Szabó Balázs Bandája: Élet elvitelre

Három év után újabb albummal jelentkezett Szabó Balázs Bandája. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő együttes 12 dalt tartalmazó lemeze az Élet elvitelre címet kapta. A sajátos hangzásvilággal megáldott szerzemények között megtalálható a már korábban koncerteken bemutatott Hétköznapi, amely a banda első énekesduóját hozta Balázs és Julie Rens jóvoltából, illetve a Megmozdultam című saját nóta is. Szabó Balázs ezúttal sem változtatott a recepten, és két versfeldolgozást is hozzácsatolt az albumhoz.
Aki még nem hallott Szabó Balázs Bandájáról, annak azt kell tudnia róla, hogy a klasszikus magyar népzenei betéteket vegyítik rockos beütéssel, ezáltal egészen különleges számokat eredményezve. Van köztük lassabb, gyorsabb, koncerten ugrálós, de olyan egzotikus hangszerek is szerepet kapnak bennük, mint például a kaval vagy a cajon, a már természetesnek vett cselló, gitár és hegedű mellett.
Kicsit keserű szájízzel gondolok bele, de sok újat nem lehet elmondani erről az albumról, hiszen a már megszokott profizmust szállítja ezúttal is. Ami persze korántsem probléma, de apróbb kockázatokat, újításokat eszközölhettek volna. Pedig igazán jól indul az egész, a Hétköznapi már-már Bájoló-i magasságokba emelkedik, lágyságával és életvidámságával, a már említett francia Julie pedig romantikus raccsolásával még édesebbé teszi a szöveget. Tökéletes indítása egy hanglemeznek. Az Apám a vadludakkal Balázs saját szerzeménye, szintén egy lassabb számról van szó, „mindent bele a gyermekkorunkból”-féle mentalitással íródhatott, de a hegedű része így is nagyon eltalált. Sőt, a hideg futkosott rajtam, amikor Balázs Cseh Tamás-os emlékét felidézően elkezdett tárárázni. Ami ezután következik, az viszont hagy némi kívánnivalót maga után. A Faragatlan herceg és a Sorskönyv a semmiből előtűnve hoznak toporzékoló, táncra perdítő hangnemet, hogy aztán a Bujkáló zsenialitására újra lelassuljon az egész, és teljesen a népzene kerüljön előtérbe. Szerencsére elmondhatom magamról, hogy élőben is hallottam már a bandát. Csak ezért meg is bocsátom nekik ezt a nüansznyi félrelépést, mert koncerteken baromi jól jönnek az ilyen pörgős nóták, amelyekkel fel tudják rázni a közönséget. (Egyébként Balázséknál soha nem kell felrázni senkit, 2 órán keresztül eszetlenül ugrál mindenki, amíg össze nem esik.) Szabó Balázs már többször is bebizonyította, hogy igazi multikulturális személyiség, aki összművészeti produkcióra képes. A versfeldolgozásai eddig általában csak a nagy magyar költőket érintették. Radnóti Miklós és Pilinszky János drámai költeményeibe még több érzelmet sikerült csempésznie, ám ezúttal egy kortárs költő munkájához nyúlt. Ha valaki eddig nem hallott a (többek között) József Attila-díjas Grecsó Krisztiánról, az most biztosan megkeresi az interneten, mert az Ami elhasadt és a Dézsma című lírája is pompázatos előadásban részesül Balázs jóvoltából. A köztük helyet kapó Magammal szemben, Nincs idő és Embervédő állatok hiába rendelkeznek hangzatos címmel, sajnos semmi unikumot nem szolgáltatnak (legalábbis számomra). Az album utolsó dala egy az egyben egy népdalfeldolgozás. Az Adjon isten, rózsám hat percet szán a magyar népzenére. Aki kapható az ilyesmire, és hagyománytisztelő, az biztosan nagyon fogja kedvelni ezt a számot is.
Az album tehát minőségi szórakozást biztosít, a már szokásosnak nevezhető bandás hangzásvilággal. Március 28-tól kezdődően a srácok batyukkal felszerelve nekiindultak az országnak, hogy a magyar ajkú közönség apraja-nagyja megismerje új lemezüket.

Az online lemezboltok mellett az album a szabobalazsbandaja.bandcamp.com internetes oldalon is meghallgatható, ahol Balázs így nyilatkozik saját zenéjéről: „Ez is valami csontok közül kifolyt muzsika, minden benne akar lenni, egész gyerekkorom: a zene, a tánc, a folk, a funky, a vér, a szív…”

Képgaléria: