: Creepy Pferd – de már barátok vagyunk
Creepy Pferd – de már barátok vagyunk

Egy au pair naplójából

: Creepy Pferd – de már barátok vagyunk
Creepy Pferd – de már barátok vagyunk

1. Minden kezdet nehéz

Und dann, you use minden nyelvet, koje znaš. Egy időben persze…

Az au pair kalandok pedig csak folytatódtak.

Amikor sorra dőltek romba az álmok kártyavárai, megpróbáltam elfeledni a kudarcot, hogy mégsem mehetek Kanadába vagy az Egyesült Államokba. Reményt vesztve gondoltam az előttem álló hosszú nyárra, amelyet pedig alig vártam. Meg voltam győződve róla, hogy július másodikán már egy távoli kontinensre tartó repülőn fogok ülni. Augusztushoz közeledve pedig úgy tettem otthon gyertyát a szülinapi tortám tetejére, hogy már előre tudtam, mit fogok kívánni.

Nagyjából egy hét alatt hoztam össze a „nyaralásomat”.

Habár au pairként már magam mögött tudhattam néhány rémes élményt, amelyektől a mai napig rémálmaim vannak, azt kockáztam ki, hogy a jó kezdés utáni rossz élményt most egy újabb jónak kell követnie. Treća sreća, mint mondják.

Amint megcsillant az utazás reménye, azonnal csomagolni kezdtem. A hibámból tanulva igyekeztem ezúttal félig üresen hagyni a hatalmas kofferom, majd felkészültem az előttem álló tizenpár órás buszozásra. Ez volt a legolcsóbb és a legegyszerűbb megoldás.

Csak arra tudtam gondolni, hogy Londonba majd’ 24 órát utaztam – repülővel, meg egy halom másik járgánnyal –, úgyhogy csak legyintettem erre a pár órácskára.

Iszonyat nagy szerencsémre, azonnal elaludtam, amint beszálltam a buszba. Persze a kellő időben felkeltem, Prágába érve azonnal kipattantak a szemeim. Könnyek között, és természetesen hullafáradtan tapadtam az ablakra, felidézve az áprilisi osztálykirándulást. Ezután pedig már nem mertem aludni.

au pair

Sword and roses, avagy ismerkedés a német kultúrával

Hajnalok hajnalán érkeztem meg Dresdenbe, ahonnan még vagy száz kilométer választott el a célponttól. Innen már vonattal mentem. S talán először történt meg, hogy nem volt halálfélelmem attól, hogy buszt, vagy éppen vonatot kell váltanom. És csodák csodája, elsőre jó vonatra szálltam, anélkül, hogy minden velem szembejövő embertől információt kértem volna. Igazából, hajnali háromkor egy lélek sem volt az állomáson. A vonatom Zwickauba pedig csak fél hatkor indult. De még így is 200 euró alatt oldottam meg az utamat egy bizonyos Neumark nevű faluba, amely az apuka szerint Németország szíve – egy falu a semmi közepén. Három óra Münchentől, és ugyancsak három óra Berlintől.

Németországban nyoma sem volt a nyárnak. Fázott is a kisruhába bújtatott fenekem, mivel otthon az ötven fokban sült-főtt már hetek óta. S habár hideg idő várt, a fogadtatás meleg volt.

Négy gyereket ígértek, helyette rögtön hat fogadott. Aztán meg már tíz szaladgált a ház körül. Én meg utánuk. Sokgyerekes család helyett egy egész óvoda várt rám. Nem hiába az első új szó, amit megtanultam a Schweinerei (magyarul disznóól) volt.

A szülőkkel még elbeszélget az ember, de a gyerekekkel valahogy meg kell törni a jeget. Néhány nap elteltével ez is sikerült. Igaz, hogy kék meg zöld voltam, tetőtől talpig piszkos, és a hajam egy része is hiányzott… viszont a gyerekek már nem is akartak ágyba bújni anélkül, hogy jó éjszakát ne kívántak volna nekem.

au pair

Egy ilyen tündérmeséhez nem kell feltétlenül hercegnőnek lenni. Az érzés majd jön magától

Eleinte kicsit a szívemre vettem a „Miért beszéltek angolul, amikor Németországban vagyunk?” kérdést. Most viszont ezért vagyok a leghálásabb. Kérdezték is, hogy hogyan tanultam meg, amit eddig tudok. Most mondjam azt, hogy anno beleszerettem egy német pasiba, és ez kitűnő motiváció volt? Maradjunk csak annyiban, hogy jó volt a tanárom. Ami lényegében igaz is. Mert találkoztam már olyannal, akinek nyolc év némettanulás után fogalma sem volt arról, hogy mit jelent a tut mir Leid.

Persze, én is azt hittem, hogy tudok németül, és a nyelv nem lesz gond. Eszembe sem jutott, hogy számolnom kell egy förtelmes és érthetetlen dialektussal. Már a Hochdeutsch is idegen nyelvnek számít. S ezek után, hogy próbáljon barátkozni az ember?

Volt itt egy jó pasi, nézegettük is egymást. Nem is jutottunk többre, ugyanis a németünk annyira különbözött, hogy nem értettük meg egymást. Ekkor foszlottak szét az álmaim azt illetően, hogy szuvenírként szerzek magamnak egy jó német pasit. De már látom, itt a love story legfeljebb annyiból áll, hogy „du, ich, sex?” És még mindig jobb történet, mint a Twilight.

au pair

Bitch please (Schlampe bitte)! I'm fabulous!

2. Serbische Straße

A nyelv mellett a német kultúra is érdekelt. Tulajdonképpen minden au pair kötelessége egy kis érdeklődést mutatnia a különböző szokások iránt. És mi is a kultúra megismerésének legjobb módja, ha nem más, mint belecsöppeni egy igazi német lakodalom kellős közepébe?

Először is, megértettem a német second handet. Az efféle boltokban járva, valahányszor megláttam egyes darabokat, mindig azon morfondíroztam, hogy ezeket valaki tényleg megveszi? A válasz a kérdésre egy nagy igen.

Aztán végignéztem a lakodalmi színjátékot, sorbaálltam fagyiért – nem is egyszer… Ez mind oké volt, viszont az első kérdés, ami felmerült bennem, az az volt, hogy hol a zene? Persze, nem számítottam arra, hogy majd az egyik fa mögül előugranak a „trubácsok”… de valami kis háttérzene azért senkinek sem ártott volna.

S ekkor gondolkodtam el először igazán azon, hogy milyen is külföldön lenni. Más íze van a tejnek, másmilyen a benzin szaga is. Itt minden más. Mások az emberek, mások az ételek, s mást takar az, hogy minőség. A leghihetetlenebb pedig mégis inkább az, hogy fél kilogramm hús annyiba kerül, mint pár száz gramm müzli. És nem a müzli a rémdrága. Itt inkább minden olcsó. Itt tíz euróért veszel valamit. Otthon ennyi pénzből, örülsz, ha megveheted a másnapi ebédhez a hozzávalókat.

Hogy magyarázd el egy németnek, hogy a cigin és a vodkán kívül itt minden olcsóbb, mint otthon, ahol az emberek örülnek, ha van 20 000 dináros fizetésük? Németországban még nem láttam yugót! De azért van egy utca, amelyet okkal neveztünk el úgy, hogy Serbische Straße. Olyan, mint a Becsei út. Na, ennyit a jó német utakról, amelyek a falvakat kötik össze.

au pair

We're fabulous!

3. A német Katolikus porta

De milyen családba is kerültem én igazán? Egy kedves, szeretnivaló, nagy családba, amely magának tudhat egy nagy kastélyt, hatalmas birtokokat, három autót, földeket és vagy négyszáz birkát. A hátsó udvarukban pedig ott egy egész park.

S ez még nem is minden. Afölött még könnyedén szemet huny az ember, hogy a család minden étkezés előtt elmormol egy német imát, de amikor a szobám ablaka közvetlenül a templomra néz, melynek harangjai 15 percenként szólnak… nem a legkellemesebb élmény. Talán komolyan kellett volna vennem a címet. „Kirchplatz” Szépen magyarul ez volt a német Katolikus porta. Már csak a züllött fiatalok hiányoztak, a szökőkút, meg a La Forza.

Aztán lassan jegyzeteket készítettem a fejemben. Egy kis sétára a ház körül napolajra volt szükség. Egy délutáni kiruccanás pedig annyi készülődést vett igénybe 4 gyerekkel, mint amennyi ideig az ember költözni készül normál esetben. S még azt hittem, hogy én húzom az időt…

Mind tudjuk, hogyan működik az, amikor az ember meglök egy felállított dominót. Elindul egy láncreakció. Na, most nagyjából ugyanez a helyzet egy síró gyerekkel. Mert az már holtbiztos, hogy ha egy gyerek elkezd sírni, percekkel később már mind a négy bőg, de én is, meg a szülők is.

Másrészt viszont vannak olyan apróságok, amiket a gyerekek tragédiaként élnek meg, mi viszont alig tudjuk visszafojtani a nevetést. A hároméves kislány keservesen sírdogált, amiért lenyelte azt a krumplidarabot, amelyet csak később akart megenni. Nehéz lesz elfelejteni azokat a krokodilkönnyeket, amelyek végigfolytak az arcán. Én viszont még most is mosolyogva gondolok rá vissza.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Szerda Zsófi. Hátsó borító: Berkes Miklós
Back to normal. Esetleg Machine Head. Szeptember elején minden bizonnyal mindenki valahogy két tűz között érzi magát.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egyetemválasztó - El tudsz lopni egy egész vasutat? Állsz az ajtóban, nagy bőrönddel a kezedben.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Élni és élni hagyni Mik azok az emberi jogok?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A fesztivál helyszíne madártávlatból
Ismét volt egy VOLT Ha nyár, akkor fesztivál, ez a nagy, sokszor és sokat hangoztatott igazság.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fesztiváli látkép
Miért maradnék én itthon, ha el tudok jutni a Csehekhez? Emlékek a XX. Brutal Assault fesztiválról, és a számára otthont nyújtó Jaromer városkáról, ahol s...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Terminátor – Genisys (2015) Gyermekkorom egyik kedvenc filmje a Terminátor.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A bor ... a Tanyaszínház 2015-ös haknija

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
1901-es évjáratú bort iszogattunk Kavillón A Tanyaszínház 2015-ös előadása mámorítóra sikeredett

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ők ketten őrizhetik egy évig a vándorserleget
Kerek szám, kerek labda Ugyanúgy, mint nemrégiben a Budapest melletti Forma 1-es kanyarrengetegben, a Zenta melletti üdül...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A leves hozzávalóinak egy része
Sporhetsztori 10. Tizedik rész – Gondolatok a Gazpacho mellől

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Amiről szó van. Az Ezüst pavilon
Levelek Japánból 20. 20. rész - Ezüst pavilon

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Creepy Pferd – de már barátok vagyunk
Egy au pair naplójából 1. Minden kezdet nehéz

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy-egy pillanatra bárki képregényhős lehetett
Fesztivál mindenkinek 2015 nyara is bővelkedett fesztiválokban.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Pálfi Ervin 1980. augusztus 24-én születtem Szabadkán, Pálfi Ervin névre hallgatok.

0 Hozzászólás | Bővebben +