A Brutal Assault továbbra is Európa legjobb és legnagyobb extrém metálzenei rendezvénye – 1. rész

Sok fesztivál bedől. Irányt téveszt, mert több embert akar bevonzani. Olyan közönséget vonz be, amelyik megosztja a népességet. Alább adnak az egykori elveikből, mert a költséghatékonyságot tartják szem előtt. A varázs kikopik, a rendezvény átalakul. A másságot, az ellenkultúrát eltiporja a piac. Apró pénzre váltják a lázadást, eladják az önerőből szerveződő szellemiség lelkét. Manapság főleg rossz fesztiválok vannak, amelyek kizárólagos célja a profit. A minőség mutatója az anyagi haszon, a megfelelés mindenkinek a közös, az átlagos igény kielégítése. A rossz fesztiválok korszakát éljük, amikor a falusi vurslit is fesztiválnak hívják. Ahol a szellemiség meghal az első sültkolbász elfogyasztása, az első sör elpusztítása, és még jóval az első táncra kérés előtt.

Az idén már 26. alkalommal megrendezésre kerülő cseh Brutal Assault Európa egyik legszínvonalasabb rendezvényévé tornázta fel magát az elmúlt 28 év alatt. Megvan a közönség, megvan a recept, emelkedik a színvonal. Feltételezhetőleg ez sok-sok verítékkel sikerült. A rendezvény maga persze változott a kezdetek óta. Kevesebb a grindcore, több a hardcore, nyitott olyan műfajok iránt, mint a synthwave, goth rock, dark folk, vagy akár az extrém elektro, de néha belefér egy-két kakukktojás is.

A központi szerep persze a szélsőséges fémzenéé. Itt láthatjuk a death, thrash, black, doom, sludge, speed metal vagy akár a hardcore krémjét. Megnézhetünk sok olyan bandát, amit szeretünk, de olyat is, akikről nem hallottunk még. Emiatt a rendezvény akár metálzenei-expóként is működik. Amikor innen távozunk, tudjuk, mi az aktuális trend, a legújabb kísérlet, milyen a szélsőséges fémzenék legfrissebb oldalhajtása. A fesztivál programjának összeállítása szigorú logisztika eredménye. Olyanok lépnek fel, akik valamit fel tudnak mutatni.

IRÁNY A VÁR!

Már egy ideje jóformán azt sem tudjuk, ki lép fel a Jaroměř szélén található Josefov erődítményben megrendezésre kerülő Brutal Assault-on. Fontosabb ott lenni. Soha nem kapjuk ugyanazt, talán mindig egy picit többet, habár az is igaz, mindig egy picit több pénzért. Ez az évnek az a szelete, amikor erdős területen egy vár tövében táborozhatunk, mint annak idején, amikor a május 1. még állami ünnepnek számított. Ismerkedünk, régi ismerősökkel találkozhatunk, póló- és lemezkollekciót bővíthetünk ritkaságokkal, új bandákat fedezünk fel.

Ha az ember 800 kilométert utazik, érdemes úgy ütemezni mindent, hogy legyen idő a turistáskodásra is. Ezzel mi is megpróbálkoztunk az idén. Igaz, kissé rohanós és esős lett a brnói kaland, de a város szépsége lenyűgöző, az ott található gótikus stílusban épült katedrális pedig vérfagyasztó. Útban Jaroměř felé, a fesztivál első napján ismét útba ejtettük Kutná Horát, és megnéztük az ottani csontkápolnát. A településen ezen a morbid egzotikumon kívül még sok látnivaló akad, de ezeket már nem tudtuk bepasszírozni az időnkbe. A rendezvény nulladik napját is átugrottuk, és csak szerda kora délután érkeztünk meg augusztus első hétvégéjén a Josefov erődítményhez.

A városrész látképe egyébként bőven átalakult, amióta először jártunk ott. A korai években az egész negyed egy metálpiacra hasonlított sok vurstlival, összevissza parkoló autókkal, mindenfelé tobzódó headbangerekkel. A polgármester viszont a járványidőszak alatt elindított egy kezdeményezést, amely célja az volt, a fesztivál maradjon a várfalak között, hogy a negyed hétköznapi élete zavartalan maradhasson. Nekem a korai metálkáosz városkép is tetszett, és meg is lepett a letisztult látvány, de ha már egyszer fesztiválozni jöttünk, akkor legyünk bent és éljük meg. Szinte egész évben fesztiválon kívül vagyunk. Nem kint lenni jöttünk.

ÜDV A POKOLBAN!

Miután letudtuk a kötelező bejutási köröket, az első utunk a pénzfeltöltő állomáshoz vezetett, és vásároltunk magunknak repoharat, de ugye itt olyat kap az ember, amit évekig őrizgethet ereklyeként. Időközben már elkezdte koncertjét a New York-i Immolation. Pusztító erejű death metáljuk akkora erővel szólt, hogy kénytelen voltam a sörömbe kapaszkodni, nehogy tovább repüljek a sodró lendülettel.

