Fotók: Szőcs Attila

Debrecenben járva egy valamire való rockrajongó nem mehet el közömbös arckifejezéssel a mostanában oly divatos romkocsma mellett a látványosan felújított Csapó utcában. A Roncs Bár ugyan teljesen biztonságos, és nem kell attól tartanunk, hogy fejünkre esik egy kóbor tégla, a neve azonban nem hagy kétséget afelől, hogy a falakon belül kitűnő hangulat és színvonalas muzsika fogad bennünket. Amennyiben a szerencsés látogató hétvégén vetődik ide, ráadásul kedveli a magyar könnyűzenét, akkor biztosan kifog néhány ínyére való csemegét. Többek között az Ivan and the Parazol, a Zagar, a Leander Rising, a Kállay Saunders Band és a Zanzibár tette tiszteletét ezeken a deszkákon az idén tavasszal, a Halott pénz pedig egymás után két fellépésre kényszerült az óriási érdeklődés miatt.

Szinte belefáradtam, amint bejártam a több részlegből álló mulatót (hangsúlyozom: részlegből, nem pedig részegből, mert abból egyet sem láttam), kezdve a mindenféle kacattal feldíszített, illetve gondosan elcsúfított beltéri helyiségekkel. A két végén nyitott, széles veranda viszont már egyáltalán nem „randa”, színes lampionjaival és falra akasztott gitárjaival sokkal jobban elnyerte a tetszésemet. Innen a tágas kerthelyiségbe vezetett az út, ahol legalább kétszázan iszogattak a lombok alatt, főleg a nikotin és a foci szerelmesei, ők ugyanis a szabadban vígan pöfékelhettek, egyúttal szemmel tarthatták a zöld gyep fáradhatatlan sztárjainak minden mozdulatát az óriáskivetítőn.

Mindezek közé beékelődve, a tojástartók ötletes hasznosítása révén jól elszigetelt helyiségben kapott helyet a koncertterem, ezáltal a sörbarátok vidám kurjongatása nem zavarhatja a pop, rock és hip-hop szeánszok meghitt hangulatát, és persze mindez fordítva is igaz. Az élő műsort legfeljebb 400 vendég élvezheti egyszerre, amennyiben szigorú vigyázzállásba vágják magukat, na de erre nem volt szükség ezen az estén. A helybeli Manőver szolgáltatta a bevezető hadműveleteket, családias hangulatban, 60-70 tagú, többnyire régi ismerősökből álló rajongótábor előtt, miközben a lelkesen doboló és pengető srácok előterében a vörös hajzuhataggal büszkélkedő csalogány, Minya Andrea emelte a színpadi látvány értékét. De azért el kell ismernem, hogy a hangzás sem maradt el sokkal a külalak mögött, kellemes southern rock dallamokra lazulhattunk a félhomályban.

A figyelmes technikusok ezután nem kapkodták el az átszerelést, nagyon helyesen, hiszen a vendégseregnek kellő időt kellett hagyni a felgyülemlett szomjúságuk enyhítésére. A következő órában már egy tapasztaltabb csapat mutatkozott be, ugyanis az 1998 óta fennálló Frogshow a Roncs Bár gyakori fellépője. Az egy dob, három gitár és két vokál elosztását összesen négy tehetséges legény rendkívül ügyesen oldotta meg, viszont egyikük sem brekegett, még csak nem is ugrált, így csupán az énekes zöld pólója indokolta az eléggé furcsa névválasztást. Két grunge-szerű saját szerzeménnyel nyitottak, mialatt végig azon gondolkoztam, hogy vajon melyik közismert bandára hasonlít a játékuk. Aztán ők maguk oldották meg számomra a talányt, amint harmadikként előrukkoltak az Alice In Chainstől a Check My Brain remekművel, és nem is vallottak szégyent vele. A folytatásban megtudhattuk, hogy a Frogshow már két videoklippel is rendelkezik, amelyekre Titkot súg, valamint Egy szó címek alatt kereshetünk rá a világháló korlátlan adathalmazában, majd rögtön a saját fülünkkel győződhettünk meg róla, hogy ezek a dalok valóban megérdemelték a mozgósítást, vagyis a filmesítést.

Műsoruk végéig a fiúk felhívták még a figyelmünket napjaink népszerű irányzataira, méghozzá Three Days Grace-számok felhasználásával. Stílszerűen, háromszor is.

Éjfél felé lépett színre az est fénypontja, a hajdúszoboszlói gyökerekkel rendelkező Phaidon, a nagydobon viszont változatlanul a Frogshow matrica virított, bizonyítva az együttesek közötti baráti viszonyt. Paszti, vagyis Asztalos Attila elárulta a tájékozatlanoknak, hogy tulajdonképpen egy tiszteletre méltó jubileumot ünnepelünk, hiszen a három másik örökifjú pontosan húsz évvel ezelőtt gyűlt a frontember köré, és underground társulat lévén, azóta elég ritkán jelentek meg a föld felszínén, ám ezúttal a kedvünkért kivételt tettek.

Az ógörög elnevezés valóban a régi időkre, talán a fiatalságunkra utal, és alighanem gyorsan elröppent ez a néhány esztendő, mert én csak most hallottam először erről a zenekarról. Persze nem bántam meg, hogy eljöttem, sőt, a végén Paszti még háláját fejezte ki emiatt:

- Köszönjük nektek, akik szeretitek a fura zenét, hogy ilyen szép számban megjelentetek.

Igen, ez a legjobb kifejezés a zenei stílusukat illetően. A szép szám pedig megközelítőleg a százat jelentette, szóval szerénységből is jelesre vizsgáztak ezek a nagyszerű muzsikusok. A szervezők pedig amiatt érdemelnek csillagos ötöst, mert ingyenes koncertet hirdettek meg, ily módon népszerűsítve az értékes, ám nem slágerközpontú műfajokat. Jó érzékkel rájöttek, hogy a díjbeszedéssel megcsappant volna az amúgy is csekély nézőszám, így pedig a közönség szabadon ki-be mászkálhatott, és az italfogyasztáson keresztül bőségesen megtérült az elengedett belépőjegyek ára.

Mondhatni, a Roncs Bár elérte a lehetetlent azzal, hogy mindenki jól járt: a szervezők, a felszolgálók, a művészek, a vendégek, a tudósító, és talán még ezen sorok olvasója is.

Képgaléria: