Japánban az oktatás az európai gyakorlattól eltérően nem szeptemberben, hanem áprilisban indul. Mivel én egy nemzetközi doktori program részese vagyok, az évfolyamunk egyik fele már áprilisban beiratkozott, míg mi csak szeptemberben kezdtünk. Az áprilisban kezdő évfolyamtársak az egyetem egyik épületében szerveztek nekünk egy bulit, ahol alkalmunk nyílt megismerkedni egymással.

Mikor odaértünk, már javában készült a hússal, káposztával, hagymával és mindenféle ismeretlen összetevővel töltött tésztabatyu.

Először csak néztem… aztán én is bekapcsolódtam a töltögetésbe… na jó, a sütésbe már azért nem, haha…

Az elkészült töltikéket szójaszószba mártva kellett enni. Meg kell mondjam, nagyon-nagyon finomak lettek. Azt mondják, ez egy kínai eredetű étel, de japán módra elkészítve. Mikor rákérdeztem arra, mit jelent a japán mód, nem tudtak rá válaszolni. Talán csak annyi, hogy japán kezek által készül?!

A rizs mint a japán konyha alapvető élelmiszere természetesen szerepet kapott itt is. Több évfolyamtársam főzött rizst különböző módokon ízesítve. Például: gombával és répával meg még néhány furcsa, ázsiai zöldséggel. Vagy: apróra vágott tojásrántottával, szárított algával és szezámmaggal. Aztán volt szusibárból hozott szusi is.

Egyetlen étel volt, ami nagyon-nagyon nem tetszett. Nattó, azaz – ne szépítsük – szójabab megrohasztva. Kis, polisztirol dobozkákban hozzák forgalomba. A doboz felnyitását követően az első jelenség, amivel szembesülünk, az átható, szellentésre emlékeztető szag és a fényes, nyálkás állag. Kis szójaszósz ráöntése után következik a keverés. A japánok szerint hosszú évek tapasztalata és optimalizálása után alakult ki a végső metódus: nagy, széles mozdulatokkal, 80-szor pálcikával átforgatjuk a masszát. A mechanikai erőhatás következtében barnás, sűrű, habos-nyálkás anyag szabadul ki a szójababszemekből, miközben a levegő-folyadék bensőséges érintkezése folytán a szellentéshez hasonló szagot okozó molekulák telítik a légteret. A massza pálcikával szájhoz emelésekor a nyálka nyúlni, majd vékonyodni kezd, de elszakadni csak nem akar… Úgy rémlik, egy méterre kellett felemelnem a masszát, míg a falatot körbevevő barna, takonyszerű képződmény elvált az edényben maradó nyálkától… A nattó a japán konyha alapvető élelmiszere. A legtöbb japán ezt fogyasztja reggelire, például frissen főzött rizzsel és szójalevessel. A dietetikusok szerint roppant egészséges: rengeteg fehérjét és pirazint tartalmaz, ezenkívül tekintélyes mennyiségben található benne K-vitamin is. Nos, ami az ízt illeti: nem rossz. A bűzzel még meg tudnék birkózni, szeretem én a büdös, lábszagú sajtokat is. De az állag és a látvány minden lelkesedést kiöl belőlem…

Nos, ami az évfolyamtársak nemzetiség szerinti megoszlását illeti: az szerintem nyilvánvaló mindenki számára a képek alapján, nemcsak hogy én vagyok az egyetlen magyar, de az egyetlen európai és fehér ember is! Egész sok embernek tudom már a nevét, egyedül a kínai nevek okoznak komoly nehézséget, sehogyan sem tudom megjegyezni őket… Vannak itt lányok és fiúk Vietnamból, egy török fickó, koreaiak, kínaiak, tajvaniak, egy lány Marokkóból, egy másik Tunéziából, meg persze egy csomó japán fiú és lány. Nagyon jó hangulatban telt el az este, és annak ellenére, hogy csak aznap este ismerkedtünk meg, mindenki felszabadult volt. Szerencsére mindenki jól beszél angolul (a vietnamiak kissé furcsa, nehezen érthető kiejtését nem számítva), így senkivel nem okozott gondot a kommunikáció. Én személy szerint nagyon szeretem az ilyen színes társaságokat, ahol mindenféle országból érkező, különböző emberek vegyülnek. Ez egy jó alkalom arra, hogy megismerkedjünk más kultúrákkal, más nézőpontokkal, és végső soron, hogy formáljuk a világról alkotott képünket. Remélem, jól fogjuk érezni magunkat egymás társaságában az elkövetkező években.

Képgaléria: