Az előző részből megtudhattuk, hogyan festett egy punk és egy punkbanda élete a 1980-as évek Jugoszláviájában, Szabadkán. A beszélgetés folytatásában Dragan Sudarevićtyel, a szabadkai Proces dobosával inkább az aktualitások megvitatása felé fordulunk.

Többen mondják, hogy az ellenség (régen a kommunisták, később Milošević) már nem annyira látható, mint régen.

Annak idején a rendszer haragját azzal váltottuk ki, hogy angol zászlót használtunk háttérként a fellépéseken, most a demokrácia idején az a lázadás, hogy kitesszük a Jugoszláv zászlót. A rendszer mindig felállítja a saját meséjét, úgy gondolják, amit ők kitalálnak, azt a nyájnak feltétlenül el kell fogadnia, ha valaki ezt elutasítja, potenciális veszélyt jelent a társadalmi rendre. Mi nyilvánosan hangot adunk a nemtetszésünknek, amikor a szövegeken keresztül a háborúk, a kizsákmányolás, az elnyomás ellen üzentünk hadat.

Pozitív jelenségként beszéltél a punkról, mégis sokan elítélik.

Mert nem ismerik, nem értik a lényeget. Mikor szembesülnek a sajátjuktól idegen ízlésvilággal, automatikusan elutasítják. Másrészt pillanatnyilag én sem úgy nézek ki, mint egy punk. A lényeg a tettekben van, abban, hogy mit teszel a városért, a környezetedért. Hidd el, ha leülnének beszélgetni a nyárspolgárral, a ruhatárat és a zenei stílust leszámítva, sokkal több mindenben egyetértenénk, mint azt elsőre feltételeznék!

A külsőségek.

Mivel kevesen vagyunk, nem elég, ha valaki kiáll a sarokra kiabálni, hogy mi mások vagyunk. Kénytelen más módon felhívni magára a figyelmet, és ehhez tartozik egy bizonyos öltözködési stílus is. Így üzen, hogy különbözik az utca egyszerű emberétől, mert más értékeket képvisel. Akkor éri el a célját, ha kikényszeríti a kommunikációt a többség és a kisebbség között. Megesik, hogy egy ilyen beszélgetés szemléletváltást eredményez a másik félnél. Azok az emberek, akik nem mernek közelíteni, általában nemcsak tőlünk félnek, hanem mindentől, és soha semmilyen lépést sem mernek megtenni annak érdekében, hogy megszabaduljanak a szorongásiktól.

Kommerciális punk…

Kommerciális punk nem létezik. Ha viszont arról beszélünk, amikor a punk átmegy eladható kereskedelmi termékbe, akkor egyértelműen rossz. Eladod mindazt, ami ellen harcoltál éveken keresztül. Punk gyökerekkel nagyon sok banda rendelkezik az ex-yuból, Zabranjeno Pušenje, Plavi Okestar... de egy idő után a zenéből származó megélhetést választották. Emiatt nem fogom elítélni őket, és attól hogy valami már nem punk, még lehet minőségi.

A jelenleg népszerű punk: Goblini, Hladno Pivo, Kud Idijoti...

A Hladno Pivo egyértelműen nem punk már régóta, a Kud Idijoti azért messze maradt mindig a kommercialitástól, mert mindig a saját dolgukat erőltették, és megelégedtek a saját rajongóbázisukkal... A Goblini is csak punk volt... amikor az új lemezt úgy írják, hogy Golub szövegeinek a felét át kell pofozni az eladhatóság kedvéért, akkor ott már megint sima poprockról beszélünk.

Sex Pistols? Ramones? Ők is rengeteg pénzt szedtek össze...

Mennyit? A menedzserük lelécelt az összes lóvéval, és Lydon azért lépett ki a bandából, mert a villanyszámlára sem futotta. Hogy később, amikor már a banda sem létezett, és megnyerték a pert, mennyi pénzt kaptak, az egy másik kérdés. A Ramones a végére átment minőségi rockzenébe. Kommerciális punk nem létezik, az már nem punk. Nem lázadsz, mert beleolvadtál a rendszerbe, amely a pénzről és üzletről szól. A Proces például punk zenekar, azok voltunk, vagyunk, maradunk. Készíthetnénk befogadhatóbb zenét, adódott is ilyenre lehetőségünk. Minket ez nem érdekel, akkor sem, ha jelentősen kevesebb embert érdekel a zenénk, és valami apró faluban játszunk 20 főnek.

Mi volt a motivációtok, hogy a Proces újból összeálljon?

A háborús időket követően a zenei színtéren semmi sem történt Szabadkán. Pár banda összeállt ugyan évi 2-3 fellépésre, de semmi több. A fiatalok teljes apátiában fürödtek, mint akik nem értik, hogy valamit kell is tenni azért, hogy történjenek dolgok.

Gyakran cserélődnek a tagok a bandában.

Ahhoz hogy egy zenekarban zenélj, két dolog szükséges, a tudás és az akarat. A legnagyobb gond, hogy a többség azt hiszi, mikor egy banda tagjává válik, ő már „arc” és ez feljogosítja mindenre. Valójában ez felelősség a közönség, a társaid iránt, folyamatos alázat, fejlődés, törekvés. Mikor szembesülnek vele, mennyi kötelességgel jár az egész, akkor szépen visszamennek a parkokba inni, mert az könnyebb.

A jövő.

Írjuk az új dalokat, és ha minden jól megy, akkor ez is megjelenik bakeliten. Jelenleg egy pulai punkfesztiválra van meghívásunk. Természetesen az egész ex-yu térségben szervezkedünk, de Magyarországon is. Alkotunk és haladunk. Mindenkinek ezt kellene tennie az országban. Csak így változnak a dolgok, és ennek fontosságát ideje lenne már felismerni.

Pár éve megnyitottad a Clash Clubot.

A klub ötlete régóta a fejemben volt, de mindig közbejött valami, és csak pár év stagnálás után határoztam el magamat. A cél az volt, hogy helyet adjak az alternatív szcénának. Rengeteg ismerősöm fest, ír, szobrászkodik, zenél, rajzol. Itthon nem kapsz esélyt a bemutatkozásra, csak akkor, ha jó kapcsolataid vannak, és a tömegízlést szolgálod. Ez egy klub, ami teret ad a másság kibontakoztatásának, különböző kultúrák találkozásának és kapcsolatok építésének. A körülmények gyakran nem engedik, de törekednünk kell arra, hogy az életünket tevékenyebben éljük meg, és ne úgy, mint az egyszerű házőrzők, akik esznek, isznak, futnak pár kört az udvaron, ugatnak, ha kell, majd alszanak. Emberi mivoltunkból ered a lehetőségünk az alkotásra, a kultúra reformálására. Ezzel élni kell, és segíteni a fennmaradását, további kibontakozását. Attól, hogy ez nem tömeges, még lehet igényes, attól hogy más, még lehet értékes.

Szabadka ma.

Elég régóta élek a városban, hogy elmondhassam, sajnos a kultúra soha nem volt olyan alacsony szinten, mint az utóbbi pár évben. A fiatalokat többnyire csak az önmagáért való teljes eszméletvesztés érdekli. Itt már nem arról van szó, hogy megiszunk pár sört, elszívunk egy jointot, felszabadulunk a stressztől, és bulizgatunk. Amit én magam látok, az leginkább a teljes szétesés. Ennek komoly következményei lehetnek. A jelenlegi generáció lusta, kényelmes, és sajnos lezüllött. A punk közösség sem olyan már, mint volt. Attól nem leszel punk, hogy a YouTube-on zenét hallgatsz. A zene is számít, de talán fontosabb a szöveg, az üzenet és az aktivizmus. Ebben a műfajban sokat számít, hogy mondj is valamit. Ellenkező esetben egyszerű rock’n’roll lesz.

Szabadka ismert volt az Omladinski Festivalról és több zenekar karrierje is itt indult el, pl. a Kud Idijotié is.

Az a fesztivál az egész ex-yu térségnek sokat nyújtott, és több zenekar is ugródeszkaként használta. Páran próbálják újraindítani, de sajnos ez csak árnyéka az egésznek. A közönség annyira passzív volt, hogy nem is szavazott, úgyhogy felvetődik a kérdés, hogy miről is beszélünk voltaképpen... pár „szakértő” szubjektív véleményéről?

Punk és társadalmi aktivizmus.

Elég sok olyan embert ismerek, akik szinte növényként élték az életüket, és a punkzene hatására kezdtek el gondolkodni olyan dolgokon, amelyeket korábban kötelező érvényűnek fogadtak el. Akinek nem változik meg a gondolkodása egy punk kultúrába történő bekapcsolódáskor, az meg sem értette miről szól.

Ki lehet-e nőni a punk/metál stílust?

Aki huszonéves korára kinövi a punk- vagy metalzenét, az valószínűleg csak divatból hallgatta, mert ez olyan vagánynak tűnik tinédzserkorban. Ez közel sem csak a zenéről szól, hanem az élethez való hozzáállásról és egyfajta gondolkodásmódról.

A lázadást nem lehet/szabad kinőni, habár a rendszer ezt szeretné elhitetni veled. Neki az az érdeke, hogy hallgass és tartsd kordában a viselkedésed. A világ dolgai nincsenek rendben, nekünk pedig nem szabad kibékülnünk az igazságtalanságokkal. Sokkal többen gondolkodnak egyformán, mint ahogyan az tűnik, de csak kevesen mernek hangot adni a véleményüknek. A punk megtanít arra, hogy soha nem szabad hallgatni és tűrni, ez adja az esszenciáját.

Az előző rész itt olvasható.

Képgaléria: