Harmat Edina vagyok Moholról. Jelenleg az Újvidéki Egyetem Közgazdasági Karán tanulok.

Miért választottad ezt a szakot?

– Középiskolába is közgazdaságira jártam Zentára, és már ott nagyon megszerettem, másban nem is tudom magam elképzelni. Tavaly beiratkoztam az egyetemre is, ami jó döntésnek bizonyult. Nem tartom annyira nehéznek a tantárgyakat, de a szerb nyelv miatt sokat kell tanulnom. Neki kell ülni, fordítani és tanulni. Ennek ellenére szeretem, jók a professzorok, ezáltal pedig az órák is.

Újvidékkel sikerült megbarátkoznod? Milyen volt egy kisebb faluból beköltözni a nagyvárosba?

– Korábban is ismertem a várost, mivel másodikos középiskolás koromtól rendszeresen jártam az MNT szerb nyelvi felkészítőire. Újvidék nagyon belopta magát a szívembe. Mehettem volna Szabadkára is tanulni, de annyira megszerettem ezt a várost, hogy itt akartam lenni, itt akartam tanulni. Igazából nem is tudom magam elképzelni máshol. Én úgy vagyok vele, hogy itt születtem, ezért itt is van a jövőm. Nem azért, mert nem tudnám megállni a helyem máshol, de tudom, hogy ez itthon egy sokkal biztosabb pont.

A kolis életet milyennek látod?

– Nagyon szeretem. Jó a társaság, az emberek nagyon közvetlenek voltak már az első pillanattól kezdve. Nagyon sok barátra tettem szert, jókat lehet velük beszélgetni, kávézni, segítenek, ha valami probléma van, akár az egyetemmel, akár bármi mással kapcsolatban. Külön jó dolognak tartom, hogy különböző szakkörök vannak, amikhez csatlakozhatunk. Én a röplabda- és a táncszakkörre járok, de tagja vagyok a kórusnak is. Emellett van még színész szakkör, foci, kosárlabda, kézműves szakkör, szóval mindenki megtalálja azt, amire vágyik.

Mivel szoktad eltölteni a szabadidőd?

– Újvidéken nagyon sok lehetőség van a kikapcsolódásra, a parkoktól kezdve a kávézókig. A barátnőimmel szeretünk kimenni a Duna parkba, kiülni a fűre, és élvezni a szép időt. Ha otthon vagyok, akkor is arra törekszem, hogy minél többet legyek a természetbe. Általában Moholon a Tisza-partra szoktam kimenni, és ott töltöm a szabadidőm nagy részét a barátaimmal. Tagja vagyok a VaMaDiSz egyesületnek (Vajdasági Magyar Diákszövetség) is, így ez is sok időmet elveszi. Szeretek segíteni az embereknek, ezért is tagosodtam be a diákszövetségbe. Saját tapasztalatból tudom, hogy mennyire nehéz egy olyan városban, ahol szerb nyelven kell intézni mindent. Nagy segítséget jelent az, ha a gólyák tudnak kihez fordulni. Emellett pedig különböző képzéseket és bulikat is szervezünk, ahol a magyar egyetemisták még jobban megismerkedhetnek egymással.

Volt-e valamilyen nehézséged az egyetemmel, vagy bármi mással kapcsolatban itt, Újvidéken?

– Az egyetemen voltak problémáim, mert nagyon féltem attól, hogy szerbül beszéljek. Próbálkoztam barátkozni, de pont egy olyan generációba csöppentem, amelyben nagyjából mindenki ismert mindenkit, ezért nehezebben illeszkedtem be. A nehézségek közé sorolható még az, hogy nekem sokkal többet kell tanulnom, mert magyar vagyok, ugyanakkor ez egy jó motivációnak is felfogható.

Mit tanácsolsz azoknak, akik nemrég iratkoztak be az egyetemre, illetve akik Újvidékre terveznek jönni a későbbiekben?

– Azt, hogy az egyetemet semmiképpen ne hagyják abba, ne adják fel. Nekem is voltak negatív élményeim. Az első három hónapban nagyon rosszul éreztem magam, tényleg a padlón voltam, de nem szabad feladni! Én is itt vagyok, és csinálom tovább. Lehet, hogy van olyan, ami nehezebb, vagy nem megy, nem megy elsőre, de ez már nem a középiskola. Arra is buzdítanék mindenkit, hogy Újvidékre jöjjön tanulni, mert sokkal nagyobb a választék, mint másik városokban.