Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2024. Publicisztika, 1. hely

„Boldog vagyok, hogy nevelőszülő lehetek”

A közelmúltban figyelemmel kísérhettük annak a négyéves kislánynak az esetét, amely a szerbiai nyilvánosságot is megosztotta, miután a topolyai Szociális Központ áthelyezte a gyermeket az őt nevelő szülőktől egy másik örökbefogadó családhoz. Szerbiában számos gyermek éli mindennapjait nevelőszülők gondoskodása révén. Sokan úgy vélik, a nevelőszülőség egyenlő az örökbefogadással, viszont a nevelőszülők valódi feladata az, hogy otthonukban teljes körű ellátást biztosítsanak a náluk ideiglenesen tartózkodó gyermek számára, mindaddig, amíg a kiskorú gyermek nem kerül vissza a saját vér szerinti családjába, vagy nem fogadják örökbe.

Ebben az interjúban a nevelőszülőség fontosságára szeretném felhívni a figyelmet, a témát a nevelőszülők szemszögéből mutatva be. Interjúalanyom egy vajdasági kisvárosban, Zentán élő, köztiszteletnek örvendő édesanya és nevelőszülő, Szeles Teréz, aki párjával, Szeles Csabával hat vér szerinti gyermekük mellett még három kiskorú gyermekről visel gondot. A házaspárt jól ismerik Zentán, a család tagja a Nagycsaládosok Egyesületének, az édesapa gépészmérnök, az édesanya, Terike − ahogyan a zentaiak ismerik −, sokáig pedagógusként és hitoktatóként dolgozott egy általános iskolában, jelenleg kizárólag a gyermekek nevelését helyezi előtérbe. A nevelőszülőség számos nehézséggel, kihívással, olykor kudarccal is jár, mindemellett fontos a sikertörténetekről is beszámolni, mert léteznek példamutató, névtelenségbe burkolózó nevelőszülők, akik nyitottsággal, szeretettel gondoskodnak nem vér szerinti gyermekeikről, és ezért elismerés illeti őket. Szerbiában a községi Szociális Központoknál jelentkezhetnek az érdeklődők nevelőszülőnek.

Terike saját magát a Facebook-oldalon boldog feleségként, hat gyermek édesanyjaként, három gyermek nevelőanyukájaként, négy unoka nagymamájaként jellemzi. Hogyan jutottak el a férjével addig a gondolatig, hogy nevelőszülővé váljanak?

– Nagycsaládban élünk, hat vér szerinti gyermekünk van. Minden gyermekünk kiskorú volt, amikor nevelőszülőkké váltunk a párommal. Azóta két gyermekünk már családot alapított, unokáink születtek. Három gyermekünk egyetemista, egy lányunk pedig középiskolás. A párommal mindig is nagyon szerettük a gyerekeket. Végzettségemet tekintve pedagógus vagyok, tanítottam iskolában is. Az oktatási intézményben dolgozva találkoztam olyan gyermekekkel, akiket nem megfelelő életkörülményeik miatt saját családjukból kiemeltek, és nevelőszülőknél helyeztek el. Ez volt az egyik döntő érv, hogy mi is segítsünk a rászoruló, bajba jutott gyermekeken. A másik döntő érv az volt, hogy elveszítettem egy magzatot a terhességem idején, és ez lelkileg nagyon összetört, különösen azért, mert nem tudtam, ezek után vállalhatok-e még gyermeket. Ekkor már volt öt vér szerinti gyermekem, de nem szerettük volna, hogy ez a történet szomorúan záruljon, ezért jelentkeztünk nevelőszülőnek. Mindez több mint tíz évvel ezelőtt történt. Gyakran előfordul, hogy a felnőttek valamilyen meghatározó negatív élmény után (például nem lehet gyermekük) vállalják a nevelőszülőséget. Úgy érzik, képesek arra, hogy idegen gyermekkel törődjenek odaadó szeretettel és gondoskodással. Mi a párommal hivatásként éljük meg a nevelőszülőséget. Azért nevezem hivatásnak, mert ha az ember jól szeretné csinálni, akkor nem lehet munkaként felfogni, mintha elmenne egy vállalatba vagy gyárba dolgozni. A nevelőszülőség nemcsak munka, hanem hivatás. A befogadott gyermekek közül sokan nagy traumán mennek keresztül. Szeretettel, türelemmel lehet átsegíteni őket a megpróbáltatásokon.

Vér szerinti gyermekeik hogyan fogadták a döntésüket?

– Döntésünket az idősebb gyermekeinkkel közösen megbeszéltük. Egyértelműen amellett döntöttek, hogy ők is szeretnék, ha befogadnánk más, bajba jutott gyermeket, és segítenénk a nevelésüket. Mivel mi már vér szerinti gyermekeket neveltünk, a Szociális Központ tíz éven keresztül várólistára helyezett bennünket. Ez alatt az idő alatt én tanítottam, közben megszületett a hatodik gyermekünk is. Tíz év után váratlan telefonhívás érkezett a Szociális Központból, hogy sürgősen el kell helyezniük egy egyéves kislányt, akit az édesanyja elhagyott, és lemondott róla. A megkeresés délelőtt kilenckor érkezett, délután tizenhárom órakor már nálunk, a családban volt a kislány.

Hogyan fogadták a gyerekek az újonnan érkezett kislányt? Hogy tekintenek rá?

– Sikerült olyan helyzetet kialakítani családon belül, amelyben teljes értékű testvérként tekintenek a befogadottakra. Sőt, amikor a fiam középiskolába járt, és hazaérkezett az iskolából, a nevelt kislányom már várta a kapuban. A szomszédok azóta emlegetik, mennyire csodálták, hogy az idősebb kamaszfiúk milyen gyengédséggel és szeretettel ölelték meg a kislányt. Vannak már unokáim is, akik nagynéninek szólítják a nevelt kislányunkat, ez is azt bizonyítja, hogy teljes értékű tagja a családnak. Ha elmegyünk valamilyen programra, az emberek rákérdeznek, melyik gyermek is az, akit nevelünk. Azt mondják, hasonlít a nevelt gyermek az apukára. A szeretet képes átformálni a gyereket, hogy nem lóg ki a családból.

Milyen elvárás szükséges ahhoz, hogy valaki nevelőszülővé váljon?

– Minden nevelőszülőnek egy felkészítő tanfolyamon kell részt vennie, és komoly követelményeknek kell megfelelnie. Mivel mi tíz éven keresztül várólistán szerepeltünk, és a felkérés pillanatában nem indítottak tanfolyamot, a párommal egy későbbi időpontban vettünk részt a képzésen. Sok nevelőszülő, mi is, úgy gondoltuk, van már tapasztalatunk a gyermeknevelésben, és feleslegesnek tartottuk a képzést. Úgy véltük, sok újdonságot már nem mondhatnak nekünk. Mégis sok információval találtuk szembe magunkat, például a jogi dolgok, amelyekre nem is gondoltunk. A képzésen szembesítettek bennünket azzal, hogy a nevelőszülőség gyakran csak átmeneti állapot, és nem végleges. A gyermek tízéves koráig örökbefogadó listán szerepel, amennyiben nincs rá lehetőség, hogy visszakerüljön a vér szerinti szüleihez. A korábbi időszakban a törvény értelmében a nevelőszülő nem volt jogosult az örökbefogadásra, csak „menedéket” nyújtott a gyermek számára addig, amíg nem találnak megfelelő örökbe fogadó szülőt, vagy nem tudják visszahelyezni vér szerinti családjához. A jelenkorban változott a törvény, ha a nevelőszülő nem haladja meg az ötvenéves kort, és nincs jelentős korkülönbség a nevelt gyermek és a nevelőszülő között, akkor a nevelőszülő is benyújthatja kérelmét az örökbefogadásra.

Jelenleg hány gyermekről gondoskodnak nevelőszülőként?

– Jelenleg három nevelt kislány él a családunkban. A legidősebb tizenkét éves, ő egyéves korában került hozzánk, és mivel betöltötte a tizenkettedik életévét, ő már a családunkban maradhat, nem kerül vissza a biológiai szüleihez. A továbbiakban nem szerepel az örökbefogadási listán sem. A két fiatalabb gyermek három éve él velünk, róluk nem mondtak le a vér szerinti szüleik. Ez azt jelenti, hogy a nevelőszülővel szemben előnyt élveznek, és ha újból megteremtődnek a feltételek a gyermekneveléshez, joguk van visszakapni a gyermeküket, és nevelhetik őt, attól függetlenül, hogy ezek a gyermekek mennyi időt töltöttek a nevelőszülőknél. Zárójelben hadd jegyezzem meg, s ez talán nem önzőség, a nevelőszülők titkon abban reménykednek, hogy a nevelt gyermekek nem kerülnek vissza a vér szerinti szüleikhez. Ezt nem azért mondom, mert a gyermekeknek nem szeretnénk jót, nyilván minden gyermek érdeke az, hogy a vér szerinti szüleivel élhessen, de a legtöbb gyermek olyan nehéz körülményekből jön, amely azt igazolja, hogy jobb, ha nevelőszülők gondoskodnak róluk. Különösen igaz ez akkor, ha a kiskorút a vér szerinti szülő csak a gyermekpótlék vagy a szociális segély miatt szeretné nevelni, de a korábbi nehéz körülmények mégsem oldódnak meg.

Véleménye szerint fontos, hogy a nehéz körülményekből származó gyerekeket befogadják egy családba?

– Úgy vélem, sok tapasztalattal rendelkezem ezen a téren, és véleményem szerint sokkal mérvadóbb és meghatározóbb egy szerető családban nevelkedni, mint egy gyermekotthonban. A gyerekek utánozzák a felnőtteket, és nagyon fontos, hogy egy pozitív családkép rajzolódjon ki előttük, amelyben szerepet kap az apa- és az anyamodell. Ezt megfigyelhetjük a játékaiknál is, Valika, amikor hozzánk került, külön kérte, hogy a babájának vegyünk apukát és anyukát is. Ellátogattunk közösen a templomba a gyerekekkel, egy kisgyerek egyedül ült előttünk. Valika sajnálkozva kérdezte, miért ül magányosan a gyermek, talán nincsenek szülei. Természetesen mondtuk neki, hogy bizonyára vannak a kisgyereknek is szülei, mire a nevelt lánykánk így válaszolt: „Akkor miért van egyedül?” Ő nagyon érzékeny a körülményekre, körülötte jelen kell legyen az édesapa és édesanya, ráadásul a másik kettő nevelt gyermekemnél is ugyanezt látom. A fejlődésük során is nélkülözhetetlen egy egészséges családkép, amely a jövőben kihatással lehet arra, ők milyen szülővé válnak. A másokhoz való alkalmazkodást is megtanulják, amely által sokkal könnyebben tudnak szocializálódni és barátságokat kialakítani.

A közösségi életben a gyermekeknek adódtak-e nehézségeik a beilleszkedésnél?

– A képzésünk során gyakran elismételték, hogy a nevelt gyermekeket a legtöbb esetben kiközösíti a társadalom. Nálunk az ellenkezője valósult meg, annyi barátjuk van, hogy a születésnapok alkalmával az egész osztály meghívást kapott. Egyáltalán nem érződik a megkülönböztetés, csak az elfogadás, a társadalom, a közösség és az osztálytársak is elfogadók.

Az ünnepeket, családi születésnapokat hogyan élik meg közösen?

– Az ünnepek, jelentősebb családi események alkalmával közel húszan gyűlünk össze csak a közeli családot tekintve, a nagyszülőket még nem is számolom. Az idősebb gyermekeink, akik külföldön élnek, nem mindig tudnak hazalátogatni. A születésnapokat eddig itthon szerveztük meg, de a mai kor megköveteli a születésnapi helyek bérlését, a játszóházakat. Mi is igyekszünk a kisebb gyerekek vágyait, kívánságait kielégíteni, hogy ők is megkaphassák mindazt, amit a többi gyermek. Ezen a héten ünnepeltük meg először a legfiatalabb nevelt gyermek születésnapját, ebből az alkalomból kibéreltük a játszóházat. Megható volt látni, mennyire örül az apróságoknak és a lehetőségnek, hogy nemcsak ő vesz részt születésnapokon, hanem az ő születésnapját is megszervezzük. Mi a gyermekeket úgy neveljük, mintha a saját gyermekeink lennének, különórákra is járnak, néptáncolnak, jógáznak, tekéznek, s nyelveket tanulnak. Az egyik kislány úgy került hozzánk, hogy nem volt sem kiscipője, sem ruhája, s mikor megvettük neki a kiscipőt, az utcán sétálva felhúzta a nadrágját, hogy mindenki lássa az új cipőcskéjét, és hogy nem fázik a lábacskája.

Van tudomása olyan esetről, mikor rövid időn belül, egymást követően több nevelőszülőnél is elhelyeznek gyermeket?

