Generációm tagjai tapasztalhatták, hogy az utolsó olyan korcsoportok között vagyunk, amelyek a gyerekkoruk nagy részét még kinn a szabadban töltötték, de már találkoztak a digitális videójátékokkal is, így átmenetet képzünk a két véglet között.

Persze személyfüggő, hogy ki mit csinált gyerekkorában, de úgy veszem észre, hogy azoknál, akik 2006-ban, vagy azután születtek, az a trend, hogy kinn lévő játékot, a fogócskázást felváltja a Roblox, Minecraft és a hasonló digitális játékok.

Nem vagyok „boomer”, hogy is lennék, hisz nyolcévesen én is játszottam a már legendásnak számító játékokkal, a mindennapjaimat azonban nem ezek határozták meg, hanem, hogy édesanyám telefonjáról felhívtam a barátaim szüleit, elmondtam a már jól bemagolt „Jó napot kívánok, Boldizsár Krisztián vagyok, XY otthon van, és ráérne játszani?” szöveget.

Miután pozitív válasz érkezett a kérdésemre, hiszen általában ilyenkor még senkinek nem volt dolga, a bandánk összeverődve járta Szabadka utcáit.

Volt egy drága barátom, akivel odavoltunk a bogarakért, napi szinten jártunk át a házunk mellett lévő mezőre, ahol számunkra ismeretlen, egzotikusabbnál egzotikusabb állatokat fogtunk, például mint később kiderült, kaszás vagy keresztes pókot, és ezeket tanulmányoztuk egy befőttes üveg mögül.

Legendákat hallottunk a darázspókról, amelyről az a hír járta, hogy csípése nagyon veszélyes, akár halálos is lehet, és amikor találtunk egy példányt, napokig járt az agyunk azon, hogy vajon megpróbálhatjuk-e a nagy vad becserkészését. Végül az igen mellett döntöttünk. Talán sosem éreztem akkora izgalmat és félelmet, mint amikor megközelítettük a számunkra tarantula nagyságúnak tűnő pókot, majd befogtuk, és mindenkinek eldicsekedtünk, hogy bezzeg mi, a pókvadászok elkaptuk – mintha egy filmben lettünk volna, és megmentettük volna a világot.

Természetesen utólag kiderült, igazából nem hogy nem halálos, de egy kellemetlen óránál többet nem okoz a pók csípése, de örülök hogy akkoriban nem volt meg a lehetőségünk arra, hogy rákeressünk az interneten – csak szimplán féltünk, és élveztük.

Véleményem szerint ez az, ami hiányzik a jelenkori fiatalok gyermekkorából, az, hogy amit nem tudnak, nem tudhatnak meg egyetlen pillanat alatt. Gyerekkoromban a dinoszauruszokról képeskönyvekből, a háborúkról az idősebb generációktól hallottam, és úgy érzem az, hogy így ismertem meg a világot, sokat hozzátett ahhoz, hogy az legyek, aki most vagyok.

Természetesen vannak jó oldalai is a „kockulásnak” (mi a számitógépes játékokkal való időt hívtuk így, nem tudom, hogy ez a kifejezés jelenleg megállja-e a helyét), mint például a különböző nyelvek, leginkább az angol tanulása és fejlesztése során, és ezt is első kézből tapasztaltam. Jelenleg C1-es nyelvvizsgám van, és készülök a szakmai nyelvvizsgára. Az egész tudásom alapját adták a videójátékok, hiszen még ha nem is értettem, amit olvasok, de a képernyőn történtek az események, és összekötöttem a dolgokat, majd ebből az alakult ki, hogy általános iskola közepére magabiztosan tudtam angolul megszólalni.

Szintén fejleszti a motorikus képességet, illetve néhány játék serkentheti az agyműködést, kritikus gondolkodásra késztet.

Úgy érzem, hogy szerencsés voltam abból a szempontból, hogy a két nagyon eltérő generáció között, egy átmeneti időszakban születtem, hiszen megörököltem a gyermeki játékot, de a digitális világ előnyeit is megkaptam.