:

A Nő

:

Fotók: Nagy Nikolett

Amikor azt mondjuk, hogy „NŐ”, akkor egy egészen különös teremtményre asszociál mindenki. Pedig minket, nőket is az Isten teremtett. Na, valljuk be, persze azért nem alaptalan a furcsa hasonlat. Számtalan film készült, s ugyanennyi könyv íródott, amelyek magát a női formát és viselkedést vizsgálják. Nos, az elmúlt hetekben, napokban néha akarva-akaratlanul is a szemem elé kerültek olyan ismeretlen emberek, akik érdekes külsővel és még érdekesebb személyiséggel rendelkeztek. Ezért úgy gondoltam, papírra vetem azokat a gondolatokat, amelyek azokban a percekben megfogalmazódtak a fejemben.

A Nő

Az első az volt, hogy mennyire kemények is tudunk lenni. Férfiakat megszégyenítő módon viselünk el fájdalmakat, harcolunk, küzdünk, győzünk, s reméljük, hogy jobb lesz. Ami nagyon helyes dolog! Persze egy bizonyos szinten. Mert egyébként teljesen természetes, hogy ez a kemény életforma nem rendszerességgel jelentkezik. Igazából a nő egy érzékeny, gyenge teremtmény. Aki mindig komolyabban érez, gondolkodik és cselekszik is, mint például egy férfi. Mellesleg hisztizik, sír, hangosakat nevet, valamint ezeket együtt is képes alkalmazni, abban az esetben, ha valamit meg szeretne kapni, el szeretne érni, vagy épp nem kapott meg és nem ért el.

Van, hogy időnap előtt fel kell hogy nőjön egyes feladatokhoz. Mégis meg kell maradnia egy tündérnek, aki varázsol, ha kell, segít, ha kell, és megold helyzeteket, ha kell. Márpedig gyakran kell. Ami a külsőt illeti, egy hölgy sincs megelégedve vele. Az „itt egy kis felesleg, csúnya a szemöldököm, töredezett a hajam” és sok-sok ehhez hasonló apró és lényegtelen dolog jár a fejünkben nap mint nap. Holott ezek csak formális dolgok, amelyeken lehet javítani, sőt kell is, mivel vannak határok, amelyeken belül meg kell maradnunk. Ami igazán fontos, az az, hogy tudunk szeretni, és képesek vagyunk emberek maradni. Egyszóval nőnek lenni nagy feladat! Kihívásokkal jár, amelyekből tanulni lehet, és amelyeket tanítani lehet!

A Nő

Bizonyos eseményeket másként élünk meg, másképp viszonyulunk hozzájuk, és ezek olykor kihatással is vannak ránk nagymértékben. A jelenleg aktuális elvándorlás témája, vagy akár egy esküvő, ne adj’ isten egy temetés, vagy csak egy szimpla egyetemi vizsgára való felkészülés. Nem beszélve egy kitörőben lévő szerelemről, egy fájdalmas szakításról, millió mosolyról, flörtről, kellemetlen betegségekről. Ezek megélése után az események súlyát vagy épp gyógyító erejét a szemen keresztül tudjuk leszűrni, avagy megállapítani, hogy pozitív vagy negatív hatást gyakoroltak ránk. Egy nő arca és a szeme világa sok mindent elárul. Nem beszélve a kezéről. És ha már itt tartunk, a megjelenése és a viselkedése is nagyot sokatmondó lehet, ha jól megfigyeljük. Azt, hogy miben tehetséges, akkor tudjuk meg, ha elkezdünk vele beszélgetni, hiszen úgyis elejt néhány mondatot magáról, attól függetlenül, milyen témáról van igazából szó. Amikor mosolyog, nem biztos, hogy vidám vagy boldog, lehet, hogy éppen kegyetlenül szomorú, megtört vagy meggyötört. Viszont az esetek többségében azért mégis felszabadult, ha vigyort látunk rajta. Ha utazik, nagy táskát visz, sok felesleges cuccal megpakolva. Ha nem utazik, akkor is nagy táskát hord magánál, szintén sok cuccal, amelyekre viszont bármikor szüksége lehet. Legfőbb jellemzői közé ezeket a dolgokat sorolnám.

A Nő

Mégis, ha ennél egyszerűbben szeretném kifejezni magam azzal kapcsolatban, milyen is a nő, akkor azt a kifejezést használnám, hogy különleges. És hogy miért? Hát pont azért, mert a felsorolt dolgokra képes, és mindezek mellett tud élni saját életet. Egy belső gondolatokkal és érzésekkel teli életet! Ami csodás. Nem utolsósorban arról se feledkezzünk meg, hogy egy nő nem minden férfi mellett ugyanaz a nő!


 

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Mészáros K. Ágnes
Hátsó borító: Renato Casaro
Borítóterv: Berkes Miklós
FORRADALOM (gasztroköltemény)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Földalatti támadás Belgrádban Festival Srpskog Podzemlja, Dom Omladine, Belgrád, 2014.2.21.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az elvágyódó sötétség éjszakája Újvidéken Negura Bunget/Grimegod / Northern Plague / Ashen Epitaph - The Quarter, Újvidék, 20h, 2015.3.26

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Slipknot élőben és hangosan avagy: all we got is insane!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tizenegy egész egynegyedes ütem Az Ashen Epitaph szülinapi bulija a Mojóban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Antalovics Péter
Filmklub a Tudósban Újvidéken a Forum épületében, egy kis teremben fiatalok szórakoztatnak: fiatalokat.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: James Dean és a mosolya
Három film és örök hírnév A második világháború utáni Amerika önmagát elveszettnek érző ifjúságában már kódolva volt a lázadás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A megoldhatatlan helyzet csak egy adott pillanatban az” Interjú Kalmár Zsuzsa színművésznővel

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Valentyin Alekszandrovics Szerov – Télen
Újév Fordította: Evila

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sóskaleves
Nem szokványos csemegék 2. 2. rész – SALÁTÁK, ZÖLDSÉGEK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 3. Harmadik rész – A bájital

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A szentély
Levelek Japánból 12. 12. rész - Tsukuba-szan egy esős napon

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A mikrofonnál Fejes János
A változás belső folyamat Az Élet-öröm programokról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: „Bazi magas mennyezet” – mondhatnánk röviden és velősen Ludwig Moralt müncheni festő freskójára
Kukucska a Duna kanyarulatába 2. Második rész - Öreg fiúk is megnyalják a sós vizet

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est feb3-17 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
FERDINANDY GYÖRGY ÉS RÁCKEVEI ANNA MAGYARKANIZSÁN Art Café, február 8., vasárnap, 17.00

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Toldi
EGY KÜLÖNÖS TOLDI MAGYARKANIZSÁN Művészetek Háza - február 6., péntek, 11.00

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
III. International Jam Session – 2015.02.20. - 21.00 - ZEN Creol Song Day

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gallieno Ferri, Zagor rajzolója 2013-ban
Patrick Wilding kalandjai (2.) Zagor, avagy Darkwood szekercés szelleme

0 Hozzászólás | Bővebben +