Megint azzal fenyeget, hogy kidob a naprendszerbe. Félek tőle, mert képes rá, és nem is tudtam választ adni neki. Minél tovább maradok, annál nehezebb lesz megkeresni a kiutat. Sokszor álmodom, hogy ott ragadok, ő karmokat növeszt, letépi magáról a Versace felsőjét, majd kinyitja a hátsó ajtót, és kisétál. Soha többé nem látom. M. M. azt mondja, most egy iskolában dolgozik, de én nem hiszem el neki, pedig régóta ismerjük egymást, és nem is az a hazudós fajta. Messze lakik a főúttól, utálja a zajt, és allergiás is a füstre. Üveglépcső vezet a legfelső szobába, itt szoktunk találkozni. A szoba két oldalsó fala halványlilára van festve, mintha nem lett volna elég festék, és ő vízzel hígította volna. A hátsó fal fehér. A világtérkép volt ráfestve. Egy furcsa aláírás volt a térkép alatt, ecsettel lehetett odaírva, mindig eszembe jutott, hogy megkérdezem tőle, ki csinálta neki, de olyan hamar belemerültünk a világ minden dolgába, hogy mindig elfelejtettem. Nagyszerű az ízlése, nagyon szeretem a kötött egyberuháit. Azt mondta, az anyukája csinálta őket, még amikor az egyetemre járt. Folyton ismételgette, hogy én leszek az utódja, ezért vagyok itt. Leporolta a 48. könyvet a bőrkötésűek közül, és megint nekiláttunk a munkának.
truba-dúr
…aztán írsz valami szart, amitől ordítani tudnék. Megint eszembe jut Sirbik gondolata a szőlőtőről, a barátságról, az örökkévalóságról és a borról, „a szőlőtő elszárad, de a barátság örökké megmarad”, ekkora szart, ennek ő is hangot adott, „a szőlőből bort csinálunk, bebaszunk, és szarunk a barátságra”. Kreatív írásszakkör néven fut a műhely, B. is ajánlotta, így tudtam, hogy jó lesz. Az első mondata az volt hozzánk: a projektor nem működik, úgyhogy elmegyünk kocsmázni, az írók többnyire szeretnek kocsmázni. Trubadúr, így hívják a kocsmát, 2 percre van a Jadrantól, oda vezetett minket, piros, tapadós nadrág, ing és egy három méter hosszú lila sál volt rajta, egy jelenség.
szia, arany lelkem
Jobb, ha úgy tudja, nem is említettem neked. Nagyapámnak egy régi ismerőse, Bubori Lajos, így hívják, kristályokat árul a házánál, majdnem a Tisza partjáig kell menni, míg a házához érsz, nagyapa gyakran mesél róla. Sose mertem elmenni hozzá egyedül, csak a régi barátaimmal. Imádtam a kristályokat. Ijesztő volt maga a környék is, ahol lakott, sose jártunk arra szívesen, bezzeg a partra. Sokszor kacsáztunk ott a megszáradt iszapdarabokkal, néha találkoztunk vele, a betonpadok mentén sétált, és megkérdezte, mikor járunk felé, mert új látnivalókkal tud szolgálni. Egyszer megkérdeztem, honnan szerzi a kristályokat, de csak annyit mondott, hogy régen sokat utazott. Néztük, ahogy továbbhalad a padok között, kezével végigsimította némelyik fűzfa törzsét. Néhány pad után mindig lehajolt, valamit matatott a homokban. Soha nem gúnyolódtunk rajtra, eszünkbe se jutott, egyikünknek se. Hosszú, fekete, földig érő kabátot, fekete vagy zöld pólót, fekete, szűk nadrágot és szandált viselt, piros zoknival.
perpetuum mobile
Karjait a feje fölé emeli, csuklójánál összeérinti, majd szétnyújtja az ujjait. Rózsa. Éles tekintettel néz előre, a tollak lehúzzák a fejét. Mert te időn kívüli vagy, távol űrtől és galaxisoktól. Állsz az erdő közepén, tavaszig. Vársz őszig. Látod a telet. Majd a tavasz. Mert mindet látni akarod. A vason sétálok, néha leesem. Meglátlak az erdőben, te mosolyogsz, én intek, és hagylak. Tudom, milyen kreatív vagy, és hogy erre szükséged van. Egy osztrigát szülsz meg gyerekként. Maga Tara mondta. Végtelen történet kering rólad, és félsz, hogy csak egy mítosz vagy. Este Hamburgba, majd Oslóba repülsz. Egy olyan, mint én, soha nem beszélhetett volna veled. De én nem vagyok olyan, és ezt te is megtudtad. Sok időmbe és energiába tellett, de megcsináltam, tudom, hogy azt mondjátok, hogy bolond vagyok. És elhiszik, hogy sikerült, hogy sikerülhet. Amikor megérintesz, meghalok, csak egy kicsit, belülről. Nem is tudom, hogy lehet ez szerelem.
Donatella / /!!
Ide jöttünk, ahol éltem, és mindig is élni fogok. Ez most az én kívánságom volt. Már egy ideje nem találkoztunk, de azért még mindig ismerjük egymást. A megbeszélt helyen veszünk fel téged. Úgy öltöztél fel, mint eddig mindig. Kerüljük a feltűnést. Bort? A régi sztorik szelei verdestek minket egész úton. A partra megyünk, kiszállunk a kocsiból, és mindenkit elküldök. Pohár a kezekben. Akció van! Üljünk le, és beszéljünk. Tudod, úgy érzem, hogy a fejemben lévő regény kivetültét élem, nap mint nap. Az meglehet. Én pedig mindent megtettem, amit csak meg lehet tenni ebben az életben. Szinte legjobb barátok vagyunk Steff-fel, és mégis. Itt ülünk a parton, ketten, a semmi közepén, és rájövök, mindvégig itt volt az, ami van. Voltam már minden, szájkosár és a kutya, akire ráhúzták, közhely és maga az egyediség, közismert és közutált. Te pedig most is az vagy, aki voltál. Szertelenség, önfejűség, és mégis. Többet éltünk mi ketten, mint akárki más. Talán most is tudom, hogy ez fog történni, de mit sem számít, mert ez fog történni. Ma vissza kell mennem, de estére még maradok, hogy be tudjunk menni a suliba. Gyere már el velem. Még nem is találkoztatok G.-vel. Kettőkor repülőre szállunk, még aznap New York.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá