A Brutal Assault fesztiválon beszélgettünk a Suffocation zenekar gitárosával

A halálfém királyai címre sok zenekar benevezhetne, de csak kevesen lennének jogosultak rá. Az igazoltan pályázók közé tartozik a New York-i székhelyű Suffocation zenekar is. A banda múltjáról és jelenéről beszélgettünk a 2022-es Brutal Assault Fesztiválon a zenekar gitárosával, Terrance Hobbsszal. Miközben az igen kedves és bőbeszédű muzsikussal egy megfelelő asztalt kerestünk az interjúhoz, ő a zeneiparban eltöltött éveit számolgatta.

– Néha kicsit megijedtek, amikor belegondolok, hány éve toljuk a Suffocation szekerét, másrészt öröm látni, hogy több mint 30 év muzsikálás után is van igény arra, hogy főműsoridőben több ezer ember előtt lépjünk fel, és még a firkászok is kíváncsiak ránk.

A te zenész karriered a Suffocation-nel kezdődött?

– Hát, tudjátok, hogy van ez… Igen is, meg nem is. Az igazság az, hogy a Suffocation előtt is zenéltünk már, még ha ennek nincs is nagy jelentősége, de ez végül is ugyanaz a történet. Az első kiadványunk a Reincremated demó 1990-es, de technikai okokból kifolyólag az 1991-es Human Waste minialbum előbb jelent meg. 1988 óta beszélhettünk a zenekar létezéséről, de azelőtt is mindannyian muzsikáltunk. Tudod, ezek azok a tipikus középsulis zenekarok voltak, aztán több ilyen banda romján jött létre Suffocation. Már nem is akarom kiszámolni, körülbelül hány éve muzsikálok… Haha…

A zenekaron keresztül ismerkedtetek meg?

– Dehogy, már azelőtt is együtt lógtunk. A suliból és a koncertekről tudtunk egymásról. Egy társaság voltunk, aztán lassan mindenki elkezdett zenélgetni valami bandában, majd később úgy döntöttünk, inkább muzsikáljunk mi együtt.

Milyen volt a New York-i metál színtér akkoriban?

– Huhh, akkoriban? Erre a korai időszakra gondolsz, ugye? Amikor mi rajongóként belecsöppentünk ebbe az egészbe, akkor ez Cro-Mags szerű hardcore ment nagyon, meg a Slayer, Nuclear Assault-szerű thrash metal. Ez a két irány volt jelen minden klubban. Mi is hallgattuk ezeket, de elég világos volt, hogy nem akarunk egy lenni ezek közül. Mi saját hangzást akarunk kialakítani.

Ez sikerült is, nem? A műfajteremtők között tartanak számon, büszke vagy rá?

– Jól esik, ha így hivatkoznak ránk, de ez pont olyan, amikor az emberek elkezdenek vitatkozni arról, mi a black metal és melyik banda volt előbb. A Venom black metal? Vagy inkább a Bathoryval kezdődött minden? Esetleg a Possesseddel? Vagy velük inkább a death metal kezdődött? Mi is csak kombináltuk a trükköket azoktól a bandáktól, amelyeket hallottunk, mint a Cryptic Slaughter, Morbid Angel, viszont szándékosan kerültük a hagyományos thrash metal stílusjegyeket. Nagyon odafigyeltünk arra, hogy ne csak monoton zúzásból és hörgésből álljanak a dalok, legyenek melódiák, húzós ritmusok és tempóváltások az egyirányú sebesség helyett. Egyébként manapság is odafigyelünk arra, mi történik a zenei világban, követjük a bandákat. Minden új lemezünkkel próbálunk mást csinálni, mint korábban, és nem akarjuk elveszíteni a lendületet.

Mi a véleményed az újabb bandákról?

– Ahhh, mind szar, mert a Pro-tools-t használják… Haha! Komolyra fordítva a szót, azért a technika lejjebb vette a versenyszellemet. Sokan úgy érzik, megengedhetik maguknak a lezserebb hozzáállást, aztán a koncerten nem teljesítenek. A legnagyobb különbség, hogy most sok rossz bandát is észreveszünk, és nagyon sokan egyformán szólnak. Volt ilyen korábban is, amikor a bandák ugyanazt a stúdiót és producert választották, de most hatványozottan igaz. Egyébként van nagyon sok jó és újszerű banda, amely löki előrébb a zenét, és én ennek nagyon örülök. Szerintem minden bandának megvan a maga helye és ideje, tehát kár azon vitatkozni, ki volt előbb és ki mit tett hozzá valamihez… Jó hogy itt van mindenki.

Szerinted a hozzájárulást egy műfaj előrelépéséhez tervezni kell?

– Szerintem, ha tervezni nem is, de törekedni azért kell. Viszont mi sem gondoltuk volna, hogy valaha hivatkozni fognak ránk, és a mi stílusunk lesz az alap sok más banda számára. Továbbra sem állítom, hogy mi lennénk a kezdet és a vég a brutal death metalban. Eredetiek szerettünk volna lenni, és ezen komolyan dolgoztunk. Az ember sok mindent nem tervez, aztán megcsinálja. Azt sem terveztük, hogy feloszlunk, aztán újra összeállunk különféle felállásokban, aztán meg itt ülök veletek a Brutal Assaulton.

Éppen akartam kérdezni ezt a visszatérés, új felállás és tagcsere dolgot. Annak idején miért oszlott fel a zenekar?

– Ez akkoriban egy nagyon jó ötletnek és helyes megoldásnak tűnt, és tényleg az volt. Ki kellett lépni kicsit ebből a zenészlétből. 1990-ben szinte senki sem hallott a death metalról, egy évvel később pedig már mindenki azt akarta játszani. Bármekkora népszerűségnek örvendett a műfaj az évtized közepéig, megindult a csendesedés. De ez így van minden stílus esetében. Az újdonság mindig érdekes. Hamar felkapnak, majd egy idő után kellemetlenné válsz, elfelejtenek, aztán jön valami újabb. A mélypontok és csúcsok váltogatják egymást. Bármennyire jó lett a Despite the Sun kiadvány, már akkor tudtuk, hogy részünkről ennyi volt, nem láttuk a kiutat az akkori helyzetből.

Te mit csináltál azon évek alatt, amíg nem volt Suffocation?

– Nos, kerestem egy nagyon hétköznapi melót. Szódássrác voltam. Tudod, az a csávó, aki szállítja, majd szereli be sör vagy különböző italok csapjait a bárokba. Ez egy teljesen korrekt munka volt és szerettem. A feloszlást követően a többiek is valami egész másba kezdtek, de igen hamar ki is égtünk. Hiányzott az utazás, a barátok, ez az egész zenész-cirkusz, amiben a visszajelzések alapján nagyon jók voltunk, részesei voltunk a nemzetközi metálzene színtérnek. A visszatérés egyébként egy komoly döntés volt, mert másodszor adtam fel egy hétköznapi, de unalmas életet a bizonytalan zenélésért. A döntést azóta sem bánom. Még akkor sem, ha nem túl könnyű. A hétköznapi unalmas élet ad egy nyugalmat. Nos, az itt nincs. Mi nem vagyunk egy fősodorbeli együttes és nem vagyunk milliomosok. Stresszes, ráadásul az idényben őrületes a hajtás és a munkatempó. Kemény munka, de mi élvezzük.

Mára csak te maradtál az eredeti felállásból. Hogyan érintettek a tagcserék? Nehéz ezzel megbirkózni?

– Mindig pocsék, amikor valaki elmegy az együttesből. Nálunk az esetek 95 százalékában a korábbi tagok maguk döntöttek a távozásukról. Soha nem volt hisztéria, gyűlölködés és hasonló. A döntések hátterében általában az élet állt. Voltak, akik egészségügyi problémáik miatt távoztak, mások a családjuk vagy a polgári életük miatt. Én itt vagyok a zenekar első napja óta, mint valami fáklyavivő, akinél felmondanak és meghallgatásra jelentkeznek az emberek. Azért persze ez nem így megy. Az új zenekari tagok igen gyakran ajánlásra kerülnek ide. Az új énekest, Ricky Myerst például Frank Mullen (a Suffocation alapító énekese, aki az ötéves megállást leszámítva 1988–2019 között volt a zenekar tagja) ajánlotta. Azt mondta nekem, ne aggódjak, Ricky száz százalékban tudná hozni az elvárt színvonalat. Én hittem neki és nem is bántam meg.

Tartod a kapcsolatot valakivel a régi zenésztársak közül?

– Szinte mindenkivel. Sokan nem értik, de ezek a zenekaros dolgok sokkal többet jelentenek egy átlagos barátságnál. Például, amikor hazaérek a turné után, pár napon belül a Suffocation egykori tagságának valószínűleg több mint felével találkozom, és megdumáljuk, mi volt a turnén, hallgatunk valami zenét, elmegyünk valami klubba.

Több mint fél évtized eltelt az utolsó …Of the Dark Light lemezetek kiadása óta. Ennyi év után hogy látod azt a kiadványt?

– Hm, szerintem jó lett. Kissé újszerű volt. Kísérleteztünk több mindennel, persze határainkon belül.

Az új lemez kiadását nem kapkodjátok el…

– Hát nem. Egyrészt már nem is éri meg, és szerintem ennek okairól kár is beszélnünk, másrészt van egy tucat anyagunk, amiről játszhatunk. Ha mi kiadunk valamit, akkor annak kell, hogy legyen létjogosultsága. Nincs is rajtunk semmi nyomás. Elmúltak azok az idők, amikor neked ebből pénzed származott, és a kiadó hajtott ostorral, hogy írd a dalokat. Amikor viszont kiadunk valamit, akkor annak jónak kell lennie.

Azért várható még tőletek új album?

– Jahh, igen… Persze! Igaz, hogy most már a producerek is mi vagyunk, de azért ennyire nem súlyos a helyzet, haha. Az új anyag összeállt, majdnem mindennel készen állunk. Természetesen ez is egy szuper brutális anyag lesz, szerintem imádni fogjátok, még ha nem is kerülünk a slágerlisták élére…

És mikor érkezik az új album?

– Inkább nem ígérgetek, jó? Haha… Szerintem jövőre meg kellene jelennie, de ez már nem rajtunk múlik. A ma esti koncertben egyelőre biztosabb vagyok… Haha….

Képgaléria: