:

„Mint ittmaradott lelkek egy elveszett világban”

:

Beszélgetés Szilágyi von Königsberg Évával… (1. rész)

…aki Szilágyi Zoé Éva művésznéven is ismert underground körökben – és azokon túl. Nemrég talált ránk, azaz találtunk egymásra – és ez is csak azt bizonyítja, hogy a (h)őspunk nem korlátozható a zenére: ott van mindenütt, fő érdeme, hogy a megfelelő pillanatban lerombolta a mutatós kvázi „értékeket”, és ami utána jött, az valósakat is fel tudott mutatni. És a mai napig fel tud, mert ha maga a punk felhígult is, a „föld alatt” még ott izzik a parázs.

Jó példa erre Éva is, akinek az élete magában egy – jó értelemben vett – regény. Már kicsi korában a szüleivel emigrált, édesapja is festőművész, időben magába szívta a megfelelő légkört, aztán a sorsa maga az Utazás: élt az USA-ban, Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Hollandiában… ezek közül a legmeghatározóbb minden bizonnyal Németország volt számára. De ne én meséljek – meséljen ő! Aki „hősi punkságát” nem csupán a képzőművészetre terjeszti ki, hanem a teljes énjére, sorsára, életére, vállalva a „kitaszítottságot”, „különcséget”, az álszent társadalom megítélését – hogy hiteles legyen. Mert az. Íme:

Az átlagember, ha azt hallja, punk – egyből a zenére gondol. Pedig a punknak irodalma s nem utolsósorban képzőművészete is van! Te hogyan találkoztál először a punk jelenséggel? Előtte is rajzoltál/festettél már?

– Mivel édesapám képzőművész, én már kétévesen rajzoltam, számomra ez volt az első számú önkifejezési forma. Akire haragudtam, azon is úgy álltam bosszút, hogy lerajzoltam mondjuk holtan, pl. tanítókat, iskolaigazgatókat stb. Egyébként ebből nem volt konfliktusom, egyáltalán a tanárok nem kedveltek, de nem is nagyon érdekelte őket szerintem.

A punkkal mint jelenséggel Németországban találkoztam először, ahol 13 éves koromtól éltem a szüleimmel. Elsőnek a falakon láttam kifújva magát a szót: „PUNK”, akkor még azt se tudtam, mi ez.

Aztán mikor tüzetesebben utánajártam a dolognak, naná, hogy megtetszett, különösen a vizuális része… színes haj, vad smink, egyedi ruhák… Elsőnek az új hullámos punk, a 80-as évekbeli változat, a goth, a dark-punk, nálam később jött az őspunk, mint a Sex Pistols, az Exploited.

Egyáltalán: mit jelent számodra a punk? És a művészet általában?

– A punk számomra inspiratív dolog, amiből továbbfejlesztettem azt, ami ösztönösen jött/jön belőlem. Maga az életforma – bulik, pia, ilyesmi – nem is annyira, inkább maga a lázadás a szürkeség ellen, a zene, az öndizájnolás, akár magányos harcosként. De persze úgy, hogy közben sok hasonlót lássak magam körül. Számomra leverő ez a mostani Magyarország, ahol szinte már csak „mainstream” emberkéket látsz, s nemhogy punkot, még egy árva rockert sem!

A művészet számomra olyan, mint másoknak a naplóírás – manapság blogolás –, illetve túlélési munkaterápia öngyilkosság ellen! Ez segít túljutni dolgokon, és a rossz élményeket is pozitív módon feldolgozni.

Németországban nőttél fel: gondolom, ott „első kézből” érintkeztél az underground művészettel. Hogyan hatott ez rád? Egyáltalán: mesélj a gyerekkorodról, az iskoláidról etc.! Hazajöttetek néha? Össze tudod hasonlítani a „kinti” viszonyokat az itthoniakkal?

– Elsőnek szüleimmel az USA-ba disszidáltunk – akkor ezt még úgy hívták – 1978–79-ben, aztán hat hónap után mentünk át Németországba, ahol apum rokonai éltek. Családunk német, pontosabban porosz bárói család, a von Königsbergből származik – innen a művésznév is. Németországban állampolgárságot kértünk, amit végül egy hülye törvény miatt nem kaptunk meg. (Anyai részről volt bizonyított a német származás, de egy régi római törvény szerint apai részről kellett volna, hogy állampolgárok lehessünk… mindegy.)

