Hogy is van az a mondás? Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel? Ugye, ez az? Így kell boldog születésnapot és minden jót kívánni, vagy gratulálni bármilyen esemény alkalmából, történés után, hát, gratulálni, ha az adott pillanatban éppen nem figyeltél oda, nem voltál jelen, vagy ha éppen akkor nem is tudtad, hogy neked gratulálnod kell, kellett volna, vagy illett volna. Mi is most így vagyunk, és kézzel-lábbal igyekszünk pótolni a lemaradásunkat, ami becsületünkre legyen mondva, azért jogos és indokolt. Mivel lapunk kéthetente szerdán jelenik meg, esélyünk sem lett volna arra, hogy az október 28-án hetvenedik születésnapját ünneplő Fenyvesi Ottót felköszöntsük. Persze az interneten ezt is megtehettük volna, a weboldalunkon megemlékezhettünk volna róla, vagy legalább a Facebook-oldalunkon… Most, hogy így belegondolok, lehet hogy ezt meg is tesszük, vagyis mire ezt olvassátok, már meg is tettük. Készültünk erre a jubileumra, és majd oké, a világhálón is produkálunk, produkáltunk valamit, de az igazi csak most jön a nyomtatott lapunkban. Itt és most erről emlékezünk meg, tudjátok, kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel, a keresztrejtvényünkben is ezt tesszük meg, igaz, áttételesen, nem kimondva, de mégis, egy tematikus rejtvény csak a születésnap apropóján, és hát a lényeg, a hátsó oldalon látható poszter, amit Dormán László, közismert fotósunk egyik archív felvételéből Magosi Máté készített, akinek fotóival, vagy inkább mondhatom fotós alkotásaival rendszeresen találkozhattok lapunk címoldalán (amit ezúttal is köszönünk neki). A hátsó borítónk, ha most így jobban belegondolok, elég menő lett, és már látom magam előtt, ahogy a képet poszterként kirakják az összes olyan tanteremben, ahol bármikor is magyar nyelvet és irodalmat tanítottak. Legyen úgy! Mert ott a helye, irodalmunk nagyjai mellett, között, és milyen menő már, hogy ilyen lett ez a kép. Szóval köszöntjük Fenyvesi Ottót, Isten éltesse, és köszönjük meg a munkáját, a verseit, a képeit, azt amit tesz az irodalomért, a magyar irodalomért, a vajdasági magyar irodalomért.

Most ide megint beteszek egy képet Fenyvesi Ottóról, amit szintén Dormán László készített, meg iderakok egy versrészletet, hogy illusztráljam is az eddigieket, hogy miért is. Nos, ezért. Így már jó lesz. A késés is kimagyarázva. Isten éltesse!

„én szélesvásznú és színes bárd vagyok

minimum rendszeres véradó

ebből nem engedek

huszonhat éve grammatikai hibákkal álmodom

nekem nincs balkonom

az én gondolataimnak nincs napernyőjük

kozmourbanisztikai sejtelmeim felperzselődnek

tekintetem zord és visszataszító

félnek tőlem a kétéltűek és az északi szelek

rólam leperegnek a falevelek.”

(Angolkeserű)

Képgaléria: