A Phrenia akusztikus fellépése Karapándzsity Kristóf emlékére

Kristóf, a 23 éves magyarkanizsai egyetemista, az X-Faktorból ismert énekes és sokoldalú művész két éven át küzdött súlyos, daganatos betegséggel. Barátai eközben nem csak bátorították, hanem minden erejükkel igyekeztek segíteni rajta. December elején pattant ki zenésztársai fejéből, hogy segélykoncertet szerveznek a zentai Tississippi klubban az immár egészen jó nevű Phrenia együttes részvételével. Kiváló ötletnek tűnt. Az érdeklődés alapján borítékolni lehetett, hogy megtelik a Tisza-parti zenei szentély nézőtere. Aztán december 21-én érkezett a megrázó hír. Kristófon már semmi sem segíthet, ezért az előadás okafogyottá vált. Sohasem szerettem ezt a kifejezést, hát még ebben az értelemben, de most valóban ez jellemezte legjobban a tragikus helyzetet. A jó szándékot azonban a kegyetlen valóság sem tudta csak úgy, egyszerűen leállítani. A Phrenia tagjai azonnal jelezték, hogy nem állnak el szándékuktól.

Január elején be is váltották ígéretüket, csakhogy a segélykoncertből megemlékezés lett. Ezzel a szomorú bejelentéssel kezdték a rendhagyó műsort, amelyben természetesen kizárólag lassú, bánatos dalok kaphattak helyet. Még az egyébként ritmusos rap és dance slágereket, vagy a védjegyüknek számító Pokémon átiratot is csodálatos érzékkel balladásították, amihez a félhomályt már eleve szolgáltatta az újévi díszletekben pompázó klubhelyiség. Váltakozva sorakoztak a saját szerzemények és a feldolgozások, a Linkin Park szám pedig különösen megható párhuzamot húzott Kristóf sorsával, mivel az amerikai rock banda frontembere ugyancsak 2017-ben hunyt el tragikus hirtelenséggel. Ezután a régi haverok, vagyis a Subscribe dala következett Álomtégla címmel, majd zárásként A padlás című musicalből egy részlet. Nem véletlenül, ugyanis Kristóf is gyakran énekelte annak idején teljes átéléssel a „Fényév távolság” sorait, amelyeket ez alkalommal nehéz volt könnyek nélkül végighallgatni:

Egyszer ismeretlen távolba vágyom,

máskor megriaszt egy álom,

hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz

már nem vigyáz e cseppnyi földre,

s el kell mennünk mindörökre.

A zsúfolt nézőtér felől felcsattanó hosszas taps jutalmazta az érzelemdús koncertet, amely ugyan akusztikusnak volt kihirdetve, ám ehhez képest a Gordán Julián pengetője elé bevetett gitárerősítő, a Horváth Péter ütéseit, valamint Nagy Zoltán énekét hangosító mikrofonok, a visszhang effektus és Sebők Szabolcs szintetizátora teljesen betöltötte a teret, ugyanakkor mindez színesebbé tette a hangzást. Az akusztikus jelleget főleg az a kedvező körülmény nyújtotta, hogy a szabályzógombokat nem tekerték fel ütközésig, és így nem olyan hangerőt kaptunk, amelyből aztán a fal adja a másikat. A négy fiú végig ülőhelyzetben muzsikált, ezáltal családiassá és ünnepélyessé varázsolva a hangulatot.

A Phrenia leköszönését követően az Incense nevű helybeli, feltörekvő csapat lépett színre, sokkal pörgősebb, fiatalosabb lendületet zúdítva a többnyire szintén fiatalokból álló közönségre. Az ifjú tehetségekről ilyen formában elmondhatjuk, hogy ez a világ egyetlen előzenekara, amely a fő együttes után lépett fel. A dobokat egyébként Lakatos Bence kezelte, az élvezetes gitárhangzásért Horváth Miklós felelt, László Árpád szolgáltatta a vokális élményeket, Kolić Kinga háttérénekes megjelenése pedig határozottan jót tett az egyébként is szimpatikus társulat dallamvilágának és esztétikai értékének.

Teljes sikerrel zárult a búcsúztató estély, amelynek bevételét a jótékony adományokkal együtt a gyászoló család megsegítésére utalták át. Mindkét együttes gyönyörűen idézte fel barátjuk és zenésztársuk korán megszakadt pályafutását, és bár Kristófnak már csak az emléke maradt velünk, bizonyosak lehetünk benne, hogy az ő tetszését is megnyerte volna az effajta szenvedélyes és színvonalas muzsikálás.

Képgaléria: