Az idén huszadik alkalommal tartották meg a Mount of Artan rendezvényt

Az alcím kissé csalóka, mert volt egy koronás év, valamint igen sok változáson ment át ez a fesztivál, mire elnyerte azt a formáját, amilyennek mi ismerhetjük az elmúlt 10 évben. De ez mit sem változtat a lényegen, az idén is megjártuk a lázadók hegyét, illetve a tövében lévő rockfesztivált.

Miben változott a Mount of Artan az előző évekhez képest? A levegő már nem olyan tiszta, és a rendezvény visszakerült a régi helyszínére. Mi maradt a régi? A zene és az emberi nyersanyag minősége szerencsére a szokásos!

Aki már járt Rtanjban, az tudja, hogy embert és navigációt próbáló utazás első alkalommal eljutni a rendezvényre, ami tudomásom szerint (a zombori Feelgood Festet leszámítva, amit én az idén kihagytam) az egyedüli valamirevaló rockzenei fesztivál Szerbiában. Ez nem a fesztiválripacsok és turisták rendezvénye. Itt nincs felesleges vásár oda nem illő kacatokkal. Sem olyan személyek, akik elől elmenekülünk egy-egy fesztiválra. Tehát: ez még olyan hely maradt, ahova el tudunk azért menni, mert nem vagyunk kíváncsiak a fogyasztói hírhajszász-információ túltengésben szenvedő egyre élhetetlenebb világunkra.

Megérkezésünk előtt a település bejáratánál szinte rendhagyó módon kutatták át kocsinkat a belbiztonságiak. Mint elmondták, „ha van nálunk valami illegális” akkor inkább szóljunk, mert ha önként átadjuk, gond nélkül elengednek bennünket. Persze mivel ez nem történt meg (mivel nem volt mit átadni), alaposan átkutattak bennünket, majd egyre idegesebbek lettek, mivel semmit sem találtak. Már csak az érdekel így utólag, ugyan hány ember vette be ezt a szöveget? Hogy tegyük fel, 5 gramm marihuánával nyugodtan mehetünk tovább, minden gond nélkül. A kérdésemre elmondták, ők valójában heroindílereket keresnek, mert e rendezvény tele van ilyenekkel. Nem akartam szemtelenkedni, és inkább nem mondtam, hogy Újvidék, Belgrád utcáin nézzenek szét, „neagyúristen” az állami vezetők háza táján.

Mivel a fővárosi beruházók, mint amint arról írtunk korábban, szinte felvásárolták az egész települést a közterülettel együtt, az idei Mount of Artan nem a szokásos, hanem a régi helyszínen, az egykori, mára magánosított pionír otthon területén került megrendezésre. Ez enyhe nosztalgiát ébresztett bennem, de legyünk őszinték, a település központja, ahonnan ezúttal kibillentettek pár száz alternatív kultúrát követő személyt, sokkal jobb volt.

Az otthon területe több sátorral telt meg, mint annak idején 10 éve, amikor utoljára rendezték ezen a helyszínen. Ha ehhez hozzászámoljuk, hogy mostanra sokan megszállnak az újonnan épült hotelekben is, akkor kiszámíthatjuk, hogy a résztvevők száma ha nem is drasztikusan, de növekedett. Szerencsére túlzott tömeg azért nem volt, pont kellemes, 3-400 száz fő. Ennyi elég is, ugyanakkor a rendezvény színvonalát ismerve máig meglepődök a mérsékelt látogatottságon.

Az első napot a romániai Livia Sura nyitotta meg. Ez egyrészt telitalálat volt, mert a zene, amit játszott, magába foglalta az egész MOA szellemiségét, másrészt nekem kissé csalódás volt, mert nagyon korán volt még. Az együttes zeneileg a fénypontja is lehetett volna az éjszakának az eredeti punkos hozzáállású, atmoszférikus black metáltól sem mentes egyveleggel sötét corssover zenéjükkel. A közönség jelentős része ekkor még érkezőben vagy kipakolóban volt, és a koncertjükből sajnos kissé háttérzene lett alacsonyabb látogatottsággal. A zenészek teljesítménye és a hangulat egyébként remek volt. Őket követte a karlovaci Left to Strave, amely sludge-funeral doom zenéjével döngölt mindenkit földbe. Azok a gyengeidegzetű személyek, akik a lassúság miatt panaszkodtak, vagy nem másztak még hegyet, vagy rossz fesztivált választottak. A közönség már ritmusosan tudott bólogatni az atom lassú zenére, ami meglepően súlyosan szólalt meg a közel sem professzionális körülményekhez képest.

Az éjszaka felrázására szolgált a zágrábi Vipera fellépése, amely igazán tökös és zajos muzsikát nyomott a képünkbe. Ez ismét egy erős hangulatváltás volt, pont a legjobbkor, az atom doom után. „Leszaromdenagyon” kiállásukkal ők is teljesen beleilletek a fesztivál arculatába. A közönség nagyon jól vette a lapot, és nagyon jól reagált az őszinte, füstös, zajos, mocskos rock and rollos, punkos, de metálos megszólalású dalokra.

Régi ismerős volt a következő fellépő, és mondhatni szokásos is, hisz többször is láthattuk itt őket. A Plamen večnosti atmoszférikus minimál produkciójával néha úgy érzem, többet is találkozom, mint kellene. Nagyon hitelesen és jól kigondoltan csinálják ezt az egész színházas sötétséget, de a késői órákra, főleg a Vipera adrenalin-bomba koncertje után eléggé elálmosítottak engem, de másokat is. Ennek ellenére kiállok amellett, hogy minőségi produkciót kaptunk. Az őket követő belgárdi Vartra sem emelte tovább a partihangulatot. Vlah-mágiával operáló koncertjük nagyon lassan bontakozott ki. Eleinte szinte csak hangulatokat kaptunk, de a végén még a zúzás, üvöltözés, katarzis sem maradt el. Mindezt egzotikus és közel sem klasszikus rockzenei eszközökkel érték el.

Az első nap hagyományos after partyval, barátkozással, sok beépített nyomozó szimatolásával telt, akik fáradhatatlanul keresték a heroindílereket, de csak jointokat kapcsoltak le. A levegőrontás tehát aktívan folyt, és ez így ment a következő nap is. A nyugalmat megzavarták, a MOA végérvényesen rákerült a belügyi térképre.

Itt-ott szóba került, hogy az idei MOA rendezvényre alaposan rászerveztek Újvidéken. A temesvári Methadone Skies, akiket én is itt láttam életemben először, a Lednik társaságában adott koncertet péntek este a tartományi fővárosban. Én ezt nem egészen értettem, de ha már egy marék ilyen muzsikát kedvelő ember él az országban, talán nem kellene őket megosztani. Már rég nem az a helyzet, hogy ilyet bármelyik zenekar, vagy szervező megengedhet magának.

Szombaton jobban körbenézhetett mindenki, hogy mi van, és mi nincs. Végre lehetett venni pólókat, láthattunk artkiállítást, sor került a Crnoslovlje fanzine új számának promóciója is, de láthattunk kézműves altertermékeket is. Sokan kora délután szállingóztak vissza az éjjeli hegymászásból, mások barlangászni mentek, vagy a közeli tóban fürdöttek. Gondolom páran kipróbálták a gyógyító köveket, vagy Dragan Só és a Deda zugkocsmája között ingáztak és hallgatták tőlük, ki is az igazi lókötő.

Hogy a délutánra meghirdetett bulikkal pontosan mi lett, azt nem tudom, de valami csúszás történt, ami nem is volt ellenünkre. Az igen merész délutáni időpont helyett este hat felé kezdődtek a programok. Kissé csalódásként ért engem is a hír, hogy az újvidéki Tentacle Wizard lemondta a fellépését. Mint ismeretes, ezt a zseniális doom bandát az ország gazdasági helyzete szétszakította, a fél tucat újvidéki zenekarban érdekelt Ivan Francuski Szlovéniába tette át székhelyét, ennek ellenére ő mégis odaért Rtanjba, viszont a többiek nem.

Először egy romániai drone produkciót láthattunk Tauusk néven, ami sajnos nem sok vizet zavart. A napsütés nem kedvezett ennek a morgókísérteties hangulatnak, és az emberek is inkább csak lézengtek. Őket követte a Svetitrojstvo, amiben nekem az volt az érdekes, hogy olyan muzsikát nyomtak, mintha 1984-ből jöttek volna. Novi val, punk, garázs rockos-punkos hangulat. Nem mondom, hogy meggyőztek, de nem volt rossz.

Az este közeledtével lépett színpadra a szendrői Madvro zenekar, amely az 1970-es évek elejére jellemző pszichedéliájában áztatott okkult-rockot játszik metálos hangzással. Engem korábbi koncertjeik sokkal jobban meggyőztek, de ez sem volt rossz. A londoni Five the Hierophant koncertjét sokan várták, de szaxofonosuk távolmaradása miatt zenéjük sajnos betonpontos, de nagyon is egyszerű doomra egyszerűsödött le, sajnos minden meglepetést mellőzve. Ez nagy kár volt, de az őket követő magyarországi Torn from Earth kárpótolt mindenkit a sludge zúzásával. Jól bejáratott banda ez a környéken, és a közönség veszi is rá a lapot.

Ezt követően még jobban belassult, az egyébként is igen lassan lépegető fesztivál. A Wyatt E Belgiumból érkezett, a trió atmoszférikus hangulatú keleti dallamoktól sem mentes muzsikát adott elő, ami engemet akkor éppen nem tudott magával ragadni. Minőségi produkciót láthattunk ezúttal is, érdekes hangzásokkal, de engem a rendezvényt záró zágrábi Sitis mozgatott meg leginkább black metáljával. Kissé meglepő húzás volt, hogy pont egy black banda az utolsó fellépő, de láttunk már ilyet korábban is a rendezvényen.

Összességében, minden rendben volt az idei Mount of Artan rendezvénnyel. Kissé több kereskedelem jött be, tehát a rendezvényen enyhe túlzással csaknem válogatni lehetett az ételből, ami igazán meglepő változás a korábbi évek tapasztalatához képest. Több volt a professzionalizmus, de azért semmit sem vittek túlzásba. Nagy kár a korábbi helyszínért, de örüljünk annak is, ami van. Ez egy jó rendezvény, olyanoknak, akik szeretik a természetet, a minőségi muzsikát, és nem nyafognak a civilizációért.

A jövő évi rendezvényről egyelőre semmi sem lehet tudni, ha megtartják, az eseményre július első hétvégéjén kerül sor. A helyszín valószínűleg továbbra is bizonytalan, csakúgy mint a rendezvény keretei.

Fotók: Mount Of Artan Facebook + Győri Norbert

Képgaléria: