Gulisio Tímea: A Szatír állatkertje – 2019
Ez is új – de ő is „ment”. És pláne: „másként”.
Idebenn: Masala Agarbatti: Black Opium. Idebenn: csokor rozmaringág pazar agóniája. Idebenn, a borzlyukban, hűlő fingszag, haldokló aromás növények odőrje kavarodik. Lássuk, ma este milyen álmot ígér: Anya!
Ahogyan a csillagporban az Egyből, úgy a nyers testiségből itt is megvan minden. A teljességre való törekvés harmada ím papíron lekottázva! A szövet illata? Lassan erjedésnek induló mangó és sárgadinnye. (Első és egyetlen savutazásomon sárgadinnye illatúnak hallottam a blueskrimó lepattogzott mellékhelyiségének sújtólegét.) Duzzadt szeméremajkak lótuszbimbójából kifeslő – majd szemérmetlen ajkak csókjában lebomló – sziromkoszorú. Az eljövendő Maitréja magasztos végbélrózsája.
Om.
Sűrű erdőségen át vezet az út a Jóságos Szatír kastélyába. Dante elfeledheti végre a pokol tornácát – Krisna, Abirám és Szókratész ujjongva röppen fel az Ég felé! Éva lábujjával Lilith ajkai között ébred csipkeálmából. És ébredek magam is, Sántha Lúcián; széthajtom magam előtt a szőrbozótot, s ím, az életút fele is csak kacajfakasztó álom volt csupán.
No, a merészség az tutira megvan ebben a fiatal szónyűvőben; márpedig: aki fél, az nem kefél. A végletes őszinteség harmada is bizonyított. A lelkét, szellemét – itt – nem tárja fel igazán (elegendőek erre a versek?); zsigeri viviszekció. Önmagán és a Világon. Spontán – és „állatként” – ömleszti eléd leviatháni oktopodatintáját. Mint mediterrán éjfelek fűszeres mákonylevese. Szépséges a bátorság! Főképp, mikor ragyogó intellektus veti rá denevérárnyékát. A szatír – a minótaurosz, a gorgó – maszkja már a pofájába gyógyult –, ám a szent Bohóc könnyedén elhajítja álarcát! És az igazi Karnevál még csak ezután kezdődik. Meztelenedjünk. (Mert megszabadul az emberlét fájdalmától az, aki elállatiasodik. Igen.)
Ásó, kapa, nagyharang. Síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Ott, ahol zúg az a négy folyó. Hal a tortán. Mikor kakasszóra ébredsz. Tente baba. Ahol a kurta farkú malac túr. Marhaság. Egy törpe, öt Hófehérke és egy Szatír. Lábszárpörkölt Bányarémné módra. Csak egy tánc volt. Az Óperenciás-tengeren is túl. Az alvó oroszlán. Egy vers strófái. Tévedek, Tímea? Nyilván igen. (Fejezetcímek a kötetben.) De lehetnének. …tengernyi fantáziája is van – óceáni érzés! A humoráról már nem is beszélve! A Salò rendezőjét meg akarták lincselni? Az „eredeti” Szodoma szerzőjéről már nem is beszélve… Pedig az már Frankhon! A saját seggének súlyát méregető Villon szülőhazája, heh. Pedig mindannyian „csak” humorizáltak. (Amiben tréfának helye, ugye, nincs!) A Srpski film direktora is – mesélt is róla egy interjúban. Mert hogyan másképp?! Iróniával. Szólni eme gránitba dermedt világról. Ha nincs neki humorérzéke, kuckurázzuk meg ott, ahol a legérzékenyebb: a tyúkszemén. Látni vak, hallani süket, szólani néma. Hátha-hátha csiklandós…
A lényeg valóban a polgári heteroszexuális normákat a lehető legkreatívabb módon kikezdő világerotika színre vitele lenne ebben a novellafüzérben? De hát mik is ma a „polgári heteroszexuális normák”? Vannak még ilyenek? Vagy csupán vakon kóválygó szatírok, vérfarkasok, zombik és brókerek zümmögik tele a némán ásító Univerzumot? Tímeának pompás a lyukérzéke a fekete – és barna és vörös és szőke – antianyag szőrös krátereinek vonatkozásában. Él is vele rendesen… Igazi unikornis. Dákószarvval a homlokán.
