Fotók: Tóth Eszter

10. rész - Kirándulás a Kaszumigaura-tónál

Egyik szombati napon mentorommal, Ajumival és a barátjával ebédünket a Tsukuba külvárosában levő Szamuráj étteremben költöttük el. Egy vékony rizspapír fallal elválasztott, alacsony asztalnál ültünk mezítláb, és az ebédre rendelt ojakodont ízlelgettük, miközben az étel nevének etimológiáját próbálták nekem magyarázni. Pillantásom néha az ablakon átsejlő, sárgásan száradó rizsföldekre vetődött. Közelgett az aratás ideje. A nemzeti robotfejlesztő központban dolgozó Kenta arról beszélt, milyennek képzeli a jövő intelligens robotjait. Részleteket nem mesélhetett a munkájáról, hiszen az olyannyira titkos, hogy idegenek csak különleges alkalmakkor látogathatják kutatóintézetüket. Különösen igaz ez a magamfajta, messzi országból érkezett, furcsa kinézetű jövevényre, aki akár még körmönfont kém is lehet, és azzal az ürüggyel, hogy híján van a japán étkezési szokásokban és kultúrában való jártasságnak, közös étkezésre csábítja őket, hogy ott aztán csavaros módszerekkel kipuhatolja terveiket.

A beszélgetés közben Ajuminak egyszer csak az az ötlete támadt, ebéd után látogassunk el a szomszéd városban, Tsuchiurában levő Kaszumigaura-tóhoz. Ez az alig pár kilométer távolságra levő tó egész Japán-szerte ismert, ugyanis ez az ország második legnagyobb területű tava. Kezdeti lelkesedésem elég gyorsan lehűtötték: úszni, de még pancsolni sem lehet a tóban, mivel KOSZOS. Ez a pár másodperc elég volt ahhoz, hogy a gondolatain 9000 km-t tegyenek meg légvonalban, és a Palicsi-tó partján érezzem magam. Milyen váratlan meglepetés, hogy Japánban, az ultragyors vonatok, a robotok és a létező legfejlettebb technika hazájában ugyanúgy küzdenek az algák túlzott szaporodásával, mint a gazdaságilag nehéz helyzetben levő, valaha sokkal fényesebb napokat is megélt Szabadkán. Különösen nagy blamázs, hogy egy ilyen ismert, útikönyvekben is fellelhető tóról van szó. A gondot elvileg a környező mezőgazdasági és lakóterületekről beszivárgó magas foszfor- és nitrogéntartalmú eső- és szennyvíz okozza. Szóval fürdőzőkkel nem lehet találkozni, hajókkal, csónakokkal, horgászokkal vagy madárlesőkkel annál inkább. Mi a tó partját övező, helyes kis parkban tettünk sétát.

A tó mentén fűfélék, nád és mindenféle, számomra ismeretlen, ázsiai eredetű bokor, vízinövény és színes virág található. Az útikönyv szerint a holland stílusú szélmalom „egzotikusabbá” és különlegesebbé teszi a látképet. Hát, nem tudom, én ebben semmi egzotikusat nem láttam, jobban örültem volna, ha valami hagyományos, japán stílusú épületet biggyesztenek a tó partjára. Azért felmásztunk a tetejére Ajumival a kilátás végett és egy fotó erejéig.

Képgaléria: