Ez már a negyedik. Mindig más és más, de mindig ugyanaz. Mindig olyan, mintha az első lenne. Pedig azt hinné az ember, ha többször csinálja, akkor egy idő után könnyebb lesz. Megnyugtatlak. Vagy inkább megnyugtalanítalak. Nem lesz. A neve: vizsgaidőszak.

Az első után megfogadom, hogy leszámolok a kampánytanulással, és hogy hétről hétre fogok készülni mindenből, hogy ne érjen három-négy idegösszeomlás, amikor eljön a május, és nyolc vizsgát kell majd letennem, ettől függ a félévem, az ösztöndíjam, a diplomám, a jövőm meg a világbéke.

Aztán a következő félévben, amikor már túl vagyok a vizsgaélményeken, elkezdődik a halasztgatás. Nincs még olyan sok anyag. Amúgy is csak a második hétben vagyunk. Ezt úgysem kérik számon. Van abból a könyvből rövidített is. Sok időm van még. Simán meg lehet tanulni ezt egy-két nap alatt vizsga előtt, és hopp, néhány ilyen mondat után újra eljön a Rettegett. És lehet újra fogadalmakat tenni, hogy majd a következő szemeszter más lesz.

Az első három alkalommal ez történt, de most, hogy háromszor végignéztem a barátaim idegállapotát vizsgaidőszakban és a sajátomat, húszéves létemre, talán először sikerült kisebb-nagyobb sikerrel, de leszámolni a kampánytanulással. Jobb lett volna ezt praktizálni az egyetem kezdetétől, de jobb később, mint soha, meg amúgy is, azért van itt az ember, hogy fejlődjön.

Szóval, az első vizsgám vállalati pénzügyek volt tegnap. Gyönyörű május tizenharmadika. Nem péntek, na. Hétfő. Annál jobb. Tudtam, hogy annyi képlet van, amit fejből kell tudni, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni, és nem lesz annak jó vége, ha mindent két nap alatt akarok átvenni.

Nagyon sokat olvastam arról már eddig is, hogy hogyan lehet hatékonyabban tanulni. Úgy voltam vele, hogy jól is hangzik, hogy időbeosztás meg rendszeresség, de nem az én kenyerem az ilyen. Most pedig rájöttem, hogy valójában mire is jók ezek, és mekkora hatalmuk van. Nem arról szól az egész, hogy a szép kis határidőnaplómba beleírom, hogy nyolckor kelek, kilenctől egyig tanulok, egy óra szünet, majd kettőtől este hatig, hatkor elmegyek edzeni, onnan meg szabad az estém, és talán nyugodtan tudok aludni – ezeket a pontokat szépen kipipálgatom a füzetben, és nagyon örülök. A lényeg, hogy amíg nincs meg az emberben a belső fegyelem, addig kellenek az ilyen külső támpontok, hogy legyen mibe kapaszkodni, és ha részfeladatokra bontunk egy elsőre hatalmasnak és teljesíthetetlennek tűnő kihívást, akkor látjuk, hogy a kis lépéseket külön-külön meg tudjuk tenni, s ez egyre közelebb visz a végcélhoz, az pedig, hogy folyamatosan dolgozunk rajta, megnyugtat, és a haladás érzésével tölt el.

Nem azért írom ezt le, hogy ajnározzam magam, hogy végre egy nagyon nehéz vizsgára egy héten át mindennap, időbeosztás szerint tudtam tanulni, a vizsgát megelőző estén nyugodtan aludni, majd négyesre megírni (najó, egy picit igen, de húsz évembe telt felfogni, hogy önfegyelemmel sokkal könnyebb az élet), hanem azért, hogy hátha nektek is segít az érettségire való felkészülésben, vagy éppen az egyetemi vizsgák előtt.

Jelige: Időbeosztás. Részfeladatokra bontás.

Csatakiáltás: Le a kampánytanulással!

Pro Tipp: Csokii, sok-sok csoki agyserkentőnek (kizárólag legalább 70 százalék kakaótartalmú).

Képgaléria: