:

A szalmabála pörög tovább!

:

Hetedszer is Malomfesztivál!

Egy év kényszerpihenő után, 2021 augusztusában ismét tárt karokkal vár mindenkit az oromi Malomfesztivál!

Nem ártott meg a csapatnak a szünet, hiszen ami eddig jó volt, az most még jobb lesz, ami eddig művészi volt, az most még művészibb lesz. Kidolgozottabb, letisztultabb formák, családiasabb hangulat, több nappali program, ismerős és eddig ismeretlen dallamok is várnak titeket a hosszú bezártság után.

A csapatunk megerősödött abban, hogy egymásért vagyunk, együtt dolgozunk a szeretet és a közösség jegyében, célunk egy olyan univerzum megteremtése, ahova mindannyian hazajárunk, immáron hét éve. Nem lesz ez másképp a jövőben sem, hiszen szívünk minden szeretetével tudjuk, hogy a Malomfesztivál nem a miénk, hanem a tiétek, kedves Malmosok!

Kell valami régi, élő, valószerűtlen művészet – ezt mondtuk évekkel ezelőtt és ezt mondjuk most is, úgy tartjuk ugyanis, hogy ez a legjobb módja annak, hogy eljussunk az ÉN-től a MI-ig. Mi is lehetne erre jobb példa, mint a TREMOLO projektünk a Kreatív Európa programmal való együttműködése, melynek keretében három ország - Olaszország, Magyarország és Szerbia - három fesztiválja dolgozik együtt, hogy a tehetséggondozás, a szakmai fórumok és a gyerekprogramok jó gyakorlatai gazdát cseréljenek és nem utolsó sorban a közös munka eredménye megkoronázza a Malomfesztivál zenei programját is.

Malomfesztivál 2021

Számos újdonsággal készülünk, de a jól bevált receptek is terítékre kerülnek. Idei nagyszínpadunk, az Akácos fellépői között szerepelnek – a teljesség igénye nélkül – bongor, Sin Seekas, UpRize, Šajzerbiterlemon és a Tudósok. Az utóbbiról egyébként érdemes elmondanunk, hogy a Malomfesztivál első támogatói között volt, ennek megfelelően idén jubileumi szuperbestof koncerttel érkeznek. Jubileumi, hiszen a dadaista-poszt-punk-avantgárd-jazz-rock nagymestere, drMáriás 55 éve született, 35 éve alapította az együttest és 30 éve tette át székhelyét Budapestre. Izgalmas színfoltja lesz az évnek egy régi helyszínünk is, mely idén új oldalát mutatja meg, ugyanis zenei színpaddá alakítjuk a Chill sátort! Reggeltől egészen hajnalig sokszínű programokkal várjuk a fesztiválozókat, a mozgásos workshopoktól kezdve egészen a kellemes elektronikus zenéig. Új színpadunk fellépői között szerepel a belgrádi Tebra, a svájci Human Element, a szegedi Cord és a budapesti Zsüd is. A chill sátor nappali programjai mellett helyet kapnak még kézműves foglalkozásaink, gyógynövény ismereti beszélgetéseink és természetesen megtaláljátok a gyereksarkot is, ahol számos izgalmas elfoglaltság vár a legkisebbekre is.

Malomfesztivál 2021

Továbbra is fontosnak tartjuk az egészséges táplálkozást, így egyéb lehetőségek mellett, jól bevált konyhánk, a Soul Kitchen is biztosítja majd az ebédet a fesztiválozók számára és idén végre megnyitja kapuit Teaházunk is!

Fesztiválunk filozófiájának egyik alappillére a környezettudatosság, így igyekszünk mellőzni mindent, ami egyszerhasználatos. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, rátok is szükség van, kedves Malmosok: ahogy az eddigi években, idén is arra kérünk titeket, hogy készüljetek saját pohárral, bögrével, tányérral, evőeszközzel és fokozottan figyeljetek környezetetek tisztán tartására és a természet megóvására.

Malomfesztivál 2021

Az idei kétnapos fesztivált az előző évekhez hasonlóan alkotótáborok, szépítő és építő táborok előzik meg, így aki szeretne, már augusztus elsején csatlakozhat a Malomfesztivál csapatához. Három alkotótáborral készülünk: képzőművészeti táborunkat Oláh Dóri, a Malomfesztivál egyik oszlopos tagja vezeti, azzal a céllal, hogy környezettudatos, értékeinkhez közel álló kültéri installációk szülessenek.

Örömzene című táborunkat Kertész Endre vezeti, melynek során a résztvevők létrehozzák a saját zenéjüket, egybegyúrják a népzenét, a jazzt, a komolyzenét, a punkot, a szabad improvizációt, a tangót és az elektronikus stílusokat, hogy mindez végül egy közös előadásban csúcsosodjon ki. A Valóság iszkolása című táborunk során az irodalom és a színház határterületein keresgélünk, Oláh K. Tamás dramaturg, költő, teatrológus, Blaskó Lea színművésznő, performer és Verebes Andrea színművésznő vezetésével.

Malomfesztivál 2021

Fontosabb dátumaink

Építő- és szépítőtábor: augusztus 1-11.

Alkotótáborok: augusztus 7/8-11.

Malomfesztivál 2021: augusztus 13-14.

Jegyárak:

Bérlet: 1500 RSD / 4500 HUF

Napijegy: 800 RSD / 2500 HUF

Elővételes bérletek még kaphatók a következő helyszíneken: Szabadka (Beer & Caffe Bar),

Magyarkanizsa (Art Café), Zenta (Zentrópia), Óbecse (Largos), Újvidék (Művészklub), Szeged (Grand

Café), Budapest (Auróra)

A Malomfesztivál támogatói: Magyar Nemzeti Tanács, Bethlen Gábor Alap, Nemzeti Kulturális Alap,

Magyarkanizsa Község, Oromi Helyi Közösség.

 

Bővebb infók: www.malomfesztival.com és www.facebook.com/malomfesztival.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Anitics Márta
Hátsó oldal: KMV – Plakátpályázat 2021. 1. hely: Magosi Máté
Biciklivel rémálmodom mostanában A minap történt egy kis baleset. Semmi komoly, csak egy kerékpár első villája és egy Audi ajtója ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Anita túrázás közben
Jelbeszédre hangolva Zabos Anita vagyok, 25 éves. Zentagunarason élek. Szabadidőmben a jelbeszéd alapjait sajátítom el.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.pinterest.co.uk
Álarc mögött Színészkedés, önmegjátszás, hazugság, a belső értékeink teljes eltitkolása.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: static.parade.com
Jogi Kar, te drága! DAY 301: VÁROM A TANÁCSOKAT

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Rise Against zenekar
Rise Against – Nowhere Generation Egy mostoha generáció, amely senkinek sem kell

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jó közérzetet vegyenek!
Kettéfűrészelt punkerok Jack–Niyazov megosztott kislemez a boltok polcain

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Soha ne engedd, hogy valaki a seggedbe férkőzzön!” (Émile Ajar: Előttem az élet – 1975)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szakadék a térfelek között Amióta az eszemet tudom, hatalmas rajongója vagyok a labdarúgásnak, rendszeresen követem a mérkőz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Isztriai ízek Faqanál rovatunk legutóbbi darabjában egy kis történelem- és földrajzórára invitáltunk benneteket.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vigyázat – napsütés! Végre eljött a várva várt nyár, magával hozva az összes izgalmas tevékenységet – a strandszezont,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Vajon elneveztek róla egy utcát, vagy ebbe gyűjtik?
Utazás korona idején 2. Ha az ember biztosra akar menni ezekben a tervezésre alkalmatlan hónapokban, és pontosan ugyanúgy...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Döme Szabolcs (fotó: Hernyák Zsóka)
Aki választ: Döme Szabolcs Zentán születtem 1988-ban. Két, rövidprózákat tartalmazó kötetem jelent meg: A felhő neve (2017, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +