Bob Dylan kapta az irodalmi Nobel-díjat

Most aztán fanyalognak a csúcsirodalom szószólói, megy az ócsárolás: Bob Dylan amerikai rockzenész, dalszövegíró kapta a 2016-os irodalmi Nobel-díjat. A legkirívóbb és legbántóbb közülük Irvine Welsh skót szerző megjegyzése, aki szerint Dylan „szenilis, makogó hippik rosszul fogant nosztalgiáját” írja, aminek semmi köze a költészethez. Ugyanakkor több angolszász professzor, például Gordon Ball, aki 1996 óta folyamatosan jelölte Dylant a Nobel-díjra, vagy az oxfordi Chistopher Ricks, törekvéseik beteljesülésének tekintik Bob Dylan díjazását. Ricks, egyetemi tanárként, a legnagyobb angol költők: Milton, Keats és Tennyson mellé helyezi Dylan munkásságát, miközben kijelenti, Dylan a modern idők Orfeusza. De nevezték már Dylant a rock and roll Rimbaud-jának is.

Mindenesetre tény: korunk kultúrája nem érthető meg a popzene és a rock and roll tanulmányozása nélkül. Kétségtelen, hogy a 20. század tömegkultúrája, a sokszorosíthatóság alaposan átírta a régi elméleteket.

Bob Dylan énekes, dalszerző, akinek mellesleg két könyve is megjelent, a Tarantula című 1971-ben, amely egy kísérleti szépirodalmi alkotás, mely sajátosan vegyíti a költészeti és prózai elemeket, a másik pedig az önéletrajzi Krónika első kötete. Ennek a 2004-ben kiadott könyvnek még nem készült el a következő két folytatása, amire Dylan a kiadóval szerződött.

Annak ellenére, hogy ez az önéletrajzi „krónika” a kritikusok szerint sem olyan silány és érdektelen, mint a legtöbb popsztáré, és a költészeti-prózai kötete is egyedi jegyeket felmutató műalkotás, kétségtelen, hogy nem olyan írói teljesítmény, amely Nobel-díjat érdemelne. Persze nem ezekért kapta, hanem az életművéért.

A svéd akadémiai bizottság döntése értelmében Bob Dylan „egy újfajta irodalmi kifejezést honosított meg az amerikai népzene hatására”. A folk, a blues, a jazz és a country zene tradícióját használta fel életműve kiteljesítésére. Először csak folytatója volt Woody Guthrie, Robert Jonhson, Hank Williams hagyományának, majd egy lázadó, tiltakozó bárd lett, később modernizálta a tradicionális hangzásvilágot: a rock and roll kezdetleges, naiv szövegvilágát költői, intellektuális magaslatokba emelte.

Bob Dylan csillaga évtizedek óta ott ragyog a rockzenei és költői Parnasszuson, folyton meg tud újulni. A „kontrakultúrás” hatvanas években lázadó volt, előszeretettel énekelt politikai témákról és a modern társadalom neuralgikus kérdéseiről. A „protest song” után érzéki szerelmes dalokkal rukkolt elő, majd amikor elvált a feleségétől, Sarától, vallási témák felé fordult. 2000 után két kiváló lemezalbummal rukkolt elő, a Modern Times (2006) és a Together Through Life (2009) cíművel. Szokatlan, hogy valaki hosszú hallgatás után, idős korában újra meghódítsa az amerikai és a brit toplisták első helyét. Ilyesmi rajta kívül soha egyetlen előadónak sem sikerült.

A „Modern idők” című nagylemezen a 60-as évek letűnt szellemiségét idézte meg, a The Levee’s Gona Break című dalt a Katrina hurrikán ihlette, a Workingman’s Blues címűben pedig az aktuális amerikai munkanélküliségről énekel.

A Together Through Life albumon a dalszövegek írását átengedte Robert Hunternek, a Grateful Dead együttes egykori tagjának, miközben texasi és mexikói dallamokat felhasználva komponált zeneszámokat, melyeknek alaphangszere a harmonika.

Bob Dylan titka a kreativitásban rejlik, abban, hogy mindig képes volt megújulni, amikor akusztikus szerelmi dalokat, balladákat vártak tőle, áttért elektromos gitármuzsikára, amikor azt híresztelték róla, hogy ateista, keresztény lett, a protest songok után váratlanul a blues felé fordult. Képes volt változni, mint ahogy egyik leghíresebb korai dala mondja: The Times They Are Changin’ – az idők változnak, és velük együtt mi is. Változik a környezetünk, a sejtjeink, a hajunk színe. Olvadnak a jéghegyek, és újabb hurrikánok jönnek. Még a művészet is változik. És folyamatosan majdnem minden. Bob Dylan ezt már 1963-ban érzékelte, amikor megjelent a nagy sikerű The Freewheelin’ Bob Dylan című albuma. Olyan korszakos dalokkal rukkolt elő mint a Blowin’In The Wind, A Hard Rain’s A-Gonna Fall, Like a Rolling Stone, It’s All Over Now, Baby Blue, Mighty Queen, Knockin’ On Heavens Door stb. Csupa klasszikus dal, melyeket számtalan alkalommal más előadók is feldolgoztak.

És mindenképp meg kell említeni a legkompaktabb és legszebb lemezalbumát, az 1976-os Desire címűt, amellyel annak idején szintén az amerikai toplista élére került.

Számomra Bob Dylan mérföldkő. A hetvenes évek első felében, elsős egyetemistaként a topolyai könyvtárban többek között egy zenés-irodalmi estet szerveztem a tiszteletére „Protest Song” címmel. Magyarra fordítottam legendás dalainak szövegét, sercegő bakelitről hallgattuk jellegzetesen monotonul duruzsoló énekhangját, lámpalázasan beszéltem életéről és művéről a könyvtár zsúfolásig megtelt olvasótermében. Kis idő elteltével megkeresett az Újvidéki Rádió akkori zenei szerkesztője, hogy volna-e kedvem zenei műsorokat csinálni. Volt kedvem. Így aztán tizenöt évig ott ragadtam a vajdasági magyar rádióban mint lemezlovas. Életem talán legszebb pillanatai voltak azok, melyeket Bob Dylannel, Jimi Hendrixszel, a Rolling Stonesszal, a Led Zeppelinnel, a Ramonesszal és másokkal tölthettem.

„Elvis Presley felszabadította a testünket, Bob Dylan pedig a gondolatvilágunkat” – mondta róla elkötelezett híve és tanítványa, Bruce Springsteen azon az ünnepségen, melyen Dylant beiktatták a legnagyobb rockzenei hírességek közé. Bob Dylan az, akiben együtt munkálkodik a zene, az irodalom és a filozófia. Kritizálni merte az amerikai államot, felfokozva a világ fiataljainak a szabadságvágyát. Mindenképpen megérdemli a Nobel-díjat, már csak azért is, mert nemzedékeket inspiráló dalaival és költői ihletésű szövegeivel képes volt változtatni a világon. „Amerika lelkiismerete”-ként szabadságra tanította a világot.

Ma már egyre többen vagyunk, akik azt mondjuk, a rockzene legalább olyan érték, mint az eddig intézményesítettnek számító kultúra és művészet (ne feledjük: Magyarországon a rendszerváltás előtti szocialista kultúrpolitika még giccsnek, „kultúrmocsok”-nak tartotta a rockzenét).

Bob Dylan a rock and roll intellektuális szárnyának legjelentősebb képviselője, egy ikonikus alkotó, akinek dalai meghatározták az ezredfordulót, és aki a Nobel-díjjal beírta magát a világirodalom történetébe is.

Képgaléria: