: Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

Hogyan lettem Collateral damage

: Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

Úgy, hogy egy tavaszi napon bementem a munkahelyemre. És ez nem vicc.

Figyeljetek csak.

Történt, hogy egy ragyogó tavaszi reggel Nike-módban ébredtem, Just do it, s gondoltam, miért ne, végül is, miért ne, fogtam magam, s emberi alakot öltve bebringáztam a cégbe. Bár ne tettem volna! Kinyitva az ajtót ki volt az első ember, akivel összefutottam? Hát a MaSzó akkori igazgatója. Én, mint minden jól nevelt rabszolga, udvariasan köszöntem, jó napot kívánok, de éreztem, valami nincs rendben. A direktor csak nézett, nézett, guvadt szemekkel, arcán a teljes döbbenet, majd jó napot, szevasz helyett csak ennyit kérdezett tőlem: te még itt vagy? Igen, válaszoltam zavartan, mire ő, na, ezen mindjárt változtatunk. S még a délelőtt folyamán felkerült a nevem az épp aktuális elbocsátási listára.

Úgyhogy azóta is mindenkit elküldök melegebb tájakra, ha azt hallom, a munkahelyre illik bemenni, ott ügyesnek kell lenni, meg minden meg hasonlók. Nem! Az ember csak akkor menjen be, ha öngyilkossági gondolatai vannak. Mert lehet, lehet, mondom, ha én aznap szokásomhoz híven otthonról intézem az ügyeket, ma is a Képes Ifi fizetett munkatársa lennék. Kellett nekem a tavaszi feeling…

De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egyáltalán pár évet alkalmazottként ott töltöttem, legalább annyira furcsa, mint elbocsátásom körülményei.

Figyeljetek csak.

Történt, hogy egykori osztálytársamat, Szabó Palóczot az illetékesek kinevezték főszerknek, ő meg felajánlotta nekem, legyek a jobbkeze, egyben a képregény- és humorrovat szerkesztője is. Újságírni semmi kedvem, tudni se tudok nagyon, de mint comic-rajongó nem mondhattam nemet. Így történt, hogy pár éven keresztül buzgón fordítottam a Garfield, Hogar s az ilyen „tréfás rajzsorozatok” csúcsaként Calvin és Hobbes furcsa kalandjait. Büszke vagyok ezekre a fordításokra, ha néha csak egy-egy szót, mondatot kellett is lefordítanom. Napokig, s ez nem vicc, napokig tartott néha kiválasztani a megfelelő képsorokat, kiagyalni, melyik szerepeljen a következő számban. Aztán a fordítás, először csak úgy szavanként, aztán vissza-visszatérve formáltam, alakítgattam az egészet, mígnem olyan lett a fordítás, hogy elégedett is voltam. Persze ezzel kapcsolatban is vala egy szkeccsem a direktor úrral, mert miért pont evvel kapcsolatban nem, nem? Történt, hogy a kezdeti időkben, mielőtt felvettek volna, Palócz barátom a főnöki irodában beszélte meg a külsősök tiszteletdíját, mely, sejtem, akkor is kb. azon a szinten mozgott, mint ma. Sorra kerültem én is, s Attila, bizonyítékként, hogy jár nekem az általa meghatározott honorárium, megmutatta az addigi Garfield-fordításaimat, mire a főnök szépen megszámolta a szavak számát, s kijelentette, ennyi szóért nem illik ilyen magas tiszteletdíjat fizetni. Merthogy ugyebár, és ezt Shakespeare óta tudjuk, a szó az csak szó, szó, s mit van egy tőmondat angolból magyarra való átültetését nagydobra verni, erre mindenki, aki csak picit is jártas az angol (német, francia, mindegy) nyelvben, különösebb gond nélkül képes.

És igaza is van, nem?

Aztán persze felvettek munkaviszonyba, s becsületemre legyen mondva, dolgoztam is ezerrel, szerveztem, intézkedtem. Moldova György írta egy helyütt, igyekezni kellene picivel jobb világot hagyni az utókorra, mint amilyent őseinktől kaptunk. S én ezen dolgoztam rendesen. Rendbe szedtem az újvidéki irodát, sőt még egyet kibokszoltam a főnökségtől, elláttam minden szükséges jóval, felújíttattam mind a három szerkesztőséget, a székvárosit, valamint a szabadkait és a zentait is. Nyaltam rendesen mindenhol, ahol kellett, a lap érdekéért. Ahogy azokban az időkben mondogattuk, Palócz barátom a lelkét adta a laphoz, én a májamat.

Na de mint minden jónak, ennek is hirtelen vége szakadt. S mivel rólam van szó, hát nem csak úgy, ahogy szokott az ilyesmi megtörténni, dehogy. Kicsit, hmmm, furcsábban.

Figyeljetek csak.

Fent voltunk Pesten a Szigeten, a válogatott jópofák, úgymint a főszerkesztő, felesége, Klári, Tádé s jómagam, és nem csak úgy voltunk ott, dolgoztunk is, mondjuk én éppen nem, de a többiek írták napi jelentéseiket, küldték az anyagot. Aztán egyszer csak összefutottunk pár itteni fiatallal, és kiderült, Palócz már nem főszerkesztő, nem kell sietni haza… Míg mi odavoltunk, szépen, csendben megfúrták. Van ilyen is, nem?

Hazajöttünk aztán, és kiderült, új főszerkesztője van az újságnak. Palócz ment, valaki, már nem emlékszem a nevére, jött, és új korszak kezdődött. Első határozatainak egyike az volt, hogy a humorrovat, mely idővel két oldalra duzzadt, és szintén sok-sok energiámba került, egy oldalra soványodott. De ami igazán szíven szúrt, az a képregények megszüntetése volt. Értem én, hogy acelebvilágizgibb, de akkor is. Mivel a dolgok ilyetén alakultak, hát én is visszavonulót fújtam. Kezdetben még be-bejárogattam, de egyre kevesebbet, és minimálisra vettem az aktivitást. Aztán a tél folyamán már szinte mindent otthonról intéztem, mígnem egy ragyogó tavaszi napon Nike-módban ébredve…

Bementem, és úgy maradtam. Ahogy a cég igazgatója mondotta volt, te a Palócz embere vagy, s mivel ő már nincs itt…

Így történt, és nem másképp, hogy egy főszerkesztő menesztésének járulékos káraként megváltak tőlem. Legyen, gondoltam magamban, legyen, amit tettem, megtettem, munkámról mondjon ítéletet az utókor, ha egyáltalán lesz ilyen.

Mindennek ellenére szerettem ott, jól éreztem magam, és nincs harag bennem, miért is lenne. Valóban fikarcnyi se.

De azért a Calvin és Hobbes megszüntetése szemétség volt.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

1 Hozzászólás

Na, látod, ez is benne van abban a hetven évben, amiért a Képes Ifjúság az idén megkapja a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének díját. Átadás 11-én Zentán, de ezt - gondolom - megírják a lapok. Ha mégsem, akkor: ugyanott, ugyanakkor, ahol a Napleány-díjat is átadják. Téged is, Palóczot is ismer mindenki, az utódod pedig át se jött a Jó Pajtásba (emlékszel: szomszéd ajtó, saját cukortartód volt, mert csak te ittad cukorral a kávét) bemutatkozni. Arra meg a f.sz emlékszik, hogy hívták az a gennyes alakot, aki szembe jött azon a reggelen...

Szólj hozzá

:
Régi címlapok az új Képesben Régi címlapok válogatása az új Képesben

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Dormán László, avagy akasztják a hóhért
Dormán László fotói Dormán László a Képes Ifjúságban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Molnár Zoltán
Hogyan lettem Collateral damage Úgy, hogy egy tavaszi napon bementem a munkahelyemre. És ez nem vicc.

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Győri Norbert, jobbról első, a Brutal Assault fesztiválon
A mi Ifjúságunk A Képes Ifjúság 70 éves. Ez szép kor, de sokkal szebben is meg lehet élni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tankcsapda-koncert Óbecsén! A Tankcsapda sikere ennyi év után is töretlen, 2014-ben a huszonöt éves jubileum keretében tavass...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lajkó Félix zenemaratonjának záró akkordjairól Üvölt a másnap a fejemben, zilál a tegnapi pálinka. Tus, táska, rohanás a vonatra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ladik Katalin
Kontaktzónában Ladik Katalin! Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hungary's Got Talent A tehetség itthon van!

0 Hozzászólás | Bővebben +