Fotó: Dumás
Ha november, akkor zEtna fesztivál. Ha zEtna fesztivál, akkor három nap érzékszervingerlés: töméntelen irodalom, bensőséges magánbeszélgetések, retinákba vésett képzőművészeti látvány és feledhetetlen örömzene. A zEtna tizenkettedik dodekafón rendezvényén egy tucat művész hangja alkotott kromatikus skálát.
Alapforma
Az idei fesztivál nyitóakkordjaként Virág István fotókiállításához zengett ajánlót Fekete J. József. A fényképpárokból álló tárlatot olyan képzettársításokon alapuló absztrakciónak határozták meg, melynek sajátos érzületvilága van. Az alkotások több médium együttes használatának eredményeként jöttek létre, s készítőjük elmondása szerint úgy törtek elő belőle, mint ahogyan a verssorok bugyognak fel egy költőből.
Többek között az ilyesféle „bugyogásról”, a metafizikáról, a honvágyról, és az emigrációról folytatott eszmecserét a zombori delegációt követő Ladányi István – András Sándor duó. Az író egy 1956-os egyetemi kiküldetés során ragadt külföldön, körbejárta Európát, meghódította Amerikát. Sokáig nem tért vissza Magyarországra, az első hazalátogatáskor viszont azok a hangulatok, épületek váltak számára meghatározó jelentőségűvé, amelyek azelőtt fel sem tűntek, ki sem emelkedtek a megszokott tájból, térből, környezetből. A hihetetlen életút bemutatása mellett előkerültek különböző kötetek, izgalmas történetek, egyetemi históriák, s fény derült az Arkánum c. folyóirat alapításának mikéntjeire, hogyanjaira.
Tükörfordítás – rákfordítás
A pénteki hangparádé három fiatal tenor (Antalovics Péter, Celler Kiss Tamás, T. Kiss Tamás) és egy bariton (Fekete J. József) kánonjával kezdődött. A beszélgetés karmestere, Fekte J., leginkább az alkotás folyamatáról, s az elsőkötetes írók megjelent könyveinek elő- és utóéletéről faggatózott. T. Kiss Tamás szerint a humor ragadja meg az olvasót, s maga sem tudja, mi okozta Tükörtestvér c. regényének sikerét. Leírta amit maga körül látott, aztán sorra érkeztek a pozitív visszajelzések. Antalovics verseskötetének (Örökszoba) anyaga már 18 éves korában összeállt, Celler Kiss Tamásé (Anyaméh) pedig elnyerte az idei Sinkó-díjat, melyre hatalmas elismerésként tekint.
Őket az Isztriából érkezett Natalija Grgorinić és Ognjen Rađen követte Orcsik Roland bravúros kétnyelvű vezényletével. Az íróházaspár Pula közelében lévő tanyájukon meghonosította az irodalomturizmust. Vallják, hogy a magaskultúra nem szükségszerűen a nagyvárosok sajátossága, bárhol megvalósítható, ahol a megfelelő emberek összegyűlnek. Eddig több mint száz művész járt náluk hosszabb-rövidebb alkotóidőt töltve birtokukon. Jelenleg egy dél-koreai írónőt látnak vendégül, akit magukkal is hoztak vajdasági útjukra. Natalija és Ognjen négykezes szövegeket írnak, melyekben mára szinte elkülöníthetetlen, ki melyik darabot illesztette az egészhez. Elsődleges számukra, hogy kommunikáljanak az olvasókkal, akik ezáltal a szöveg társalkotójává válnak, s kreatív módon szabhatják át, rakhatják össze a művet. Legújabb regényük (Putanje) az általuk működtetett kiadóház gondozásában jelent meg.
Az est hátralevő részében a képzőművészet kerítette hatalmába az egyre népesebb közönséget. Benes Józsefből a zEtna idei képzőművészvendégéből Virág Zoltán csalt elő szédületes históriákat. A rögtönzött Benes-tárlatot Szarka Mándity Krisztina ajánlása nyitotta, aki a képek mellé használati utasítást is adott: a kép nem keresztrejtvény, nem megfejtésre, hanem fejtegetésre vár.
Az anekdotázó hangulatban lévő festő-grafikus beszélt arról, hogyan keresett pénzt egyetemistaként kocsmai portrérajzolásból, hogyan látta viszont egyik alkotását egy amerikai krimi egyik jelenetében, s hogyan érintette, amikor kirámolták műtermét. Sziporkázó humorú történetei írásban is megjelentek az Új Forrás folyóirat jóvoltából, s apadhatatlan mesélőkedvének köszönhetően éjszakába nyúlóan szórakoztatta a zentai hallgatóságot.
Tükörrák
A fesztivál záró ceremóniája frissítő rock’n’roll dallamokat hozott. Kiss László és Orcsik Roland egymást vallatták kötetekről, táj-motívumokról, Dezsőről, nyelvjátékról és metálról. Adogatásuk közben fény derült Orcsik Tisza-vonzalmára, beszélt sajátos tájfelfogásáról, és idézett a tacskója és közte „elhangzó” képzeld dialógusok némelyikéből. Közben Kiss Lászlót idei Ki mondta, hogy jó volt c. kötetéről kérdezte, mely eltérően az eddig megjelent novellásköteteitől, már regényként definiálja magát, s melynek szövegei a Krasznahorkai-féle hosszú mondatszerkezeteket idézik.
A Tisza-menti és Körös-parti tájakat a fővárosi kávéházak forgataga váltotta fel. Zeke Gyula élvezettel tartott instant kávéháztörténeti beszámolót Bozsik Péter kérdéseinek mentén, melyből megtudhattuk, mi mindent hozott magával az eszpresszó megjelenése, milyen társaságban léphette át egy hölgy a kávézók kapuit, s mi a különbség a kávézó, lokál, bár és presszó elnevezések között.
Utánuk az erdélyi író, Markó Béla lépett a színre Elek Tibor kíséretében. Markó állítása szerint, aki ír, annak előbb-utóbb rögeszméi alakulnak ki a szövegformákat illetően, ami nála szonettek írásában nyilvánul meg. Kihívásként éli meg ennek a zárt versformának a művelését, élvezi annak játékát, hogy magához tudja-e idomítani ezt a szerkezetet.
Az est és a fesztivál irodalmi oldalát Dragomán György és Józsa Márta fergeteges hangjátéka zárta. Dragomán sajátos humorral fűszerezve beszélt műhelytitkairól, alkotói szokásairól, gyerekkori traumáiról, s történeteiből kiderült, hogy gyereknek lenni egyáltalán nem vidám dolog, hiszen mindenki meg akarja mondani, hogy mit tegyél, hogy Magyarország történelméből sok témát nem mernek feldolgozni az írók, hogy eleinte eltitkolta regényírói tevékenységét, s mindenkinek azt mondta, műfordítással foglalkozik, s hogy az a város, ahonnan gyerekkorában elköltözött, már nem létezik.
A többnapos komponálást és transzformálást a fesztivál frissen megalakult alkalmi örömzenekara búcsúztatta. Bakos Olivér, Balogh Virág László, Szerda László, Szögi Csaba és Zsoldos Ervin összhangzata méltó módon zárta e dodekafón találkozót.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá