A fenti mondat olvasható a moravicai református templom parkjában álló kun szobor alján. Szinte hihetetlen, hogy a falu 230 évig kihúzta! Mint ismeretes, nem az első település ezen a területen. Feltételezések szerint a település múltja egészen az avar korig nyúlik vissza. Az állítást bizonyítják az itt feltárt temetkezési helyek is. A kis falunak az első említése egy rablási ügy kapcsán történt, ám ekkor még nem Moravicának, hanem Okornak hívták. A mai neve a török időkben jelent meg. Ezt követően teljesen elnéptelenedett, ami a török uralom viszontagságainak egyenes következménye volt. 1786-ban újratelepítették. II. József ideje alatt érkezett az a 334 kun család, akik még ma is lakják a falut. Őseink három településről érkeztek: Jászkisér, Karcag és Kunmadaras. Ezek a családok több száz kilométert tettek meg, hogy elérjék céljukat: a jobb életet. Hasonló volt ez mint a mai migráció, csak ők az ismeretlenbe érkeztek. Voltak akik haza szerettek volna menni, de az önkormányzat megálljt parancsolt. „Ha elmentél, maradj is ott!” elven viselkedtek az emigránsokkal. Azt viszont büszkén állíthatjuk, hogy a kun mentalitásból a moravicaiak nem veszítettek semmit. Erről a népcsoportról tudni kell, hogy igen makacsok, nem véletlen a rájuk mondott elnevezés, a „konok kunok”. Hogy milyenek is a kunok, azt jól tükrözi a következő történet:

„A katolikusoknak a Nagykunságra való településének ebben a korszakában a szomszéd Kunmadarason is bajok voltak a kereszt felállítási törekvésük miatt. A kunmadarasiak sokáig tiltakoztak az ellen, hogy színtiszta református községük területének bármely pontjára is keresztet állítsanak fel. Az egri érsekség mégiscsak keresztülvitte, hogy Kunmadaras elöljáróság megkapja a parancsot, mely szerint egyik kunhalom tetejére, az ún. Györffy-halomra a kereszt felállítandó. A kereszt felállításának kitűzött napjára meg is érkeztek a magasabb egyházi rendhez tartozó személyek, hozták a keresztet, amelyet megfelelő tisztességtevés közepette szándékoztak felállítani. Keresték aztán a Györffy-halmot, de nem lelték. A térképen meg lehetett találni, de a valóságban sehol sem volt. A madarasiak ugyanis, amikor a keresztnek a Györffy-halom tetejére való felállításának elrendeléséről értesültek, közös erővel elhordták a föld színéről a halmot, s helyét bevetették. Mivel pedig a kereszt felállításának helyéül a felső parancsban határozottan a Györffy-halom teteje volt kijelölve, ilyen halom pedig nem volt található, a kereszt felállítása elmaradt, s talán 100 esztendő is elmúlt, amíg újból arról kezdtek az illetékes egyházi szervek gondolkozni, hogy Kunmadarason keresztet kellene emelni.”

A moravicaiak az elmúlt 230 évben is hasonlóan viselkedtek. Hiszen elég csak belegondolni az úrbéri perbe, amikor a saját földesuraikat perelték a lakosok a 19. század elején. A sztrájkokba, abba, hogy 1944-ben egyedi módon kerülte el a tragédiát a kis falu, Zsáki Józsefnek köszönhetően, s sok más olyan történet, ami arra vár, hogy felkutassák. Itt működik a legkomplexebb helytörténeti bizottság Vajdaságban, hiszen az idősebb helytörténészek fáradhatatlanul kutatják a helység múltját.

Egy nagy múltú településről van tehát szó, amely az idén 230 éves. Nagyon remélem, hogy 230 év múlva is egy moravicai középiskolás fog a Képes Ifjúságnak írni arról, hogy milyenek voltak a moravicaiak, vagy ahogyan mások emlegetik őket, a bácskossuthfalviak az eltelt 230 évben.

Képgaléria: