A közelmúltban stoner/psychedelic rockvonalon Európa-szerte egyre több a stílus képviselőinek és kedvelőinek (találka)helyet adó fesztivál. Legnagyobb örömömre hozzánk is elérhető közelségbe ért ez a tendencia azáltal, hogy 2022-ben Donje Primišljében (Horvátország) először megszervezték a Bear Stone Festivalt, amiről 2023-ban szereztem tudomást, és majd’ megőrültem amikor rájöttem, hogy egy fontos vizsga miatt lehetetlen eljutnom. Akkor rögtön megfogadtam, hogy ha törik, ha szakad, 2024-ben bizony ott leszek, s ebben az elhatározásomban csak megerősítettek a képek és élménybeszámolók, amelyekkel utólag találtam magam szembe a neten. Bérleteinket már tavaly novemberben megvettük kis fesztiválozós-utazós társaságommal, és jóformán a napokat visszaszámlálva vártuk, hogy kis zentai konvojunk megindulhasson meghódítani a Medvekövet.

A helyszínen hamar egyértelművé vált, hogy a rendezvény infrastruktúrája minden szempontból gondosan megtervezett. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárul az is, hogy a Bear Stone a több mint tíz éve létező Mo:Dem fesztivál helyszínén kerül megrendezésre, így a már meglevő illemhelyek, italpultok és egyéb építmények felállításán nem kell gondolkozniuk a szervezőknek. Nagyon fontosnak tartom kiemelni azonban, hogy ezen épületek karbantartását a fesztivál idején kétségbevonhatatlan lelkiismerettel végzik. A három nap alatt végig csak ámultam, mekkora a tisztaság és a rend; a komposztvécék fülkéit rendszeresen takarították, a szemeteseket (amiket a fesztiválozók ügyesen használtak) gyakran ürítették, a kempingben levő toitoi-okat pedig egy nap négyszer is kiürítették, és többször fertőtlenítették és töltötték fel papírral. Tudja fene, a koromból adódik-e, de felfigyeltem ezekre a részletekre.

Na de azért mégiscsak a súlyos riffek szeretete vitt engem is a Mrežnica partjára. A húzónevek egyike a High on Fire volt, ami az ízlésvilágomnak nem épp a legközepe, de Matt Pike-ra kíváncsi voltam, és nem is csalódtam, miután „a dzsüddzs levitte a fejemet“. A Colour Haze a várakozásnak megfelelően teljesítve, szónikus és vizuális értelemben is nagyot ment; minden hang a helyén volt, minden fény és szín időben villant fel. (A Haze egyébként október 4-én a Fabrikában nyomja majd Újvidéken.) Hatalmasat szólt a 1000Mods, akikhez pár éve volt már szerencsém, és energiarobbanásként vágódott be a Kadavar, akikhez meg remélem, hogy még lesz. Repertoárjuk és hangzásuk mellett színpadi kiállásuk sem elhanyagolható, noha nem lehet azt mondani, hogy komolyan fektettek a vizuálba, és mégis csak néztünk, mint a moziban. Nem felejtendő ki a Gnome-féle performansz, mialatt a piros süvegek nemcsak a színpadon, hanem a közönség soraiban is szép számban virítottak. A Blitzpøp számomra teljesen új név volt, és most már nagyon sajnálom, hogy nem időztem többet a koncertjükön. Fellépett még többek között a Mother Vulture, a Pigs(7x), a Nemeček, a Slowtorch, a Freakin’ Disco és az Azutmaga (őket legközelebb október 25-én hallhatjuk-láthatjuk a Grandban), a Jam Stage-en pedig minden délután tartott az egymásra találós örömzenélés. El ne felejtsem megemlíteni, hogy a koncertek pontosan kezdődtek, és hibátlanul szóltak.

A fesztiválárakra felkészülve kajával bespajzolva érkeztünk, de bele-belekóstoltunk a helyszínen felállított vegakonyha változatos kínálatába. Italügyileg nem tudok nyilatkozni, lévén, hogy nem vagyok (túl nagy) fogyasztó, de a barátaim nem panaszkodtak. Ha valamit kifogásolnék, az lenne, hogy a kisebb előadóknak teret adó Mill Stage nézőtere szó szerint talpalatnyi, így az ottani produkciók élvezhetőbbnek bizonyultak kívülről, a patak partjára leheveredve azonban ez a hiányosság is megbocsáthatónak tűnt. Szentimentálisan annyival zárnám, a szívem egy kis darabkáját otthagytam a türkizkék víz partján, és visszafelé számolok megint, 2025. július 3-ig.

Fotók: Kanyó Júlia

Képgaléria: