: Színpadon a Timik
Színpadon a Timik

Kit is köszönhetünk mi Doroszlónak…

: Színpadon a Timik
Színpadon a Timik

Fotók: Szilágyi Nándor

Lennert Móger Tímea-verseket vacsorázott a város

A vajdasági gyökér felülírhatatlan. El lehet játszadozni a szavakkal, zárójelbe öltöztetni a szó bizonyos betűit, hogy kétféle kicsengése legyen, de a dolog lényegén nem változtat: Nehéz itt élni, de még nehezebb innen elmenni. Többek között erről is beszélgettem Lennert Móger Tímeával, akinek a második verseskötete jelent meg nemrég a zEtna Kiadó gondozásában. Ennek nagy örömére került sor a szabadkai kötetbemutatóra május 19-én 20 órakor a Danilo Kiš Ifjúsági és Kulturális Alapítvány termében. A Szab-way Színházi Szervezet volt az est megálmodója és házigazdája. Tudvalevő, hogy a kötetbemutatókra nehéz összecsalogatni az érdeklődőket, mert mindenki előre unja a száraz kérdezz-feleleket, ami a moderátor és a szerző között megy végbe. Harmincvalahány irodalomkedvelő ember (ami egy vajdasági irodalmi estet nézve nem kevés) viszont mégsem unatkozott az immár kétkötetes költőnő estjén, ugyanis rendhagyó kötetbemutatóról volt szó. Kalmár Zsuzsa, G. Erdélyi Hermina színművésznők és Baráth Attila színművész felolvastak néhány verset a kötetből, miközben a Pálfi Ervin, ifj. Kucsera Géza, Hajdú Tamás és Garai Róbert által előidézett pszichedelikus dallam kúszott a fülbe, szívbe. Baráth Attila ismét megcsillogtatta a színházon kívüli tehetségét is az egyedi hangulatú videóval, amit készített. A versek elhangzása közben a falra vetítve Stock János doroszlói fotóművész képeit láthatta a közönség. A költőnő már a beszélgetés elején elmondta, mennyire fontos neki a vizualitás és a szövegtest összehangolása, a fotó és a költészet egyesítése, valamint az, hogy az egyik kihatással legyen a másikra.

Szab-way

A pszichedélia szárnyain

Innensemerre szigetecske, ez a kötet címe. Amikor a címválasztásról faggattam Tímeát, akkor elkerülhetetlen volt arról is beszélni, hogy tavaly ősszel elhagyta Szerbiát, de már néhány hónap múlva visszaköltözött, tervei szerint végleg. A külföld idegensége, de leginkább az anyanyelvi közeg hiánya ültette fel a Szerbiába tartó autóbuszra, és meggyőződése, hogy ez a kaland is arra volt jó, hogy még erősebbé tegye a szülőfalujához, Doroszlóhoz kapcsolódó köteléket. Mintha Doroszló egy lakatlan sziget lenne, ami pont a lakatlansága miatt nem hagyható el, nem törölhető le a térképről. A nyugat-bácskai település a vészesen fogyó lakosság ellenére Tímea számára nem feltétlenül az elmúlást szimbolizálja. Doroszló táji jellege abszolút ihletésre hangolja a művészeket. A vallás szempontjából is fontos helyszín a költőnő életében, hiszen a szakrális elemek intenzíven hatnak a falu lakóinak gondolkodására, világnézetére. A könnyed és családias hangulatú beszélgetés alatt mély témákat boncolgattunk. Kiábrándulásról, csalódásról meséltettem a költőnőt, és hogy ez egyáltalán miért van jelen a verseiben. Személyes ügye, egyfajta terápia, vagy pedig a költészet tárgyaként van jelentősége, hiszen az olvasók többsége ismeri a szerelmi kudarc érzését, így nem esik nehezére azonosulni az ilyen jellegű verssorokkal.

A legharciasabb hullámokkal akkor találkoztunk, amikor a nőiség szerepéről és fontosságáról beszélgettünk a versek kapcsán.

„hasznot hajt

de nem szerez

saját méhe tartja meg”

Szab-way

G. Erdélyi Hermina a költőnő versét adja elő

Tímea verseiben erős hangon szólal fel a Nő, aki ütéseket kap, simogatást harcol ki magának, akinek a méhét el kell fogadtatnia a társadalommal. Beszédes István itt elmondta, hogy ezekben a versekben úgy szólal meg a nő, hogy a mondanivaló, az érzés a férfiakhoz is eljut. A kötet nem csak női témákat feszeget, emiatt is találja meg magát benne mindenki. Több dimenziót jár be, de mindegyikből ugyanaz a letisztult játékosság sugárzik, ami mögött igen súlyos tartalom rejtőzik. Rejtőzik, mert zárójelbe kerülnek betűk, félszavak, ami Beszédes szerint két arculatot ad a versnek, tehát egy verset olvasunk, de valójában kettő van előttünk. Bennem ez inkább tömörítésként csapódik le, de épp ez a különleges Timi költészetében, nem tudjuk egyformán olvasni őket. Ez a kétoldalúság teszi egyedivé a szövegeket. Pozitív és negatív gondolatspirál összekapcsolása verssorokon belül, az olvasó pedig maga dönti el, hogy mit is szeretne a szövegből kiolvasni, milyen hangulatba sodródik.

A 2012-ben megjelent Kollázs című kötet verseihez hasonlítva most többször papírra vetette a magány, a nőiség, a test motívumát, és ez is a felnőttebbé válásról, egy érési folyamatról, egy korábbi korszak lezárásáról tesz tanúbizonyságot. A Kollázsban Weöres Sándor-i könnyedséggel játszik a létigékkel, ebben a kötetben viszont már nem játékról van szó, hanem lehetőségek felsorakoztatásáról, választási kényszerről, döntéshozatalról. Timi elmondta azt is, hogy túl van az önkeresésen, most a boldogságra fókuszál, és a legújabb versei egészen más hangon szólalnak meg. Beszédes arra biztatta a költőnőt, hogy írjon hosszabb verseket, Timi pedig megsúgta a jelenlevőknek, hogy kisprózákkal is foglalkozik az utóbbi időben. A forgatókönyv- és az újságírás mellett szereti több műfajban kipróbálni magát. Amikor a női és a férfiirodalom közti különbségek fontosságáról próbáltam kíváncsiskodni, akkor már-már ijesztően egyszerű és rövid választ kaptam: Egyszerűen írni kell, kitartóan írni, minden más mellékes.

Szab-way

Két szélén angyal – középen Beszédes István, a zEtna Kiadó nagyfőnöke

Mi pedig nagyon örülünk annak, hogy Lennert Móger Tímea már a harmadik kötetén dolgozik, itthon maradt, és Szabadka volt az első település, ahol az új gyermekét, az Inennsemerre szigetecskét bemutatta. Szabadkán ismerik Timi nevét, de a szövegeivel nem sokan találkoztak. Többek között ez is a Szab-way Színházi Szervezet célja, hogy olyan alkotókat mutasson be a művészetek iránt érdeklődőknek, akikről érdemes tudni, beszélni. Hogy ha már minden klasszikus magyar költő műveit feldolgozta a kArc irodalmi kávéház, akkor hozzá tudjon nyúlni a kortárs szerzők műveihez is. Nem csak versesköteteket és azok alkotóit szeretnénk bemutatni, nyitottak vagyunk minden műfajra. A célja minden irodalmi estnek ugyanaz: A beszélgetés után beszélgetés következzen, csak már kötetlenebbül, egy pohár borral; új barátságokat kötve hazaindulni, és befogadni a másik munkásságát, mert csak így maradhatunk meg ezen a lakatlan, mégis élettől duzzadó szigeten.

Timinek további sikeres alkotást kívánunk, és bízunk benne, hogy továbbra is Vajdaság kincse marad.

 

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Az utolsó utáni kínrím Bárány vagyok, de nem birka,

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A politika túl komoly dolog ahhoz, hogy a politikusokra lehetne hagyni” Ifj. dr. Korhecz Tamásnak, a Magyar Nemzeti Tanács korábbi (2010–2014) elnökének Merre tart(son) ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ne nevezd felebarátodat szarkupacnak, mert börtönbe kerülhetsz érte Puzsért Róbertet 2011-ben fedeztem fel, amikor a nyilvánosság is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szárazabb és őszintébb Fellépés előtti feszültséglevezető hirtelen beszélgetés a Subway zenekar frontemberével

0 Hozzászólás | Bővebben +
: John Carpenter
John Carpenter – egy független gondolkodású amerikai filmes John Carpenter amerikai filmrendező, aki a horror műfajának megreformálója, stílusteremtő az akci...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A gyerekek
VIII. Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozó A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság egy egész hé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Körömöci Petronella
„A Mara bármely tagjával szívesen játszanék a Jadran színpadon is” Körmöci Petronella színművésznővel sikerekről, színjátszásról és rendezésről beszélgettünk

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Indul az ember vissza a fára
„Nem sírunk, nem nyavalygunk, hanem próbáljuk megoldani a dolgokat azzal, ami van” A szabadkai gyermekszínjátszás csillaga egyre fényesebben ragyog

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Igor Ripak
Felhívás MAdT – a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Nyolcadik Tábora - 2015. július 12–19.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Színpadon a Timik
Kit is köszönhetünk mi Doroszlónak… Lennert Móger Tímea-verseket vacsorázott a város

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Anyukaland Fergeteges bébinapló mókás kedvű szülőknek

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Firenze, csipet-csapat a Paradicsom kapuja előtt
Sporhetsztori 8. Nyolcadik rész – Bolognai hernyó

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi a normális? Viszonylag könnyen dobálózunk olyan kifejezésekkel, hogy „te nem vagy normális”

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 17. 17. rész - Nagano prefektúra

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Bátorkeszi Borkirályságról Elkezdődött a fesztiválszezon: a május 8-án és 9-én megrendezett Bátorkeszi Borfesztivál összesen...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Czinki Ferenc
Kocsma & Város & Rock ’n’ Roll a Művészben Kortárs irodalom, zene, jó hangulat és hideg sör. Kell ennél több?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
NYÁRINDÍTÓ FESZTIVÁL ADÁN Ada, Rekreációs Központ – június 6-7.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est május20-június2 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Videómánia vs. Hollywood Hírügynökség Két YouTube-on hódító filmes videoblog már mintegy két éve tekintélyesnek mondható rajongótáborra...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Chatregény kitty92: szió :)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A műfaj veteránjai, Csaba és Shane (Napalm Death)
Sötét vizeken A hagyományostól eltérő, a nagy klasszikusokhoz képest kissé deviáns képzőművészeti mozgolódás ha...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kínai Csillagok háborúja képregény címoldala
Időutazások a képregények történetében (2.) Avagy a Hupikék törpikék, a Csillagok háborúja és a Sziget Fesztivál találkozási pontjai

0 Hozzászólás | Bővebben +