:

Kimondjam vagy ne mondjam?

:

A mindennapokban gyakran tapasztalhatjuk, hogy a szólásszabadságunk nem teljes körű, legalábbis abban az értelemben biztosan nem, hogy mindig, minden helyzetben azt mondhatunk, amit csak szeretnénk.

Jól is nézne ki egy udvarlás, ha a fiú rögtön azzal indítana, hogy „úúúgy szeretnélek mielőbb megszabadítani a ruháidtól!”. A tanárainkat és a főnökeinket általában nem küldjük el válogatott káromkodások közepette melegebb éghajlatra, bármennyire szeretnénk is, mert ez nem illik az adott helyzethez, és bizony komoly következményei lehetnének. A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy bárkinek bármit mondhatunk, és abból nem származhat semmiféle bajunk. Ezzel többnyire nincs is senkinek gondja-baja, hiszen nemcsak szabad véleménynyilvánítás, de udvariasság és illem is létezik a világon, nem is beszélve a kedvességről, mások tiszteletéről, amivel tompítható a kritikánk éle, így könnyebben befogadhatóvá válik a legerősebb bírálat is.

A szólásszabadság legnagyobb korlátja az, hogy másoknak is vannak jogaik, például arra nézve, hogy ne sértegessük őket becsületükben, vagy ne uszítsuk ellenük a fél világot. Ha abból indulunk ki, hogy mindenkinek joga van a diszkriminációmentes élethez, akkor nem nehéz belátni, hogy egyes csoportok ellen uszítani már nem tartozhat a szólásszabadság tárgykörébe. Vagyis bárki gondolhatja, hogy a szőke nők mind buták, de ha nyilvánosan követeli, hogy emiatt vegyék el a választójogukat, afölött már nem lehet szemet hunyni. A szólásszabadság nem terjed ki arra, hogy másokat megalázzunk, főként nem arra, hogy egész társadalmi csoportok diszkriminációjára buzdítsuk az embereket.

Vannak, akik azért nem értenek ezzel egyet, mert szerintük akkor már nem is lehet kimondani a problémákat, nevén nevezni a dolgokat. Pedig nagy különbség van aközött, amikor megállapítjuk, hogy a cigány népesség körében gyakori a korai iskolaelhagyás és a munkanélküliség, meg aközött, amikor kijelentjük, hogy kár ezeknek az oktatására pénzt és energiát fordítani, dögöljenek meg, ahol vannak. Mint ahogy az sem mindegy, hogy fogyatékossággal élőkről beszélünk, akiket a társadalom értékes tagjainak tekintünk, és ezért azon gondolkodunk, hogyan lehetne őket a legcélravezetőbben integrálni, vagy debilekről, akiket legjobb lenne bezárni egy nagy intézménybe a faluszélen, hogy még véletlenül se kerüljenek a szemünk elé a fura kinézetükkel.

Mindezek ellenére fontosnak tartom, hogy arról is beszéljünk, amikor átesünk a ló túloldalára, és olyannyira törekszünk arra, hogy senkinek az érzéseit ne sértsük meg, hogy az már korlátoz minket abban, hogy elmondjuk a mondandónkat. (Kitérő, de erre az első kézenfekvő megoldás az olvasás. Aki sokat olvas, annak bővül a szókincse, választékosabban is ki tudja magát fejezni, ezért néhány szó vagy szókapcsolat, esetleg kifejezésmód tabusítása nem fogja megakadályozni abban, hogy érthetően elmondja a véleményét. Olvassatok!)

words

Ha valaki autista, azt érdemes kimondani, nem pedig arról beszélni, hogy milyen okos az illető, csak problémái vannak az érzelmek felismerésében. Sokaknak vannak problémáik az érzelmeik felismerésében, ehhez nem kell autistának lenni. Általában véve elmondható, hogy ha egy tanár nincs tisztában a tanuló állapotával, akkor nem tudja hozzá igazítani a tanítást, az elvárásokat. Ha valaki „nehezen kezeli a dühöt”, az nem ugyanaz, mint törni-zúzni, és rátámadni a közelben lévőkre minden egyes alkalommal, amikor nem az ő óhaja szerint történnek a dolgok.

Ezeket a dolgokat valamilyen formában ki kell mondani, különben elvesszük a probléma súlyát, félretájékoztatjuk az embereket, ezáltal pedig nehezítjük a megoldás megtalálását is. Egy kicsit olyan ez, mintha egy vak kislányra azt mondanánk, hogy rosszul lát szegény. Ha csak ennyit tudunk róla, akkor úgy próbálunk rajta segíteni, hogy optikushoz küldjük, és közelebb ültetjük a táblához. Esetleg nagyobb betűkkel írjuk a neki szóló levelet. De ha ez a kislány vak, akkor mindez semmit nem fog rajta segíteni. Rosszul érzi majd magát, hiszen továbbra sem kapja meg a számára szükséges segítséget, de rosszul érzik magukat a környezetében lévők is, akik hiába próbálnak minden tőlük telhetőt megtenni, csak azt látják, hogy semmi sem segít. Néhányan még dühösek is lesznek a kislányra, hát nem igaz, hogy még a félméteres betűket sem látja!

Ahelyett, hogy megmondtuk volna, hogy ez a gyerek vak, nem lát, inkább hajlottunk az eufemizmus felé, és azt mondtuk, hogy rosszul lát, ezzel tompítva a problémát. Abban való igyekezetünkben, hogy ne bélyegezzük meg a kislányt, rengeteg frusztrációt, feszültséget és szorongást szítottunk, ami köztudomásúan agresszióhoz vezet, az meg senkinek sem jó.

A példa persze szándékosan sarkított, a valóságban senki nem mondaná egy vak kislányra, hogy rosszul lát. A vakságot ugyanis betegségnek, fogyatékosságnak tartjuk, nem jellemhibának, nem bélyegezzük meg a vakokat. Sok más társadalmi csoportot azonban gyakran ér hátrányos megkülönböztetés, és az ő esetükben az is gyakoribb, hogy nagy igyekezetünkben eufemisztikusan fogalmazunk. Persze az nem baj, ha a buzeráns helyett meleget mondunk, de azt már nagyobb vita övezi, hogy biztos jó-e következetesen romának hívni a cigányokat. Hiszen az előítéletek mindkét megnevezéshez egyformán tapadnak, a „roma” kifejezést pedig sok cigány is elutasítja.

words

A legérdekesebb eset talán az, amikor az erőszakot eufemizáljuk, sőt sokszor egyenesen romantizáljuk. Ez elsőre talán meghökkentőnek tűnhet, hiszen mégis ki mond olyat, hogy egy pofon a pasidnak/csajodnak az romantikus! Nyilván senki. A sajtóban viszont gyakran olvashatunk szerelemféltésről. Ezt akkor mondják, amikor a párkapcsolati erőszak elkövetője azzal magyarázza a tettét, hogy féltékeny volt. Sokan máris megértőbbek lesznek velük, hiszen a féltékenység tényleg nagyon rossz érzés. De nem kell őket megérteni: mindenki volt már féltékeny, mindenki tudja, milyen tehetetlen és dühös ilyenkor az ember. A többségünk mégsem veri meg a partnerét emiatt.

Ehhez hasonlóan a legtöbbször egyszerűen tragédiának nevezzük a kiterjesztett öngyilkosságot is, holott itt gyilkosságról és öngyilkosságról van szó: egy ember megöli a családtagjait, aztán magával is végez. Nem véletlenül történt, nem az élet kegyetlensége folytán, hanem azért, mert az illető meghozta ezt a döntést. Ezt pedig azért fontos kimondani, hogy tudatosuljon az emberekben, hogy ezek az esetek megelőzhetőek lennének.

Amikor szociális munkásként dolgoztam, volt egy ügyfelem, aki büszkén mosolyogva mesélte, hogy a pasija annyira félti, hogy nem engedi egyedül utazni a buszon. Ez bizony korlátozás, ami a párkapcsolati erőszak egy formája. Az elején tán még jópofának tűnhet, hízelgő lehet, hogy az egyik fél a féltésre hivatkozva nem enged meg bizonyos dolgokat a másiknak, de fontos látni, hogy ez nem a szerelem, hanem az erőszak jele. A szerelemben nincs olyan, hogy „nem engedem”, legföljebb olyan, hogy „nyugodtabb lennék, ha nem tennéd”.

A „szerelemféltés” és a „nem engedem” hőst csinál az erőszak elkövetőjéből, a „tragédia” pedig áldozatot. És hát ki ne szeretne a hős szerepében tetszelegni, vagy áldozatként begyűjteni a környezet sajnálkozását? Ezzel a szóhasználattal csak növeljük ezeknek a tetteknek a társadalmi elfogadottságát. Éppen ezért ezekről az emberekről mint elkövetőkről vagy éppen gyilkosokról kellene beszélni – ez teszi lehetővé, hogy megfelelő társadalmi választ tudjunk adni, ami hosszú távon csökkentheti a családon belüli erőszak elfordulásának gyakoriságát.

Tehát ne keverjük össze a szólásszabadságot a gyűlöletkeltéssel, de közben arra is figyeljük, hogy a dolgokat a nevükön nevezzük. Aki nem szélsőségekben gondolkodik, az gyorsan megtanulhat egyensúlyozni a szólásszabadság, az eufemizmus meg a fontos dolgok kimondása között.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Szabó Eszter
Hátsó oldal: Patarcsity Edvin
Most éppen ezeken Az elmúlt napokban két olyan jelenséggel találkoztam a világhálón, illetve a nagybetűs valóságban...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Patarcsity Edvin
A természet szerelmese Patarcsity Edvin vagyok. Szabadkai. Célorientált vagyok, és nagy bennem a küzdőszellem.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: https://seealternativeswellness.com/
Jogi Kar, te drága! DAY 194: ISTEN ÉS AZ ÉN TUDÁSOM

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kimondjam vagy ne mondjam? A mindennapokban gyakran tapasztalhatjuk, hogy a szólásszabadságunk nem teljes körű

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ki bújik meg a maszk mögött? Todd Phillips: Joker (Joker) – 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kelemen Kinga illusztrációi
Anya levele Aznap délelőtt anya nagyon más volt. Nem húzta össze magát, és szinte énekelt, miközben mosott, p...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kormányos Ákos (fotó: Kormányos Gergő)
Tabuk nélküli költészet Nagy port kavart Kormányos Ákos, a fiatal zentai fiú első verseskötete, ami a Paraván címet visel...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Quiche Lorraine
Sporhetsztori 85. 85. rész – Merengő

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az orrmelléküreg-gyulladás Még mindig tombolnak a különféle megfázások. Megtörténhet, hogy vírusos felső légúti megbetegedés...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Dribble
A legjobb podcastappok Podcastvilág 2. rész: Használati kisokos minden platformra

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ismét Szerbiában a Riverside Első alkalommal lép fel Újvidéken a Riverside nevet viselő népszerű lengyel progresszív rock zene...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tiszta levegő, sötét csúcsok Idén is fekete zajonghatunk a Mátrában

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amatőr színtársulatok, figyelem! A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a szajáni Ady E...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Podolszki József Publicisztikai Pályázat A bácsfeketehegyi Kozma Lajos Fiókkönyvtár 23. alkalommal hirdeti meg a Podolszki József Publicis...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Varga Emília művei online A Society6 és a Redbubble két online platform, amelyen a művészek megoszthatják festményeiket, il...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Facković Melissza
Aki választ: Facković Melissza Facković Melissza vagyok, rádiós műsorvezető. A hangom a Pannon Presszóból lehet ismerős.

0 Hozzászólás | Bővebben +