Ekkor pedig meg is kezdődött a tipikus brutal-járkálás. Színpadról színpadra. Az Immolation be sem fejezte, mi átmentünk a cseh Forgotten Silence avantgarde rock vagy death metal koncertjére. A zenekarnak valójában csak a jó húsz évvel ezelőtti harmadik lemezét ismerem, de mivel már egyszer átugrottam őket, úgy gondoltam, ideje lesz megnézni őket. A zenekar kiállása igazi vegyes kép benyomását keltette, a hangszeres produkció nagyon élvezetes volt. Az énekesnő üvöltött, énekelt, a gitáros hörgött és őrült basszusfutamokat játszott. Láthatóan hazai terepen voltak, ahol a közönség kegyeit nem kellett külön keresgetniük.

A várfalak közé zárt, főleg speciális produkcióknak helyet adó Octagon színpadtól a rendezvény túloldalára siettünk a svéd Tribulation fellépésére. A kortárs vámpírmetál legjelesebb képviselőit már láttam korábban egy másik fesztiválon, ahol élvezhetetlenül szóltak. Itt ezzel szerencsére nem volt gond, ám kissé középszerűnek ítéltem meg a koncertet. Valóban van néhány hatalmas húzó nótája a zenekarnak, de a három darab kiemelkedő sláger nélkül csak korrekt, de nem túl izgalmas lett volna a fellépés.

Ezen a napon a nagyszínpadnál a germán thrash veterán Sodom gyalulta a közönséget egy teljesen standard fesztivál programmal. Ugyanebben az időben az I Am Morbid névre hallgató kibővített Sandoval – Vincent kettes szórakoztatta a közönséget egykori bandájuk, a Morbid Angel dalaival. Mindkét produkció jól sikerült. A késő éjszakában a Meshuggah csinált egy őrületes hangzású beton-rideg-gyomrozós tört-matek-szörny koncertet. Aki ott volt, abban az ütő is megállt. Ezt követően a Heilung pagan-performance pihentette a közönség fülét, és szórakoztatta a magasszínvonalú előadással, tánccal és sok-sok aganccsal.

A nagyszínpad fellépőinek sorát ezen az éjen a Possessed zárta. Láttam őket korábban is, és sajnos ahhoz képest ez egy nagyon nem jó koncert volt. Abban én sem vagyok biztos, hogy ebben a hangzás volt-e a ludas, vagy a gyakorlás hiányzott-e, de a műfaj meghatározó zenekarának számító együttes koncertjét leginkább a lelkes közönség tartotta össze. Az első nap utolsó koncertje az Artificial Brain fellépése volt. Ez a maximális technikás, ugyanakkor dalközpontú kanadai halálfém minden sérelmemet feledtette az előző koncerttel kapcsolatban.

ISTÁLLÓSZAGBAN

Amit nem lehet elmondani az idei Brutal Assaultról, az a fesztiválbarát időjárás. A nulladik napon beköszöntő pikáns időjárást szerda délelőtt eső hígította, ami nem volt vészes, de azért áztató. Emiatt minden falusi jó ember otthonosan érezhette magát, mert a szervezők a fesztivál területére bőséges szalma mennyiséget szórtak szét. A kellemes istállószag végig kísérte a rendezvényt.

A látogatók harmada is egyébként inkább csak az első nap éjszakájára érkezett. Az ezt követő két napon éjszakára a két nadrág két pulcsival egyáltalán nem volt túlzás, napközben pedig a nap nem annyira sütött, mint amennyire égetett. Akinek érzékenyebb volt a bőre, még le is sülhetett. Szerencsére, az utolsó két nap már az éjszaka is felmelegedett, utolsó napon szinte mindenki rövidnadrágban flangált még hajnali kettőkor is.

Ami a leégést illeti, ezt a szükség diktálja. Ezen a rendezvényen a buli már fél tizenegykor kezdődik. Ha nem is a főbandák játszanak ekkor, de semmivel sem rosszabb zenekarok azoknál, akik éjszakai időpontot kaptak. Emiatt aki nem akar semmiről lemaradni, már a korai órákban megvette az irányt befelé. Csütörtökön mi is, az amerikai, kissé hányatott sorsú, ám kultikus EvilDead zenekar környezetvédelmi thrash metáljára. Ez a banda megelőzte a korát, és már az 1980-as évek végén arról énekelt, ami mára valósággá vált. Például a gyilkos napsugarakról és a tömegesen fertőző idiotizmusról. A repertoár fele az Annihilation of the Civilization lemezre épült, majd ezután a visszatérő lemezük került terítékre a nyúlfarknyi koncerten. Ennek ellenére a hangulat jó volt, és a régi mesterek profi lendülettel vágtázták végig a korai órákat a közönséggel együtt.

Mint minden nap, ez is bővelkedett kiváló koncertekben. A portugál Moonspell hozta a szokásos zseniális formáját. Ezúttal talán kimaradt 1-2 közönség kedvenc, de talán túlzás is lenne a Full Moon Madnesst verőfényben énekelni. Egyik legutóbbi interjújában az énekes Fernando még arról beszélt, a zenekar elérkezett a télhez, túl van a karrierje csúcspontján. Ami jó, hogy nekem nagyon úgy tűnt ez a koncert után, hogy erről a csúcsról igen lassan fognak ők lejjebb vonulni. Ez is egy nagyon jó koncert volt, ahol teljes lelkesedéssel játszott a zenekar, a közönség pedig maximális szeretettel fogadta őket.

A nagy visszatérők közé sorolható svéd Dismember. Hangzásuk akár 30 éve olyan, mint amikor bekapcsolod a láncfűrészt, és erre adsz egy kis gitárszimulációt. Őszintén, nem látszott kopottnak a banda. A best of jellegű koncerten hatalmas hangulat volt óriási body surfinggel, akárcsak az őket követő Biohazard és Dying Fetus (érdekes, hogy amíg fíteszék muzsikája rettent extrémnek tűnik, ez élőben igazi tánczene) fellépésén. Ezek a zenekarok nagy és őrült bulikat akarnak csinálni, őrült embereknek, és nagyjából mindig ez is történik. A közönség a bőrén és testén akarja érezni az életet. Rúg, esik, ugrál, néha elkap egy ártatlant, a magasba emeli, és tovább adja a színpad elején álló biztonságiaknak, akik nagy figyelemmel emeltek le mindenkit a magasból és vezettek vissza a kijárathoz.

A csütörtök este nagyjából ilyen hangulatban telt. Minden koncertet nagy éhséggel fogadott a közönség, és harapta a zenét. A Sepultura még engem is letaglózott és végre meggyőzött azzal az új felállással is, ami valójában már 25 éves. Kisser hatalmas gitáros még mindig, Derrick pedig egyre meggyőzőbben énekel, de jó, hogy ott van Paulo Jr. is, még ha nem is zavar sok vizet, és leginkább arra szolgál, hogy a sepu-tribe emlékét elevenítse fel. Az új dalok nagyon hatásosak, magával ragadók, és a régikkel sem volt gond. Az éjszaka további részében az Enslaved koncertjét láttuk, ami szintén nagyon meggyőző volt. A hátsó színpadot megközelíteni sem lehetett, ugyanakkor telt ház volt az igen apró Octagon résznél is, mindeközben pedig az In Flames adott egy – állítólag igen jó koncertet.

Érdekes volt a kanadai Exciter száz százalékig old school speed metalkoncertje. Ezek a kapálós, gyors dalok továbbra is nagyot ütnek. Ez az a banda, amire minden humoros sztereotípiát rá lehet aggatni, mert ez nagyon metal. Valahogy mégsem röhejes az egész. Nyúlfarknyira eljutottam Watain sátáni black metal produkciójára is. Szintén egy olyan előadás, amit megér legalább egyszer látni. Ritkán mondhatjuk el erről a műfajról, de itt szinte hangról hangara lehetett mindent hallani. A színpadiasság és látvány kifejezetten jót tesz ennek a sötét zenének, a frontember pedig profi színészként éli bele magát a mélysötét és fenyegető hideg rengetegbe, ami inspirálja ezt a pusztítást.

A Carpenter Brutot már láttam korábban, nem is volt rossz, de ezúttal már öt perc után tudtam, ez engem még egyszer nem érdekel. Értem én, hogy synthwave, de olyan érzésem volt, hogy egy cédéről szól a zene, és néha valamit belejátszanak. Ez valószínűleg így is volt, de működött. Ennek ellenére még mindig úgy gondolom, ez a stílus háttérzenének nagyon jó (de hát valóban abból is fejlődött ki), de én sem ugrálok örömömben a Flashdance film muzsikájára, mert van benne egy digitális gitár.

Lehet, én voltam fáradt, de az amerikai Midnight black’n’roll koncertje sem fogott meg túlzottan. Oké, jó ötlet így maszkban meg bőrdzsekiben rohangálni a színpadon, de valami nekem hiányzott. Nem ismerem túlzottan a diszkográfiájukat, de sajnos nem is fogott meg a fellépés. A közönség viszont élvezte, vagyis lehet, csak én égtem már ki aznapra. Ezt követően még tettünk egy próbát az Elende zenekarral, de a hideg és gyilkos gitárhangzás inkább fájt, mintsem szórakoztatott. Ennek ellenére ez is szintén egy meggyőző fellépés volt, csak nekünk volt már sok minden aznapra.

Fotók: Győri Norbert

(Folytatjuk)

Képgaléria: