:

„Ha többet tennénk azért, hogy itt jobb legyen, akkor itt jobb lenne”

:

Fiatal őszinteséggel az itthoni boldogulásról

A Podolszki József Publicisztikai Pályázat idei kiírásának második helyezett alkotása

„Gondolják át, hogy kinek mi éri meg. Nekem a pénz nem ért ennyit.” Ezzel a két mondattal fejezte be Mészáros Keceli Ágnes három évvel ezelőtti beszélgetésünket. A most 28 éves, zentai lány 2016 elején tért haza végleg külföldről, hátrahagyva egy jól fizető állást és egy párkapcsolatot. Az év tavaszán még könnyes szemmel mesélt a Párizsban töltött két és fél évről, a pár hónapos római életről és a hazaköltözésről.

Azóta Ági megtalálta az itthoni boldogságát. Keramikus lett, és megalkotta a 6.22 Handmade márkát. Ottlétemkor is éppen a helyi csokigyárnak készített kakaóbab formájú tálalókat. A mögötte álló időszakra pedig már teljesen máshogy tekint, mint egykoron abban a kávézóban.

– Most már mosolygok. Nem bántam meg az akkori döntésemet, és tudtam, hogy miért jövök haza. Ezeket a célokat tűztem ki magam elé, amelyeket most már kezdek elérni, csak hát akkor nehezebb volt, mert akkor csak egy távlati álom volt az egész. Az, hogy én itt egyáltalán bele tudok kezdeni valami sajátba, vagy egyáltalán valamit is tudok magammal kezdeni. Most már kezdem látni a végét, most már kezd kikristályosodni – ezért mosolygok.

Mi volt a fő mozgatórugója a hazaköltözésednek?

– Amikor elmentem itthonról, azzal a céllal mentem el, hogy én vissza akarok jönni. Nekem soha nem volt célom kint maradni külföldön. Nyilván ez rövidebbre sikerült (nem volt ez rövid, két és fél év vagy három), de nekem már akkor is az volt az álmom és a célom, hogy én majd egyszer ide visszajövök. Sokat gondolkodtam azon, hogy én miért szeretek itthon? Azon is gondolkodtam, hogy valamilyen szinten a szüleim iránt érzek egy ilyen küldetésszerű dolgot, hogy nekem muszáj itt lennem velük. Ez valószínűleg azért van, mert elég fiatalon elveszítettem mindenkit, aki közelebb állt hozzám, amikor pedig kint voltam Párizsban, meghalt a nagymamám, és nem jöhettem haza a temetésére. Utána, amikor hazajöttem, ugye, szomszédok voltunk, és azon kaptam magam, hogy mindig nézem, hogy hol a mama. Akkor rájöttem arra, hogy basszus, én nem arra akarok egyszer hazaérni Zentára, hogy már mindenki meghalt, és nincs itt senki. Jó, ezek nehéz dolgok, de valahogy ezeket is túl kell vinni, meg túl kell élni, meg ezeken túl kell esni majd egyszer. Ez az élet része. Én úgy akarom ezeket az elejétől a végéig megélni, hogy itt vagyok. Ez most így fura, de ez a szülői gondoskodás hiányozna nekem, és ha ők meghalnának, akkor már én sem kötődnék ennyire Zentához. Szerintem ez így lesz, de akkorra meg már lesz gyerekem, és az már megint egy másik élethelyzet lesz.

Nem volt benned félsz, amikor eldöntötted, hogy itthon folytatod az életed?

– Hát… de. Igazából még most is van. Szerintem ez nem múlik el. Még most is vannak olyan napok, amikor úgy kelek fel, hogy lehet, hogy nem lesz ebből az egészből semmi, van, amikor meg tök pozitív vagyok, és hiszek magamban és abban, hogy a kemény munka muszáj, hogy megfizesse magát, és muszáj, hogy valahogy visszaadja az embernek azt a sok belefektetett időt meg azt a sok mindent, amit beleölt. Ebbe próbálok kapaszkodni, és ebben próbálok hinni, de van, amikor könnyebb, és van, amikor nehezebb, nyilván. Megmondom őszintén, hogy a szüleim utálták ezt az egész ötletet, hogy én itthon akarok maradni, és nem is értették, hogy miért. Mindig azt szoktam mondani, hogy nehéz a síró anyukádnak elmagyarázni, hogy te ebben hiszel, és hogy te ezt tényleg végig akarod vinni, és hogy ebből lesz valami. Ő pedig sír, hogy nem lesz belőle semmi, és be fog fuccsolni az egész üzleted, meg tönkre fogsz menni. Ők nagyon nem hittek ebben, hogy itt lehet ilyesmit, meg hogy egyáltalán lesz olyan ember, aki erre igényt tart vagy betér ide. De most már, hogy itt vagyok, ahol, látják ők is, hogy jó, hogy nem hagytam ezt annyiban, és harcoltam azért, hogy ez így itt megszülessen.

Mészáros Keceli Ágnes

Akkor már tervben volt a kerámiaműhely?

– A munka terén mindig is bennem volt, hogy valami saját, kézműves tevékenységet folytassak. Nekem mindig ez volt az álmom. El tudtam volna képzelni egy cukrászdát, egy virágüzletet, egy bármit, amiben az ember kreatív lehet. A kézművesség is közel állt hozzám, habár akkor inkább még varrtam. De itt is éreztem, hogy én szeretnék egy saját márkát létrehozni. Valamit, ami az enyém, valamit, amit én fejlesztek. A kerámia, az csak így rám talált. Nagyon szeretem. Mindig vonzott, hogy tárgyakat készítsek, de soha nem volt bennem az, hogy én kifejezetten keramikus akarok lenni. Viszont hiszek abban, hogy ha az ember valamit tényleg akar, akkor azt meg tudja csinálni, és ez annak a bizonyítéka. Nekem egy évvel ezelőtt még fogalmam sem volt arról, hogy ez hogyan is működik, vagy mit is lehet csinálni. Még most is sok olyan dolog van, amit nem tudok, de rengeteget dolgozom, és rengeteget foglalkozom ezzel. Ez szép lassan meglátszik a munkáimon is, és vissza is hozza a befektetett időt.

Így egy év után hogyan látod: meg lehet ebből élni?

– Nem akarom bántani a kézműveseket, de az a baj velük, hogy mindenki másodállásban csinálja, és nincs rá elég ideje. Nem mondom, hogy mindenki, de a legtöbben. Mondjuk, egy karácsonyi vásáron már három-négy éve ugyanazok a dolgok vannak kint, sőt, majdhogynem ugyanazok a termékek. Így szerintem nem lehet megélni. Viszont úgy, hogy ha mindig kitalálsz valami újat, és mindig próbálod minél jobban fejleszteni, emellett figyeled az emberek reakcióját, úgy igen. Szerintem mindenből meg lehet élni, ha azt az ember tényleg akarja.

Tehát ha valamit nagyon szeretnénk, azt el tudjuk érni itt, Vajdaságban is? Tényleg ilyen könnyű lenne?

– Én ebben hiszek. Mondok egy egyszerű, de annál igazabb példát: ha én felsöprögetek az udvaron, akkor az én udvarom tiszta lesz. Ha nem söprögetek fel, akkor pedig piszkos. Ez ennyire egyszerű. Ha fogom magam, és elkezdem csinálni, akkor lesz belőle valami, ha pedig nem, akkor nem lesz belőle semmi. Ennek a műhelynek a helyén egy romos épület volt még fél évvel ezelőtt. Most meg itt van egy tök jó kis műhely meg egy kiállító részleg, ami szerintem, ha még egy kis időt szánok rá, bárhol megállná a helyét a világon.

Mészáros Keceli Ágnes

A mai fiatalok egy része nem így gondolja, a középiskola után meg sem próbálnak itthon elhelyezkedni, hanem egyből a külföldi „jólét” lebeg a szemük előtt.

– Nem is akarja senki, hogy megpróbálják. A felnőttektől is azt hallod, hogy itt minden szar. Aki itt marad, az hülye, aki hazajön, az is. Amit én kaptam, amikor visszajöttem, azt nem kívánom senkinek. Tényleg mindenki hülyének tartott. Egy olyan embernek, akinek csak az a fontos, hogy pénze legyen, meg az a fő célja, hogy autót vegyen… ha tényleg ez a célja az életben, a szép ruha, az új táska, az új óra, az ilyen embereket igazából én csak sajnálni tudom. Kívánom mindenkinek a legjobbakat. Én nem tartom ezt jó dolognak. Úgy érzem, hogy senki nem akar harcolni azért, hogy itt jobb legyen. Ha annak idején Németországban vagy bármelyik fejlettebb országban így gondolkodtak volna, és elmentek volna, akkor ők is ugyanitt tartanának, ahol mi. Ezt nem lehet a politikusokra fogni vagy arra, hogy itt szegénység van. Ha tényleg akarsz valamit, akkor azt megfogod és csinálod. Nyilván én is azért, vagy azért is, dolgozom, hogy a gyerekemnek majd egy kicsit jobb legyen. Pl. foglalkozom a hulladékmentességgel is. Ezzel konkrétan pont azért, hogy majd a gyerekemnek jobb legyen, és Vajdaság egy élhetőbb hely legyen, és hogy az embereknek egy kicsit megváltozzon a gondolkodása. Szerintem mi vagyunk az a generáció, akinek tenni kell érte, mert ha mi nem dolgozunk ezért, hanem csak elmegyünk, akkor tényleg nem lesz itt semmi. Egyébként könnyebb más országokba menni azok után, akik már kitaposták előttük az utat, mint saját maguknak kitaposni egy saját utat. Ezzel senkit nem akarok megsérteni, és tényleg mindenki csinálja azt, amit jónak lát. Én abban hiszek, hogy ha többet tennénk azért, hogy itt jobb legyen, akkor itt jobb lenne.

Szerinted mit kellene csinálni?

– Itt legfőképpen a fejekben van szükség borzasztóan nagy változásokra. Arra, hogy ne támadjuk egymást, hogy ne személyeskedjünk egyből. Ha Zentán hall az ember valamit, akkor a személyisége rögtön átcsap egy bántó magatartásba. Az utcán is egyfajta harc játszódik le. Ha egy kicsit jobban bejött az élet, vagy ha ügyesebb vagy valamiben, mint az átlag, akkor senki sem fog megdicsérni, hanem inkább hallgatnak, és magukban irigykednek rád, és szidnak azért, amit elértél. Arra lenne szükség, hogy megváltoztassuk a gondolkodásunkat, és jobban szeressük egymást, az egónkat pedig tegyük félre. Emellett sok szülő van, aki valamiért vissza akarja fogni a gyermekét. Mintha féltenék őket valamitől. De ha elbuksz, akkor majd tanulsz belőle. Felállsz, és mész tovább. Szerintem senkit nem szabad félteni semmitől. Támogatni kellene a fiatalokat. Biztos vagyok benne, hogy az itteni fiataloknak is rengeteg álmuk van, csak egyszerűen nincs, aki támogassa őket. Nem pénzbeli segítségre gondolok, hanem arra, hogy nincs egy olyan hely, ahova elmehetnének, és ahol megveregetnék a vállukat, hogy „igen, szükségünk van itt rád”, meg hogy „csináld, mert mi hiszünk benned”. Ezek csak szavak, de nagyon nagy erejük van.

Fotók: Mészáros K. Ágnes

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
„Ha többet tennénk azért, hogy itt jobb legyen, akkor itt jobb lenne” Fiatal őszinteséggel az itthoni boldogulásról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Albert Éva
„Jól érzem magam itt” Albert Éva vagyok. Pecellósi. Barna hajú. Vidám természetű. Kitartó. Magabiztos. Tudásra szomjas....

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Negyedik Ez már a negyedik. Mindig más és más, de mindig ugyanaz. Mindig olyan, mintha az első lenne.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: hackbrightacademy.com
Jogi Kar, te drága! DAY 150:

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az új lemezborító igencsak
Az elmúlt fél év analizálása Analizator: Čovečanstveno sranje. Piknik Studio, 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rockadjunk meg ma éjjel! Europe: The Final Countdown – 1986 / Alice Cooper: Trash – 1989

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Milene Hertug
Eutanázia Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Insπráció című irodalmi alkotópályázatának második h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Orosz krumplikenyér
Sporhetsztori 73. 73. rész – Lekenyerezve

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Prés alatt 3. Harmadik rész – A neurotikus, stresszhez társuló és szomatoform zavarok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha nyár, irány Villány! Május havában az ember már szövögeti nyári terveit, hiszen mindenki vágyik a kikapcsolódásra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az emberevő tetem élőben Újvidéken Bármennyire ellentmondásosan hangzik is, a világ egyik vezető death metál zenekara, a Cannibal Co...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Batman sokszor félelmetes figuraként jelent meg
Igazságosztó denevérjelmezben Nyolcvan évvel ezelőtt jelent meg az első Batman-képregény

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fülöp Tímea (fotó: Fürstner Bálint)
Aki választ: Fülöp Tímea Fülöp Timi, színész, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja.

0 Hozzászólás | Bővebben +