Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2021. Értekező próza, 2. hely

Szerelmünk dülöngélő kártyavára

A szerelem gyakran egy kifürkészhetetlen és illogikus szörnyeteg. A legtöbbünk számára a természetünk része, mélyen belénk ágyazva, bár mit sem tudunk működéséről és hatásáról. Általánosságban pozitív árnyalatban szokták feltüntetni, a romantikus éjszakák gyertyafényében és illatos ajándék rózsacsokraiban, míg a sötétebb oldala rejtett marad a puszta tekintet elől. Olyan részek, melyek korántsem annyira vonzóak, mint amiket a szerelmi történetek elhitetnek velünk, sőt akár nyugtalanítóak is.

A szerelem ezen oldala, az elmondottaktól függetlenül több irodalmi műben is feltűnik, de tőlünk függ, hogy észrevesszük-e vagy figyelmen kívül hagyjuk mondandóját, és hogy beengedünk-e elménkbe egy olyan nézőpontot, amely megváltoztathatja életünket és átalakíthatja azon gondolatainkat, melyeket a közösség belénk épített mint tényt.

Sokunknak létezik olyan elképzelése, hogy a szerelem mindenható, egy korlátokat áttörő erő. Világos és bonyodalomtól mentes, hiszen mindenki számára létezik „az igazi”. Ezen gondolatokat azonban William Shakespeare: Szentivánéji álom című műve elég gyorsan összetöri: parodizált módon banálissá teszi az emberek romantikus életét. A mű során megfigyelhetjük, amint egy Puck nevezetű tündérinas minden szereplő szerelmi életéből gúnyt űz. Minden karakter érzése véletlenszerű, senki sem azt szereti, akit „kellene”, és minden értelmetlen. Olyan, mintha mi is Puck fájdalmas viccének volnánk részei a mindennapi életben, mert ahogy a mű is bemutatja, jóval bonyolultabb és kaotikusabb az emberek közötti vonzalom. Mindig a rossz személybe szeretünk bele, gyakran viszonzatlanok érzéseink, és erre nincs semmilyen logikus magyarázat. Továbbá a dráma végén nem olyan megoldást kapunk, hogy az igaz szerelem megtörte az átkot, hanem maga a csínytevő tündérinas vet véget a diszharmóniának. Nincs felsőbb ereje a feltétlen szeretetnek, és ez a való életre is jellemző. A feltétlen szerelem képtelen mindennek a megoldására és helyreállítására.

De nem ez az egyetlen mű, amelyben Shakespeare kineveti a szerelmet és elvakult elképzeléseinket róla. Habár a Rómeó és Júlia című műve az egyik leghíresebb irodalmi alkotás, úgy vélem, az általános felfogásunk e történetről korántsem elég árnyalt. Gyakran kigúnyolt és megkérdőjelezett a két fiatal szerelmi története, főként a média miatt: filmekben tragikus és szomorú szerelmi történetként van bemutatva, így az átlagos néző elég könnyen vonja le a következtetést, hogy az eredeti történet is értelmetlen, a szerelmesek halála meg legfeljebb komikus. A mű viszont inkább egy parodizált bemutatása az érzelmileg túlfűtött, elvakult szerelemnek. A két ifjú röviden megélt románca tükrözi, miként dobjuk el elménket és józan eszünket a szerelem reményében, és a legrosszabb kimenetellel díjazza a fiatalokat. Úgy vélem, egyrészt jelképezi az első, tapasztalatlan szerelmek gyakori kimenetelét is, melyek néhol méregbe fulladnak, és olyan gyorsan érnek véget, ahogy elkezdődtek.

Tolsztoj Anna Karenina című műve hasonló szerelmi formákat mutat be, mint a Rómeó és Júlia. Anna Karenina szerelme ugyanolyan forrongó és odaadó, mint a kamaszoké, és hasonló módon kárhozatra juttatja őt. Nagy eltérést magában a kapcsolatában leltem, abban, hogyan viszonyult Vronszkij, Anna szeretője a nőhöz és románcukhoz. Annával ellentétben ő visszakozik, sosem ad magából túl sokat, és nem hoz Annához hasonló áldozatokat a szerelmükért. Így a két fél közti harmónia felborul, a hosszú távú kapcsolat fenntartása lehetetlen. Egy emberi kapcsolat képtelen fennmaradni, ha az egyik fél jóval kevesebbet fektet bele a viszonyba, mint a másik.

Annára nézve azt is megfigyelhetjük, milyen kétségbeesetten üldözte a boldogságot, amit a szerelemtől remélt megszerezni, közben pedig rettegve menekült kapcsolatának véget érésétől. Rajta kívül ezen vonás egy másik hölgyön is mutatkozik, hasonlóan egy realista regényben. Flaubert Bovaryné című alkotása egy olyan nő életét tárja a szemünk elé, akinek volt egy erős elképzelése a tökéletes szerelmi történetről. Emma olyan főhős, aki úgy véli, a szerelem kielégítheti, és ha megtalálja „az igazit”, teljes lesz, megkapja a boldog befejezést. Az idő múltával viszont rájön, hogy ez lehetetlen, románcaiban a tűz gyorsan kialszik, és az üresség érzése öngyilkosságba vezeti. A közösség gyakran elhiteti velünk, hogy egyedül nem lehetünk egészek, egy másik személyre is szükségünk van életünkben, hogy a boldog házasság létezésünk legfőbb célja. Mintha lényünk nem alkotna magában egészet, holott ez mind távol áll az igazságtól. Emma története viszont azt is bemutatja, hogy a tökéletes szerelmi történet nem létezik, és egy kapcsolat munkát igényel a fennmaradáshoz – még egy szál, ami Anna Kareninához fűzi.

Ezek az alkotások mind a szerelem olyan oldalát emelik ki, amelyekről vagy mit sem tudunk, vagy mellőzni kívánjuk őket, mert eltérnek a megszokottól, a tanítottól. A szerelem gyakran szenvedélyes, megszállott és őrületbe kergető. Néhol csúnya és kaotikus, akár teljesen értelmetlen, de talán ebben rejlik a szépsége is, hiszen pont olyan tökéletlen, mint maguk az emberek. Magamba tekintve, képtelen vagyok azt mondani, hogy megértem a vele járó vívódásokat. Tizenhét évesen még saját magamat sem ismertem ki igazán, nemhogy más embereket és velősebb témákat, mint a szerelem és a vonzalom. Az említett drámák és regények viszont segítségül szolgáltak olyan gondolataim felszínre hozásában, melyeket másként eltemetnék vagy figyelmen kívül hagynék. Talán most még képtelen vagyok együttérezni velük, de már nem teljesen idegenként tekintek a szerelemre, hanem mindinkább egy számomra kanyargó, felfedezetlen útként.