*
…de mért így?? (A keretes idézetet „utólektoráltam”!) Nem tudom… eszembe jutott az is, hogy direkt ilyen kócos, fésületlen a véresen nyers, de remek szöveg. Nekem teljesen kóser a nekrofília ábrázolása – a Bilincsben, és pláne az Isten gyermeke után nem nagyon mutathat már számomra újat senki ördögfialánya –, a kakaevés, a vizionárius gépbaszás, a varánuszorgia és a geciomlett; egy részét a gyakorlatban is kipróbáltam, gondolatban meg ezeknél sokkal többet. A kócosságról, nyerseségről pedig jobb, ha kussolok, hiszen a Drót átdolgozott kiadása is ropog, mint a kígyóuborka a harmadik használat után. Szóval ez mind nagyon fasza.
De az ordas hibák a helyesírásban? Néhol még teljes szavak is hiányoznak. De akár még ezt is elfogadnám: a nyers az nyers, és a zseni baszik a helyesírásra. Hanem akkor mért írja ott, hogy: szerkesztette: Komor Zoltán? (Valamit olvastam meg hallottam róla, de nem ugrik be, nem is számít. Kinyomott valami vadonatújat – bizarro fiction – Magyarországon. Egyenesen a Nap alá, hehe.) És van egy kiadónk is: Katapult Kortárs Alkotói Oldal. Weben és érdes szalvétapapíron. Baró.
Olvasás közben persze – én, maradi exszerkesztő köcsög – akármennyire csipáztam is ezt a szöveget, végig gondozgattam meg cizellálgattam volna. Picsába! Egyszerűen úgy érzem, ennél többet érdemel. Nyersen inkább a dühödet és a mailjeidet add ki. Szerintem.
Vagy nincs egy tisztességes kiadó, aki ilyesmit be merne vállalni? Elképzelhető. És persze nagyon-nagyon szomorú.
A borító? Krebsz Áron. No, akármilyen silány is a papír minősége, neki okvetlenül tapsolok. Álarctrash piszkos rózsaszín háttérrel – harmonizál a tartalommal, remek.
Dicsértessék!
Ahogy ott álltunk, a túlságosan is akkurátusan elrendezett roncsteleo közepén, mikor minden irányból bányarémek léptek elő. Egy-két foguk előmeredt. Többüknek hiányzott az egyik, sőt volt, amelyiknek mindkét szeme. Férfi és női lények vegyesen. Pillanatok alatt hátrakötötték a kezünket. A Szatírra néztem, hogy most mi legyen, de meglepetésemre úgy ragyogott, mint gyerek a szellemvasúton. Direkt hozott ide minket, hát persze. Csak azt ne mondja, hogy a zombik általi nemi erőszak is a tanterv része. Bevallom, néztem már horrorpornót, és fel is izgultam tőle. De élőben más. Kigyúrt, minótaurosz-álarcos afroamerikaiak helyett kaptam egy rakás spenóthányás-színű trutymót. A farkuk is biztosan foszlik. Belém ne törjön! Jöhetnének már Dompináék. Bíztam benne, hogy nem őket készülnek feltalálni afrodiziákumként.
– Hét, erről nem volt szó! – üvöltötte a Szatír, mikor egy hosszú hajú zombilány forró szurkot csorgatott a hasára és a péniszére. A fájdalomtól erekciója támadt. Nem hiába szerepel a szurkozás az indiai szexhagyományban. Támadója jóízűen szopogatta a megduzzatdt hímtagot. Egy másik nagy, lógó mellű rémség belefarolt. Ótvar segglyuka szörcsögve csúszkált le-fel a rúdon. Élvezetében zöld hab bugyogott az orrán, és úgy károgott, mint egy akasztott varjú.
(Részlet a Lábszárpörkölt Bányarémné módra című fejezetből)
Gulisio Tímea A Szatír állatkertje című kisprózakötete egy klasszikus libertinus történetet mesél el, modern díszletek között. A történet kifejezés talán túlzás, hiszen a kombinatorikusan variálódó, határsértő szexjeleneteket összeköti ugyan a titokzatos Mester, a beavatást celebráló Szatír alakja, de nem találkozunk semmilyen jellemfejlődéssel vagy „tanulsággal”. A lényeg a polgári heteroszexuális normákat a lehető legkreatívabb módon kikezdő „világerotika” színre vitele. Világerotikáról van szó, abban az értelemben, hogy itt a világ totalitását próbálják magukévá tenni a szereplők, hiszen más kapcsolatuk nem is lehetséges a létezővel. Nem megértenek vagy megismernek, hanem behatolnak, izgatnak és kamatyolnak. Gulisio prózája ízes és ízléstelen egyszerre, távolról sem kifinomult, hanem darabos, infantilis és barbár. A Szatír állatkertje egy igazi magyar pornó-trash, mely abból a szempontból is úttörő, hogy a hungarofuturista erotikus művészet egyik első képviselőjének tekinthető.
(Nemes Z. Márió recenziójából)
0 Hozzászólás
Szólj hozzá