:

Úton, égetve

:

Fotók: Ivan Milovanov és Vígi László

A Roadburn tarka fekete világa

Ahogyan elsétálok a fürkésző Jézus-szobor mellett, újra megfogalmazódik bennem a kérdés, miért is van az, hogy a metálkultúra a vallásellenességre összpontosít leginkább? És miért is okkult a szimbolikája, és honnan is jött a néha viccből, néha komolyan vett sátánimádata?

Van egy elméletem: a Roadburn. A higgadt vérű Hollandia békés Tilburgjában kanyarodok a szent hely mögé, átvágok a váratlanul sok, feketébe öltözött, láncokkal ékesített alakkal teli kávézók és sörözők mellett (amelyek közül egyik koncerthelyszínként működik), hogy eljussak a 013 termeibe, ahol a hanghullámok éterei sötétlenek. Tilburg egy kedves városka, mosolygó piacával, útbaigazító időseivel és fűtől kábult egyetemistáival. Nem egészen illik a képbe a gomolygó metálturista boyok szatírába illő nagy tömege. Mégis jövünk mind, vonz minket a szabadság frekvenciája, évente egyszer ellátogatunk ebbe az oázisba, ahol a lélek kiszabadul rabszolgasorsából a hörgések és éles pengetések közti headbangeléssel.

Jó a felhozatal. Engem leginkább a Cult of Luna, a Neurosis, a Black Mountain, Paradise Lost és Sinistro érdekelnek. No meg a Green Carnation, akik már a múlt évben elárulták, hogy, bizony, idén lesz egy visszatérőturnéjuk. Persze nem szenvedünk hiányt a többi, bizonytalan látási körülmények között harsogó, eleddig meg nem ismert zenei csodákban sem.

Green Carnation

Green Carnation

Kezdetnek a Cult of Luna idézi meg karrierje egyik legepikusabb előadását az érzések mély kútjából. Olyan jól indul a buli, hogy ha most mennék haza, már álmodoznék a visszaútról. Cimborámmal kilépünk a tűző napra, s átmegyünk a fent említett közeli kávézóba, ahol van egy pici színpad. Sörre megyünk, Jopent iszunk, kérünk még. Közben egy holland énekes bemondja a szerencsétlen mikrofonba, hogy ilyen szar napja régen nem volt, és utána a Herder olyan kényelmetlen zúzással veri szét a kávézó nagyobb nevek fellépése közötti letargiáját, hogy a hörögve kiejtett „hörr-dörr” örök szállóigévé válik.

Cult of Luna

Cult of Luna

Elérhető a promóciós portéka is: a vinil újra menő, sőt kazettákat is nyomtatnak, azzal a szöveggel, hogy ez már több mint csak zene, mivel az amúgy is letölthető ingyen. Ez már minőség általi érzés. Sok lemezt külön rögzítettek élőben, tuti minőségben, meg úgy pörgetik a felvételt, hogy a tű helyétől függ, milyen hajnali imát hallunk.

Estére zárásként megnyugtat minket a végtelen utazásokba ringató Black Mountain. Nem is annyira rossz a világ sötét társadalma, ha van, ki hangszerekkel elmélkedjen a katarzis megélésének módszerein.

Black Mountain

Black Mountain

A Neurosis pecsételi meg a második napunkat. Két koncerttel sepernek végig, melyekből ma egyet láthatunk, plusz egy interjút harmincéves pályájuk alkalmából. Sokszor a múlt nosztalgiájába érzelgősen meredve elmesélik, hogy milyen egyszerűen is képzelték ők a dolgot, két lábon a földön járva tárják fel életük Amerikában töltött intrikáit. „Minden riffnek”, mondják, „érzelmi töltete kell, hogy legyen. Sok riff van a világban, de nekünk fontos volt, hogy minden fontosat belerakjunk a zenénkbe. Utána felfedeztük a mintavetőt. Amikor azt beszereztük, bármilyen hangot eszközzé tudtunk változtatni. Ez új lehetőségeket tárt fel.”

No hadd halljuk! Elkezdenek dobolni, aztán már nem emlékszem, mert megszűnt az egóm, és rikácsoltam az angstot. Komámmal felszálltunk a földről.

Valahol az elkövetkező eufóriánk közepette elkóválygunk a második különálló, színpados épületbe, ami egy átalakított templom, hahaha, és ott a Misþyrming beszippant egy fekete lyukba. Majd kidob az Amenránál, amire leginkább a merch miatt figyeltünk fel; akusztikusan nyomják az első koncertjüket, amelyben egy meglepően jó Tool feldolgozás is van. Az igazi bumm majd csak másnapra esik, amikor ez a banda olyan őrületet áraszt, hogy futok égetni a logós pólóikat.

Tau Crosszal zárunk; a vénekből összeállított szuperbanda több mint szuper, és akkorát postpunkolunk, hogy új kedvenc bandánk is lett egyidejűleg.

Harmadik nap már látom, hogy az emberek már a végét járják az erejüknek. A belső terekben való fesztiválozásnak az az előnye, hogy nincs szükség sátorra áprilisban sem, ha épp kiterülésre lenne szüksége valakinek. Szóval a feeling, az nem adja alább. A hetven év sem határ, látom az ős fémarcokat, elnyúlt, ráncos tetkókkal, ahogyan a dohányzószobába menekülnek megmutatni, hogy túl lehet a füstöt is élni, ha a pokolban van az ember.

Roadburn festival

Igyekszünk meginterjúvolni Beckyt, aki az egyik fő szervezője a fesztiválnak. Bizalmasan elmondja nekünk, hogy ő hogyan is csöppent egészen véletlenül a koncertszervezések világába. Elmeséli a nehézségeket a Roadburn négynapi tartalmának megszervezése és a korán elkelt jegyek kapcsán. Naponta maximálisan 4000 ember fér be, ezért úgy osztják szét a bandákat a négy napra, hogy a kereslet-kínálat egyenlően legyen elosztva. Sok ember, sok önkéntes kell, mivel egy drága fesztiválról van szó, de csak addig szól pénzről, amíg lesz elég a jövő évire és némi a tökéletesítésre. A Roadburn valóban az alternatív zenéről és kultúráról szól. Mivel nem a mainstream zenét célozzák meg a szervezők, sok véletlenszerű tényező is kihat a bandaválasztásra. „Nem rossz a munkám” konstatálja Becky, aki első számú kapcsolattartó személy a fesztiválon mindenki számára, aki bármit keres a szervezés és a bandák körül.

Ugrunk is a szexi Sinistróra. Az énekesnő eksztázisa még egyszer bemutatja, hogy a metál talán inkább a nők stílusa. Fáj, de szépen. Teljes ellentéte a G.I.S.M.-nek, akik azért számítanak nagy robbanásnak, mert olyan őspunkok, akik eddig soha, de soha nem játszottak Japánon kívül. Régi német rajzfilm pornókat nyomatnak a háttérben.

A Paradise Lost tisztességesen telíti a teret gótikával a Green Carnationig, amelytől pedig sírunk. Nem túlzásként írom ezt, mivel könnyek között látom, hogy körülöttem sír gyermek, koros, nő, transzvesztita, férfi és goblin. Visszatérés a valóságba.

Igazából ez csak egy pár kiragadott pillanat a fesztiválból, hiszen annyi zenekart láttunk, annyi észt osztottunk néhol félrészegen, hogy a végtelenségig sorolhatnám. A teljesség igénye nélkül: Oranssi Pazuzu, Dark Buddha Rising, Full of Hell, Behold! The Monolith, CHRCH, és megannyi más, ámulattal hallgatott banda. Volt, hogy röhögve dőltünk le a székről a műsorfüzet felett a túl metálosra sikerült neveken. Azt hiszem, idén is.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Szenti Lilla
Fekete azaz: Make Coffee Not War

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Legalább fekete…? Minden társadalmat emberek alkotnak, akiknek vannak szükségleteik

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A FOO FIGHTERS 20 ÉV UTÁN VISSZATÉR BUDAPESTRE JÚNIUS 26-ÁN LÉPNEK FEL AZ ARÉNÁBAN

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Depeche Mode bejelentette Global Spirit elnevezésű turnéját

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Úton, égetve A Roadburn tarka fekete világa

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Haláltánc-szútra (Lars von Trier: Antikrisztus)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fekete akciós áron Az embereknek többnyire feketeség borul a szemükre, amikor a történelmi eseményeket kell felidézni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szenti Lilla
Giovanni és a fekete giliszta Giovanni álma a kapálás volt. Amikor nyolc évvel ezelőtt Milánóban lediplomált az egyetemen, és e...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: http://theconversation.com
Fekete hallucináció Éjfél van. Csak egy pillanatra hunyom le a szememet, de azt is olyan égető fájdalom kíséri, mint ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 37. 37. rész – Az első fekete pont– A három fekete csirke

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fekete kezdetek „Mert elhagyatnak akkor mindenek.”

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
4. Úton Online Filmfesztivál - március 31-ig lehet szavazni a legjobb alkotásokra! Negyedik alkalommal rendezi meg a Mediawave Alapítvány az Úton Online Filmfesztivált.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Stevan Lenhart
Fekete szirup Hogy a csöpögő fekete sziruppal szemben hogyan lehetne még akár színes(ebb) is a vajdasági, kiseb...

0 Hozzászólás | Bővebben +
slakow:
Fekete-fehér szürrealizmus K. Kovács Ákos 1991-ben született Szabadkán, jelenleg pedig Pesten él.

0 Hozzászólás | Bővebben +