Az Álompolgárok zenekar a koronavírus-járvány idején kezdett el összeülni próbálni. A színművészekből álló formáció nemrég a Kosztolányi Dezső Színház 30. születésnapi programsorozatában is bemutatkozott. A koncerten tizenegy megzenésített Sziveri János és egy Kányádi Sándor vers hangzott el indie rock, progresszív rock, alternatív rock, blues és még sokféle stílusban, a hangulat betöltötte a KDSZ játékterét. A zenekar neve megegyezik Sziveri egyik versének címével. Az együttes három tagjával, Dedovity Tomity Dinával, Hodik Annabellával és Kőműves Csaba Bencével beszélgettem a banda megalakulásáról és terveiről.

Kik alkotják a zenekart?

Hodik Annabella: Az Álompolgárok egyik alapítója Ágyas Ádám, aki zongorán és harmonikán játszik, illetve ő szerzi a melódiákat. Csatlakozott hozzá Kőműves Bence, aki dobon játszik, és Varga Benjámin, aki szintén évfolyamtársunk volt az egyetemen, és ritmusgitározik. Kis idő elteltével én is beszálltam a bandába az énekhangommal, majd a felettünk levő osztályból jött Dudás Dániel, és hozta magával a basszusgitározó tudományát. Őt követte Tóth Dániel, aki szólógitározik, és a legújabb tagunk Dedovity Tomity Dina, aki a zenekar másik énekese.

Kőműves Csaba Bence: Ők a zenekar aktuális tagjai, korábban, amíg Újvidéken próbáltunk, László Roland is erősítette a csapatot és voltak más gitárosaink is. Jelenleg mindannyian Szabadkán vagyunk, itt alkotunk és készülünk a jövőbeli koncertekre.

A szellem beidézése, Álomdal, Delphoi felé. Ez csak néhány Sziveri-vers azok közül, amiket megzenésítettetek. Miért pont Sziveri?

K. Cs. B.: Valójában Újvidéken, a Színművészeti Akadémián indult el az együttes. Ennek az a története, hogy Hernyák György tanárunk az egyik vizsgaelőadásunkba szeretett volna beletenni egy Sziveri-dalt, és Ádámot bízta meg a megzenésítéssel, aki a legelső énekesünkkel, Raikovich Viktóriával rögtön neki is látott a feladatnak, amíg mi cigiszünetet tartottunk. Ez volt A fej szög visszaüt, amit most is játszunk. Sokat próbáltunk, gyakoroltunk, és mostanra lett annyi önbizalmunk, bátorságunk, hogy megjelenjünk a nyilvánosság előtt, Sziveri verseivel pedig jó színpadra lépni. Hálás dolog megzenésíteni őket, mert egyedi hangulatúak, nem kell azon aggódni, hogy nem lesz jó a dalszöveg.

H. A.: Megvan a versek dallama, de szerkezetileg kihívás dolgozni velük. Némelyik nagyon szabad, van egy furcsa játékossága, és úgy kell adaptálni a szövegeket, hogy ez megmaradjon. Az számunkra nagyon fontos, hogy meg lehet találni bennük az aktualitást. Említenék egy példát is, nemrég történt Újvidéken ez a borzasztó eset a vasútállomásnál, miközben azt énekeljük a Delphoi felé című vers révén, hogy „fejünkre dől a katedrális”. Sziveri olyan témákkal és érzésekkel dolgozott, amelyekkel bárki tud azonosulni.

Dedovity Tomity Dina: Korábban többször is szavaltam Sziveri-verseket, de én első körben ritmusgitárosként kerültem a zenekarba. Ez nem ment túl jól és nem is élveztem, ezért úgy döntöttünk, hogy én is énekelni fogok. Azt gondolom, hogy ezek jó és jól megírt szövegek. Azt mondják, az a jó szöveg, amit „jó mondani”, és Sziveri olyan játékosan ír, és olyan képeket használ, amelyek akkor is érdekesek és sokszor szórakoztatóak, ironikusak, ha a legfájdalmasabb dolgokról beszél. Ilyen szempontból előbb-utóbb mindenki megtalálja benne azt, ami őt megszólítja, vagy amivel ő meg tud szólaltatni magából bizonyos üzeneteket. Ráadásul remek alapanyag egy megzenésítő számára, mert gyakran nyitva hagyja és ránk bízza, hogy melankolikus vagy pörgősebb-viccesebb hangot adjunk neki. Itt tudna beszélni Ádám mollokról és dúrokról, mert általában ettől függ minden. Ez egy versen belül is tud változni, a szerző is ügyesen játszik a ritmusokkal, úgyhogy jó döntés volt alappá tenni.

