Fotó: Sörfőző Kornél és Bíró Timi

Körmöci Petronella színművésznővel sikerekről, színjátszásról és rendezésről beszélgettünk

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XX. Találkozójának Pataki László-díját vehette át a topolyai Mara Amatőr Színház Tasnádi István Finito, avagy a magyar zombi című előadásáért, amelyet Körmöci Petronella rendezett.

Hogyan jött az ötlet, hogy a topolyai Mara Amatőr Színháznak rendezz meg egy darabot?

– Megkerestek a topolyaiak, és már akkor volt egy csomó elképzelésük. Olyan „kikötések”, hogy az egész társulat benne legyen, mindenkinek legyen szerepe, szerettek volna valami vidámat készíteni, és valami olyasmit, amit díszletben, kellékben és kosztümben a szerény anyagi körülmények között is meg tudnak valósítani. Tasnádi sokat rendezett Szabadkán. Amikor elkezdték forgatni a werkfilmet a Magyar Társulattal, akkor elolvastam a Finitót, és nagyon tetszett. Versben íródott, molière-i versszakokból áll, de meg sem fordult a fejemben, hogy ezt nem tudja majd színpadra tenni a topolyai társulat.

Milyen volt a próbafolyamat? Nehéz volt a szabadkai és a topolyai próbák összehangolása?

– Ezzel nem volt probléma, hiszen akkor volt Andrási a társulat művészeti vezetője, s így a házban csak a régi szerepeimet játszottam, azokat is ritkán. Az egyeztetés inkább a társulat részéről volt nehézkes, mert az általános iskolástól kezdve a nyugdíjasig minden korosztály megtalálható a csapatban. Van, akit az egyetem, van, akit a munkája köt le, de még a nyugdíjas is rettenetesen elfoglalt, mert egy csomó más szakkörben is aktívkodik. Nehéz volt az adott tíz embert egy szombatra összehívni, de ez sem volt megoldhatatlan feladat. Sörfőző Károly, a társulat vezetője szerette volna a Topolyai Napokon (ami szeptember elején van) bemutatni az előadást, de megegyeztünk, hogy minőségileg nem áll készen az előadás a bemutatásra, így várunk a nyilvánosság elé állással. Végül októberben mutattuk be a darabot, megszerveztünk egy nyílt napot, ami nagyon jól sikerült. A közönség bejött a próbára, kérdéseket tehettek fel, valamint beleszólhattak a próbafolyamatba. Vendégeket is hívtunk erre az alkalomra, és nagyon jó beszélgetés zajlott többek között Brestyánszki Boros Rozi dramaturggal és G. Erdélyi Herminával, aki az összes Szabadkán rendezett Tasnádi-darabban játszik. A marások ezen a próbán szereztek maguknak egy kiváló technikust, ugyanis a próba végén feltették a kérdést, hogy ki csatlakozna hozzájuk, és így került a társulathoz a technikusfiú, aki azóta is kiválóan végzi a munkáját. Hétvégéken próbáltunk, valamint volt egy intenzív főpróbahetünk, ami semmiben sem tért el a népszínházas főpróbahetektől. Ilyen értelemben nem volt különbség a hivatásos és az amatőr társulat között, mivel itt is olvasó- és elemző próbákkal kezdtük a próbafolyamatot, húztunk a szövegből, és jelenetről jelenetre közösen találtuk ki, mi maradjon meg.

Mesélnél egy kicsit a darabról?

– Véleményem szerint a darabban mindenki főszereplő. Az egyik Blondin Gáspár, és a körülötte zajló eseményekről szól ez a dráma. A férfi elveszítette a munkáját, és emiatt depressziós lesz. Elhatározza, hogy öngyilkos lesz, és érdekes módon mindenki, akit a megmentésére hívnak, hasznot szeretne húzni a halálából. Többféle karakter jelenik meg a színpadon, akik ahelyett, hogy lebeszélnék Gáspárt az öngyilkosságról, majdhogynem még biztatják is.

A közönség mennyire tud azonosulni a darab szereplőivel vagy magával a témával?

– Októberben volt a bemutató. Eddig kilenc előadást játszottak, főleg vidéken. A bemutatóközönségünk nagyon jó volt. Azt látom, hogy Topolyán nagyon szeretik a Marát. Tizenéve létezik a Mara, tehát ismerik őket, várják az új bemutatót, és rengeteg meghívást kapnak. Olyan településekre is el tud jutni a társulat, ahová például a Népszínház Magyar Társulata nem. Ez egy komplett, egész estét betöltő színházi előadás, attól függetlenül, hogy egy amatőr csoport játssza.

Mennyiben más úgy rendezni, hogy amatőr csapatról van szó?

– Soha nem úgy mentem oda, hogy amatőr csoportról van szó. Mindent halálosan komolyan vettem, a próbakezdéstől kezdve a díszlet lecentizésééig. Ők is nagyon fegyelmezettek, a verses szöveget is rendkívül gyorsan megtanulták, teljesen professzionális a hozzáállásuk. A heti egy próba miatt sokszor elveszítettük a fonalat, de ezt a problémát is fél óra alatt áthidaltuk. Új jelenség számukra az elemző próba, amiben szintén nagyon együttműködők voltak. Saját erőből készítik el a kosztümöt, a díszletet, maguk szerzik be vagy alkotják meg a kellékeket. Nincs kiszolgáló személyzet. Nekünk kellett előkészíteni a terepet, hogy dolgozni tudjunk. Nagyon lelkesek és elszántak. A Mara bármely tagjával szívesen játszanék a Jadran színpadon is.

A Szabadkai Népszínház színművésznőjeként játszol, legutóbb Topolyán rendeztél, s közben a Mátyás király lopni megy c. gyermekelőadással járod Vajdaságot. Hogy tudsz magadba sűríteni ennyi mindent?

– Úgy kezdtem a pályafutásomat a zentai színházban, hogy először játszottam, utána rendezőasszisztenskedtem, azután rendeztem. Tulajdonképpen mindig színházzal foglalkozom, akkor is, ha egy szerepre készülök, és akkor is, ha épp rendezek. Akár gyerek-, akár felnőttközönségnek szól az előadás, mindig ugyanúgy készülök fel a darabra. Ha az előadás-készítést úgy képzeljük el, mint egy gátfutást, hogy akadályokat ugrunk át, miközben a cél felé haladunk, akkor a szöveg az első ilyen ugrás. A rendezést illetően itt Topolyán szerteágazó volt a munkám, még plakáttervezéssel is kellett foglalkozni, de ennek is örültem, hiszen az előadás szerves része.

Miért kóstoltál bele a rendezésbe?

– Felvételiztem az újvidéki akadémia rendezői szakára Boro Drašković osztályába, de nem vettek fel, és az osztálytanár azt mondta, hogy nem tudja, rendezőnek kell-e lennem, de azt tudja, hogy színházzal kell foglalkoznom. Ezután jött a Magyar Tanszék két évig, s csak utána következett a színművészeti akadémia. A tanszékes múltam a dramaturgiában, a rendezői szakra való felkészülés pedig a rendezésben segít, úgyhogy egyiket sem bántam meg.

Milyen érzés rendezőként, és milyen színészként megélni a sikert?

– Ez nagyon érdekes, mert a bemutató előtt percekkel halálomon voltam, annyira izgultam. Egy szerep eljátszásánál én cselekszem, rajtam múlik, hogy mi fog történni. De amikor megalkotod a kis gyerekedet, már ő szerepel a színpadon, mindenki helyett izgulsz, és látod, ahogy jönnek be az ismerősök, ülsz az x-edik sorban, és bármi történik, te nem oldhatod meg… Az egy iszonyatos feszültségi állapot. Azt éreztem, hogy kezdjük el, haladjunk most már, utána pedig hatalmas élmény a taps. Minőségileg két különböző dolog, miközben az odavezető út szinte ugyanaz, és a célban szétválik egy pillanatra. Itt már közvetett viszonyban örülsz a tapsnak, mert azt látod, hogy azok örülnek, akikkel együtt alkottál.

Tasnádi látta már az előadást?

– Sajnos még nem. Találkoztunk már azóta, és szeretné megnézni. Ha el tud jönni az ötvenedik Tapasztalt asszonyra, úgy megnézi akkor, vagy pedig a délvidéki magyar színjátszás napjainak keretében, hiszen ott is be lesz mutatva az előadás.

Visszahívtak a topolyaiak, úgyhogy jövőre ismét együtt fogunk dolgozni.

Képgaléria: