Beszélgetés Juan Brujóval

Igazán durva zenei agymenés történt tavaly nyáron körülbelül negyven fokban délután négy órakor a cseheknél, egészen pontosan a josefovi erődítményben. Nem mindennapi felállással nem mindennapi produkció volt a Brujeria fellépése. Ezúttal basszusgitáron Jeff Walker (Carcass), gitáron Shane Embury (Napalm Death) nyomta, a dobok mögött talán Adrian Erlandsson (At the Gates) ült, miközben Fantasma és Juan Brujo machetével izzította a hangulatot, hogy a gyengébbik nem képviselője – Pititis gátlástalanul felkorbácsolhassa. Igen lelkes stábunkat a koncert során jól pofán csapta a szent füst, de végül csak betalált az interjú helyszínére, ahol a menedzser tízpercre szabta faggatódzási jogunkat az alapító/énekes Juan Brujóval. Azért lazább is volt már...

A Brujeria úgy általában felrúgott jó pár, a zene történetében örökérvényűnek tűnő szabályt. Egyáltalán hogyan keverednek össze az ilyen furcsa arcok egy közös projektum kiötléséhez?

– Ehhez vissza kell mennünk az időben egy 1989-es Los Angeles-i Terrorizer-koncertig, ahol szinte véletlenül összefutott néhány zenész ismerős, akikben két dolog volt közös. Az akkor terjeszkedő death/grind iránti rajongás és a dél-amerikai gyökerek. Valójában csak bulizni mentünk akkor, de utána elkeveredtünk egy házibulira. Végül egy asztalnál kötöttünk ki Jello Biafrával (ex-Dead Kennedys, ex-Melvins), Dinóval (Dino Cazares/gitáros Fear Factory), Billyvel ( Billy Gould/bőgős Faith No More) és Pat Hoeddel (ének). Annyira eksztatikus volt az egész este, hogy másnap már az első próbát beszéltük le telefonon. Tudod a tipikus jó buli, váratlan következményekkel.

A zenekar igen kellemetlen témákkal foglalkozik, sátánizmus, szexuális deviációk, erőszak, emberkereskedelem, csempészet, faji megkülönböztetés, Amerika-ellenes kirohanások. Puszta provokáció a célotok, és arra utaztok, mennyire tudjátok kivágni a biztosítékot a nyilvánosság előtt?

– Egyáltalán nem, de szándékosan íródnak a szövegek leplezetlen és száraz modorban. Arról énekelünk, ami körbevesz bennünket, megtörténik velünk, a környezetükkel, szem- és fültanúi vagyunk/voltunk, mióta elindult a zenekar. Ha tetszik, ha nem, ez a valóság, és nem feltétlenül tükrözi a mi véleményünket, inkább a kapott érzeteket.

Az igaz hogy a sátánista/latin/machetés/drogbáró arculatotokkal az első lemezetek után felkeltettétek az FBI érdeklődését is, akik nyomozásba kezdtek a személyazonosságotok után?

– Igen. Kissé vadul hangzik, de el lett simítva, és nem volt olyan veszélyes ügy.

Akkor elmondható, hogy többen is értetlenül állnak a szövegvilágotokból lecsapódó szarkasztikus humor előtt?

– Ehhez kétség sem fér. Akár a terjesztők, üzletláncok, újságok, riporterek is képesek voltak kibukni pár dolgon. Németországban nem is játszhatnánk jó néhány dalt a szövege miatt, de természetesen senki sem veszi a bátorságot a cenzorok közül, hogy lejöjjön egy bulira, és ezt le is ellenőrizze.

Több dalt is fontatok a cannabis témája köré, és az 1997-es mini albumotok címe is Marijuana. A koncertetek második felében szinte THC füstbe burkolódzott a közönség, ez szándékos propaganda a marihuána legalizálása érdekében?

– Ez az 1997-es Marijuna dal, amely valójában a Macarena átirata, igazából spontán, de eléggé testhez álló vicc. Kitaláltuk, mekkora poén lenne ezt az undorító pop szutykot megbabrálni, és úgy látszik, a közönség jelentős hányada azonosulni is tudott vele. Azóta egy kicsit rajtunk ragadt ez az egész, de nem bánjuk, inkább rendszeresen rájátszunk. Most is a színpadon mindannyian rágyújtottunk egy spanglira. Lényegében maximálisan kiállunk a cannabis legalizálása mellett. Pozitív tendenciák vannak az utóbbi években erre vonatkozólag és demonizálni sok más dolgot is lehetne.

A Brujeria az idén már 26 éves, és ez alatt az idő alatt olyan sokan megfordultak meg a bandában, hogy szinte követhetetlen a tagság azonosítása. Nem fárasztó ez a sok tagcsere?

– Ez nem egészen így van. Amikor létrehoztuk a Brujeriát, akkor ez csak egy projektum volt, amelyben a barátok más zenekarokból kiélhették a zenei kísérleteiket. Akinek akkoriban nem volt állandó bandája, persze nagyobb igényt érzett az élő fellépések iránt. A dolgok úgy alakultak, hogy Dino sem zenélt a Fear Factory-val egy időben, a Faith No More feloszlott, és akkor beindult a banda, de persze akadozva működött az elfoglaltságok miatt. Egy idő után már nem szerettük volna megszakítani a folyamatot, akkor jött az ötlet, hogy egy adott baráti társaságon belül itt mindenki zenélhet, és senkinek sem kötelező elhagynia a bandát véglegesen. Jelenleg nyolc aktív tagja van a zenekarnak, és aki ráér, az zenél. Tehát mivel nincs is igazán tagcsere, ez nem is fárasztó.

A 2000-ben kiadott Brujerizmo lemezetek a latin Grammy-díjátadón jelölést kapott a legjobb rocklemez kategóriában. Ez azért eléggé meglepő. Megtisztelésnek éreztétek?

– Nem tudom eldönteni, hogy egy magunkfajta bandának, amely ilyen stílusú zenét csinál, ez a jelölés megtisztelés-e, vagy figyelmeztetés, hogy valamit már nem jól csinálunk. Akármi is az igazság, az ezzel járó pénz jól jött volna. Sajnos végül Shakira lekaszált minden babért, és vitte a lóvét helyettünk.

Azért ez elég erős népszerűségi mutató, nem?

– Végül is igen. De amúgy a spanyol nyelvterületen meglepően népszerűek vagyunk a kezdetektől fogva. A marihuánás vonal miatt felzárkóztak elég sokan olyanok is, akik azelőtt inkább más műfajt képviseltek. Aztán valahogy benne ragadnak páran ebben a közegben.

Elég sokat foglalkoztok a migráció témakörével. Magyarországon drótkerítés húztak, hogy a menekültáramlatot megállítsák. Szerinted ezzel el lehet érni valamit?

– Azokat az embereket, akik el akarnak menni, semmiféle fal, háló, hegy, folyó, kerítés nem tartja vissza a szándékuktól. Meglátod, amikor mindenki felismeri az ebben rejlő megfelelő üzleti lehetőségeket, akkor nem fognak többé panaszkodni, inkább alaposan megtömik a zsebüket. A mexikói határ mentén is így megy. Mindenféle illegális utakon keresztül vezetik a szerencsétleneket, igen szép összegekért. Ha engem kérdezel, akkor még csak ezután virágzik fel igazán nálatok az üzlet.

Képgaléria: