Fehér Miklós: A macskaköves út (részlet)
Végre befejeztem a munkát. Éjszakás voltam, így reggel hatkor tudtam csak lelépni. Még gyorsan lenyomtam két sört a raktárban, egyet meg elrejtettem a kabátom alatt, aztán elindultam haza. Útközben aztán rájöttem, hogy rohadtul nincs kedvem még lefeküdni. Majd alszom, amikor halott leszek. Szóval fogtam magam, és nekilódultam a töltésnek. Kicsit furán nézhettem ki így, nagykabátban, meg futócipő nélkül, de nem igazán érdekelt. Reggelente alig van valaki a folyó partján, szóval nem sokan láttak. Csak a halászok, akik a raktárban pakolták ki a cuccaikat. Feketén szerzik be az árut, feketén is dolgoznak. Van egy pár haverom, akik itt tengetik a napjaikat, de ők nem mehetnek ki a csónakkal halászni. Lenézik őket, csak pakolófiúk. Valamennyivel többet keresnek, mint én, de többet is gürcölnek. Csupa fizikai munka, én meg ahhoz lusta vagyok. Ahogy odaértem, megláttam Kimet. Ritkán születik ilyen jó nő ezen a beteg földön, de ez a szőke ribi mindig is érdekelt. Állandóan lekoptat, de nem adom fel. Tudom, hogy bejövök neki, mással még ennyit se beszél, mint velem.
– Hogy vagy ma reggel, szépségem?
– Nem vagyok a szépséged, drágám – csak a szokásos visszapofázás. Fogadjunk, hogy élvezi.
– Én meg a te drágád vagyok? Ez is valami. Mit szólnál hozzá, ha munka után felszednélek, aztán ellógnánk valahova?
– Munka után haza kell mennem, és valószínűleg rohadt fáradt leszek. Nincs időm ilyen barmokra, mint amilyen te vagy.
– Hmm, friss halszagod van. Egészen beindít. Engem nem zavar, ha kicsit büdös a nő, tudod…
– Fogd már be, te szerencsétlen! Hányszor lekoptattalak már! Asszed most másképp lesz? Majd hirtelen kedvet kapok hozzád?
– Tudom, hogy bejövök neked, szivikém. Biztos nem akarsz egy kicsit lazítani Hilmar papival?
Láttam rajta, hogy elmélyed magában. Már biztos nedvesedett a gondolattól, mert az ajkába is beleharapott. Nemegyszer láttam már ezt tőle, mindig kegyetlenül ráizgulok ilyenkor. Annyira szexi, amikor kivillantja a fehér fogait, és belemélyeszti abba a gyönyörű rózsaszín, húsos ajkába. Még akkor is, ha tiszta mocsok volt a farmerje a sikamlós halaktól.
– Igazad van. Lehet, jót tenne egy kis kikapcsolódás nekem.
– Ez a beszéd, Kim. Akkor kettőkor itt találkozunk. Az elég idő ahhoz, hogy tisztába tedd magad.
– Azt hittem, nem zavar, ha büdös vagyok.
– Ó! Te is tudod, hogy le akarsz nyűgözni. Majd én is kicsípem magam, csak előtte alszom egy jót. Kifárasztott az éjjeli műszak.
– Na persze, el tudom képzelni, milyen megterhelő egész este sörözni.
És akkor megvillantotta a mosolyát is. Nyert ügyem van. Csak ne siesd el, Hilmar! Okosan, most már idő kérdése, és a tiéd a csaj. Váltottunk még pár szót, hecceltük egymást, majd fogtam magam és hazafelé vettem az irányt.
Mindenhol füstöltek a kémények, fáznak az emberek. Valóban nem esett jól ez a hidegfront a múlt heti felmelegedés után. Pár házban már felhúzták a rolókat, nyilván készülődnek a napi teendőkhöz. Kíváncsi vagyok, Lindgren merre járhat. Tegnap elmentem a szállóhoz, hogy beszéljek vele egy kicsit, de az egyik vén csávó szerint már nem ott lakik. Mit mondjak, meglepődtem. Nekem azt mondta a kis lurkó, hogy visszament ahhoz a kövér Margarethez. Biztos csak az öreg nem tudja. Kétlem, hogy Lindgren hazudna. Agaton is jó gyerek volt, de az öccse még nála is okosabb, állítólag rengeteget olvas. Rettenetesen sajnálom, ami Agatonnal történt, mert jó fejnek tűnt. Szegény pára viszont nem bírta a piát, hazafelé meg nem találta az egyensúlyát. Margaret engem hibáztat Lindgren egyedüllétéért, de szerintem Agaton ezt a hülyeséget magának köszönheti. Négy sörtől ki rúg be annyira, hogy szinte négykézláb mászkáljon?!
Így viszont legalább van időm a kisöccsével lógni, haverok lehetünk még. Bár kicsit fiatal még, de a korához képest egész jó erőben van. Mondtam is neki, hogy beajánlhatom a dokknál lévő raktárban. Eggyel több okom lenne, hogy meglátogassam Kimet.
Hazaértem, ledobtam a gönceimet, és majdnem kettőig aludtam. Alig húsz perccel a randi előtt riadtam fel, gyorsan a berohantam a közös fürdőbe, ahol épp nem volt meleg víz, ezért mindenképpen rövidre kellett fognom a tisztálkodást. Nem mintha annyi időm lenne. Kim nem szereti, ha kések. Legalábbis asszem. Megszárítottam a hajam, magamra húztam az egyik új farmerem, meg egy új pulóvert, amit a használtruha-boltból szereztem. Szinte sprinteltem a dokkig, hogy kettőre odaérjek, de nem késtem egy percet sem. Kim már ott várt.
– Ejha, tényleg kicsípted magad! – Ezzel fogadott. Bejövök neki.
– Szivikém, te is elég dögös vagy! – Tényleg az volt, kiemelte a melleit. Ezt még így, a szűk kabátján keresztül is láttam.
– Hoztam egy pár sört, mit szólnál, ha kiülnénk valahova, és iszogatnánk?
– Tetszik az ötlet. – Inni is szeret, újabb pluszpont.
Egészen sötétedésig együtt voltunk, rengeteget nevettünk. Ő is mesélt egy pár sztorit, aztán én is elmondtam a magamét, a szokásos laza stílusomban. Végig figyelt rám, szóval megpróbáltam egy kicsit közelebb kerülni hozzá, de elhúzódott.
– Nem szeretnék semmit elsietni, Hilmar.
– Attól, hogy lesmárollak, még nem sietjük el a dolgokat.
– Szeretnél smárolni velem?
Huh, lefagytam a kérdéstől. Nem gondoltam volna, hogy ilyen direkt is tud lenni. Eddig mindig olyan elutasító volt.
– Ja – nyögtem ki végül.
– Odanézz, elpirult a macsó csávó!
Felhúzott, hogy így beszél rólam. Mintha megvetést éreztem volna a hangjában. De aztán elmosolyodott, és láttam, hogy csak ugrat.
– Bejössz nekem, Hilmar. De mindketten sokat dolgozunk, nehéz lesz ezt így összehozni.
– Megoldjuk, Kim.
– Most először hívtál Kimnek.
Megint nevetett.
– Jobban tetszik, mint a szépségem, nem?
– De. Maradj is a Kimnél!
Hihetetlenül nyugodt voltam abban a pillanatban. Nem hittem volna, hogy bárki ilyen hatással lehet rám, de ez a nő. Hű! Nem akartam elválni tőle, de végül mégis hazakísértem, és ha nem is a szájára, de az arcára kapott egy puszit.
Tökre besötétedett, mire hazaértem. Még mindig a rózsaszín füstfelhők között lebegtem valahol, amikor rémisztő látvány fogadott a lakásom előtt. Lindgren ott ült, magába görnyedve, véresen és meztelenül.
Hilmar
Brutálisan meleg van ma. 37 fok a tűző napon, Kim és Lindgren egész délelőtt a szabadban dolgoztak. Rájöttem, hogy megérdemelnek egy kis pihenést, ezért behűtöttem pár vizes palackot és egy kis sört is, és nekivágtunk a strandnak. Munkanap van, tehát nem tolongtak annyian a homokos part mellett, de azért így is szép számban megjelentek. Kim egészen új nézetben jelent meg előttünk. Bár melltartóban és bugyiban már többször is megfigyeltem (anélkül is), de bikiniben valahogy mégis más benyomást kelt az emberben. Lindgren és én viszont csak olcsó rövidnadrágban futkároztunk fel-alá a focilabdával. Na meg a frizbivel. Az a lapos nyavalya totál kiidegelt, képtelen voltam megtanulni a fonák dobást. Próbáltam imitálni az öcsém mozdulatait, de neki olyan természetesen ment minden. Végül kiakadtam, és hagytam a fenébe. Leültünk a törölközőinkre, és ki-ki ivott a saját italából. Vicces látvány lehettünk, mivel csak a törékeny szőke bombázó fogyasztott alkoholt, mi fiúk, mint a puhányok, csak szörpöt meg vizet ittunk.
– Biztosan nem kértek? – kérdezte világító kék szemével Kim.
– Nem, egészen biztosan nem kérek abból a borzalomból – válaszolta Lindgren.
Hiába a perzselő hőség, átfutott rajtam a hideg. Borzalom. Pontosan ezt a szavat használta Agaton is a sör jellemzésére halálát megelőző éjjelen. Akaratlanul is felidéztem azt az estét, és a végzetesnek bizonyult hibámat is újra átfuttattam az agyamban. A kiakadásom pár hónapja ahhoz vezetett, hogy Kim szerelmet vallott nekem, jóval azelőtt, hogy én elmondtam volna neki a saját érzéseimet. Ismernek már, tudják, hogy a kemény, laza csávó felszíne alatt azért én is törékeny vagyok. Nemrég jöttem csak rá, hogy mekkora bátorság kell ahhoz, hogy valaki nyíltan felvállalja az érzelmeit.
– Nekem sem kell. Te csak alkoholizálj! Van még egy pár dobozzal. Hoztam citromosat és narancsosat is. Tudom, hogy utóbbit annyira nem kedveled, de úgy gondoltam, ebben a melegben úgyis mindegy.
– Igazad van, de most inkább gyerünk a vízbe. Borzasztó melegem van.
Azzal Kim már fel is ugrott, szőke haja egészen a háta közepéig hullott, és ide-oda ugrálva megindult a víz felé. Elképesztően gyönyörű látványt nyújtott így, ezzel a kék bikinijével pedig kihangsúlyozta a szemét is. A fene se tudta volna, hogy egyszer még ilyenre is felfigyelek. Lindgren hozzám vágta a labdát, majd elszaladt.
– Megkeserülöd! – kiáltottam utána.
Hatalmas fejest ugrottam a part egyik meredekebb részéről, és jó ideig a víz alatt maradtam. Meglepően tiszta volt a folyó, annak ellenére, hogy évek óta szennyezik a gyárak, és az idióta emberek is ide dobálják a szemetüket. Kinyitottam a szemem, és az úszkáló homokszemcséken keresztül kilestem Lindgrent. Nem messze Kimtől rugdalózott, mindketten engem kerestem. Láttam, ahogyan a lábuk és a törzsük hol jobbra, hol balra fordul. Amikor közelebb értem, még jobban alámerültem, majd amikor már épp kifogyóban volt a levegőm, lerántottam Lindgrent. Annyira lenyomtam a felszín alá, hogy a nyakába tehénkedtem, és feljöttem a levegőre. Ő meg jól megijedt, és elkezdett kapálózni, aminek az lett a vége, hogy ő engem térden rúgott, én pedig hasba vágtam.
– A frászt hoztad rám! Már azt képzeltem, hogy a halászok mítoszhala ragadott el! – magyarázkodott ijedten az öcsém.
– Mítoszhal? Milyen helyen dolgoztok ti? – nevettem.
– A gyerekeknek mesélik rémtörténetként, elég régóta terjengő pletyka – magyarázta Kim.
Odaúsztam hozzá, és egy csókot nyomtam az arcára, majd a nyakára. Kezemmel a víz alatt előbb a derekát öleltem át, majd egyre lejjebb csúsztattam, mire ő felsikoltott. Hirtelen mindenki ránk nézett. Kim elpirult, én pedig újra csak röhögni tudtam.
– Fiatalok, 18-as karika! – vetette oda Lindgren.
A kora délutáni fürdőzés után hazabaktattunk, és ezúttal Kim főztjéből lakmároztunk. Én még repetát is kértem, mert ha valamihez nagyon ért ez a csaj, akkor az a sütés-főzés. Nem tudom, mikor jött bele ennyire, de állatira ízletes bigyókat készített. Néha azt sem tudtam, mit eszek, de telezabáltam magam. Lindgren rövid fürdőzést vett, majd elvetette magát a matracon. Két perc múlva már horkolt. Újabban ez volt a szokása. Mi ketten pedig újra a tus alatt végeztük, bár ezúttal már nem hatott az újdonság varázsa, ezért nem izgatott fel annyira egyikünket sem a dolog. Na de amikor visszaértünk. Kim csak huncutul rám mosolygott.
– Hmm… Lindgren jó mélyen alszik. Még horkol is – jegyezte meg ő.
– Nem vágom, mire akarsz kilyukadni – játszottam a hülyét.
– Dehogynem, cowboy. Nagyon jól tudod te, mire gondolok.
Valóban tudtam, de olyan kellemetlenül éreztem magam. Az öcsém előtt azért csak ne csináljuk már. Befeküdtünk az ágyba, és megpróbáltam aludni, de Kim folyamatosan simogatott, majd a fülembe suttogott.
– Ezt ne folytasd – mondtam.
– Miért? Talán nem tetszik? – folytatta ugyanúgy.
– De. Nagyon is. Ez a baj.
Azonnal felnyögtem. Kim nem sokáig játszadozott, egyből a tudtomra adta, hogy újra izgalmat akar. Egy darabig még ellenálltam, de Kim olyan profin járatta a kezét rajtam, hogy totál begerjedtem, és végül a takaró alatt behatoltam. Hihetetlen érzés volt mindegyik alkalommal a lábai között járni. Nem tudom, Isten milyennek teremtette a mennyországot, de ha ennél is jobb, akkor igazán kurva nagy zseni lehetett.
Mindhárman kb. ugyanabban az időpontban ébredtünk, Kimet hazakísértem, addig Lindgren kicsit rendbe tette a lakást. Visszaértemkor én is besegítettem neki, majd benyakaltam a még megmaradt egyetlen dobozos sört. Az öcsém egyből kifejezte a nemtetszését, de jelenleg magasról tettem rá. Nyár van, meleg, egy sör belefér.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá