetszett. Nincs teljes kontroll mindenek felett, de a végén mégiscsak nekem kell kimondani, hogy akkor mi mehet, meg mi nem. Úgy érzem, hogy a végén ez mindig közös döntés. És hát sok munkával jár ez az egész, nagyon sokat próbálunk. Állandóan új dalokat kell megtanulni, mert ugye kevés koncertünk van és nem akarjuk ismételni ugyanazt, hogy a közönség se unja. Ez azt jelenti, hogy így viszont koncertről koncertre meg kell tanulnunk egy csomó dalt. Nekem is, mert én sem játszottam őket előtte, csak amikor felmentek a lemezre évekkel korábban.

És közben írod az új lemezeket…

– Igen-igen. Most, hogy lett egy ilyen élő zenekar, nincs annyi időm zenét írni, mint régen. Megszakadt az a folyamat ami huszonpár évig ment, hogy kijött a lemez és akkor elkezdődik a következőre való felkészülés. Most már ez így nem megy, mert kijön a lemez és akkor utána és közben is koncert meg próba van. Szervezni és tervezni kell, csak utána lehet foglalkozni a következő lemezzel. De lehet, hogy ez nem is akkora baj.

Hogy élted meg az önálló koncerteket a TC-vel, vagy akár a fesztiválos fellépéseket?

– Eddig minden nagyon jó volt és jól mennek a dolgok. A Brutal Assaulton mondjuk délután ötkor játszottunk, de a korai időpont nem vált a koncert kárára. Teljesen jó volt, az egész domboldal tele volt emberekkel, és annyian voltak a nézőtéren, hogy nem láttam a végét.

A Képes Ifi nagyjából 10 éve visszajáró vendége a fesztiválnak, szétnéztél egyébként a rendezvényen, maradt erre időtök?

– Sajnos csak aznap voltunk ott. Én amúgy sem vagyok egy fesztiválos ember, hogy egész hetet ott legyek. Úgy vagyok ezzel, ha kirándulok, sátrazok, akkor valahova nagyon messze megyek az emberektől, ki a természetbe. Régen, a kilencvenes években évekig jártunk a Szigetre és egész héten ott voltunk. Általában nulladik napon érkeztünk és utolsók között hagytuk el a fesztivált. Ma már ilyesmire nincs igényem.

AZ IGAZ FÉRFIAK BARTÓK RÁDIÓT HALLGATNAK

A Thy Catafalque nagyon népszerű lett az utóbbi időben. Ebből érzékelsz valamit? Mondhatjuk, hogy celeb lettél, ilyen magyarországi metál híresség?

– Na, azért azt nem. Ez még mindig egy nagyon underground dolog. Ha a Budapest Parkos koncertet vesszük alapul, az egy jó mérőszám szerintem. Ott nem magunk játszottunk, hanem a Platon Karataevvel, és 3000 körül volt az eladott jegyek száma. Oké, volt párhuzamos buli aznap és hétköznap is volt, de a Budapest Parkban teltházas bulihoz 12 ezer ember kell, és ettől mi nagyon messze vagyunk. Akik ott zenélnek, általában teltház előtt játszanak. Ezt a szintet hozza itthon a Halott Pénz, a Wellhello, Carson Coma, Azahriah és hasonlók. Sőt, ennek a sokszorosát most már. Onnantól már ismertebbek a nevek, mi sehol sem vagyunk, de nem is kell, kényelmes így.

Munka közben gyakran hallgatunk rádiót, és soha nem hallottunk még Thy Catafalque-ot, annak ellenére, hogy sok olyan dal van, ami egy átlag hallgatót is megfogna. Mondjuk egy rockrádióban azért lenne helye, nem?

– Nem tudom, ez a rádiós szerkesztőktől függ. Ezzel biztosan lehetne promózni, mondták már nekem is, hogy ott kellene ügyeskedni, de egyrészt ez engem nem érdekel, másrészt köztudott, hogy az igazi férfi Bartók rádiót hallgat (Röhögés). Egyébként szerinted lehetne ezzel a zenével rádiós szintre jutni?

Nem tudom, nem hallgatok rádiót, illetve kényszerből néha. Célzottan hallgatok zenét, de azt mondom, hogy a rádióban miért ne szólhatna Thy Catafalque.

– Lehet. Nekem is ajánlották, hogy küldjek dalokat például a Rocker Rádióba… De érted, ez a neve az adónak, hogy Rocker Rádió.

Azért pörögnek a nézettségi számok YouTube-on, egyre több az egekig emelő külföldi kritika. Úgy tudom, hogy a Fekete Zajos Mezolit koncertre New York-ból, sőt valaki Brazíliából utazott a Mátráig. Érkeznek hozzád érdekes levelek, amelyben a rajongók kiöntik a lelküket előtted?

– Néha, de tényleg elég ritkán. Azért az kicsit ijesztő, vagyis nem ijesztő, hanem inkább nyomasztó, mert én egyébként elég zárkózott vagyok sajnos, és elég nehéz ezekre reagálnom.

Van még valami, amit el szeretnél érni a TC-vel?

– Nekem ez jó, ahogy van. Tudok dolgozni az albumokon, megjelennek, elkészíthetem a borítókat, a zenét, nem szól bele senki. Közben játszhatunk is itt-ott. Nem nagyon tudok ennél jobbat elképzelni. Meg az is jó, hogy olyan helyeken tudunk fellépni, ami magában is izgalmas és nem kifejezetten rock- vagy metálközeg.

Mint a Fishing on Orfű az idén?

– Pontosan. Nagyon örültem, hogy játszhattunk a Fishingen, de közben például a Fekete Zaj meg egy olyan hely, ami nekünk szinte hazatérés.

Volt tavaly még egy nagyon érdekes szereplésed. Sok-sok év után ismét a régi zenésztársaddal, Kónya Zoltánnal léptél színpadra, mikor az Ahriman együttes kíséretével a régi bandátok, vagyis a Gire (ejtsd: Zsír) dalait játszottátok…

– Az nagyon jó volt. Lambert ötlete volt az Ahrimanból. Őszintén nem gondoltuk, hogy ilyen létrejöhet, ezt kifejezetten ők akarták, hogy legyen egy Gire-szett az Ahriman koncert végén. Nagy titkolózás övezte.

Annak a történetnek lesz folytatása a Gire-ral?

– Lambertékkel ez egyszeri alkalom volt, biztos nem lesz folytatása, de a Gire-ral nincs kategorikusan kimondva semmi. Sőt Zolcsival állandó kapcsolatban vagyunk és egyébként is ő a Thy Catafalque technikusa, emiatt a koncerteken is mindig ott van, a TC lemezeken is fel szokott tűnni, és az újon is fog kicsit ordibálni. Ő volt az első, akit megkerestem annak idején, hogy gitározzon a TC-ben. Ezt nem tudta elvállalni, mert kamionozik és keveset van otthon és nem tud emiatt gyakorolni, felkészülni. Amiben viszont tud, abban segít és jelenleg abban tud, hogy technikusként mellettünk van. Egyébként a Thy Catafalque most már nekem is rengeteg időm elveszi, tehát a Gire működése még nehézkesebb lenne, pláne, hogy Balázs (Hermann Balázs, a Gire basszusgitárosa) viszont továbbra is kint él Glasgow-ban, és nem is valószínű, hogy egyhamar hazatér. Egyelőre tehát nem bolygatjuk ezt.

Milyen egyéb projektterveid vannak a közeljövőre?

– Jelenleg a TC a minden.

A ZENÉN TÚL

És mi a helyzet a fotózással és más projektjeiddel?

– Szoktam fotózni, de nagyon ritkán, erre is kevesebb idő jut. Habár szerintem főleg az a probléma, hogy Budapesten lakom már öt éve és ez sajnos abszolút nem inspirál. Nem nagyon találok semmi olyasmit, amit fényképeznék. Májusban voltam Skóciában. Minden évben vissza szoktam menni oda egy hétre, és akkor viszem a gépet és használom is, de itthon valahogy nem találom a témát.

De a Neolunar projekted képei?

– Igen, azok Budapesten készültek, de mikor is? Azok még 2014-es fényképek. Ezt egyébként nem rovom fel Budapestnek, csak most valahogy nem látok ott semmit, ami annyira megfogna, hogy járjam a várost géppel a nyakamban. Arról nem is beszélve, hogy azóta már problémás köztéren fotózni.

És most itt vagyunk Dombos Remixen. Itt egyértelműen az irodalom a téma…

– Nem tudom pontosan, hogy mi lesz ez. Fodor András mondta, hogy szeretne velem itt beszélgetni. Nem tudom, mi lesz ebből, irodalmárként részt venni irodalmi fesztiválon számomra is új dolog.

Tervezel egyébként új kötetet?

– Nem. 2018-ban négyszáz példányban és három kiadásban kijött a Holdak és Mezők, abban pedig benne voltak a dalszövegek. A napokban mondta valaki, hogy ez 2018-ban jelent meg, azóta meg kijött három új lemez és lehetne hozzátenni. De ettől az egésztől valójában ódzkodom, ezek nem elég erősek ahhoz, hogy versként megállják a helyüket. Ha zene nélkül elolvasom, akkor én ezeket kevésnek érzem ahhoz, hogy versnek nevezhessük őket. De végül is bevállaltam és valóban mutatkozott igény ezekre a kiadványokra. Új kötetet viszont nem tervezek, mert ezeken a szövegeken kívül valójában nem írok semmit. Egy bővített újrakiadásba viszont bekerülhetnének a frissebb szövegek is. Majd meglátjuk.

A Thy Catafalque az interjú elkészülte óta fellépett a Fekete Zajon, Temesváron, Bukarestben, majd Budapesten az A38 Hajón a Kaláka (igen, az a Kaláka), valamint a Master Boot Record társaságában.

A beszélgetésünknek kényszerből szakad vége. Szombathy Bálint, író és képzőművész „narodna” vs „zabavna” bakelit performansza a löszteraszon elvágta a interjút. Ezt követően Fodor András faggatta Kátai Tamást írásról, könyvekről, színekről, szimbólumokról, költészetről, inspirációról. Több kérdés is elhangzott a közönség soraiból, ahol ott volt Veres Attila író is. Kérdése arra vonatkozott, kinek az ötlete volt, hogy a Thy Catafalque koncertek a Fehérvasárnap szerzemény elszavalásával érnek véget. Ragadva az alkalmon, Kátai Tamás így búcsúzott a Dombos Remix közönségétől is. Elszavalta a Fehérvasárnapot, majd a Töltés című dal lejátszásával véget ért az idei irodalmi találkozó Kishegyesen.

Képgaléria: