Február 10-én jelent meg az In Flames új albuma, a Foregone

A göteborgi zenei színtér elég sok izgalmat hozott tavaly. Gondoljunk csak az ex-In Flames-tagokból álló The Halo Effectre. Szinte kézenfekvő volt, hogy a kilencvenes évek legendás zenekara is meglovagolja a svéd melodeath reneszánszát.

Felettébb izgalmas volt, hogy tavaly augusztusban a The Halo Effect kiadta a debütáló albumát, amivel gyakorlatilag újjáélesztették és visszahozták a jelenbe az 1990-es évek göteborgi melodikus death metal stílusát.

Mindeközben az In Flames is bejelentette az új albumát, a State of Slow Decay dal és annak videóklipjének a társaságában. A szám azt sugallta, hogy ők is visszanyúltak a zenei gyökereikhez. További érdekesség, hogy az In Flames közben újra leszerződött a Nuclear Blast Recordsszal, amely gondozásában jelent meg a The Halo Effect albuma is.

A banda 1990-ben alakult Göteborgban, Svédországban. A svéd death metal és melodikus death metal egyik úttörő zenekara az At The Gates és a Dark Tranquillity mellett.

Eleinte az alapító Jesper Strömblad mellékprojektje volt a fő zenekara, a Ceremonial Oath mellett. Később nagyobb hangsúlyt és fókuszt kapott ez a projekt, mivel Strömblad kilépett a Ceremonial Oathból.

Az In Flames 1994-ben adta ki első lemezét, a Lunar Straint, amin még a Dark Tranquillity és a The Halo Effect énekese, Mikael Stanne énekelt.

A következő évben, 1995-ben a zenekar elnyerte az első stabil felállását, amikor Anders Fridén énekes és Björn Gelotte dobosként csatlakozott a bandához. Ezzel a felállással jött ki a The Jester Race, valamint 1997-ben a Whoracle album is. Ez utóbbi megjelenését követően ismét tagcsere volt a zenekarban, és az In Flames elnyerte a legendás felállását. A gitáros posztra érkezett Niklas Engelin, a basszusgitárhoz pedig Peter Iwers. Björn Gelotte a dobok helyett visszatért a gitárhoz, az új dobos pedig Daniel Svensson lett. Ezzel a felállással született meg a Colony, Clayman, Reroute to Remain, Soundtrack to Your Escape és a Come Clarity album.

A zenekar stílusában a 2002-es Reroute to Remain lemeznél volt érezhető először egy nagyobb változás. Több tiszta ének, kevesebb hörgés és fülbemászó refrének jellemezték az albumot. Ezt az irányvonalat megragadva ment tovább a banda, aminek hatására szélesebb körben lett befogadható a zenéjük, emiatt nagyobb rajongótáborra tettek szert.

A Sense of Purpose albumon már a svéd melodikus death metal helyett inkább valami metalcore-os, alternatív metál kezdett lenni az In Flames zenéje. Ebben valószínűleg nagy szerepe volt a metalcore stílus akkor tapasztalt népszerűségének.

2010-ben az alapító Jesper Strömblad alkoholproblémái miatt elhagyta a zenekart. A következő évben a Sounds of a Playground Fading albumot népszerűsítő turnén nem vett részt Daniel Svensson dobos, mivel éppen kisfia születését várta. Később a Siren Charms nagylemez megjelenését követően, 2015-ben Svensson kilépett a zenekarból, hogy a családjára tudjon koncentrálni.

2016-ban megjelent a Battles című lemez, ami a basszusgitáros Peter Iwers utolsó albuma volt az In Flamesszel. A dobok mögé közben Daniel helyére Joe Rickard, majd Tanner Wayne érkezett, aki azóta is ott püföli a bőröket.

Előző nagylemezük az I, the Mask 2019-ben jelent meg. Az új basszusgitáros Bryce Paul lett, valamint Niklas Engelin helyére az ex-Megadeth-gitáros Chris Broderick érkezett.

A Foregone ez év február 10-én jelent meg. Elég nagy hírverést kapott, és a korábban megjelent dalok nagyon ígéretesnek tűntek. Nos, valóban azok is, bár a lemez meghallgatása után kicsit vegyes lehet a szánk íze. A lemezre tizenkettő szám, valamint egy bónuszdal került fel.

A nyitódal, a The Beginning of All Things instrumentális, tiszta gitárjátéka nagyon jól vezeti fel az albumot, ad neki egy játékos könnyedséget. A State of Slow Decay egy erős, pörgős nóta, ami valóban visszarepít az 1990-es évekbe. A Meet Your Maker egy groove-os dal, lassabb, fülbemászóbb refrénnel. Ugyanez jellemzi a Bleeding Outot is. Itt már inkább a 2006 utáni In Flames stílusa hallatszik. A Foregone Pt. 1 zúzása, és Fridén hörgése ismét mosolyt csal a banda korai rajongóinak arcára. Ugyanúgy a Foregone Pt. 2 is, aminek akusztikus felvezetője, majd a groove-os brutalitása és Fridén hörgős és tiszta éneke váltakozásának hatására fel-feldereng a Come Clarity album stílusa. Ezt követi a Pure Light of Mind, ami inkább valami pop metal dal lett, sem mint death metal. Feltételezem, ennek a dalnak más a célközönsége is. A The Great Deceiver duál gitáros pörgése remek, a hörgős ének szintén nagyon fekszik. Az In The Dark egy lassabb dal, de elég döngölősre sikeredett. A Dialog In B Flat Minor egyértelműen az újfajta, modern In Flames-hangzást kedvelőknek lesz izgalmasabb. Ugyanez igaz a Cynosure dalra is. Lassabb, többnyire tiszta énekkel, fülbemászóbb dallamokkal. Az albumot az End Transmission zárja, ami egyfajta egyveleg, csakúgy mint a Become One bónuszdal, és ezeket a Meet Your Makerhez tudnám hasonlítani.

A Foregone az In Flames legtökösebb albuma lett a 2006-os Come Clarity óta. Nincsenek rajta rossz dalok, a régi és az újabb rajongók is megtalálják a maguknak kellemesebben hangzó dalokat.

Kicsit az az érzésem, hogy a zenekar megpróbálta kiszolgálni a régi és az új rajongóit egyaránt a Foregone-nal, ami lényegében sikerült is. A svéd melodikus death metal rajongói azonban feleslegesen reménykednek, mert az In Flames, bár rákacsintott egyet a múltjára, nem tér oda vissza. A Foregone remek album lett, amit nehéz lesz a következőkben felülmúlnia a zenekarnak.

Képgaléria: