Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2023. Értekező próza, 2. hely

Frida Kahlo: A két Frida

A két Frida Frida Kahlo 1939-ben készített olajfestménye. A festmény a Museo de Arte Moderno-ban (azaz a Modern Művészetek Múzeumában) van kiállítva, Mexikóvárosban. A mexikóvárosi festőművésznő ezen alkotását férjétől való elválása után festette. A válás évének januárjában Frida három hónapra New Yorkba és Párizsba utazott, ahol amellett, hogy új tapasztalatokat szerzett, sok új ismeretségre is szert tett. Kapcsolatba került Joan Miróval, Kandinszkijjal, Tanguyval és Picassóval, olyan művészekkel, akik hatást gyakoroltak A két Frida című festmény megszületésére.

A férj, Diego Rivera a mexikói falfestmények feltörekvésének mozgalmáról, míg Frida önarcképeiről vált ismertté. A sors sodorta össze őket, mikor Frida még csak 20 éves volt. A 21 év korkülönbség nem ijesztette el a fiatal lányt, éppúgy, mint a férfi rossz híre sem. Diego a második feleségétől vált el, mikor Fridát elvette. Ekkorra már ünnepelt művésszé vált, míg Frida csak a negyedik feleségeként volt ismert. Személyisége viszont már ekkor igen erős és sokszínű volt. Festészetének vezérmotívumai a fájdalom és a szenvedés. Mindössze hatévesen túlélte a gyermekbénulást, majd tizennyolc évesen buszbaleset elszenvedője lett. A szerencsétlenség 1925. szeptember 17-én történt, a buszba, melyen utazott, belerohant egy vonat. Háromszoros medencetörése mellett még egy vasrúd is átdöfte a testét, mely gerinctöréseket okozott. A gerincvelőjére gyakorolt nyomás felerősítette a jobb lábának sorvadását, és egyik lábfeje is eltört. A karambolt követően ragadott ecsetet, midőn hét hónapon át ágyhoz volt kötve, s csupán a kezei voltak szabadon. A vasrúd keresztülszúrta hasát a csípőjétől kiindulva. A balesetben szerzett súlyos sérülések örök életére megfosztották őt az anyaság megismerésének lehetőségétől. Számtalanszor vetélt el, legnagyobb igyekezete ellenére sem tudta megadni férjének a legértékesebb ajándékot, egy gyermeket. Noha Riverának már három lánya volt előző házasságaiból, Fridától is szeretett volna utódot. Egy csecsemő örökre összeköt két embert, s a szülők egymás iránt érzett szenvedélyének bizonyítéka. Férjével való házassága a legnagyobb jóindulattal sem nyilvánítható felhőtlennek, egyformán hűtlenek voltak egymáshoz. Megcsalások sorozata jellemzi Riverát, miután megbizonyosodott róla, hogy feleségének nem lehet gyermeke. Frida az alkotásaiban sohasem gyalázta meg férjét, inkább végtelen vonzódása mutatkozik meg iránta. Minden egyes festményen, melyen Frida önmagát Diegóval ábrázolja, szembetűnően nagy nagyságbeli különbséget jelenít meg kettejük közt. Való igaz, Rivera magasabb és jóval testesebb teremtés volt, ám a vásznon a személyek ily módon való megjelenítése nem csupán a valós arányokat kívánja tükrözni. Láttatja a hierarchikus viszonyt, miként többre becsüli férjét és annak munkásságát, mint saját személyét. Ugyanakkor Rivera iránt érzett végtelen szeretetének és tiszteletének is a szimbóluma. Habár a férj számtalanszor lépett félre, Frida a nemtörődömség álarcát felvéve viszonyult a történtekhez. Egy idő múltán ellenben ő is hűtlenkedni kezdett. Biszexuális lévén hol hölgyekkel, hol férfiakkal szórakozott. Az egészségtelen frigy ellenére, mint művészek, elismerték egymást, és méltányolták a másik munkásságát. Házasságuk végére a pontot Frida tette, mikor munkaügyi körútjáról hazatérvén tudomást szerzett férjének Frida húgával ápolt viszonyáról. Ő Frida testvére, Diego szeretője, név szerint Christina Kahlo. A hölgy a két művész életében meghatározó szerepet töltött be. Számos Rivera falfestmény és egy Kahlo portré modellje. Rivera 1929–1935-ös Epopeya del pueblo mexicano (azaz A mexikói nép eposza) című falfestményén a déli falon jeleníti meg Christinát Frida mellett, ahogy gyermekeivel fekszik. Ezt a gesztust Frida gyalázásának is minősíthetjük, jelezvén a világnak, főként feleségének címezve a család fontosságát. Egymás mellett láttatja a két nőt, olyan érzést teremtve ezzel, mintha Christina a gyermekeivel éppannyit érne Riverának, mint saját felesége. Fridát a jelenkorban a korai feminizmus egyik elöljárójaként tartjuk számon. A női mozgalom elve megköveteli a nemek közti egyenjogúságot gazdasági, kulturális, és társadalmi téren. Elengedhetetlen kritérium a szexualitás magánterén történő jogegyenlőség is. Frida modernista festészete mintegy hullámként tarolta le a művészeket. Elsők között mutatja be a vásznon keresztül saját fájdalmait, képviselve ezzel az összes szenvedő nőt. A műalkotást szemlélő személy megismeri Fridát a festményen keresztül, és katartikus állapotba kerül. Frida sarkalatos változáson megy keresztül válását követően, ekkor válik igazán feministává.

A vászon méretei 1,74m x 1,73m. Olajfestékkel készített alkotás. Műfaja: önarckép és allegória. Művészeti irányzata: naiv művészet és szürrealizmus. A hangsúly a két női figurára helyezhető, a háttér egyszerű. Szemlélve a festményt, két ugyanolyan kinézetű Fridát láthatunk, eltérő öltözetekben, egymás kezét fogva. A két hölgy arcvonásai megegyezőek, csupán a bal oldali Frida bőrszíne világosabb. A festmény két identitásra oszlik: a bal oldali Frida fehér csipkeruhában van európai stílusú hímzéssel, ezzel szemben a jobb oldali Frida a bennszülöttek hagyományos tehuana ruhájában. A művész sajátos elmondása szerint a jobb oldali Frida az, akit szeretett, míg a bal oldali az, akit nem szeretett Diego. A jobb oldali tehuana viselet Mexico Oaxaca régiójából származik, nevét az aztékoktól kapta. Ez az öltözék jelentéssel bír, a matriarchális társadalom ruhája. Az anyaközpontú társadalomban a ruházat a női erő és függetlenség szimbóluma volt. Nem elhanyagolható azonban az sem, hogy Rivera nem leplezte a zapotec nők iránti rajongását, kik az Oaxaca régióban éltek. Frida ezzel a megjelenítéssel szeretett volna férjének kedveskedni. Nem mellékes viszont az sem, hogy Frida anyai ágon spanyol és tehuana indián felmenőkkel rendelkezett, így teljes mértékben azonosulni tudott a viselettel. A bal oldali Frida egy 19. századi viktoriánus csipkeruhát visel, amely kísértetiesen hasonlít édesanyja menyasszonyi ruhájához. Mindkettőjük szíve sebezhető, védelem nélküli, hisz testükön kívül a mellkasukra van helyezve. A két szívet egyazon véna köti össze. A véna a két Frida közt vércserét végez, a gyengébb szív táplálja az erősebbiket. A vérátömlesztés életre sarkallja az összetört szívet, kapcsolatot létesítve Frida már halott, ugyanakkor még élő lelke között. A bal oldali Frida szándékosan próbálja megszüntetni a véráramlást sebészeti ollóval, ám az elvágott vénából továbbra is csepeg a vér egyenesen a ruhájára. A fehér ruha szoknyarészére piros kis virágokat hímeztek, így a lehulló vércseppek kevésbé észrevehetőek. Ezzel ellentétet teremt menyasszonyi ruhájával. A festmény kettősségéhez hozzájárul az is, hogy az elvágott véna ugyanolyan magasságban vérzik a bal oldali Fridánál, mint amilyen magasan tartja bal kezében amulettjét a jobb oldali Frida. Egyik vénája a talizmánban végződik, melyben férje gyermekkori képét tartja. Frida festészetében komoly szimbolikája van a vérnek: megjelenítheti akár a lelki és testi szenvedéseit, a szövetséget, azaz az összetartozást, a nőiességet és termékenységet vagy akár mindezen jelentések összegzése is lehet. Egyik szempontból, ha a férjétől való válásának következményeként közelítjük meg ezt az alkotást, akkor a bal oldali Frida vénája a Rivera okozta fájdalmai miatt vérzik tovább. A véráramlás megszüntetésének sikertelensége jelentheti egy magzat kihordásának eredménytelenségét, s a fájdalom, melyet meg akar szüntetni a sebészi ollóval, az elvetélések végtelen sorozatát. Itt találkozik Frida ártatlansága meddősége miatt saját akaratával, mely már az ő döntése. Egy másik nézőpontból tekintve ez a feminizmus festménye is lehet. Összehasonlítva Frida 1931-ben készült Frida et Diego Rivera festményével férje helyett most már saját kezét fogja. Rivera a festményen, mint egy szobor, merev testtartásban áll ecsetekkel és festőpalettával, kissé elfordulva a feleségétől, mint egy nagy művész, akire kezével támaszkodik Frida. Viszonyítva ehhez A két Fridát Frida a Diego által nem szeretett személyiségének a kezét fogja, mutatva, hogy történjék bármi, ő a saját maga nője lesz, Riverával vagy nélküle.

Frida ateista volt, de nem utasította el a vallást teljes mértékben. Anyja katolikus hite nyomot hagy festészetében. A bal oldali Frida vérző szíve a katolikus hit alapvető szimbóluma, mely Jézus Krisztusra és szenvedéseire utal. Ellenben nem tudhatjuk, hogy a katolikus vallás szempontjából kell-e megközelítenünk a festményt, ugyanis Rivera megismertette Fridával az azték kultúrát. Az aztékoknál a vér a világmindenség működtetője, maga az életnedv, mely erőt ad a léthez. Ezáltal, ha egy szív vérzik, haldoklik. Ebből leszűrhető, hogy a mesztic örökséget bizonyító férjezett Frida szíve élteti a bal oldali, etnikai gyökereit hátrahagyó, független, haldokló Fridát. A festő a vásznon a fénnyel létrehozott játékát mutatja be, a textúrára fektetve a hangsúlyt. A háttér rendkívül egyszerű. A festményt szemlélők többsége csupán egy felhős jelentéktelenségként értelmezné. Ám vajon az ábrázolásának a visszafogottsága takargat-e valamit? Rendkívül ironikus, hogy miután azt gondolnánk, Frida hitetlenként a vallást csupán önkifejező eszközeként használja fel, a háttér különösen hasonlít El Greco 1595-ös La Sagrada Familia, azaz A szent család című olajfestményének hátterére. Földön túli látványt sugároz és nyugtalanságot. Mintha a harmonikus kettősség a kavargó zűrzavarban lenne jelen. Míg a talaj és a Fridák földszínekből elevenednek meg, addig az ég hideg színekből bontakozik ki. Párhuzamot von ég és föld, élet és halál közt.

A festmény valós témájának megfejtése zavart kelt bennem, de saját véleményem el kell választanom magától az ábrázolásmódtól. A gondolat, mely a festmény megtekintése alatt megfogalmazódik bennem, lehet kételyekkel teli, de a vásznon akkor is harmónia fog uralkodni. André Breton író 1938-ban szürrealistának nyilvánította Frida művészetét. Azonban nem lehet teljes mértékben a szürrealista jelzővel illetni, mivel a festményein szembetűnő szimbólumok jelentése egyszerű. Könnyű ezen jelképeket értelmezni, hiszen saját életeseményeire utalnak.

Megállapíthatom, hogy ez teljes mértékben egy sikeres és eredeti műalkotás. A kompozíció elemei egyénileg is sajátos mondanivalóval bírnak, ám mindezen szimbólumok összekapcsolásával új értelmet nyer az alkotás. A festmény témája Frida sorsának egy új mérföldköve, mely egy mélypontot jelenít meg a művész hullámvölgyekkel teli életében. Ez egy összegző festmény, mely életének ezidáig tartó szakaszát zárja le, nyitva ezzel egy új fejezet felé. Az alkotás középpontjában elhelyezett kézfogás a legérdekesebb részlete, ami jelentheti a bátorítást, melyet Frida saját magának üzen, annak érdekében, hogy merjen nyitni az új dolgok felé. A háttér jelentheti a múltat és a jövőt egyben. A változások gyakorta fájdalommal járnak, és sokszor nem magunk választjuk ezeket, ellenben kénytelenek vagyunk alkalmazkodni az újdonságokhoz. Az életében történt sok-sok rossz fordulat elijeszti Fridát a jövőtől, így megreked az időben. A szív a sok meghurcoltatás következtében mostanra már sebezhető, mégis magabiztosság sugárzik a két hölgy rezzenéstelen arckifejezéséből. A művész őszintesége teszi sikeressé a művet. Frida sejthetően nem tudja, milyen irányt fog venni élete az elkövetkezendőkben, ellenben ennyi kín után felkészült útjából félrelökni mindazt, amely gátolná őt saját céljainak elérésében.