Édesapám képzőművészként működött kint is természetesen, kiállításai voltak stb. Kint mindennapi szinten találkozol a kultúrával, az igazi művészettel, nem az itt divatos tájkép/csendélet szarsággal. Olyan szintű kulturális információ folyik még a csapból is – legalábbis akkoriban –, hogy ha akarod, ha nem, letaglóz! A művészet ott kint nagyon szabad, olyannyira, hogy először lebénulsz a sokszínűségétől, utána viszont, ha kreatív vagy, tombol benned az önkifejezési vágy, hogy megvalósítsd önmagad… Én reggeltől estig rajzoltam, ill. inkább estétől reggelig, mikor már nem kellett suliba járnom. Éjjel tudok jobban alkotni.

Iskola? Nos igen, jártam sulikba, a mülheimi Gustav Heinemann Gesamtschuléba, ami 12 vagy 13 osztályból áll. Én pár évet jártam, utána ott már nem volt kötelező a suli, amikor 16 lettem, így nem is jártam tovább. Tulajdonképpen iskolai végzettségről nincs is semmilyen papírom, mert összevissza jártam suliba, és mivel sosem akartam mást, mint művész lenni, nem is tartottam fontosnak, szerintem és a szüleim szerint sem fontos a végzettség, afféle „halottnak a fogmosás”, hisz aki zseninek született, azzal vele születik a tehetség, amit meg tudni akar, azt amúgy sem tanítják sulikban!

1987-ben hazajöttünk egy évre, akkor bejártam a Dési Huber rajzkörbe egy kis térábrázolást, anatómiát tanulni (meg lázítani az ottani tanoncokat, hehe…). De aztán visszamentünk Nyugatra, meg utazgattunk, Ausztria és Magyarország közt ingáztunk, egy kis Párizst is beiktatva…

Én végül – vesztemre! – a 90-es évek elején hazajöttem Magyarországra.

Hogy a kinti s az itteni művészetet össze tudom-e hasonlítani? Ég és föld! Itthon is van pár, sőt: sok tehetség, sőt, akkoriban még underground miliő is volt itthon (ma már hűlt helye!), de azért Berlinhez képest középkor… Ami most van, az meg nulla. A művészet olyan üres és gépies lett, hogy okádék. Személytelen, kifejezéstelen, üres, rideg. Akár festészetileg, akár zeneileg. Vannak szuper alkotók, kis csoportok, de nincs egy egységes mozgalom, ami inspiratív lenne. A fiatalság egy nagy rakás szar! Örülök, hogy nem ma vagyok tini.

’89–90-ben Berlinben voltál: a Fal ledöntésénél esetleg jelen voltál, követted az eseményeket? Milyen hatással volt ez – ha volt – a művészetedre?

– Én a fal ledöntése után közvetlenül mentem Berlinbe, az akkori pasimmal, Csucsuval, a punk sráccal, akivel a budapesti Nap utcai foglaltházban éltem együtt, akkor már Magyarországon – vagyis inkább hol itt, hol ott, mert vele is utazgattunk. Berlin olyan volt, mint egy valóra vált ÁLOM, amikor reggel kinyitottam a szememet a lakókocsiban, amit kölcsönbe kaptunk egy ottani sráctól, kitekintettem a szétgraffitizett falakra, s tudatosult bennem: TE MOST BERLINBEN VAGY! – az csodálatos volt, s pont olyan, amiről még tiniként álmodoztam az esseni, Ruhr-vidéki lakásunk falai közt rajzolgatva. Sőt még azon is túltett!

Hogyan hatott rám? Természetesen szárnyakat adott! Teljesen önmagam lehettem egy helyen, amit imádtam! Soha előtte, se utána nem éreztem egy várost sem ennyire a magaménak, a hazámnak!

Amúgy ez a Nap utcai foglaltházas dolog is fura… Mikor én hazajöttem Nyugatról Magyarországra, fogalmam sem volt, mi újság itthon – ami nekem ugye nem volt az otthonom! –, sétálgattam neccharisnyában, egy szál miniszoknyában meg szegecselt melltartóban az utcán, élő patkánnyal a vállamon, tarajjal – a sok magyar nyárspolgár meg csak lesett és bámult és beszólt… Én meg azon filóztam, hogy nem igaz, kell hogy legyen egy foglaltház valahol itt is, ahol punkok élnek, TUTI VAN EGY ILYEN HÁZ VALAHOL… Ez rögeszmeként járt a fejemben, nem tudom, miért… szoktak lenni sorsszerű megérzéseim! Végül megkérdeztem valakit, nem tud-e ilyesmiről. Csak úgy, spontán… egy idegent, aki szemezett velem. Mire az volt a válasza: igen, van egy foglaltház, ahol azok a rossz hírű huligán fiúk, lányok élnek… Aztán meg később valaki odavezetett azokhoz, akik állítólag ott laknak abban a bizonyos házban… Hogy, hogy nem, így jutottam el a Vörösmarty térre a szoborhoz, ahol punkok üldögéltek, s itták az Éva vermutot. Ők laktak a Nap utcában, a VIII. ker.-ben egy foglaltházban. Amit fura mód megtűrt a rendőrség is! Itt jöttem össze Csucsuval, a piros hajú bonyhádi punk sráccal, akivel aztán Berlinbe mentünk… Kb. 3 évig voltunk együtt. Vagy majdnem.

„Házfoglaló punk művész” voltál (sőt, még egy lőtornyot is lefoglaltatok!!): mesélj a foglaltházakról, amelyekben éltél, az ottani életről, bulikról, zenéről etc.!

– Nos igen… Először egy lakókocsiban laktunk, egy lakókocsitáborban, ahol csak punkok laktak a Mariannen-Platzon. Innét ingyen jártunk át a Vöröskereszt vagy Máltai Szeretetszolgálat (nem tudom pontosan) által támogatott ingyenkonyhára reggelizni, ám ne valami szakadt zsíroskenyér-bárra gondolj teával: a legkülönfélébb szalámik, 5-féle zsemle, kakaó, teák, tejeskávé, sajtok stb. voltak ott, és a csövesek és a punkok mind ott ehettek naponta, sőt el is vihettek kaját!

Később átköltöztünk az egykori NDK-s lősávon létező lakókocsitáborba, ami a két fal közt volt a „senkiföldjén”. Jogilag még bizonytalan rész, sem a keleti, sem a nyugati zsaruk nem jöhettek be a területre… Itt egy srác 10 márkáért eladott nekünk egy melósok által használt kétkerekű lakókocsit, ezt szuperül berendeztük, s ott laktunk. Reggelente átsétáltunk ingyen reggelizni, napközben szipuztunk (igen, akkor még ittam, s éltem „szerekkel”, bár kemény drogokkal SOHA!), és saját képeslapokat rajzoltam a drogos látomásaimról (pl. 100 lábú németjuhász, vagy öregasszony másik öregasszonyt tol babakocsiban), amiket 10 márkáért adtam el turistáknak. Később párommal lefoglaltuk a senkiföldjén álló lőtornyot, a tetején napoztunk, a középső szinten aludtunk, meg az volt a „műterem”. Onnét azért kellett távoznunk, mert a török nácik, a Szürke Farkasok zaklattak, valamiért kellett nekik a torony, máig nem értem, minek. A lakókocsit eladtuk 100 márkáért, amit 10-ért vettünk, egy szakállas ausztrál világjáró fazonnak. Igaz, full berendezve.

(Folytatjuk!)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

2 Hozzászólás

Gratulálok!
Van 2. rész?

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: eddiebadapples.deviantart.com
Hátsó borító: Sasvári Bella
Egészségedre! – Ha már ekkora állatbarát vagy, hogyan lehetséges, hogy mégis fogyasztasz állati eredetű élelmis...

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Dr. Csordás Mihály
Ott, az altató daloktól ringó bölcsőnél… Podolszki József publicisztikai pályázat – 3. díj

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vágyfokozó Avagy miért kell azonnal beszerezned a Sikoly 37. számát

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Monte-Carlóban verhetetlen volt, de 1988-ban kiesett az első helyről
A gladiátor és az önbeteljesítő jóslatok „Ha második vagy, te vagy az első, aki veszít”

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Shakespeare style
Sverc Arról akarok írni, hogy milyen volt otthon, illetve az otthoniakkal nálam...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Mint ittmaradott lelkek egy elveszett világban” Beszélgetés Szilágyi von Königsberg Évával… (1. rész)

2 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Ha erős akarsz lenni, mint a bivaly, edd azt, amit a bivaly eszik, de a bivalyt ne edd meg.”

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági est apr2-8 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +