: The Heads
The Heads

Roadburn 2018 2.

: The Heads
The Heads

SZOMBAT

Kell is egy kis levegő, így elmegyek a Telefoonstraat 39 alatti Bierbrigadier kézműves sörboltba egy kör kedvencért (ezúttal Wild Beer: of the Sea). Leülök egyik asztalhoz, és jóízűen szopogatom a sós sört, mikor észreveszem, hogy mellettem ülnek a Minami Deutsch tagjai, és diskurálnak. Fel is kérem őket egy interjúra. Csak a menő barátjuk beszél angolul, így ő torzítja a fordítást. Tudatában vannak a befolyásnak, amit országukon kívül elértek, és felettébb boldogok emiatt. Őrájuk viszont leginkább különböző „spacey” zenék hatottak. Azt mondják, jólesik nekik Európában zenélni, mivel Japánhoz képest, ahol „túl professzionális” a közönség, itt az emberek energikusak, lelkesek, a Roadburnön pedig különösen lazák, aranyosak és „homie-k”. Ez mind azért fontos számukra, mert a céljuk a közönség megörvendeztetése. Azt üzenik nektek, a Képes Ifjúság olvasóinak, hogy csekkeljétek legújabb, With Dim Light névre hallgató lemezüket, és amikor a közelben járnak, nézzétek meg őket élőben is.

Valamivel később, miközben ezt a szöveget írom a sajtószobában, hallom, hogy egyik újságíró kedvenc bandája a The Heads. Megyek hát, mivel időben vagyok, és végre helyet kaphatok a Green Roomban. A pletyka ez esetben igaz, és az egyértelműen tapasztalt The Heads piszkos progresszív hippi punkot kever a sztóner mosógép ritmusaival. Like!

Mivel egy kicsit elszámoltam magam, sok lett a sütim, így még egyet megennék ma. A Godspeed You! Black Emperor termékeny talajnak ígérkezik az ilyesmihez, így be is vágom. A lemezen sosem értettem, de élőben biztos megértem... Gondoltam én. Várok, míg a beharangozott időpont után még húsz percen át hangolnak, mire rájövök, hogy már két számot lenyomtak. Mintha egy tízcsapatos drogtanyán mindenki külön hangszert erőszakolna teljes diszharmóniában. Rá kell jönnöm, ez nem nekem való, így továbbállok a számomra megfelelőbb dallamok keresése nevében.

A Koeplehalban találom magam, ahol az All Pigs Must Die kezdi a műsort. Lehet, túl józan voltam eddig, és nem vettem észre, de ez a hely hatalmas.

Ahogy a süti üt, üt a hardcore punk is. Ha Japánban mindenki túl professzionális, akkor Amerikában feltételezhetően mindenki önkívületi őrjöngéssel tölti a koncert alatti idejét, mivel üdvrivalgásunk dacára a banda tagjai nem értik, mi nem tetszik nekünk. Pedig tetszik. Megy a rikácsolás, az ördög szarvai, a pogó, egyre hangosabban próbáljuk a tudtukra adni, hogy bejön. De ők hajthatatlanok, olyanokat mondanak, mint: „Alright Roadburn, shit happens”; meg félelemmel teli kérdő hangon „are you having a good time?” Nem tudom, voltak-e már erre, de úgy tűnik, szokniuk kell még a flegmább közönségreakciót. Nem mintha a nézők közül bárki bánta volna, a zenészek ugyanis minden következő dalnál egyre jobban ugrálnak, egyre jobban produkálják magukat, fröcsög a veríték, olyan bombasztikus performanszt csapnak, hogy az utolsó két szám alatt az énekes már állni is alig tud, de akkor is mernek túlpörögni, buzdítani, kiváló partit provokálni. Ádáz istenüket is leküzdik a híres slágerükkel, a God is Warral, olyan őszinte harci hozzáállással védekeznek a vélt szégyentől. Remélem, végül megértették, hogy mindannyian éreztük, ez a koncert mennyire nem mindennapi volt. See you next time! Olyan riffpofonokat kaptam, hogy remegő lábakkal megyek randomra tovább.

All Pigs Must Die

All Pigs Must Die

Ha a Roadburnön vagy és nem tudod, éppen mit csinálj, irány a Cul de Sac-ba, a legfurább programmal díszített sörözdeszínpadhoz. Ha belenéztem volna a programba, láttam volna, hogy a Cul de Sac-ban most éppen nincs semmi. És akkor lehet, hogy nem jövök el, pedig milyen kár lett volna! Még jó, hogy teljesen kész vagyok. Szóval bemegyek, és a lépcsőkön állva várom, ami számomra a szezon meglepetése lesz. Ahogy később megtudom, Une Misère készül lelki békét törni.

Une Misère

Une Misère

Már az intrónál észlelni, hogy ezek nem úgy gondolják ám, mint a többiek. Komoly, haragos tekintettel figyelnek minket, mielőtt ránk uszítanák a hardcore metál pusztítást. Alig állom meg, hogy ne menjek le a moshpitbe, állandóan hívnak de sikerül ellenállnom, elvégre én is fémarc vagyok. Fiatalos, buzgó energiájuk elsöpör mindenkit. A frontember, mint valami dzsungelbajnok, úgy mászik az installáción, a banda többi tagja veszettül ugrál és kiabál. Itt van közöttünk az őrületbe fulladozó harag, amit a generációm bármely tagja át tud élni, ha leül elmélkedni a világ helyzetén. És fáj. Kihányjuk az egészet lelkünk mélyéről, mindenkinek egyként habzik a szája.

Ez kellett, a metál erről szól, köszönöm szépen!

Utána röhögök egy kicsit a padon, míg leírom a jegyzeteim, megpróbálkozom a Hair of the Doggal, de nem jön be, és elmegyek a metál diszkóba, ahol a The New Beat erejéig tolakodom.

 

VASÁRNAP

Eljött hát az utolsó nap. Sajnos számomra rövid lesz, másnap vár a munka. Ma viszont sikerül többéves törekvésemet gyümölcsöztetni, nemcsak a Roadburn szervezőinek kérdés és válasz értekezletére megyek el ugyanis, hanem indulásom előtt külön leülhetek Beckyvel és Walter Hoeijmakersszel, a fesztivál atyjával, fő szervezőjével és kreatív vezetőjével.

De! Előtte még elmegyek a Vánagandr: Sól án varma-ra, ami számomra zárókoncert.

Vánagandr: Sól án varma

Vánagandr: Sól án varma

A többi finomságot (mint, mondjuk, a GosT) sajnos ki kell hagynom. A Vánagandr is egy rendelt darab, a Naðra, Svartidauði, Wormlust és Misþyrming (akiktől múlt évben féltem) tagjaiból áll. A bejáratnál önkéntesek nyomtatványokat osztanak, azt mondják, ez a koncert része, de szerintük „nem sok értelme van”. Nem a legtapasztaltabb hozzáállás, de oké. Nekem tetszik a fekete nyomtatvány, okkult pecsétekkel, nem sok jót sejtető illusztrációkkal, és valami felvonáslistával, talán.

Vánagandr: Sól án varma

A nyomtatvány, aminek nem sok értelme van

Találok jó helyet, de megijedek, hogy ez olyasmi lesz, mint a Godspeed You! Black Emperor, mivel szétesve indul, de ez csak a káosz energiáinak lassú gyülemlése. Érzékeink előtt egy nagyon kemény, darabolós fekete metál szimfónia áll össze, miközben a háttérben napkisülések vadulnak. Ezt még azok is értékelni tudnák, akik nem kedvelik a műfajt. Zseniális végzetenergia, ami megérteti velem, hogy valóban, egy évig ilyen most nem lesz. Majd legközelebb, amikor áprilisban újra kedvező lesz a bolygók állása, ha addig nem szippant magába az utóbbi zenekar által táplált szupermasszív fekete lyuk.

Elégedetten szedem a cókmókom, már éppen indulnék a vonathoz, amikor váratlanul jelentkeznek Beckyék. A sajtótájékoztatóval együtt többórás beszélgetésekről van szó, így csupán összegezni tudom a legfontosabbakat.

Megkérdezem Waltertől, hogyan érzi magát attól, hogy a fesztivál sztárjává vált, hogy mindenki róla beszél és megállítják a folyosón, hogy „hééé, hogy vagy, interjúzzunk” (engem is beleértve). Azt válaszolja, ez meglehetősen nehezére esik, és ezt soha nem akarta. Mindig rohangálnia kell, miközben ő is ott szeretne lenni a koncerteken. Néha azonban talál magának egy kis időt, sétálgat, hogy egy kicsit összeszedhesse a gondolatait, hogy felfogja, mi is történik körülötte. A fesztivált a zene miatt kezdte.

A zenei felhozatal pedig egyáltalán nem mindennapi. Szerintem zseniális, ahogy ezt évről évre ilyen szépen összeállítják. Hogyan épül fel egy koncertfelállás (line-up), kérdem, Walter szerint mindig a semmiből épül fel, és annak a zenei szcénának a tükörképe, amelyet szeretünk – ezért hagyta el a fesztivál a sima stoner gyökereit és fejődött azzá, amit ma nehéz zeneként definiálunk. Nem könnyű minden évben szerkeszteni a fellépők sorrendjét, szerencsére ebben sokat segítenek a kurátorok. Az első kurátorozás 2008-ban történt. A Current 93 fő tagja, David Tibet (akit én a zseniális Hypnopazūzu-ból ismerek tavalyról) csak akkor volt hajlandó fellépni, ha egyúttal a fesztivál kurátora is lehet. Ez egész jó ötletnek bizonyult, így megtartották a modellt. A kurátornak egy olyasvalakinek kell lennie, aki nyomott hagyott és van befolyása a szcénában. Mivel Walteré a végszó, az együttműködés sokszor mulattató és inspiráló feladat, de megesik, hogy akad kreatív súrlódás is. Folyamatos vita folyik egész évben, míg a fesztivál új inkarnációra készül azzal kapcsolatban, hogy mi fog beleilleni a témába. Egyesek nem-meghívásával a szervezők valószínűleg állandó hibafolyamatban vannak, mondja Walter.

Eleinte Walter és Jurgen van den Brand zenei magazinoknak írtak, és miután az egyik megszűnt, egy barátjuk felajánlotta, hogy készít nekik egy weboldalt, ami tulajdonképpen egy zenei blog lett 1997-ben. Ez volt a Roadburn. A blog egy idő után utazó fesztivállá vált. Ez 1999-ben történt, Amszterdamban, Sneekben és Tilburgban. A 013 szervezői 2005-ben nyitottak a fesztivál és Walter felé, és azóta rögzült a mai, ismert formában. Ez a fejlődési ív soha nem volt megtervezve. Magától jött. Maga a Roadburn név egy hatalmas félrehallásból ered – mondja Walter: Akkoriban nagy sztóner fan voltam, és volt ez a kis amerikai banda, a Drag Pack, és nekik van egy kislemezük a közúti versenyről (Jonny’s Last Race). Ott olyasmit mond, hogy »let’s take a road turn«, és én ezt félrehallottam.”

Idén saccperkábé 4300-an voltak a fesztiválon, beleértve a személyzetet (a java részük önkéntes), a vendégeket és a fellépőket. Ami a jövőt illeti, 2019-ben is számíthatunk felkérésre készült előadásokra. Felmerült az is, hogy híres tetkóművészeket is meghívnak, hogy a fesztivál ideje alatt életre szóló emlékeket lehessen rendelni tőlük, de ahhoz, hogy ez megvalósuljon, hihetetlenül sok előírással kell számolni, majd azokon átesni. Több grafikusművész jelenlétére viszont mindenképpen fogadhatunk.

Becky and Walter

Becky és Walter

Walter álma az, hogy minden műfaj egy tető alatt legyen. A fesztivál organikusan nőtt, és mára szinte teljesen kitölti az életét. Walter tudja, hogy eljönni erre a fesztiválra nem olcsó mulatság. Amellett, hogy a jegyet ki kell fizetni, itt kell tölteni néhány éjszakát, na meg enni, inni. Ezért felelősségteljesen és lelkiismeretesen kell kezelni a fesztivál szervezését és annak teljes lebonyolítását. A legnagyobb korlátozó faktor továbbra is a büdzsé. Túl sok az olyan banda, amelyet el szeretne hozni, de messze meghaladja a fesztivál költségvetését. A fő produkciók körülbelül ötvenezer euróba kerülnek. Pedig ő nagyon szeretné a nagyobb kívánságokat is teljesíteni. Sok kiadó és menedzser nincs tisztában a fesztivál természetével, és százezrekkel dobálóznak, mintegy szívességként. Akármennyire is jó lenne ilyen pénzeket forgatni a fesztivál minősége érdekében, ez valószínűleg sohasem fog megtörténni. Az ügynökök az üzlet miatt lépnek kapcsolatba vele, de Walternek a Roadburn nem üzlet. Nem kis kihívás úgy szervezni a dolgokat, hogy mindenkinek megérje, és végül mindig vannak olyanok, akik nem elégedettek, ami Walternek láthatóan nem esik jól. Külső támogatást nem akar, mert nem akarja elveszíteni az autonómiáját.

Azt mondja, hogy az idén azért vettek be új helyszíneket, hogy a közönség könnyebben mozoghasson, és – Becky hozzáteszi – hogy a kreativitás is több teret kapjon, fontos volt, hogy mindig lehessen valami mást csinálni. Sokan azt hiszik, hogy ettől a látogatók száma drasztikusan megnőtt, pedig csupán napi nyolcvannal több jegyet adtak el. Egyelőre elégedett eme döntéssel. Számára az a legfontosabb, hogy a fesztivál az maradjon, ami: egy laza, fesztelen zarándokhely. Nem akarja eladni, és nem is tervez belőle többet csinálni, mint ami jelenleg.

A magam részéről pedig szférákat átívelő hálát sugárzok mind a szervezőknek, mind a résztvevőknek és természetesen a Képes Ifjúságnak, hogy ezt (újra) megélhettem. A lelkem részévé vált.

(Vége)

Az előző rész itt olvasható.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Bognár Nóra: Huszár – Ugrás és kiugrás
(F)élünk T.-nek

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
A Petőfi Sándor Cserkészcsapat törzstisztje Bábi Orsolya a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola gimnazistája volt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Jogi kar, te drága! DAY 94: MULTIFUNKCIONÁLIS OLVASÓTEREM

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szurikáta
Az állatoknak is vannak jogaik Néhány héttel ezelőtt a kecskeméti vadasparkban egy kisfiúnak annyira megtetszett egy szurikáta, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: The Heads
Roadburn 2018 2. SZOMBAT

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lógjunk együtt a Mátrába! Interjú a Fekete Zaj Fesztivál fő szervezőjével, Varga Balázzsal

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Izgalmas zenei utazásra lehet számítani!” Varga Laró Istvánnal, a Narco Polo alapító tagjával beszélgettünk

0 Hozzászólás | Bővebben +
: AntiSzerda (fotók: Szerda Zsófi)
Az improvizáció ravasz rókái Brácsa, zongora, szájharmonika, basszusgitár, citera, orgona, bendzsó, kaval – ezeket mind-mind m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nyárnyavalyák Beköszöntött a nyár, itt a jól megérdemelt pihenő.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
MAdT 2018 A Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tizenegyedik Tábora

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha nyár, akkor Everness Fesztivál Van egy fesztivál a Balaton partján, ami egy másik dimenzióba repít.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 2018 Már csak a helyszínen válthatók jegyek az idei Brutal Assault fesztiválra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Exit – Szabadság Újvidék – Pétervárad 2018. július 12-15

0 Hozzászólás | Bővebben +
: ifj. Kucsera Géza (fotó: Kovács Attila)
Aki választ: Ifj. Kucsera Géza 40 évvel ezelőtt az ikertestvéremmel a természet klónjaiként érkeztünk ebbe a duális világba.

0 Hozzászólás | Bővebben +