Kizárólag versekben és Sziveriben gondolkodtok?

H. A.: Szeretnénk kimaxolni Sziverit, még rengeteg vers van tőle, amit tervezünk feldolgozni. Ádám a dalszerzőnk, de aztán a próbákon mindenki tesz bele egy kicsit saját magából, így lesz közös a munka. Érdemes azt is elmondani, hogy Ádám verseket is ír, amiket szeretne megzenésíteni, ezért elképzelhető, hogy ezek lesznek majd a saját dalaink. Nyitottak vagyunk más költőkre is, így zenésítettük meg Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című költeményét. Most az a legfontosabb, hogy minél többet koncertezhessünk és kiadhassuk a dalainkat.

Vannak-e segítőitek, akiktől tanácsot tudtok kérni?

K. Cs. B.: Sokat köszönhetünk Pálfi Ervinnek, Kovács Nemes Andornak és Dienes Ákosnak. Jó, hogy tudunk támaszkodni a tudásukra és a tapasztalataikra, hiszen mi még a zenélés legelején járunk.

Nagyon más zenészként színpadon lenni, mint színészként? Mi az, amit élveztek benne?

H. A.: Igyekszem mindig egy nagyon erős jelenlétet hozni a színpadon, és ez különösen így van a zenéléskor, mert ebben nincs még annyi rutinunk, és igyekszem ezzel kompenzálni az izgalmam. Ez azért nehezebb számomra, mert nüanszokon múlik sok minden, és sokkal nagyobb a veszteség, ha kiesek a koncentrációból, de majd idővel nyilván ez is megváltozik.

K. Cs. B.: Fellépés előtt most még bennem is sok a félelem, mert még nem tudok annyira dobolni, hogy ha hibázok, azt észrevehetetlenné tegyem. Emlékszem arra a jó érzésre, amikor elkészült az első dalunk, és éreztük magunkban a motivációt, hogy még több ilyet hozzunk létre.

D. T. D.: Azért jó bandában zenélni, mert nagyon szépen kiegészíti a szakmánkat, hiszen mindannyian színészek vagyunk. Az „alkotás” ezen formája egészen másképp tesz minket próbára, még ha első pillantásra hasonlónak is tűnik. Még jobban kell figyelnünk egymásra, és mivel nem vagyunk „profik” sokkal kevésbé engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk. Az improvizáció sokkal nagyobb rizikó, és sokkal jobban egymásra vagyunk utalva. Mindemellett amiatt is szoktam izgulni, hogy mit csinálok amikor éppen nem énekelek, hogy létezzek, hogy ne vonjam el a figyelmet és ne is legyek béna kézlógató. Mi lesz ha nem lesz a mikrofonnak kábele, amivel lefoglalhatom a kezem? Ezek természetesen butaságok, hiszen ha megteremtődik az atmoszféra, és nagy az összhang, akkor nem lesz min gondolkodni. Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy jó nagy adag plusz lazaságot is tanulunk azzal, hogy bandában zenélünk és koncerteket adunk.

Hol láthatunk/hallhatunk titeket a legközelebb?

K. Cs. B.: November 30-án 21 órakor zenélünk a Hardwired Artists-ben (Age Mamužić u. 13.), 22:30-kor pedig az Act együttes lép fel. December 14-én pedig a Berries zenekar után lépünk színpadra, szintén ugyanott. Ez az egész nem lenne lehetséges, ha Tihomir Vučković nem hozta volna létre a Hardwired Artists nevű helyet. Ez egy igazán egyedi hely, egy underground összművészeti gyűjtőhely. Rap, metál, könnyű- és komoly zene, kiállítások, könyvbemutatók, diszkó, tehát minden szokott ott lenni, általában szerb nyelven. Például a 30-ai koncertünk előtt is lesz egy kiállítás. Szerencsénk volt, hiszen egy másik együttes hetekkel a mi beköltözésünk előtt oszlott fel azon a helyen, ahol most mi próbálunk, így tulajdonképpen kaptunk egy ingyenes próbahelyet. Egy saját, nyugodt stúdió nélkül pedig nem tudnánk alkotni.

Fotók: Molnár Edvárd

Képgaléria: