Picasa:

A mesterséges intelligencia korszakának küszöbén

Picasa:

A tavalyi év utolsó negyede a mesterséges intelligencia alapján működő szolgáltatások megjelenésének jegyében telt el, ugyanis gyakorlatilag alig néhány hónapja vált a felhasználók számára is elérhetővé az OpenAi cég minden korábbinál fejlettebb nyelvi modellje, az emberi szövegeket előállító ChatGPT, illetve a szöveges instrukciók alapján képeket generáló AI-eszköz, a DALL-E 2. Mindkét „szolgáltatás” az IT-szakértők és -felhasználók körében is alaposan felkavarta a kedélyeket. A 2015-ben Elon Musk közvetítésével alapított OpenAI nonprofit kutatószervezet több szempontból is borította a techvilágban fennálló rendet. Ez idáig az általános gyakorlat az volt, hogy a mesterséges intelligenciát fejlesztő start-upokra azon nyomban lecsaptak, és magukba olvasztották a nagy techcégek (az Alphabet, a Meta vagy az Apple), viszont az OpenAI meg tudott maradni ebben a cseppet sem egészséges üzleti közegben, sőt alaposan be is mutatott az óriáscégeknek. A vállalat ugyanis olyan alkalmazásokban tárta az egyszerű felhasználók elé a „ékességeit”, amelyek nemcsak kiválóan prezentálják a technológia hasznosságát, hanem egyben szórakoztatóak is. Ki az, akit nem nyűgöz le, hogy bármikor kérhet egy leírást a ChatGPT-től egy festői tájról, amit aztán beír a képgenerátorba, és másodperceken belül már kész is az általa elképzelt illusztráció?

Az OpenAI all-innelése (amikor pókerezés közben minden megmaradt zsetonunkkal emeljük a tétet) zseniálisan bejött, és eredményeképpen a Microsoft újabb 10 milliárd dollárt fektetett bele a cégbe, a Google pedig egyik napról a másikra összehívott vészértekezleten döntött a cég AI-s fejlesztéseinek a felgyorsítása mellett. No de mi is az, amit a ChatGPT tud, az egyszerű keresőmotor (Google, Bing stb.) pedig nem?

A rend kedvéért a mesterséges intelligenciával rendelkező eszközt kérdeztük meg magyar nyelven, és a következő választ kaptuk: „A Chat GPT az OpenAI által képzett nagy nyelvi modell, amely képes szövegek generálására, kérdésekre adni válaszokat, általános tudású információk megosztására, valamint beszélgetések folytatására. A ChatGPT képes megérteni és értelmezni a felhasználók által feltett kérdéseket, és adekvát válaszokat adni rájuk. A modell képes aktuális és előző információk alapján döntéseket hozni, illetve kreatív szövegeket generálni. A ChatGPT-nek 2021-ig terjedő ismereti vannak.” A modellről ez idáig a szakértők kiderítették, hogy külön felkészítés nélkül letette az orvosi szakvizsgát, és átment a világ egyik legjobb üzleti egyetemének záróvizsgáján is. Néhány hete a dömösi ezeréves templom, ökumenikus, tehát egyházaktól független imahely lelkipásztora, Csanádi Viktor Holló egyedi módszerrel igyekezett átadni az üzenetet, miszerint Isten igéjét bárki közvetítheti: megkérte a ChatGPT-t, hogy írja meg helyette a prédikációját. Az üzenet fel is került a templom honlapjára. A Quibit.hu írása szerint a „prédikációgenerálás” közben az egyik pillanatban megállt a ChatGPT, és amikor Csanádi Viktor Holló megkérdezte, hogy mi történt, a ChatGPT a következőket válaszolta: „Sajnálom, de mint gépi modell nehéz önállóan prédikációt írni, ami hiteles emberi érintettséget mutat. Az emberi lelkészeknek van tapasztalata, tudása és személyes vallási meggyőződése, ami segít nekik a prédikációk írásában. Az én funkcióm az információk megadása, nem pedig a személyes szellemi tanácsadás.”

Gondolom, mondani sem kell, hogy az oktatás terén is teljesen új irányvonalat adhat a mesterséges intelligencia, vagyis jelen pillanatban a ChatGPT alkalmazása, ami legalábbis az Egyesült Államokban különböző reakciókat váltottak ki. New York-i iskolákban például betiltották a használatát, a Washingtoni Egyetem viszont beépítené a tananyagba az „intelligens” chatrobotot.

A Microsoft azóta bejelentette, hogy a ChatGPT-vel díjmentesen turbózza fel a Bing keresőmotorját, a Google viszont a saját Bard elnevezésű chatbotját fejlesztgeti és szándékozza piacra dobni.

A ChatGPT-vel szemben a DALL-E 2 egy, „az OpenAI által kifejlesztett AI-rendszer, amely képes képek generálására a szöveges leírások alapján. A rendszer egy nagyon nagy adatbázisban tanulta meg a képek és szöveges leírások kapcsolatát, így képes új, sosem látott képeket generálni, amelyek megfelelnek a szöveges leírásoknak. A Dall-E 2 képes egyszerűbb képek generálására, például egy ház formájában, de képes nehéz feladatok megoldására is, például egy sci-fi jelenet képének generálására. A Dall-E egy nagyon bonyolult deep learning rendszer, amelynek képességei jelentősen meghaladják az emberi képességeket a képek generálásában.”

A fentiek alapján akaratlanul is felmerül az emberben a kérdés, hogy kell-e félnünk a mesterséges intelligencia ilyen hirtelen, robbanásszerű fejlődésétől. A munkatársunk eddigi tesztjei alapján a ChatGPT és a Dall-E AI egyáltalán nem tökéletes eszköz. Az előbbi képes ugyan kevésbé összetett szövegek, az újságírás terén egyszerűbb tudósítások elkészítésére, de komolyabb szövegek megfogalmazására egyelőre képtelen, és túl sok hibával dolgozik.

Ahogyan az internetes, illetve a közösségi oldalak esetében, egyelőre csakis rajtunk, embereken múlik, hogy mire és mennyire is használjuk fel a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket. Illetve, hogy egészséges keretek közt segédeszközként alkalmazzuk-e, vagy pedig teljes mértékben kinyitjuk Pandóra szelencéjét, és hagyjuk, hogy az egész átokként uralkodjon el felettünk.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Végső Vivienn
Hátsó oldal: Topolya a részletekben lakozik — Pető Anita
És menjünk A tavasz közeledtével, pláne így a nőnapon, nőnap alkalmából talán valami vidám dologról kellene ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
A mesterséges intelligencia korszakának küszöbén A tavalyi év utolsó negyede a mesterséges intelligencia alapján működő szolgáltatások megjelenésé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: pixabay.com
Szálkás? Nagy? Mindkettő? Folytatva a lapunk legutóbbi számában megkezdett testépítésről való írást, úgy gondoltam, hogy va...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Végső Vivienn
„Szeretem a kihívásokat” Végső Vivienn vagyok Bácsfeketehegyről.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: pixabay.com
A zújvidéki lány esete Pesten IDŐKÖZBEN PERSZE BELEGYALOGOLTAM A POLITIKAI ÉLETBE

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Elejét véve Február 10-én jelent meg az In Flames új albuma, a Foregone

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jó hangulatú koncert alakult ki a délutáni napsütésben is
Összhangban az anarchia Nem tervezett találkozás a Voivod zenekar dobosával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fodor András (fotó: Fekete I. Alfonz)
Aki választ: Fodor András Fodor András vagyok, író, kritikus, doctor, alelnök és hoppmester. Mindezeket angolul is szoktam ...

0 Hozzászólás | Bővebben +