193. NAP

Reggel 08.15. Kinn zuhog a hó, egyenesen a budapesti szmogba. Meg akarja tisztítani a város lelkét. Nézek ki az imádott betondzsungelomba, ahol megtaláltam az otthonom. A YouTube-on Frank Sinatra New York, New York című szerzeménye szól. Nem max hangerőn, csak hogy éppen kihallatsszon a szobámból, hátha megeszi az ideg a lakótársamat. Már egy hete csak ez megy. A művészi és drámai összképhez már csak fekete-fehér háttér, vérvörös rúzs és cigaretta kéne. Fekete van. Fehér is. Vérvörös is. Cigifüst nincs. Elfogyott. A szándék, hogy mérgezzem magam.

A mobilomra letöltöttem egy visszaszámlálót. Azt mondja,100 nap. Kerek száz. Ebben a zord időben csak arra a pillanatra tudok gondolni, amikor Ferihegyen a sorban állok már, és a beszállást várom. Állandóan azt az izgatottságot érzem, amit akkor fogok, amikor felszállok majd életem eddigi leghosszabb repülőútjára. Egyedül.

Bolond. Bitang. Bátor. Karakán. Mostanában ezeket mondják. Én meg csak önállóságot akarok. Azt az érzést, hogy egyedül is képes vagyok bármire. Akár világgá menni, és egyedül feltalálni magam a világ egyik legnagyobb városában. Utólag úgy visszagondolni, hogy nem hiszem el, hogy ezt megtettem, ahelyett, hogy bárcsak megtettem volna. Bátor? Nem. Csak tudni kell, hogy valamit a félelem ellenére, vagy éppen azért teszünk meg. Taszít a nagy ismert, és túlságosan vonz a nagy ismeretlen.

Három hónappal ezelőtt este kilenckor az egyetemről, az utolsó órám után a fáradtságtól félig vakon kibotorkálva megláttam egy picike plakátot. Soha nem szoktam nézni őket. Mindig szét van marketingelve az egyetem. Camp Leaders. hesteg. életednyara. Why not?

Hazajöttem. Megnéztem a weboldalukat. Nyári diákmunkát ígérnek az USA-ban, utána pedig mielőtt hazatérnél, két hét alatt utazásra elköltheted az egész fizudat. A diákszervezetes ismerőseimet szkeptikusan kérdeztem, hogy mi a véleményük. Sokan már két-három nyarat csináltak így végig. Regisztráltam. Egy hét múlva már ott ültem az irodájukban, túl egy magyar és egy angol nyelvű interjún, aláírásra váró szerződéssel a kezemben.

Most pedig a vízumomat intézem. Minden papírt beszereztem, és csak várom az adatlapomon a kiírást, ami azt jelenti, hogy minden bürokrácián átverekedtem magam: READY TO FLY. Jelenleg az olvasható a státuszomnál, hogy PLACED. Ez azt jelenti, hogy kiválasztott egy tábor, és alá is írtam a szerződést egy harmadik interjú után.

Január végén a Hotel Kempinski Corvinusban megrendeztek egy állásbörzét, ahol egy New York-i gyerektábor kiválasztott interjúra, meg is egyeztünk, felvettek.

A campleaderses instruktorom pacsira nyújtva a kezét kiáltotta izgatottan: Gratulálok, Ibolya, nyáron mész Amerikába.

Megyek. Nyáron. Május 31-én már a nagy alma felé fogok tartani. Még mindig nagyon hihetetlen számomra is. Ennek következtében a 40 kreditnyi vizsgámat két hét alatt kell letennem, mindegyiket abszolválnom az első időpontban. Még az is megeshet, hogy 31-én a reggeli vizsgáról rohanok a reptérre.

Félek? Félek.

Megcsinálom? Meg.

Ready to fly? Will be.

Képgaléria: