Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig (2020)

Egy percig sem tagadom, hogy a Sportdoku rovat ötlete akkor született meg, amikor a Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig (angolul: The Last Dance) című dokumentumsorozat körüli hype zajlott a nagyvilágban. Azt nem állítom, hogy engem soha életemben nem vonzott a kosárlabda, de mivel a tengerentúlon a mi időzónánk szerint hajnalban lépnek pályára a csapatok, lényegesen kevesebb kosárlabdameccset néztem meg életemben, mint a többi népszerű csapatsportból. Az NBA ráadásul kevesebbszer volt arra képes, mint az NFL, aminek a kedvéért szívesen feláldoztam a következő napomat, csak azért, hogy egy-egy playoff-meccset elejétől a végéig lássak. Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga küzdelmeiről ma is többnyire a kollégáim írásaiból tájékozódom. Éppen ezért volt fontos számomra, hogy a sportág egyik – ha nem a legnagyobb – ikonjának útját közelebbről is megismerjem, mert míg azzal jobban tisztában vagyok, hogy a jelenben és a közelmúltban hogyan él(t) egy futballsztár, arról halvány fogalmam sem volt, hogy mi zajlik a háttérben egy kosárlabdacsapatnál.

Utólag kijelenthetjük, hogy bár a sportos dokumentumszéria rétegműfajnak számít, a Michael Jordan pályafutásáról szóló alkotás azok számára is tartogatott meglepetést, akit korábban ez a közeg teljesen hidegen hagyott. Az alkotás eredetileg az ESPN ötlete volt, az egész világon való terjesztés jogát pedig a Netflix kapta meg, s nem is hiába! A sorozat tíz része úgy képes használni a Netflix-szerű építkezést, azaz a csattanókra épülő epizódzárást, hogy a közönség nagy része már jó előre tudja a végkifejletet. A The Last Dance nem foglalkozik mással, nem vállalkozik nagyobb dologra annál, mint hogy Michael Jordan pályafutását bemutassa, s nem folyik bele feleslegesen az 1990-es évek amerikai hangulatába, politikájába, nem próbálja a szánkba rágni a társadalmi problémákat, egyszerűen csak a kosárlabdáról regél.

Talán pont ezért is működik ennyire jól: soha nem látott archív felvételekkel, exkluzív, a sorozat kedvéért készített interjúkkal és kiváló forgatókönyvvel, valamint vágással mutatja be azt, hogy milyen volt a sportág történelmének legjobb Chicago Bullsában játszani, Michael Jordannel az oldaladon. A fókusz egyértelműen a korunk marketingjét is reformáló „Air Jordanen” van, de jó pár percet kap Scottie Pippen és Dennis Rodman is, akik elkísérték Michaelt az úton. A másik fő szereplő a csapat edzője, aki a bonyodalom egyik kulcsszereplője is egyben: Phil Jackson. A trénert érintően a menedzser Jerry Krause bejelenti, hogy az 1997/1998-as szezon végén, bármilyen eredmény is születik, távozik az eddigi vezetőedző. A konfliktusok ezután sorra jönnek, s Jordan távozási szándéka csak egy a sok közül.

Amit a Sportdoku rovat bevezetőjében írtam, miszerint egy igazi dokumentumprodukció akkor jó, ha nem hajlik a szentek keze saját maguk felé, nos, ez az, amiben a The Last Dance nem hibátlan. Köztudomású ugyanis, hogy az archív felvételek felhasználási joga is Michael Jordannél lapul, ez pedig a végeredményen is meglátszik. Néha-néha felsejlik a háttérben, amit valahol mélyen legbelül mindannyian tudunk, hogy egy korszakos zsenivel együtt élni és játszani nem egyszerű dolog, de mindez inkább rejtve marad. A sorozat tíz része többnyire remek ívet követ, a tempó szinte mindig feszes marad, de időnként „leül” a sztori. Darálva, úgymond netflixesen tekintve a dokumentumot ez fel sem tűnik – ezért is jó ez a platform –, de ha csak nyolc rész születik az alkotásból, még elégedettebbek lehetnénk.