: Illés Viktória – DJ Yamina (fotó: www.facebook.com)
Illés Viktória – DJ Yamina (fotó: www.facebook.com)

A jó DJ ismérve a kitartás és az alázat

: Illés Viktória – DJ Yamina (fotó: www.facebook.com)
Illés Viktória – DJ Yamina (fotó: www.facebook.com)

DJ Yaminával zenéről, karrierről, női DJ-kről

A Green Future Fesztiválon lépett fel Illés Viktória, művésznevén DJ Yamina, akivel a karrierje kezdetéről, élményekről, tervekről és magáról a DJ-világról beszélgettem a fellépése előtt.

1991-ben született Győrben és karrierjét is ott indította el 2014 nyarán. Azóta rengeteg neves fesztiválon, rádióadásban zenélt már, sőt saját dalt is adott ki. Akik már részt vettek egy fellépésén, azok tudják, hogy micsoda lenyűgöző energiát ad át a közönségnek, a bulijait mindig a pörgős dallamok jellemzik és szemmel láthatóan ő is teljes mértékben élvezi azt, amit csinál. Az átlagember számára extrémnek mondható ruhadarabokban lép színpadra, és véleményét nem rejti véka alá. Az egykori Kiosk étterem falain belül helyezkedett el a backstage, ahol a beszélgetésünkre sor került. Yamina a fellépés előtt már egy órával a helyszínen volt, ennek köszönhetően sikerült őt mikrofonvégre kapnom.


Tudom, hogy nagyon unalmas ez a kérdés, de a vajdasági olvasóknak tudniuk kell, hogyan és honnan indult el a karriered. Egyszóval miért kezdtél el zenélni? Hogyan jött a zenélés az életedbe?
– Immár nyolcadik éve zenélek, ami hosszú időnek számít. Győrben éltem nagyon sokáig, és ott üzemelt egy híres klub, amelynek a tulajai megkerestek. Ismertek mint hip-hop versenytáncost és tudták, hogy mennyire imádom a zenét, hogyan mozgok és hogy milyen energikus vagyok. Azzal fordultak hozzám, hogy egy saját lány DJ-t szeretnének kinevelni, és feltették a kérdést, hogy szeretnék-e ebben részt venni. Természetesen a válaszom igen volt, úgy voltam vele, miért ne. Igazából fogalmam sem volt, hogy mit vállalok, de nagyon vártam. Heti két alkalommal bejártam a klubba, és egy másik DJ megtanította nekem az alapokat. Néhány hónap elteltével a mély vízbe dobtak és kétezer ember előtt kaptam lehetőséget arra, hogy megmutassam, mit tudok.

Milyen érzés volt először ennyi ember elé kiállni és zenélni? Nyilván volt egy kis izgalom benned.
– Egy kicsi? Olyan szinten izgultam minden egyes fellépés előtt, hogy hányingerem volt, folyamatosan a mosdóba járkáltam és ez a mai napig nem múlt el teljesen. Nagyon-nagyon izgultam, apukám mondta is, hogy ha ezt így folytatom, akkor inkább hagyjam abba, mert tönkremegyek. Előre összeállított szettel mentem, hogy véletlenül se hibázzak. Akkor még nagyon amatőr szinten ment ez az egész nálam, de mindent leszámítva nagyon jól sikerült a fellépés, mindenki nagyon élvezte. A mai napig visszanézem néha a legelső fellépésem, és már akkor nagyon sokan támogattak.


Kik azok a hazai vagy külföldi előadók, akik inspirálnak?
– Főleg külföldről inspirálódtam, de voltak magyarországi kedvenc fellépőim is. Például nagyon sokat jártam Andronak a bulijaira akkor, amikor még szó sem volt arról, hogy én is DJ leszek. Rajongtam érte, ott álltam mindig az első sorban, volt, hogy órákat képes voltam várni rá. Külföldi előadókból Laidback Luke volt a kedvencem, rengeteg olyan videója van a neten, ahol bemutatja, hogyan használja a DJ-pultot, sokszor arra aludtam el otthon. Tőle rengeteget tanultam, régóta követem a munkásságát.

Ki a legnagyobb favorit számodra jelenleg a zeneiparban?
– Saját magam. Magamból inspirálódok mindig, hogy a tegnapi önmagamhoz képest jobb legyek. Igyekszem túlszárnyalni önmagam. Nem szeretnék hasonlítani másra, folyamatosan egyre magasabbra helyezem a saját lécem, ez egy örökös harc.


Szerinted mi a különbség az anyaországi és a határon túli magyar közönség között?
– Itt sokkal vendégszeretőbbek az emberek, és ezt szerintem az összes magyarországi DJ nevében mondhatom. Az a vendégszeretet, ami itt fogad bennünket, az páratlan, odahaza ezt nem szoktuk tapasztalni. Nyilván otthon sokkal elérhetőbbek vagyunk, minden héten találkoznak velünk az ország bármely pontján, ott megszoktak bennünket. Ide ritkán jövünk, és akkor úgy érezzük, mintha valami világsztárok lennénk. A határ miatt körülményes az utazás, de az a hangulat, ami itt fogad bennünket, mindent megér.


