A gasztroglobalizációs fellendülésben ugye milyen jókat falatozunk mi mostanában – még itt a Képes Ifi oldalain is? És az ünnepek közeledtével még csak most indulnak be igazándiból a nagy-nagy zabálások és tivornyák. Na ja: szarul élünk, de legalább megadjuk a módját… Lenni vagy nem lenni? Menni vagy nem menni?

Enni vagy nem enni?

Itt, a „zsíros” Bácskában pl. zsíros kenyérre remélhetőleg mindig telni fog a szegény embernek is – de ami ezen túl van, az egyre inkább kérdésessé válik. Előbb-utóbb minden fiatalban – és kevésbé fiatalban is – felmerül a kérdés: menjek vagy maradjak? „Vezetőink” – jaj, mikor írhatom majd le a szót idézőjel nélkül??! – egyre hangsúlyozzák, hogy maradni kell, mert eljön majd itt is a Kánaán. Lehetőségeket persze nem teremtenek – kivéve önmaguk számára, mert ahhoz persze nagyon értenek –, nem is áll hatalmukban, igaz. Csak nem volna szabad mellébeszélni.

Mert ami a munkalehetőségeket illeti, kérem szépen, a „nagyhatalmak” átírták rendesen a világatlaszt: hazánk is, hasonlóan az egész régióhoz, áthelyeződött Délkelet-Ázsiába, lehet kulizni látástól vakulásig minimálbérért. Ha értelmiségi vagy, egy-két diplomával a tarsolyodban, akkor nagyjából három választásod van: ilyen-olyan kompromisszumokat kötve elhelyezkedsz az állami szférában, ahol lassanként szintén a minimálbérre csökkentik a fizetésedet; ha nincs módod – vagy gyomrod – megkötni a kompromisszumokat, akkor szintén beállhatsz a futószalag mellé valamelyik multicég kihelyezett üzemében; avagy megpróbálhatsz a vezető pártokon keresztül közelebb kerülni a húsosfazékhoz. (És persze negyedikként ott van még a magánszféra a maga „feltalálta magát” típusú modern gengsztereivel, jobb esetben „robinhúdjaival”. Bátor szív, erős kar, jó gyomor kell hozzá, s persze „ügyesség” – hajrá!)

No jó, és mi van, ha veszed a tarisznyát, és elindulsz külföldre szerencsét próbálni, hogy kitágítsd a lehetőségeid spektrumát? Mert ott majd két-három diplomával, nyelvtudással, számítógépes szakismerettel jobban meg fognak becsülni. Szerinted az a „nyugati világ”, amely idetelepíti a szemétlerakóit és gyárait, otthon mennyire fogja megbecsülni a hazánkfiát? Éppen annyira, mint itthon – vagy mint otthon a saját hazája fiát: a tehetségének mértékében pl. annyira, amekkora az ezzel járó kizsákmányolhatóságának a mértéke. Lehet, kicsivel több hús kerül a fazékba, de becsület… A pénz csak a pénzt „becsüli”. A becsület szó jelentése lassanként a homályba vész. Ez a PÉNZ kora: Kali-juga, Zombi Apokalipszis. Ez van. Eszed, nem eszed, nem kapsz mást.

Lázadni persze lehet és kell is ellene – de ezt a világot megváltoztatni nagyon kemény feladat. Talán úgy fogalmazhatnánk, hogy ez az átmentés időszaka. Meg kell próbálni megőrizni a még meglévő valós értékeinket egy – valószínűleg igen távoli – jobb és szebb Világ számára. Éppen ezért én nem merek ebben tanácsot adni, Barátom, hogy maradj vagy indulj el. Részemről maradok – míg tető van a fejem felett, míg telik zsíros kenyérre. Az anyagi „javakkal” keveset törődöm, a szellemi javakat pedig még megtalálom a művészetekben (ezek meg csaknem ingyen vannak). Rajtuk kívül már alig. Mert a valós, szellemi vezetés rejtőzik, alszik vagy tetszhalott. Világi „vezetőségünk” Sötét Urai ugyanis hatékonyan üldözik: ellehetetlenítik, igyekeznek hiteltelennek, nevetségesnek beállítani. Don Quijote vagy Nero? Melyikre hasonlít jobban pl. az orosz vezér? Na ugye…

Csüggedni kár, valószínűleg ennek is megvan a helye az isteni tervben. Reménykedjünk. A lényeg, hogy látva lássunk, a dolgok mögé is, ne higgyünk soha az anyag csábításának – a gerincünk pedig maradjon töretlen.

„Tomorrow is another day” – hangzik el az Elfújta szélben. Bízzunk hát benne, hogy az új évvel eljő ez a várva várt Holnap is! Amikor is legközelebb találkozunk – január 21-én. Közben legyen boldogságos a karácsony és fergeteges a szilveszter!

Addig is maradok – barátsággal.

Képgaléria: