A punk aktivizmus, az alkoholizmus betegség
Kevés zenekar mondhatja el magáról Észak-Vajdaságban, hogy életkorban megközelíti a 20 évet, miközben sikeres marad saját szerzeményekkel, amik szövegét más országokban is tudják üvölteni. A zentai eredetű Otvoreni prelomnak ez sikerült. Aki még nem találkozott valahol muzsikájukkal, valószínűleg diszkóba jár. Az interjú készítésekor Mićo Krnjac, a zenekar frontembere éppen a hétvégére készülődött.
– Holnap reggel hatkor indulunk Ljubljanába, tehát most pakolom a kiegészítőket, pólókat, felvarrókat. Egy antifasiszta rendezvényre hívtak bennünket játszani, de pár nappal később már csörgött ismét a telefon és felkérést kaptunk egy másik koncertre is. Ez szintén Szlovéniában lesz, Muraszombaton. Bevállaltuk, ha már úgyis a környéken leszünk.

A Nyilt törés punk csapat augusztus 2-én lép fel a pulai Monte Paradiso rendezvényen.
Elég sokat utaztok mindenfelé zenélni…
– Eddig kilenc európai országban léptünk fel, és nagyjából 200 koncert lehet mögöttünk. Júliusban megyünk Csehországba egy kétnapos fesztiválra, aminek második napján lépünk fel, viszont előző nap Brnóba adunk egy koncertet. Azt megelőzőleg a szegedi Rockklubban leszünk láthatóak. Augusztusban végre fellépünk a horvátországi Monteparadiso fesztiválon. Szerintem ezzel a koncerttel végre felkerült az I-re a pont. Amióta megalapítottam a zenekart, arról ábrándoztam, hogy egyszer játszunk ott, és az idén felhívtak a szervezők, hogy elmondják, bekerültünk a fellépők közé. Ez egy legendás DIY hc-punk fesztivál a régióban, ahol nincsenek kommersz együttesek. A világ minden tájáról jönnek zenekarok és látogatók is.
Úgy látom, hosszú idő után stabilizálódott a zenekar felállássa, korábban viszont rengetegen váltották egymást, talán húsz ember is megfordult a zenekarban. Hogyan lehetett kibírni ép ésszel ennyi tagcserét?
– Pontosan nem tudom, mennyien voltak, de lehet, csak 15-en. (Nevetés) A jelenlegi tagság három éve van együtt. Öt dobosunk volt és legalább 5-6 gitáros és basszusgitáros megfordult a zenekarban. Sokak életében a banda csak átmeneti időszak, eltöltenek benne 2-3 évet és ráunnak. Vannak, akik egy idő után már nem akarják vállalni, hogy felnőttként foglalt házakban aludjanak, amikor koncertkörúton vagyunk. Ebben az underground történetben nincsenek drága hotelek és csillogás, megértem, nem való ez mindenkinek. Akik családot vállalnak, mint például Géber (Molnár Gábor Ákos, a zenekar első basszusgitárosa), általában már nem tudnak a kellő mértékben részt venni a történetben, mert nincs idejük. Egyébként, még senki nem távozott haraggal a zenekarból. Mindenkitől haverokként váltunk el.
Ennyi év után is van valami, amit nem mondtatok el?
– Mindig van. Látod te is, mindig vannak újabb szövegtémák globális, és lokális szinten is. Mindig van egy réteg, amely mellé oda kell állni vagy a zenén keresztül szót kell emelni az érdekében. Az aktualitást a körülöttünk lévő körülmények adják, ezekből soha nincs hiány.
Annak ellenére, hogy 18 év áll mögöttetek, igencsak szegényes a diszkográfiátok. Az első kiadványotok egy koncertfelvétel volt 2010-ben, aztán jött a Samokontrola 2016-ban. Azóta mindössze két új dalotok látott napvilágot. A Piroman és Protest 2023 utolsó napján jelent meg a Bandcamp oldalatokon. Ez azért felettébb laza tempó, van erre valami magyarázat?
– Vannak új dalaink, csak nem vettük még fel őket. De hát, mindig történt valami. Sokszor földrajzi távolságok okoztak gondot. Egy időben a dobosunk Magyarországon dolgozott, emiatt kellett egyeztetni mindig, aztán ott volt Vuk (Vuk Milanović), aki a Dishumanityben is zenél, ő kragujevaci, ami nagyjából 350 kilométer Zentától. Uroš a gitárosunk belgrádi volt. Nehézségekbe ütközött a próbák megbeszélése, olyan is előfordult, hogy három hónapig nem is találkoztunk, aztán előfordult, hogy mi utaztunk Kragujevacra próbára. Ez mind idő és pénz. Volt, hogy próbáltunk két napig, elkezdtük összerakni a dalokat, aztán két hónapig megint semmi sem történt, és kezdhettük újra az egészet. És akkor még nem is beszéltem az elvándorlásról. Van aki elköltözik külföldre, van aki egy határozott időre, mondjuk fél évre eltűnik, aztán helyettesítenünk kell valakivel. Nagyon nehezen tudtunk folyamatosan dolgozni.
Kilátás azért van új lemezre valamikor?
– Én nagyon remélem, hogy végre stúdióba vonulhatunk dalokat felvenni. Jelenleg úgy nézi ki, ez hamarosan tényleg megvalósulhat. A koncertjeinken rendszeresen odaadom a mikrofont a közönségnek. Ők mindig tudják a szöveget, és olykor száz ember énekel velünk együtt. Ilyenkor érezzük, megéri csinálni. Olykor több száz kilométert utazunk, teljesen más országba, akikkel nem is beszélünk egy nyelvet. Azokat a dalokat, szövegeket, amit mi készítettünk, ők is ismerik. Nincs ennél nagyobb elismerés, lúdbőrös leszel tőle. Talán ez a motor. Ez hajt bennünket, hogy tovább zenéljünk, csináljuk, amit eddig. Most hetedszer megyünk Csehországba mini turné keretein belül. Ott már jól ismernek bennünket, eddig 14 városban zenéltünk, úgy fogadnak bennünket, mintha ottani banda lennénk. Már előre tudom, mi vár ránk Szlovéniában. Legutóbb is 300 ember volt a koncertünkön, alig fértek el, és az egy csütörtöki napon volt.

A zenekar a ljubljanai koncert után meghívást kapott Triestbe jövőre. Ez már a tizedik Európai ország lesz ahol fellépet a zenekar (a fotó a ljubljanai Jalla Jalla clubban készült 2023-ban)
A legtöbb hazai zenekar nem bírja ki a 18 évet, van valami titkotok?
– Az a titkunk, hogy mi meggyőződésből, hivatásból csináljuk, tiszta szívből. Ez nem munkahely, nem üzlet, semmiféle hátsó érdek nem hajt bennünket. Ezt érzik az emberek. Másrészt, én vagyok itt egyedül a kezdetek óta és nem engedtem meg, hogy megálljon a zenekar csak azért, mert valakinek már nincs kedve zenélni az együttesből. Kerestem mindig új tagokat, mentünk tovább, nem vártam senkire. Mész, ismerkedsz emberekkel, új városokat, klubokat ismersz meg, azért kellene abbahagyni, mert valakinek nincs kedve zenélni?
Ennyi év után is tudsz még őszintén hinni a punk ideológiákban? Van ennek értelme, valamiféle hatása?
– A punk nemcsak zene, hanem mozgalom, amelynek vannak céljai. A holnapi koncert bevételét a gázai gyerekek megsegítésére ajánlották fel. Oké, nem lesz egy hatalmas összeg, de több lesz a semminél. A világot nem tudjuk megváltani a zenénkkel és gondolatainkkal, de legalább nyíltan azon az oldalon állunk, ami szerintünk helyes. Mindig oda kell állni a bajba jutott emberek mellé, főleg a kisemberek mellé, akikből rengeteg van.
Egyébként már felfigyeltem, hogy a punkok legnagyobb része idővel két irányba fejlődik. Az egyik fele elkezd nagy multinacionális cégeknél dolgozni, vagy politikus lesz belőle – tehát pont, ami ellen küzdött. A másik része, ahogy elkezd közelíteni a középkorúság felé, egyszerű mezei alkoholista lesz, aki rosszabb esetben az utcán kóvályog, jobbikban a pultot támasztja egy kocsmában…
– Ez így van. Szerintem ezek az arcok nem is mélyedtek el soha igazán a punkban. Az egyik fele divatból volt ott, a másik felének meg mindig az volt a fontos, hogy legyen társasága az iváshoz. Átmeneti időszakként élték meg a punkot, éppen akkor volt valami hasznunk belőle, társaság, csajok, tudom is én. Damir barátom (Damir Pavić Septic, a tavaly elhunyt szabadkai képzőművész) mondta egykoron, azok akik úgy vélik, hogy a punk egyenlő az alkoholizmussal, parkban csövezéssel, jobban tennék, ha eltüntetnék minden szubkulturális jelölőjüket, mert ahhoz, hogy berúgj a kocsmába, nem kell punknak lenni. Sokan teljesen hibásan értelmezik a punkot. Nem attól leszel punk, ha levágod a hajad, padon alszol, drogozol. Ideológia, szív, munka, aktivizmus kell hozzá, hogy rámutass bizonyos dolgokra. Egyébként nekem is feltűnt az utóbbi időben, hogy sokan a politika felé fordultak, de nem tudnám megmondani, mi lehet ezeknek az embereknek a fejében. Egyébként többektől hallottam, akik most már középkorúak, hogy nekik a punk mentette meg az életüket, formálta kedvező irányba a világlátásukat. Gyakran pont akkor kap értelmet ez az egész, ha már meghaladod a negyedik vagy ötödik X-et is. Mikor egy egész életen át olyan ideológiák vezetnek mint a szolidaritás, egyenlőség, a faji és nemzeti gyűlölet terjedésének megállítása, jobb ember leszel, ráadásul a punk közösségépítő jellege átsegíthet mindenkit a nehéz élet szakaszain.
Hogyan látod a punk szerepét a világ jelenlegi viharos változásai közepette? Hol jut hely a punknak egy digitalizált környezetben, ahol már az intelligencia is mesterséges? Egy új világban van létjogosultsága?
– Vannak dolgok, amik jobbak lettek. Könnyebb hangszerekhez jutni, hanganyagot rögzíteni, utazni, informálódni, szervezkedni. Másrészt, az internettől való függés, az általa hozott kényelem ijesztő méreteket ölt. Mesélek valamit. A zentai Mojo Clubban van élő közvetítés a koncertekről. Azt követően, hogy tavaly felléptünk a Giuseppe Carabino és Pasmaters társaságában, egyik ismerősöm azt mesélte, hogy otthonról követték a koncertet. Tehát nézték az elő közvetítést ahelyett, hogy eljöttek volna. A digitalizáció megrengetett mindent. Annak idején estefelé összegyűltünk a zentai piacon, kazettákat cseréltünk, majd átvettük, fénymásoltuk, írtuk kézzel a dalcímeket. Fanzinok érkeztek postán az ország másik feléből, vagy másik országból. Kinyitottad a csomagot és megcsapott a friss papír illata – ezt az érzést nem helyettesíti egy kattintás az egéren. Közel sincs meg az az élményed online. Nincs várakozás, izgalom, illatok és tapintások. A mai generációk ezt elvesztették. Ezért nem ők hibásak, megváltozott a világ. Sokaktól hallom, milyen kár, hogy nem 20-30 évvel korábban születtek, azt követően, hogy valakivel azon nevetünk együtt, milyen érzés volt, amikor két város között kazettákat küldözgettünk egymásnak. Ezek a dolgok eltűntek, pedig a csere mellett a kommunikációt és a közösségi vagy a valahová való tartozás érzését is szolgálták. Manapság minden egy kattintásnyira van, de nem ad annyi élményt. Ugyanakkor a hardcore, metál, punk zenekarok is máshogyan szólnak, mint annak idején. Nem léteznek többé bandák olyan hangzásokkal, mint amikor mi kölykök voltunk. Ritkán talán ráakadok valami hasonlóra, de zene is más lett. Modern, steril, mű, ezer szűrő van a felvételeken. Nem is lehet már úgy felvételeket készíteni, és a zenekarok sem úgy zenélnek, hogy úgy szóljon, mint régen.
Ezen körülmények közepette, hogyan látod az Otvoreni prelom jövőjét és helyzetét?
– Amíg élünk, itt leszünk, abban biztos lehetsz. Amíg az utolsó embernek van közülünk mondanivalója, kedve és akarata, addig zenélni fogunk. Az elmúlt 3-4 évben egyébként az együttes legalább öt szintet lépett felfelé. Teljesen máshogyan szólalunk meg mi is, mint mondjuk tíz éve. Több meghívásunk van, több ismerősünk, felnőttünk zeneileg. Ebben a zenekarban nincs főnök és mindent megbeszélünk. Olyanok vagyunk, mint egy család. Zenekar nélkül el sem tudom már képzelni az életemet. Több ez egy zenekarnál és hobbinál. Ez egy életstílus.

A fotó az interjút követő ljubljanai koncert alkalmával készült. Balról jobbra: Barlog Csaba – gitár, Nikolić Szebasztián – gitár, Ahilej Muki Lak – basszusgitár, Mićo Krnjac – ének, Darko Robović – dob
Az Otvoreni prelom zenekar Facebook-oldala ITT.
A képek forrása: Otvoreni prelom-archívum