– Az én otthonomban is tartózkodott egy lány, aki nyolcadikos korában került hozzánk, nem mi voltunk az első nevelőszülők, akiknél járt. Lényeges megjegyezni, hogy nem mindig szakad meg a kapcsolat a gyermek és a vér szerinti szülő között, miután a gyermeket kiemelik a családból. Azt tapasztaltam, hogy amennyiben problémás a család, amiből érkezik a kiskorú, de ő mégis tovább tartja a kapcsolatot a családjával, akkor a nevelőszülő nagyon nehéz helyzetbe kerül, és igazi kihívással találja szembe magát. A gyerek tudja, hogy rövid ideig fog a nevelőszülőnél élni és tartózkodni, így képtelen alkalmazkodni. Ez volt a helyzet a mi esetünkben is a hozzánk kerülő kamaszlánnyal. Tudatában volt annak, hogy hamar távozni fog tőlünk, így nem tartotta be és nem vette figyelembe a szabályokat. Hiába beszélgettek vele a szociális gondozók, pszichológusok, nem volt hajlandó változtatni a viselkedésén és a hozzáállásán. A jelenleg velünk élő kislányok egész fiatalon kerültek hozzánk. A legfiatalabbat egyéves korában, a középsőt három és féléves korában helyezték el nálunk. Szülői láthatás volt náluk, de megszakadt a kapcsolat a szüleikkel. A látványos fejlődés akkor kezdődött el esetükben, amikor a nehezítő körülmények megszűntek.

A nevelt gyermekek esetében tapasztalhatók-e maradandó lelki sérülések?

– Minél később emelik ki a gyermekeket a nehéz életviteli, családi körülményekből, annál komolyabb a trauma, amelyen nehezen teszik túl magukat. Vannak olyan átélt traumák, amelyek sosem szűnnek meg létezni, az élet során végigkísérik az embert. Az idősebb kislányunkat szó szerint elhagyták egyéves korában, abban az időszakban, mikor a gyermek vágyik a biztonságra, igényli a szeretetet, a törődést, a közelséget, és a testét égésnyomok borították. Pontosan nem ismerjük az előzményeket és a történéseket, amelyeken keresztülment, de a lelki sebek hegei a mai napig nem forrtak be, és befolyásolják a mindennapjait továbbra is. Mentálhigiénés szakembertől tudjuk, hogy egy megfelelési vágy alakult ki benne mindenki irányába, az iskolában a tanárok felé, a közösségi életben a pajtások felé, hogy elfogadják, szeressék, és legfőképpen ne hagyják el őt. Nekünk ezért nagyon résen kell lennünk, hogy a ragaszkodása miatt bajba ne sodródjon, és ne billenjen át a negatív oldalra, amit az egészségtelen megfelelési kényszer okoz. Nála ez a jelenség nem torkollik agresszióba, de sajnos, sokan nem tudnak az érzéseikkel mit kezdeni, és szélsőséges viselkedést mutatnak, amely magába foglalhatja a kábítószerek használatát, az alkoholizálást, a rossz, nem megfelelő társaságot. Traumától függ, de lényeges, hogy a szeretet jelen legyen a gyerekekkel való kapcsolatban, mivel nagyon nehéz dolgokon mennek keresztül, amelyeket mi felnőttek, meg sem értünk, fel sem foghatunk. A legnagyobb elismerés talán az volt számunkra, amikor az iskolapszichológus elmondta, nem látja a gyerekeken a törést. Mi ezért küzdünk, hogy nekik jobb legyen. A saját gyermekeink is elmondták, hogy addig, amíg nem viseltük a gondját a nevelt gyermekeknek, természetesnek tűnt a számukra, hogy mindenük megvan, ruha, kabát, megfelelő öltözék. Akkor tapasztalták meg, hogy máshogyan is lehetne élni, és jobban becsültek dolgokat. Összességében elmondhatom, hogy minden nehézség ellenére boldog vagyok, hogy nevelőszülő lehetek, és ebben a férjem is támogat, ő is besegít a gyermeknevelésbe. Ha a nevelt gyerekek érzik a szeretetet, elfogadást, nagyon hálásak tudnak lenni. Akik most azon töprengenek, hogy belevágjanak-e ebbe a nem könnyű, de nagyon hálás feladatba, csak bátorítani tudom őket, merjék vállalni a nevelőszülőséget, mert sok örömet szerezhetnek általa.

Képgaléria: