:

Nosztalgia az új kihívás elé

:

Még 50 perc (2016)

Újra örülhetünk! Magyarország nemzeti tizenegye alig több mint egy hónap múlva ismét pályára lép az Európa-bajnokságon. A Marco Rossi vezette válogatott hősies küzdelem árán jutott ki a részben saját, budapesti rendezésű kontinensviadalra, ahol hamarosan Franciaországnak, Németországnak és Portugáliának mondhatja fel a leckét. Nincs is jobb pillanat arra, hogy felidézzük az öt évvel ezelőtti Eb-szereplést, azaz egészen pontosan azt, hogyan jutott el a 2016. évi megmérettetésre a válogatott.

A Még 50 perc című dokumentumfilm a 2016-os Eb előtt látta meg a napvilágot, az országos premier előtt pedig betekintést kaptunk abba, hogy mi is zajlik az öltözőben a magyar csapatnál. A dokumentumfilm olyan exkluzív felvételeket tartalmaz, amiket soha korábban nem láthattunk: érzékelhető, hogy ki a legnagyobb hangadó az alakulatnál, milyen az, amikor a futballisták maguk alatt vannak, és hogy hiába tűnik úgy, hogy a milliókat bezsebelő sztárok egyáltalán nem törődnek a széles nyilvánosság véleményével, igenis óriási nyomás nehezedik rájuk minden alkalommal, amikor a zöld gyepszőnyegre lépnek. A dokumentumfilmet Muhi András Pires forgatta: ő volt az, aki végigkövette ezt a selejtezősorozatot, és olyan helyekre is eljuttatta a kamerát, ahova mást nem engedtek be.

A film sajnos nem hibátlan, de ennek legkevésbé a rendezőcsapat az oka: a szövetségi kapitányok közül az amszterdami 1:8 alkalmával irányító Egervári Sándor, a megmentő szerepébe beugró Dárdai Pál és a német Bernd Storck engedélyezte, hogy az operatőrök bejussanak a színfalak mögé, a teljes katasztrófáig eljutó Pintér Attila nem. Pedig igazán megnéztük volna, hogy Pintér miképpen dirigál a topbajnokságokban edződött légiósoknak.

Az alkotás legnagyobb erőssége egyértelműen az a képernyőn keresztül is felismerhető kémia, ami a játékosok és a stábtagok között jelen van. Az egy dolog, hogy egy klubcsapatnál hogyan zajlik a kommunikáció, miként megy végbe egy taktikai megbeszélés, és mennyit társalognak egymással az öltözőn kívül a klubtársak, de teljesen más az, amikor azonos nemzetbeli labdarúgók a címeres mezt viselve a hazájukért küzdenek. A film bemutatja a 2012 októberében, a törökök felett aratott 3:1-es győzelmet, a románok elleni zárt kapus rangadót (2:2), vannak részletek az amszterdami 1:8-ból, és természetesen nem marad el a norvégok elleni siker sem, amivel a válogatott végül eljutott az Európa-bajnokságra.

A film ugyanakkor görbe tükröt is mutat a magyar futballvilágnak: nehezen hihető, mégis igaz, hogy óriási tudás- és motivációbeli különbség van Egervári Sándor és Dárdai vagy éppen Storck között. Nem szabad általánosítani, de elhihetjük, hogy a magyar vezetőedzők egy része megragadt azon a szinten, amilyenben Egervári előadott az öltözőben. A kis túlzással nagypapaszerepet betöltő Egervárinál nem voltak meghatározott szerepek, a játékosok nem tudták, mit kell csinálniuk a pályán, mihez kezdjenek a holland világsztárokkal, merre szaladjanak, és hol teremtsenek üres helyeket. Egervárinál a sportolóknak nem nevük van, hanem számuk, ezzel is mutatva, hogy a nyolcvanas évekbeli játékrendszerben gondolkodott, amikor „nyolcas”, „tízes” és „hatos” pozíciókról beszélt. Persze, ez nem feltétlenül lenne baj, ha közben a világ focija nem suhant volna el Magyarország mellett, és az együttesek már rég nem liberóval játszanak, hanem a 3–5–2 dinamikus változatát használják.

Ehhez képest nagy felüdülés Dárdait és Storckot látni, ezt a dokumentumfilm színvilágban is jelzi: a sötét, komor fényeket az élénkzöld váltja fel, az öltözőben neoncsövek világítanak, s mindenkinek az arca kristálytisztán kivehető. A játékosok közül nem meglepő módon a külföldön is megfordult Dzsudzsák és Szalai Ádám emelkedett ki: utóbbi egészen biztosan ott lesz a mostani Eb-n is, előbbi még kérdéses.

Azt tudjuk, hogy 2016-ban hogyan jutott el a viadalig a csapat, és hogy ott milyen produkciót nyújtott. A film megtekintése szépen feleleveníti ezeket a mozzanatokat, s a nosztalgia talán arra is jó lesz, hogy hamarosan újult erővel szurkoljunk a legnagyobbak ellen is.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Lackó Márta
„Szeretnék a közösség aktív tagja maradni” Lackó Márta vagyok, 21 éves, kisoroszi lakos.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: educationnext.org
Borús jövőkép Az előző cikkek megírása és megjelenése után, visszaolvasva ezeket, egy pici lék maradt a gyomrom...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: clark.com
Jogi Kar, te drága! DAY 292: KÉREM A KÖVETKEZŐT!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Megyünk az Exitre!
Jövőre a cseheknél, idén itthon! A Brutal Assault elmarad, a Summer Breeze egyre komolyabban küzd, Exit lesz!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Soha ne add fel! Beszélgetés Téglás Zolival depresszióról és segítségkérésről

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Kinőni a homokozót A Fabula Rasa Színjátszó Grund bemutatóján jártunk

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Maria Karalyos: Empty street
Karikás Ildikó versei Prédára várva

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 100. 100. rész – Ez is én vagyok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fenyegető rög Közeledik a nyár, a szabadtéri aktivitások időszaka, amikor a sportolás és egyéb fizikai aktivitá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Brandenburgi-kapu orosz változata
A litvánok esete a napsütéssel Miután különös vonzalmat fejlesztettem ki az Oroszország határain, valamint a földrajzilag szélső...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Borsos Dóra (fotó: Dávid Flóra)
Aki választ: Borsos Dóra Az otthont nem a hely határozza meg, hanem hogy azokkal az emberekkel legyél, akik között otthon ...

0 Hozzászólás | Bővebben +