Nagyon energikus vagy. Ezt a közönség át tudja venni tőled?
– Az az egyik legcsodálatosabb érzés, amikor egy energiaszintre kerülünk. Mindig arra törekszem, hogy a saját energiaszintemre húzzam fel a közönséget, és ez általában sikerülni is szokott. A végére szinte összeforrunk. Közönségszavazás alapján kétszer én nyertem meg az Év mainstream DJ-je díjat, és ez is azt bizonyítja, hogy számíthatok a rajongókra és a közönségre, akik, ha kell, teljes mellszélességgel mellém állnak. Ez óriási elismerés számomra, nagyon jó érzés. Szakmai díjam még nincs, de kétszer elnyerni a közönségdíjat nekem a maximum, hiszen nem a szakmának, hanem a közönségnek zenélek.


A női lemezlovasokkal szemben sztereotípiák látnak napvilágot. Mit gondolsz erről?

– Az elején mindig arra törekedtem, hogy nagy pólókban zenéljek. Lássák azért, hogy nő vagyok, de ismerjék el, hogy értek ahhoz, amit csinálok. Nyilván a nők igyekeznek kihasználni a testi adottságaikat is, és nem véletlen alakult ki ez az emberekben, hogy mi csak azért kapunk ennyi lehetőséget, mert nőből vagyunk. Tény és való, hogy be vagyunk skatulyázva, de meg lehet nézni, hogy az utóbbi években hány lány kihullott a köztudatból. Rengeteget tanultam, gyakoroltam azért, hogy technikailag kifogástalan legyek, és úgy hiszem, már tettem le annyit az asztalra, hogy elismerjék a munkásságomat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nőként nem könnyebb, de a szakma elismerését kivívni már nem egyszerű dolog.

DJ Yamina

Telt ház volt a nagyszínpad előtt a Green Future Fesztiválon (fotó: Green Future Festival)

Mit üzennél azok számára, akik most szeretnének elkezdeni ezzel a szakmával foglalkozni?
– Az alapokat megtanulni pár óra, azon múlik, hogy ezzel a tudással mit tudsz kezdeni, mennyire vagy kitartó. Nekem sem egyből jött meg az áttörés, hanem évek kellettek ahhoz, hogy felkerüljek a térképre. Hatalmas alázat és kitartás szükséges ehhez, nem szabad elkeseredni, hogy ha nem hívnak el az elején zenélni. A tanácsom az, hogy kitartónak kell lenni. Anno én is húsz klubnak írtam e-mailt, és abból egyetlen válaszolt, de az pont elég is volt. Fontos még a marketing, a kapcsolatépítés, de a siker titka a kitartás.


Úgy tudom, a feltörekvő lemezlovasoknak hirdettél egy versenyt. Ez hogy sikerült?
– Pár hónapja ért véget a verseny, ahová 92-en jelentkeztek, és közülük öt tehetséges fiút választottam ki, akiknek lehetőséget adtam, hogy mellettem zenéljenek. Ezt a tehetséggondozást abszolút igyekszem támogatni, hiszen nagyon sok tehetséges fiatal van, akik nem kapnak lehetőséget. A versenyzők többsége fiú volt és csak 2–3 lány jelentkezett, de ők sajnos nem kerültek be a top 5 be. Őket tanácsokkal láttam el, és úgy vettem észre, hogy adnak a szavamra. Ez a verseny számomra is egy jó visszaigazolás volt arról, hogy amit csinálok, az jó.


Nem titok, hogy az éjszakai élet kivesz az emberből egy darabot. Meddig szeretnéd még ezt a szakmát űzni?
– Sokan kérdezik ezt, és nyilván nem lehet a végtelenségig csinálni, mivel az éjszakázás kiszívja az emberből az energiát. Ez egy óriási megterheléssel és bioritmus-váltással jár. Úgy gondolom, még 4–5 évet tudom úgy csinálni, ahogy én szeretném. Ilyenkor nyáron 28–30 fellépésem van egy hónapban, amelyek szerdától indulnak vasárnapig, és a napi kettő az megvan. Ha külföldre megyek, akkor csak egyet vállalok, mert a határ miatt nem szeretnék sehonnan sem elkésni. Hozzátenném, hogy amikor már azt érzem magamon, hogy fáradt vagyok, és úgy megyek a fellépésre, mintha a fogamat húznák, akkor megígérem, hogy abba fogom hagyni.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Hátsó oldal: Topolya a részletekben lakozik – Csizmadia Helga
Nyugodjál meg! Lassan, de biztosan közelednek az ünnepek, és habár még csak november vége van, és egyetlen szál ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.trusens.com
A zújvidéki lány esete Pesten EGY KARNYÚJTÁSNYIRA A SZOMSZÉDOKTÓL

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ha a káosznak van hangja, akkor az az Esoteric
Sötét, lassú, nyomasztó Esoteric- és Saturnus-koncerten voltunk Újvidéken

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az Ozzfest virtuális helyszíne (decentraland.org)
Metál a metaverzumban Növekszik a virtuális fesztiválok és koncertek népszerűsége

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Illés Viktória – DJ Yamina (fotó: www.facebook.com)
A jó DJ ismérve a kitartás és az alázat DJ Yaminával zenéről, karrierről, női DJ-kről

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mandulalisztes keksz – csúnya, de finom! – saját fotó
Sporhetsztori 120. 120. rész – Mandulás ez-az

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kataklysm
Kataklysm és Soilwork Belgrádban Szinte félve írom le ezeket a sorokat. Az utóbbi időben gyakran harangoznak be eseményt jó előre,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Idén is Brutál Igen-igen. Nem csalás nem ámítás.

0 Hozzászólás | Bővebben +